1. rész: A kereszt általi megváltás

1.1 Jézus, a Messiás eljövetelének célja

Jézusnak mint Messiásnak az eljövetele nem kisebb célt szolgált, mint az emberiség teljes megváltását: a helyreállítás gondviselésének célját kellett megvalósítania. Jézusnak először itt a földön kellett volna felépítenie a Mennyországot, erre a tanítványaihoz intézett szavaiból következtethetünk: „Legyetek hát tökéletesek, amint Mennyei Atyátok tökéletes”.

A teremtés elvei szerint az az ember, aki megvalósította a teremtés célját, már nem követ el bűnt, mert teljes harmóniában van Istennel és isteni természettel rendelkezik. Egy ilyen személy a teremtés céljának szempontjából tökéletes, miként a Mennyei Atya tökéletes. Jézus abban a reményben adta át tanítványainak ezt a tanítást, hogy olyan emberekként állnak majd helyre, akik a teremtés célját megvalósították és a Mennyország lakóivá lettek. Jézus ezenkívül arra is tanította az embereket, hogy azért imádkozzanak, hogy legyen meg Isten akarata itt a földön úgy, mint a mennyben, hiszen ő azért jött, hogy a bűnös emberiséget Isten Királyságának polgáraiként teremtse újjá, és hogy ezt a királyságot itt a földön építse fel. Sürgette is az embereket: „Tartsatok bűnbánatot, mert közel van a mennyek országa”. Keresztelő János, aki az Úr útját volt hivatott előkészíteni, szintén a királyság közelségét hirdette.

Milyenek lesznek azok a helyreállított emberek, akik a teremtés célját megvalósították és tökéletesek, miként a Mennyei Atya tökéletes? Teljes összhangban lesznek Istennel és legbenső énjükben átélik Isten szívét. Isteni természettel rendelkeznek és életük elválaszthatatlan Istenétől. Ezenfelül nem lesz szükségük megváltásra vagy megváltóra, mert nem lesz eredendő bűnük. Nem kell majd nagy erőfeszítéseket téve imádkozniuk vagy valamilyen hitet gyakorolniuk, mert minderre az Istent kereső bűnös embereknek van szükségük. Továbbá, mivel nincsen eredendő bűnük, gyermekeik természettől fogva jónak és bűn nélkülinek születnek, és ugyanígy nincs szükségük megváltóra, hogy megváltsa őket bűneiktől.

1.2 Teljes volt-e a kereszt általi megváltás?

Teljesítette-e a helyreállítás gondviselésének a célját Jézus kereszthalála, amely megváltott bennünket bűneinktől? Amennyiben ez így volna, azt várhatnánk, hogy a Jézusban hívők mára helyreállították eredeti természetüket és felépítették a földi Mennyországot. A kereszténység történelme alatt azonban egyetlen olyan ember – bármennyire mélyen hívő – sem volt, aki megbonthatatlan egységben élt volna Istennel. Egyetlenegy ember sem létezett még, aki teljes mértékben átélte volna Isten szívét, vagy akinek isteni természete lett volna. Nem élt még olyan hívő, akinek ne lett volna szüksége megváltásra, buzgó imaéletre és vallásos gyakorlatra. Még Szent Pál, Isten nagyszerű képviselője sem mentesülhetett a könnyes imákkal teli hitélet alól. Ezenkívül, bármilyen hű volt is, egyetlen keresztény szülő sem volt képes olyan, bűn nélküli gyermeknek adni életet, aki a Megváltó kegyelme nélkül jutott volna be Isten Királyságába. A keresztény szülők továbbra is átadják gyermekeiknek eredendő bűnüket.

Mit tudhatunk meg a keresztény élet jellemzőinek áttekintéséből? Azt láthatjuk, hogy a kereszt általi megváltás kegyelme nem tépte ki gyökerestül eredendő bűnünket, és nem állította teljes mértékben helyre eredeti természetünket. Mivel Jézus tudta, hogy a kereszt általi megváltással nem képes teljes mértékben megvalósítani eljövetelének a célját, megígérte, hogy újra eljön. Megértette, hogy Isten vágya, hogy helyreállítsa a földi Mennyországot, abszolút és megváltoztathatatlan. Jézus ezért abban reménykedett, hogy majd visszatér és teljes mértékben megvalósítja Isten akaratát.

