4. rész: Az utolsó napok és napjaink

Amikor Jézus a sorsáról jövendölt, Péter János jövőjéről is kérdezett. Jézus e szavakkal válaszolt: „Ha azt akarom, hogy maradjon, míg el nem jövök, mi gondod vele?” Ezt hallva a tanítványok azt hitték, hogy Jézus még János életében visszatér. Jézus azt is mondta tanítványainak, hogy: „Nem járjátok végig Izrael városait, amíg az Emberfia el nem jön”, és azt is, hogy „Bizony mondom nektek: az itt állók közül némelyek nem halnak meg, amíg nem látják az Emberfiát, amint eljön országában”. E szavak alapján a tanítványok és azóta is sok keresztény hitte, hogy még az ő életében vissza fog térni Jézus. Állandóan bennük élt az a sürgető érzés, hogy az utolsó napok közel vannak.

Mindennek az az oka, hogy nem értik meg az utolsó napok alapvető jelentését. Korunk egyes jelenségeit tanulmányozva arra a következtetésre juthatunk, hogy napjaink jelentik az utolsó napokat. E jelenségekben felismerhetjük, hogy Isten helyreállítási gondviselésének a célja, vagyis a három nagy áldás kezd megvalósulni. Amint Jézus mondta: „Vegyetek példát a fügefáról. Amikor hajtása már zsendül és a levelei kibontakoznak, tudjátok, hogy közel van a nyár. Így amikor ezeket látjátok, magatok is megállapíthatjátok, hogy már közel van az ajtóban.” (Mt 24,32-33)

4.1 Az első áldás helyreállításának jelei

Az első áldás, amelyet Isten Ádámnak és Évának adott, az egyéni jellem tökéletessége volt. Napjainkban számos jelenség utal arra, hogy a csúcspontjához közeledik Isten gondviselése, amelynek célja az, hogy a bűnbe esett embereket tökéletes jellemű egyénekké állítsa helyre.

Először is azt figyelhetjük meg, hogy a bűnbe esett emberek szellemi volta kezd helyreállni. Már volt szó arról, hogy amikor egy ember eléri a tökéletességet, szívében teljesen eggyé válik Istennel, és másokkal is igaz kapcsolatokat tud kiépíteni. Bár még korántsem voltak tökéletesek, Ádám és Éva tudtak beszélni Istennel. Amikor erről a szintről lesüllyedtek, leszármazottaikat is az Istennel szembeni tudatlanság és érzéketlenség állapotába sodorták. A helyreállítás gondviselése során a különböző korok érdemeinek köszönhetően a bűnbe esett emberek szellemisége fokozatosan helyreállt. Amint ez a Bibliában áll, az utolsó napokban sok mély hitű ember tesz szert arra a képességre, hogy Istennel kapcsolatot teremtsen: „Az utolsó napokban... kiárasztom lelkemet minden emberre. Fiaitok és lányaitok jövendölni fognak, az ifjak látomásokat látnak, az öregek álmokat álmodnak.” (ApCsel 2,17) A körülöttünk zajló szellemi jelenségek sokaságát tapasztalva láthatjuk, hogy jelen korunk az utolsó napok ideje. Beléptünk abba a korba, amelyben elérhetjük az egyéni tökéletességet és helyreállíthatjuk Isten első áldását.

Az első áldás helyreállításának második jelét a történelemnek abban az irányvonalában láthatjuk, amely az eredeti lélek szabadságának visszaszerzése felé mutat. A bűnbeesés miatt Sátán rabságban tartja az eredeti lelket, és elveszítettük szabadságunkat, hogy Isten elé járulhassunk. Napjainkban, amikor az emberek életük kockáztatásával is küzdenek szabadságuk megszerzéséért, az igaz szabadság eléréséért való igyekezet a csúcspontjára ért. Mindez azt jelzi, hogy egy olyan új korba léptünk, amelyben elérhetjük a Sátán által hosszú ideig megtagadott egyéni szabadságot, és szabadon léphetünk Isten elé.

