1. rész: A teremtés céljának megvalósulása és az ember bűnbeesése
1.1 A teremtés céljának megvalósulása
Az eddigiekben kifejtettük, hogy Isten célja az ember megteremtésével az volt, hogy velük együtt örömöt érezzen. Ezért a létezésünk célja az, hogy örömöt szerezzünk Istennek. Mit kell tennünk ahhoz, hogy Isten örömére szolgáljunk és eredeti értékünket teljes egészében kibontakoztassuk?
Belső természetük folytán a teremtett dolgok – az ember kivételével – természetes módon növekszenek az érettségükig és válnak olyan objektumokká, amelyek örömöt okoznak Istennek. Az emberek azonban csak a szabad akaratuk és szabad cselekedeteik által tudnak olyan igaz és hű objektumokká válni, akik örömöt szereznek Istennek. Csak akkor válhatnak Isten örömére szolgáló objektumokká, ha megértik az akaratát és munkálkodnak azon, hogy aszerint éljenek. Az emberek ezért úgy teremtettek meg, hogy érzékenységükkel átérezhessék Isten szívét, intuíciójukkal és értelmükkel megérthessék az akaratát, és hogy az erre való képességeik segítségével tehessék is azt. Az az ember, aki ilyen módon kapcsolódik Istenhez, eléri jellemének egyéni szintű tökéletességét. A bűnbeesést megelőzően Ádám és Éva – akárcsak az egyes korok prófétái – még beszélgetni is tudtak Istennel, hiszen rendelkeztek ezekkel a velük született képességekkel.
Isten és egy olyan ember kapcsolata, aki már elérte a tökéletességet, a lélek és a test viszonyához hasonlítható. A test a lélek lakóhelye és a lélek irányítása szerint cselekszik. Isten a teljesen érett ember lelkében lakozik. Ehhez hasonlóan az ilyen ember Isten templomává válik és életét Isten akarata szerint éli. A tökéletes egyén teljesen összhangban van Istennel, éppúgy, mint ahogyan a test harmóniát alkot a lélekkel. Ezért írja a Biblia: „Nem tudjátok, hogy Isten temploma vagytok, s az Isten Lelke lakik bennetek?” és „Azon a napon majd megtudjátok, hogy Atyámban vagyok, ti bennem, s én bennetek”.
Egy olyan ember, aki jellemének egyéni szintű tökéletességét elérte, Isten temploma lesz és a Szentlélek lakozik benne. Istennel egységben élve isteni természetre tesz szert, ezért lehetetlen, hogy bűnt kövessen el vagy bűnbe essen.
Egy olyan ember, aki jellemének egyéni szintű tökéletességét elérte, a tökéletes jóságot testesíti meg és beteljesíti a teremtés célját. Ha a tökéletes jóságot megtestesítő ember bűnbe eshetne, arra az észszerűtlen következtetésre juthatnánk, hogy a jóság magában hordozza önmaga elpusztításának magvát. Továbbá akkor, ha az emberek, a mindenható Isten teremtményei még a tökéletessé válásuk után is bűnbe eshetnének, okkal kételkedhetnénk Isten mindenhatóságában is. Isten az abszolút és örökkévaló szubjektum. Ahhoz, hogy valódi örömöt tudjon adni Neki, objektumának is szükségszerűen örökkévalónak és abszolútnak kell lennie. Ez az oka annak, hogy egy olyan ember, aki jellemének egyéni szintű tökéletességét elérte, soha nem eshet bűnbe.
Ha Ádám és Éva elérik a tökéletességet, képtelenek lettek volna bűnt elkövetni, jó gyermekeknek adtak volna életet, illetve bűntelen családot és társadalmat alapítottak volna Isten áldásaival teljes összhangban. Megalapították volna a Mennyországot, amely egyetlen nagy családból áll, ahol mindenkinek ugyanazok a szülei.
A Mennyország a jellemében tökéletes emberre hasonlít. Ahogy az emberi test részei összehangolt horizontális kapcsolatban vannak egymással, és az agy vertikális irányítása szerint egyként működnek, úgy ebben a társadalomban az emberek horizontális kapcsolatokkal hangolódnak össze és Isten vertikális útmutatása szerint élnek. Senki sem bántja majd a felebarátját, mert átérzi Isten szívét, aki osztozik annak az embernek a fájdalmában.
Az a társadalom, melynek tagjai, még ha teljesen tiszták is lelkükben, de kezdetleges körülmények között, például barlanglakókként élnek, nem lehet az Isten és az ember által egyaránt vágyott Mennyország. Isten hatalmat adott arra, hogy uralkodjunk a teremtett dolgok felett. Vagyis a teremtés eszményének megvalósításához a tökéletes jellemű embernek támogatnia kell a tudományos haladást, fel kell használnia a természetet, valamint rendkívül kellemes szociális és életkörülményeket kell teremtenie. Ez lesz a földi Mennyország. Amikor az emberek teljesen éretté válnak és Isten földi Királyságában élnek, fizikai testük elhalálozása után a szellemi világba lépnek át, és megalapítják a szellemi világ Mennyországát. Isten teremtésének elsődleges célja tehát a földi Mennyország felépítése.
1.2 Az ember bűnbeesésének következményei
Az emberek növekedésük folyamatában estek bűnbe, amikor még éretlenek voltak. Az előzőekben rávilágítottunk a növekedési szakasz szükségességére és azokra a tényekre, amelyek bizonyítják, hogy az emberek akkor estek bűnbe, amikor még nem voltak érettek.
A bűnbeesés következtében az emberek nem válhattak Isten templomává, ehelyett Sátánnal egyesültek és az ő lakóhelyévé lettek. Nem sikerült kifejleszteniük az isteni természetet, hanem rossz természetet alakítottak ki magukban. A rossz természetű emberek gyermekeiken keresztül a rosszat terjesztették, rossz családokat, rossz társadalmat és rossz világot építettek fel. A világ, amelyben élünk, a földi pokol. Itt e pokolban horizontális kapcsolatainkban nem tudunk megfelelően összehangolódni egymással, mert a vertikális kapcsolatunk Istennel megszakadt. Cselekedeteinkkel ártunk másoknak, hiszen felebarátunk fájdalmát és szenvedését nem érezzük át úgy, mintha a sajátunk lenne.
Ha az emberek hozzászoktak a földi pokolban való élethez, fizikai életük végével természetesen a pokolba lépnek át a szellemi világban. Nem Isten Királyságát építettük fel, hanem Sátán korlátlan uralmát alapítottuk meg. Emiatt lehet Sátánt „e világ fejedelmének” és „e világ istenének” nevezni.