Hiábavaló volt tehát Jézus áldozata a kereszten? Természetesen nem. Amennyiben ez így lett volna, a kereszténység nem tudhatna maga mögött ilyen nagyszerű történelmet. Ezenkívül, saját hitéletünk személyes tapasztalatai is egyértelműen tanúsítják a kereszt általi megváltás kegyelmének nagyságát. A kereszt valóban megváltott bennünket bűneinktől, de nem tisztított meg teljesen eredendő bűnünktől. Nem álltunk helyre általa olyan tökéletes, eredeti természettel rendelkező bűntelen emberekké, akik már nem követnek el bűnt, valamint a földi Mennyország felépítése sem vált számunkra lehetővé.

Hogyan lehet pontosan megállapítani a kereszt általi megváltás mértékét? A modern világban nehéz megfelelő hitéletet élni egészen addig, amíg erre a kérdésre nem adunk választ. Először azonban újra meg kell vizsgálnunk Jézus kereszthalálát.

1.3 Jézus kereszthalála

Valóban Jézus kereszthalála volt Isten legnagyobb vágya? Vizsgáljuk meg először a tanítványoknak a Bibliában lejegyzett szavait és cselekedeteit.

Jézus halálát illetően a tanítványok nyilvánvalóan valamennyien fájdalomtól lesújtottak és felháborodottak voltak. István például felháborodásában kifakadt a zsidó vezetők tudatlansága és hitetlensége miatt, elítélte a cselekedeteiket, gyilkosoknak és lázadóknak nevezte őket. Attól az időtől kezdve a keresztények ugyanazt érezték, mint a tanítványok, akik Jézus korában éltek. Amennyiben Jézus halála Isten akaratának előre elrendelt következménye lett volna, természetes lett volna az, hogy a tanítványok bánkódnak miatta, de nem nehezteltek volna ennyire, és nem lettek volna ennyire haragosak azokra a zsidó vezetőkre, akik ezt előidézték. Elkeseredett reakciójuk alapján arra következtethetünk, hogy Jézus halála igazságtalan és indokolatlan volt.

Vizsgáljuk meg, hogy Jézus keresztre feszítése mint Isten előre elrendelt akarata vajon elengedhetetlen volt-e a gondviselés szempontjából.

Isten Ábrahám leszármazottai közül választotta ki Izrael népét. Védte, táplálta, s olykor fájdalmakkal és megpróbáltatásokkal nevelte őket. Isten prófétákat küldött vigasztalásukra, azzal a biztos ígérettel, hogy egy napon elküldi nekik a Messiást. A szent sátor és a templom építésével a Messiás fogadására készítette fel őket. Amikor Jézus megszületett, Isten kihirdette eljövetelét. Elküldte a három keleti bölcset, valamint Simont, Annát, Keresztelő Jánost és másokat, hogy széles körben tegyenek tanúságot.

Ami Keresztelő Jánost illeti, sokan tudtak arról, hogy fogantatását megelőzően megjelent egy angyal és tanúságot tett róla. A születését körülvevő csodák egész Júdeában felébresztették a reményt. Aszketikus életmódja olyan nagy hatást keltett, hogy sok ember azon tűnődött, hogy vajon nem lehet-e ő a Krisztus. Azzal, hogy Isten ilyen nagy személyiséget küldött el, mint Keresztelő János, hogy tanúságot tegyen Jézusról, a Messiásról, arra akarta bátorítani a zsidókat, hogy higgyenek Jézusban.

A zsidóknak, akiket arra nevelt Isten, hogy engedelmeskedjenek az akaratának, hinniük kellett volna Jézusban, mivel Istennek az volt az akarata, hogy az akkori zsidó nép higgyen Jézus messiási mivoltában. Ha Isten vágyának megfelelően hittek volna benne, vajon megfordult volna-e egyáltalán a gondolataikban az, hogy a keresztre küldjék? Akarták volna-e vajon, hogy bármi bántódása essék a Messiásnak, akire olyan nagyon és olyan régen vártak? Minthogy azonban szembeszegültek Isten akaratával és nem hittek Jézusban mint Messiásukban, kiszolgáltatták és keresztre feszítették. Meg kell tehát értenünk, hogy Jézus nem azért jött, hogy meghaljon a kereszten.

