Az Alapelv tanulmányozása és gyakorlása
Könyvjelzőim
    Még nincsenek könyvjelzőid.

3. rész: Az utolsó napok

3.1 Az utolsó napok jelentése

A bűnbeesés azt eredményezte, hogy a három nagy áldás, amit Isten az első emberpárnak adott, nem Isten szeretetén és az Őstörvényen alapulva, hanem törvénytelen módon, Sátán gyámsága alatt valósult meg.

Az emberiség történelme attól kezdve Isten helyreállítási gondviselésének a történelme. Rossz kezdete ellenére a sátáni hatalomban lévő világnak olyan világgá kell átalakulnia majd egy napon, amelyben a jóság uralkodik, s ahol a három nagy áldás Isten-központúan teljesedik be. A Messiás ennek az átalakulásnak az idején jön el. Az utolsó napok az az időszak, amikor a sátáni uralom alatt lévő rossz világ Isten uralma alatt álló ideális világgá alakul át. A földi pokol a földi Mennyországgá válik. Ezért ez nem egy félelmetes nap lesz, amelyen a földet világméretű katasztrófák pusztítják el, mint ahogyan ezt sok keresztény vallja. Valójában az öröm napja lesz, amikor az emberiség leghőbb vágya, hosszú évszázadok reménye végre valóra válik.

Az ember bűnbeesésétől kezdve Isten nemegyszer próbálta véghez vinni szándékát, hogy véget vessen a bűnös világnak és helyreállítsa az eredeti, jó világot (vö. Megalapozás). Az emberek azonban egyik próbálkozásnál sem teljesítették a kötelezettségüket, és így meghiúsították Isten akaratát. Az utolsó napok gondviselésének előkészítése ebből adódóan többször megismétlődött. A Biblia részletesebb tanulmányozása ezt erősíti meg.

3.1.1 Noé kora az utolsó napok ideje volt

Isten azt mondta Noénak: „Elhatároztam, hogy elpusztítok minden lényt a földön, mivel a föld az emberek miatt megtelt gonoszsággal”. Ez arra utal, hogy Noé kora az utolsó napok ideje volt. Isten el akarta pusztítani a gonosz, bűnös világot, amelyet a bűnbeesés óta Sátán uralt. Az volt a szándéka, hogy az özönvíz ítéletével egyszer és mindenkorra véget vessen a Bibliában ezerhatszáz évesnek feljegyzett bűnös történelemnek. Ezután Isten kiválasztotta Noé családját, akik csakis őt imádták, azért, hogy uralmát az ő hitük alapján támassza majd fel. Ilyen értelemben Noé korát az utolsó napoknak tekinthetjük (vö. Megalapozás 2). Azonban amikor Kám, Noé második fia egy olyan bűnös cselekedetet követett el, amely a bűnbeesést erősítette meg, Noé családja nem tudta teljesíteni megbízatását az emberiség képviseletében, Isten szándéka pedig nem teljesülhetett.

3.1.2 Jézus kora az utolsó napok ideje volt

Isten előre elrendelte akaratának teljesülését, ezért a helyreállítás gondviselésének célja nem változik és mindenképpen valóra válik (vö. Predesztináció). Így, mivel a helyreállítás gondviselése nem teljesült Noén keresztül, Isten más prófétákat hívott el, hogy a hit alapját újból előkészítsék. Erre az alapra küldte el Isten Jézust, hogy a világot szolgaságban tartó sátáni uralomnak véget vessen és hogy megalapozza az Isten-központú, eszményi világot. Jézus kora eszerint szintén az utolsó napok ideje volt. Emiatt mondta Jézus, hogy ítéletet hozni jött, és ezért jövendölte a következőket Malakiás Jézus eljöveteléről: „Mert lám, elérkezik az a nap, s izzó lesz, mint a kemence. Minden kevély és minden gonosztevő olyan lesz, mint a szalma: az a nap, amely elérkezik, lángra lobbantja őket, ...úgyhogy sem gyökér, sem lombozat nem marad belőlük.” (Mal 3,19)

Jézus azért jött, hogy az eredeti, ideális világot helyreállítsa. Izrael népe azonban nem hitt benne, és így az ember felelőssége nem teljesült. Ez azt jelentette, hogy Isten akaratának megvalósulása Krisztus második eljövetelének idejére halasztódott.