Ezután nézzük meg magának Jézusnak a szavait és tetteit, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy a keresztre feszítés által vajon be tudta-e teljesíteni messiási küldetését.

Szavaival és tetteivel meg akarta győzni az embereket arról, hogy ő a Messiás. Amikor például megkérdezték tőle, hogy mit tegyenek azért, hogy Isten akaratának megfeleljenek, ezt mondta: „Az tetszik Istennek, … ha hisztek abban, akit küldött.” (Jn 6,29) Egy napon, amikor Jézus a farizeusok hitetlensége miatt gyötrődött magában, és nem volt kinek feltárnia a szívét, szomorúan nézett Jeruzsálem városára. Könnyeket ontott a zsidó nép sorsa felett, akiket Isten kétezer évig olyan nagy fáradsággal és szeretettel vezetett. Jézus megjósolta, hogy a várost majd lerombolják, hogy kő kövön nem marad. Egyértelműen rámutatott az emberek tudatlanságára, amikor ezt mondta: „nem ismerted fel látogatásod idejét”.

Máskor Jeruzsálem népének makacssága és hitetlensége miatt kesergett: „Jeruzsálem, Jeruzsálem, megölöd a prófétákat és megkövezed, akik hozzád küldettek! Hányszor akartam egybegyűjteni fiaidat, ahogy a tyúk szárnya alá gyűjti csibéit, de nem akartátok.” (Mt 23,37) Jézus a következőket vetette a szemére azoknak, akik nem akartak hinni benne, noha ismerték a róla tanúskodó írásokat: „Fürkészitek az Írásokat, mert azt hiszitek, hogy örök életet találtok bennük, bár épp rólam tanúskodnak, mégsem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen.” (Jn 5,39-40) „Atyám nevében jöttem, s nem fogadtatok el. Mert ha Mózesnek hinnétek, nekem is hinnétek. Mert hisz rólam írt.” (Jn 5,43-46)

Mennyi csodát és jelet mutatott Jézus, elkeseredett erőfeszítést téve arra, hogy az embereket megszabadítsa hitetlenségüktől! A vallási vezetők azonban – bár Jézus számos csodás tettének tanúi voltak – kigúnyolták, és azt tartották róla, hogy Belzebub szállta meg. E nyomorúságos helyzetben Jézus így kiáltott fel: „Akkor ha nekem nem hisztek, higgyetek a tetteknek, hogy végre lássátok és értsétek: az Atya bennem van s én az Atyában vagyok.” (Jn 10,38) Ezt követően kíméletlenül leleplezte ellenfelei képmutatását. Jézus a szavaival és a cselekedeteivel próbálta meggyőzni a népét, hogy higgyenek benne, minthogy ez volt Isten akarata. Ki merte volna a keresztre küldeni, ha hisznek benne, mint Messiásban?

Az előbbiekből arra a következtetésre juthatunk, hogy Jézus kereszthalála az akkor élő emberek tudatlanságának és hitetlenségének a szerencsétlen következménye volt. Nem lett volna szükség rá messiási küldetésének beteljesítéséhez. Mindezt Jézusnak a kereszten elmondott utolsó szavai is bizonyítják: „Atyám, bocsáss meg nekik, hisz nem tudják, mit tesznek.” (Lk 23,34)

Amennyiben Isten eleve elrendelte volna, hogy a kereszten haljon meg, Jézus számított volna arra, hogy ezt az utat kell járnia. Ebben az esetben miért imádkozott háromszor is így: „Atyám, ha lehetséges, kerüljön el ez a kehely, de ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan te”? Jézus nagyon jól tudta, hogy halála összetörné a földi Mennyország megvalósításának a reményét, s ezért imádkozott ilyen elkeseredetten. Ezenkívül látta, hogy ez nagyon nagy csalódást jelentene Isten számára, aki a bűnbeesés óta eltelt hosszú időn keresztül olyan nagy fáradsággal dolgozott ennek a reménynek a valóra váltásán. Azt is tudta, hogy az emberiség szenvedései a második eljövetelig ugyanúgy folytatódnának tovább.

„Amint Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is”, mondta Jézus. Amikor a Kánaán felé vezető úton az izraeliták elveszítették Mózesbe vetett hitüket, tüzes kígyók kezdték pusztítani őket. Isten megparancsolta Mózesnek, hogy készítsen rézből egy kígyót és erősítse egy póznára, hogy azok, akik felnéznek rá, életben maradjanak. Jézus előre látta, hogy az emberiség ehhez hasonlóan a pokolra fog kerülni azok miatt, akik nem hisznek benne. Előre látta, hogy a rézkígyóhoz hasonlóan keresztre fogják feszíteni, hogy megváltást adjon az egész emberiségnek, mindazoknak, akik rátekintenek. Erre a lehetőségre gondolva Jézus szomorú szívvel mondta ki ezt a baljóslatú próféciát.

Az a tény, hogy a keresztre feszítés után a zsidó nép lehanyatlott, szintén azt mutatja, hogy Jézus kereszthalála nem Isten akaratából, hanem inkább a nép hitetlensége miatt következett be. Végül, a próféciák úgy szóltak, hogy Jézus Dávid trónján fog ülni, és egy örökké tartó királyságot fog felépíteni: „Mert gyermek születik, fiú adatik nekünk, s az ő vállára kerül az uralom. Így fogják hívni: Csodálatos Tanácsadó, Erős Isten, Örök Atya, Béke Fejedelme. Messzire kiterjed majd uralma, és a békének nem lesz vége Dávid trónján és királyságában, amelyet megerősít és megszilárdít a jog és az igazság által. Mostantól mindörökké ezt teszi a Seregek Urának féltő szeretete.” (Iz 9,5–6) Jézus fogantatása előtt egy angyal jelent meg Máriának, és egy ehhez hasonló jóslatot mondott: „Gyermeket fogansz, fiút szülsz, és Jézusnak fogod elnevezni. Fiad nagy lesz és a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját és uralkodni fog Jákob házán örökké, s országának nem lesz vége.” (Lk 1,31–33)

Istennek az volt a világos terve Izrael népével, akiket már Ábrahám idejétől kezdve minden nehézségen keresztülvezetett, hogy elküldi nekik a Messiást, és egy örökké tartó királyságot épít fel a földön. Amikor azonban a zsidó vezetőség tagjai üldözték, majd a keresztre küldték Jézust, Izrael elveszítette azt a pozícióját, hogy Isten Királyságának alapító nemzete legyen. Néhány nemzedék alatt Izrael népe szétszóródott a világ minden tájára, és azóta elnyomás és üldöztetés alatt kellett élnie. Mindez őseik hibájának tragikus következményének tudható be, akik azáltal, hogy halálra ítélték a Messiást ahelyett, hogy tisztelettel vették volna körül, megakadályozták a helyreállítás gondviselésének beteljesedését. Nemcsak a zsidók, hanem számos hívő keresztény is hordozta a keresztet, mint a Jézus meggyilkolása által előidézett kollektív bűn rá eső részét.

1.4 A kereszt általi megváltás mértéke és Jézus második eljövetelének célja

Mi történt volna, ha Jézust nem feszítik keresztre? Ebben az esetben Jézus fizikai és szellemi megváltást is hozott volna. Minden bizonnyal felépítette volna a földön az örökké tartó és elpusztíthatatlan Mennyei Királyságot. Mindezt már Izajás próféta is megjövendölte, a Máriának megjelenő angyal is bejelentette, és maga Jézus is beszélt erről, amikor azt mondta, hogy közel a mennyek országa.

A teremtéskor „az Úristen megalkotta az embert a föld porából és orrába lehelte az élet leheletét. Így lett az ember élőlénnyé”. Az ember tehát lélekből és testből áll. Bűnbeesése is szellemi és fizikai szinten történt meg.