3.1.3 Krisztus második eljövetelének kora az utolsó napok ideje

Miután a választott nép hitetlensége miatt Jézusnak a kereszt útját kellett járnia, csak szellemi megváltást adhatott át. Ezért vissza kell térnie, hogy a megváltás gondviselésének célját szellemileg és fizikailag egyaránt beteljesítse (vö. Messiás 1.4), valamint hogy a földi Mennyországot helyreállítsa. Ilyen módon Krisztus Második Eljövetelének kora szintén az utolsó napokat jelenti. Ezért mondta Jézus: „S mint Noé korában történt, úgy lesz az Emberfiának idejében is”, és azt jövendölte, hogy sok természeti csapás várható a visszatértekor.

3.2 Az utolsó napokra vonatkozó bibliai jövendölések

Sok keresztény hisz abban, hogy az utolsó napokban a mai ember képzeletét meghaladó természeti csapások és gyökeres változások történnek majd, és szó szerint úgy zajlanak le, ahogyan azt a Biblia leírja. Azonban ha megértenék, hogy az emberiség történelme az isteni gondviselés történelme, amelynek az a célja, hogy a világot helyreállítsa abba az eredeti állapotba, miként Isten a teremtéskor eltervezte, akkor felismernék, hogy a Bibliában az utolsó napokra jövendölt jelenségek nem szó szerint történnek majd meg. Vizsgáljuk meg, hogy az utolsó napokra vonatkozó próféciák valójában mit jelképeznek.

3.2.1 Az ég és a föld pusztulása, az új ég és az új föld teremtése

A Biblia szerint Noé idejében Isten elhatározta, hogy elpusztítja a földet. Noé kora az utolsó napok ideje volt, a föld mégsem pusztult el. Ahogyan a következő részletek is utalnak rá, a föld örök: „Az egyik nemzedék megy, a másik jön, de a föld örökké megmarad”, „Mint égi magaslatot, úgy építette a szentélyt, szilárddá tette, mint a földet, amelyet örökre megteremtett”. A földet Isten az objektumának teremtette. Isten, a szubjektum, örökkévaló, és így a földnek, az objektumának is örökkévalónak kell lennie. A mindenható Isten soha nem elégedne meg egy olyan törékeny világgal, amely akár el is veszhet Sátán miatt.

Mit jelenthetnek akkor azok a jövendölések, amelyek szerint a föld az utolsó napokban elpusztul? „...az egek lángba borulnak és felbomlanak, az elemek a tűz hevétől megolvadnak. Mi ígérete alapján új eget és új földet várunk, az igazságosság hazáját.” (2Pét 3,12-13) „Új eget és új földet láttam. Az első ég és az első föld ugyanis elmúltak...” (Jel 21,1, vö. Iz 66,22) Egy nemzet lerombolása a hatalom megdöntését, míg egy új nemzet létrehozása egy új hatalom bevezetését jelenti. Az ég és a föld pusztulását előrevetítő próféciák ehhez hasonlóan azt jelentik, hogy Sátán uralma megdől. Az új ég és új föld megjelenése pedig azt jelenti, hogy az ég és a föld a Krisztusra alapított isteni uralom alatt áll helyre.

3.2.2 A menny és a föld tűz általi ítélete

Mi a jelentése annak a próféciának, hogy az utolsó napokban „az egek lángba borulnak és felbomlanak, az elemek a tűz hevétől megolvadnak”? Malakiás, aki megjövendölte Jézus eljövetelét, beszélt a tűz ítéletének napjáról. Jézus azért jött a világba, hogy elhozza ezt az ítéletet, amint ő maga mondta: „Azért jöttem a világba, hogy ítéletet tartsak”. Azt is mondta: „Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön”. A tűz annak az ítéletnek az eszközét jelképezi, amely miatt Jézus eljött. Azonban nincs feljegyzés arról, hogy Jézus szó szerint tűzzel ítélkezett volna a világban. A tűzre vonatkozó bibliai sorok minden bizonnyal szimbolikusak. Azt olvashatjuk, hogy „nem olyan-e szavam, mint a tűz?” A tűz általi ítélet tehát az Isten igéje általi ítéletet jelképezi.