Jézusnak tehát, minthogy teljes megváltást kellett volna hoznia, szellemileg és fizikailag is meg kellett volna váltania az embert. Jézusban hinni annyit jelent, hogy eggyé válunk vele, ezért ő magát az igaz szőlőtőhöz, tanítványait pedig szőlővesszőkhöz hasonlította. Azt is mondta, hogy: „Azon a napon majd megtudjátok, hogy Atyámban vagyok, ti bennem, s én bennetek”. Jézusnak azért kellett testben eljönnie, hogy fizikailag és szellemileg is megváltsa az embereket. Az emberek szellemi és fizikai megváltást is kaptak volna, ha hisznek benne és lélekben és testben is egyesülnek vele. Az emberek azonban nem hittek benne, hanem a keresztre küldték. Jézus teste ki volt téve Sátán támadásának, és így megölték őt. Akárcsak Jézus teste, az elkötelezett keresztények teste emiatt még akkor is ki van szolgáltatva Sátán támadásának, amikor egységben vannak Jézussal.

Bármilyen buzgó hívő is valaki, a kereszt általi megváltással nem részesül fizikai megváltásban. Eredendő bűne, amelyet nemzedékről nemzedékre, egészen Ádámig visszamenőleg származási vonalán keresztül örökölt, nem szűnik meg gyökerestül. A legodaadóbb keresztény is rendelkezik eredendő bűnnel, és születő gyermekeire továbbörökíti azt. Annak érdekében, hogy megakadályozzuk Sátán működését, aki a testünk által próbál bennünket folyamatosan elcsábítani, szükségesnek tarthatjuk, hogy személyes hitéletünk során sanyargassuk és megtagadjuk testünket. A Biblia arra tanít, hogy szüntelenül imádkozzunk, hogy megszüntethessük azokat a feltételeket, amelyek alapján Sátán megtámadhat bennünket. Ezek a feltételek az eredendő bűnből származnak, amely a kereszt általi megváltás ellenére sem szűnt meg.

Jézus nem tudta elhozni a teljes, szellemi és fizikai megváltást, mert Sátán elpusztította a testét. Azzal azonban, hogy a kereszten kiontott vére által hozott megváltással biztosította győzedelmes feltámadását, megteremtette a szellemi megváltás alapját. Feltámadása óta ezért minden hívő részesül a szellemi megváltás ajándékában, de nem kap fizikai megváltást.

A kereszt általi megváltás csak szellemi megváltás. Az eredendő bűn még a legbuzgóbb keresztényben is ott van, és a származási vonal által az utódokra is továbbszáll. Minél erősebb egy ember hite, annál elszántabban kell küzdenie a benne levő bűn ellen.

A leghűségesebb apostol, Pál is panaszkodott arról, hogy képtelen megakadályozni, hogy a bűn hatalmába kerítse a testét: „A belső ember szerint az Isten törvényében lelem örömöm, de tagjaimban más törvényt észlelek, s ez küzd értelmem törvénye ellen, és a tagjaimban levő bűn törvényének rabjává tesz. Én boldogtalan! Ki vált meg e halálra szánt testtől? Hála az Istennek Urunk, Jézus Krisztus által! Értelmemmel tehát Istennek szolgálok, de testemmel a bűn törvényének.” Róm – 7,22-25 Ez a kijelentés szembeállítja azt a boldogságot, amelyet Pál a szellemi megváltásnak köszönhetően érzett, és azt a szenvedést, amelyet a fizikai megváltás elérhetetlen volta okozott neki. János e szavakkal vallott erről: „Ha azt állítjuk, hogy nincs bűnünk, saját magunkat vezetjük félre, és nincs meg bennünk az igazság. Ha azt állítjuk, hogy nem vétkeztünk, hazugnak tüntetjük fel, és tanítása nincs bennünk.” (1Jn 1,8-10) Mi, akik Jézus kereszthalála révén kapjuk meg a megváltást, nem tudunk önmagunk erejéből megszabadulni a bűn kötelékétől, mert az eredendő bűn mélyen van bennünk. Ezért Jézusnak újra el kell jönnie a földre, hogy az eredendő bűnt, amelyet a keresztre feszítés által nem tudott megoldani, gyökerestül megszüntesse, és hogy befejezhesse a fizikai megváltást. Isten megváltó munkája csak ekkor válik mind szellemileg, mind fizikailag teljessé.

1.5 Kétféle jövendölés a keresztről

Miért jövendölte Izajás azt, hogy a Messiásnak végig kell szenvednie a kereszt útjának megpróbáltatásait, ha Jézus kereszthalála nem volt eleve elrendelt, mint a Messiás céljának teljes megvalósításához szükséges út?

Azt gondolhatnánk, hogy a Biblia csupán Jézus szenvedését előrevetítő próféciákat tartalmaz. Amikor azonban az Alapelv ismeretében újra elolvassuk, felismerhetjük, hogy vannak ezzel ellentétes jövendölések is. Ahogyan Izajás jövendölte, vagy ahogyan az angyal is kijelentette Máriának, ezek arról szóltak, hogy Jézus még életében a zsidók királya lesz, és felépít egy örökké tartó királyságot a földön. Vizsgáljuk meg, miért adta Isten ezt a kétféle, egymásnak ellentmondó próféciát Jézussal kapcsolatban.

Isten úgy teremtette az embert, hogy csak felelősségének teljesítése által érhesse el a tökéletességet (vö. Teremtés 5.2.2). Valójában az első emberpár nem teljesítette a felelősségét, és bűnbe esett. Az embernek tehát lehetősége van arra, hogy Isten akaratának megfelelően teljesítse felelősségét, és arra is, hogy Isten akaratától eltérve elmulassza azt.

Bibliai példákkal élve, Ádám felelőssége az volt, hogy ne egyen a jó és a rossz tudás fájának gyümölcséből. Eldönthette, hogy engedelmeskedik Isten parancsolatának és eléri a tökéletességet, vagy eszik a gyümölcsből és meghal. Az utóbbit választotta.

Isten az Ószövetség korában a Tízparancsolatot és a mózesi Törvényeket adta a népnek, hogy megváltásuk feltételeként ezeknek engedelmeskedjenek. Az ő felelősségük volt, hogy eldöntsék, tiszteletben tartják-e a törvényt és megváltásban részesülnek, vagy engedetlenek és ezzel a vesztükbe rohannak.

Amikor az izraeliták elhagyták Egyiptomot és Kánaán felé tartottak, felelősségük az volt, hogy engedelmeskedjenek Mózes irányításának. Választhattak, hogy hittel megfogadják Mózes útmutatásait és eljutnak Kánaán földjére, vagy fellázadnak ellene és nem érkeznek meg az ígéret földjére. Isten megjósolta, hogy elvezeti az izraelitákat Kánaán földjére, és megparancsolta Mózesnek, hogy vezesse oda őket. Hitetlenségük miatt azonban az emberek meghaltak a pusztában, és így csak a leszármazottaik érhették el a végső célt.

Az embernek tehát van saját felelőssége, amelyet Isten akaratának megfelelően teljesít, vagy az Ő akaratával szembeszegülve elmulaszt. Az, hogy milyen eredményeket ér el, attól függ, hogy teljesíti-e saját felelősségét vagy sem. Ezért adott Isten saját akaratának megvalósulásával kapcsolatban kétféle próféciát.

Isten felelőssége elküldeni a Messiást. A benne való hit azonban már az ember felelőssége. A zsidóknak két választásuk volt: Isten vágyának megfelelően hisznek a Messiásban, vagy azzal szembekerülve nem hisznek benne. Az emberi felelősség kiszámíthatatlanságát figyelembe véve Isten a saját akaratának Jézus által történő beteljesedésével kapcsolatban kétféle próféciát adott. Az egyik azt jövendölte, hogy Jézus a nép hitetlensége miatt meg fog halni, a másik pedig azt, hogy a nép Messiásként hisz majd benne és tiszteli őt, valamint segít neki abban, hogy Isten akaratát dicsőségben teljesítse. Amikor a nép hitetlensége miatt Jézus meghalt a kereszten, csak az első jövendölés teljesedett be. A másik pedig Krisztus második eljöveteléig beteljesületlen marad.