Nézzünk néhány bibliai példát az Ige általi ítéletre: „Van annak bírája, aki elveti és nem fogadja el szavaimat: a tőlem hirdetett tanítás ítéli majd el az utolsó napon”. „Akkor majd megjelenik a gonosz, de Urunk Jézus elsöpri szája leheletével”, vagyis az Igéjével. Továbbá, „Szája vesszejével megveri az erőszakost, s ajka leheletével megöli a gonoszt”, „Aki hallja szavamat és hisz annak, aki küldött, az örökké él, nem esik ítélet alá, hanem már át is ment a halálból az életre”. Ebből következik, hogy a tűz ítélete, amelyet Jézus volt hivatott elhozni, az Ige általi ítéletet jelenti.

Mi az oka annak, hogy Jézus az Igével ítélkezik? Az emberek az Ige által teremtettek, és Isten teremtésének eszménye az volt, hogy az első emberpár magát az Igét megtestesítve megvalósítsa az Ige célját. Ők azonban nem tartották meg Isten Igéjét, bűnbe estek, és az Ige célja így nem teljesült. Attól kezdve Isten úgy próbálja teljesíteni az Ige célját, hogy az embereket újjáteremti az Ige által. Ez a helyreállítás gondviselése, amely a Szentírásban kinyilatkoztatott igazságon, az Igén alapszik. A Bibliában az áll: „S az Ige testté lett, és közöttünk élt. Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be”. Jézus teljes mértékben megtestesítette az Igét. Ismét eljön és ő maga lesz az Ige általi ítélet mértéke, és az emberiséget aszerint ítéli meg, hogy az Ige célját mennyiben valósította meg. Az ítélet a helyreállítás célját, vagyis az Ige céljának megvalósulását segíti.

A gondviselés folyamatában ezért az igét kell az ítélet mércéjének venni. Jézus így panaszkodott: „Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon?” Az Ige megtestesülése volt, és mély fájdalommal töltötte el, hogy életet adó szavait Izrael népe nem fogadta be.

3.2.3 A halottak feltámadnak sírjaikból

Az áll a Bibliában, hogy az utolsó napokban a halottak feltámadnak sírjaikból: „A parancsszóra, a főangyal szólítására, Isten harsonájának zengésére ... először a Krisztusban elhunytak támadnak fel.” (1Tessz 4,16) Megérthetjük ennek a jövendölésnek a jelentését, ha megvizsgálunk egy hasonló eseményt, amikor a halottak feltámadtak sírjaikból Jézus halálakor: „...sírok nyíltak meg, és sok elhunyt szentnek feltámadt a teste. Feltámadása után előjöttek a sírokból, bementek a szent városba, és többeknek megjelentek.” (Mt 27,52-53) Ez a szakasz nem azt jelenti, hogy a szentek felbomlott teste valóságosan feltámadt a sírból (vö. Feltámadás 2.3). Ha az ószövetségi szentek fizikai testükkel valóban feltámadtak volna sírjukból és Jeruzsálemben sok embernek megjelentek volna, akkor minden bizonnyal tanúságot tettek volna Jézusról, mivel ők már tudták, hogy ő volt a Messiás. Egy ilyen tanúságtétel hallatán Jeruzsálem lakói közül ki ne hitt volna a keresztre feszített Jézusban? Ezenkívül, ha a szentek valóban feltámadtak volna testükben, akkor a cselekedeteiket biztosan lejegyezték volna a Bibliában. Ilyen feljegyzéseket azonban nem találunk.

Mit takar a Szentírásnak az az állítása, hogy a szentek teste feltámadt sírjaikból? Olyanok jegyezték ezt fel, akik látták a múlt szentjeinek szellemeit, amint szellemként feltámadtak és megjelentek a földön (vö. Feltámadás 2.3). Ez sokban hasonlít ahhoz, amikor Mózes és Illés szellemként rövid időre megjelent Jézus előtt a Színeváltozás hegyén.

Mit jelképez a sír? A kialakuló szellemek birodalma, vagyis a szellemi világnak az a része, ahol az Ószövetség szentjeinek szellemei éltek, a Paradicsomból, a szellemi világnak Jézus által megnyitott részéből nézve sötét helynek tűnik, és emiatt illetik a sír kifejezéssel. E szentek szellemei mind a szellemi világnak ebben az alacsonyabb szintű részében éltek, mielőtt a szellemileg nyitott hívők előtt megjelentek a földön.