1.6 Az evangélium részei, amelyekben Jézus a keresztre feszítésről mint elkerülhetetlen eseményről beszél

Számos olyan rész van az evangéliumban, amelyben Jézus úgy beszél a kereszten való szenvedéséről, mint a megváltáshoz vezető szükséges útról. Amikor például Péter hallotta, hogy Jézus a saját közelgő keresztre feszítéséről jövendöl, és próbálta lebeszélni, Jézus visszautasította és a következőket mondta: „Távozz tőlem, sátán! Botránkoztatsz...”. Miért utasította rendre Jézus ilyen szigorúan Pétert? Amikor Jézus ezeket a szavakat mondta, a választott nép hitetlensége már meghiúsította fáradozását, amellyel mind a fizikai, mind a szellemi megváltást be akarta teljesíteni. Jézus ekkor már határozottan eltökélte, hogy elfogadja a kereszt útját, mintegy jóvátételi feltételként arra, hogy legalább a szellemi megváltás felé vezető út megnyíljon az emberiség előtt. Péter lebeszélése megakadályozta volna Jézust abban, hogy a kereszt által megnyissa a szellemi megváltás felé vezető utat. Ezért utasította Pétert rendre.

Egy másik példa Jézusnak a kereszten kimondott utolsó szavai: „Bevégeztetett”. Jézus nem azt értette ezalatt, hogy a keresztre feszítéssel beteljesítette a megváltás gondviselését. Miután látta, hogy az emberek hitetlenségén nem tud változtatni, a kereszt útját választotta, azért, hogy lefektesse az alapot a szellemi megváltáshoz, bár ilyen módon a második eljövetel idejéig befejezetlenül hagyta a fizikai megváltás feladatát. Jézus tehát azon, hogy „bevégeztetett”, azt értette, hogy befejezte a szellemi megváltáshoz szükséges alap lefektetését. Ekkorra ez a gondviselés másik lehetséges céljává vált.

Imában tapasztalt szellemi élmények révén közvetlen kapcsolatot kell kiépítenünk Istennel, hogy megfelelő legyen a hitünk, s ezután meg kell értenünk az igazságot a Szentírás helyes értelmezésének segítségével. Ezért mondta azt Jézus, hogy „lélekben és igazságban” éljük a hitet.

A keresztények Jézus idejétől kezdve azt vallották, hogy ő azért jött, hogy meghaljon a kereszten. Nem tudták, mi volt Jézusnak mint Messiásnak a célja, és a szellemi megváltást is félreértették, úgy vélekedve, hogy csupán ezt foglalta magába Jézus küldetése. Jézus élni akart, és be akarta teljesíteni küldetését, a nép hitetlensége miatt azonban csalódásokkal a szívében halt meg. Most erős hitű menyasszonyoknak, tiszta szívű hívőknek kell megjelenniük a földön, akik enyhítik Jézus szenvedő szívének keserűségét. Mielőtt Jézus vőlegényként eljönne, olyan menyasszonyoknak kell megjelenniük, akik fontosnak tartják szíve vágyait. Ő azonban így bánkódott: „Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?, mert előre látta, hogy visszatérésekor az emberek valószínűleg sötétségben lesznek és nem fognak hinni benne.

A Biblia tanulmányozása alapján tisztáztuk, hogy Jézus nem azért jött, hogy meghaljon a kereszten. E tény felől még inkább megbizonyosodhatunk, ha szellemileg kommunikálunk Jézussal, és ezt közvetlenül tőle kérdezzük meg. Ha mi magunk nem érzékeljük a szellemi valóságot, olyanoknak a tanúságára kell támaszkodnunk, akik rendelkeznek ilyen képességekkel, annak érdekében, hogy megértsük Jézus szívét és elmélyítsük a hitünket. Csak ekkor leszünk méltók arra, hogy Jézus menyasszonyaivá váljunk, akik az utolsó napokban fogadják Őt.