3.2.4 A hívők elragadtatnak a magasba Krisztus elé

„...azután mi, akik életben maradtunk. A felhőkön velük együtt elragadtatunk a magasba Krisztus elé, és így örökké az Úrral leszünk.” (1Tessz 4,16-17) A „magas”, amelyre ez a vers utal, nem a felettünk levő eget jelenti. A Bibliában a „föld” gyakran a gonosz uralma alatt álló bűnbe esett világ jelképe, míg a „menny” sokszor a jó uralom alatt levő bűntelen világot szimbolizálja. A mindenütt jelen való Isten természetesen mindenütt ott van a földön, mégis így imádkozunk: „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy...”. Bár Jézus a földön született, úgy hivatkoznak rá, mint „aki alászállt a mennyből: az Emberfia”. Az Úrral a magasban találkozni annyit jelent, hogy amikor Krisztus visszatér, legyőzi Sátán királyságát és helyreállítja a földi Mennyországot, akkor a szentek a jó uralmának világában fogadják az Urat.

3.2.5 A nap elhomályosul, a hold nem világít, a csillagok lehullanak az égről

Jézus azt mondta, hogy az utolsó napokban „a nap elhomályosul, a hold nem világít, a csillagok lehullanak az égről”. Hogyan kell értenünk ezt a bibliai sort? A Bibliában az áll, hogy Jákob tizenkét fia közül a tizenegyediknek, Józsefnek volt egy álma: ,,Más alkalommal újra álmot látott s azt is elmondta bátyjainak. Így szólt: ’Látjátok, ismét álmom volt. A nap, a hold és a csillagok meghajoltak előttem.’ Amikor elbeszélte apjának és testvéreinek, apja megfeddte, mondván: Mit akar jelenteni ez az álom, amit láttál? Nekem, anyádnak és bátyáidnak, nekünk a földig kell hajolnunk előtted?” (Ter 37,9-10) Amikor József később Egyiptom kormányzója lett, szülei és testvérei meghajoltak előtte, amint azt az álom előre megjósolta. József álmában a nap és a hold a szülőket, a csillagok pedig a gyermekeket jelképezték.

Ahogy a későbbiekben majd megindokoljuk, Jézus és a Szentlélek az Igaz Szülők, akik azért jöttek el, hogy Ádám és Éva helyett új életet adjanak az embereknek. Ezért Máté Evangéliumának e jóslatában a nap és a hold Jézust és a Szentlelket jelképezi, míg a csillagok az igaz hívőket, akik az ő gyermekeik. A Biblia más helyen Jézust az igazi világossághoz hasonlítja, mivel benne az Ige testté lett, és mert az igazság fényét sugározta. A napfény Jézus szavainak világosságát, a holdfény pedig az Igazság lelkének, vagyis a Szentléleknek a világosságát jelenti. Az, hogy a nap elhomályosul és a hold nem világít többé, azt jelenti, hogy a Jézus és a Szentlélek által közvetített újszövetségi Ige elveszíti a fényét.

Hogyan veszíthet fényéből az Újszövetségben kinyilatkoztatott Ige? Amikor Jézus és a Szentlélek eljött az ószövetségi Igét beteljesítő újszövetségi Igével, az Ószövetség Igéjének fénye elhomályosult. Ugyanígy, amikor Krisztus – hogy az újszövetségi Igét beteljesítse és új eget és új földet építsen fel – visszatér az új igazsággal (vö. Utolsó napok 5.1), akkor az első eljövetelekor hozott Ige elhomályosodik. Azt lehet mondani, hogy az Ige elveszíti a fényét, mert egy új korszak eljövetelével a régi igazság küldetésének időszaka lejár.

A jóslat, amely szerint a csillagok lehullanak, azt jelenti, hogy az utolsó napokban sok mély hitű keresztény hibázik és elesik Isten kegyelmétől. Jézus idejében a zsidó nép vezetői mind vágytak a Messiás eljövetelére, amikor azonban nem ismerték fel Jézusban a Messiást és szembeszegültek vele, elbuktak. Azok a keresztények, akik aggódva várják Jézus visszatértét, elkövethetik ugyanezt a hibát, amikor valóban újra eljön Krisztus (vö. Második Eljövetel 2.2).

Jézus feltette ezt a kérdést: „Amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?” Más alkalommal pedig ezt mondta odaadó híveinek: „Sose ismertelek benneteket. Távozzatok színem elől, ti gonosztevők!” Jézus ezekkel a szavakkal az utolsó napok keresztényeit figyelmeztette, mert előre látta annak a lehetőségét, hogy második eljövetelének idején elveszítik a hitüket és vétkeznek majd ellene.