Az első áldás megújulásának harmadik jele az ember valódi értékének helyreállása. Horizontálisan tekintve minden ember egyenlő értékű, de a valódi értékre ez még nem jelent bizonyítékot. A menny vertikális nézőpontjából minden egyén a legmagasztosabb kozmikus érték hordozója (vö. Krisztológia 1). A bűnbeesés miatt az emberek elveszítették eredeti értéküket. Napjainkban azonban a demokratikus eszmények felvirágzásának köszönhetően egyre nagyobb hangsúlyt kap a rabszolgák felszabadítása, az elnyomott faji kisebbségek szabadsága, és a kis és gyenge nemzetek függetlensége. Az emberek kiállnak az emberi jogokért és a nemek közötti egyenlőség mellett, és minden eddiginél nagyobb jelentőséget tulajdonítanak az egyén értékének, amely ilyen módon egyre jobban közelít az eredeti érték felé. Mindez azt mutatja, hogy elérkeztünk az utolsó napok küszöbéhez, amikor az emberek helyre tudják állítani Isten első áldását.

Az első áldás napjainkban történő megújulásának negyedik jele az eredeti igaz szeretet helyreállítása a bűnbe esett emberek körében. Az a világ, amelyben Isten eszménye megvalósul, a tökéletes ember képmása. Ebben a világban mindenki vertikális egységben lesz Istennel, és ez lesz az alapja annak, hogy természettől fogva harmonikusan éljünk horizontális kapcsolatainkban, egymás mellett. Az együttérzést és az empátiát csak akkor érhetjük el, ha mindnyájan eggyé leszünk Isten szeretetében. A bűnbeesés miatt elszakadt az Isten és az emberek közötti vertikális kötelék, s ez az emberek közti horizontális kapcsolat szétesését eredményezte. Az emberi történelem ennek következményeként az állandó konfliktusok történelmévé vált. Korunkban viszont elterjedt az egyetemes szeretet filozófiája, és az emberek egyre jobban keresik az igaz, eredeti szeretetet. Mindez még egy bizonyíték amellett, hogy a jelen kor az utolsó napok kora, amikor helyreállíthatjuk Isten első áldását, és megvalósíthatjuk az Isten szeretetéből táplálkozó egyéni tökéletességet.

4.2 A második áldás helyreállításának jelei

Isten második áldása Ádám és Éva számára az volt, hogy Igaz Szülőkké váljanak, jó gyermekeket neveljenek fel, és olyan családot és társadalmat építsenek fel, amelyben a jóság uralkodik. Ádám és Éva azonban gonosz szülőkké váltak és gonosz gyermekeknek adtak életet; az ő leszármazottaikból, vagyis az egész emberiségből alakult ki a gonoszság uralma által elnyomott világ. Ettől az időtől fogva Isten kettős, belső és külső jellegű gondviselése arra irányul, hogy a jóság korlátlan uralmát helyreállítsa. Isten vallásokat alapított, és rajtuk keresztül dolgozott, hogy felemelje az emberek szellemiségét, belsőleg megtisztítva őket a sátáni elemektől. A konfliktusok és háborúk által ugyanakkor külsőleg is egyre inkább megszüntette Sátán befolyását.

Sátán befolyása külső és belső tekintetben is visszaszorult, és a helyreállítás gondviselése során jó gyermekek nevelkedtek fel, akik egy napon, amikor Krisztus másodszor is eljön, Igaz Szülőként szolgálják majd őt. Az emberi történelem ilyen módon előkészítette a szükséges utat Isten második áldásának helyreállításához. Ha megfigyeljük azokat a jeleket, amelyek Isten korlátlan uralmának belső és külső helyreállítására utalnak, arra a következtetésre juthatunk, hogy a jelen kor az utolsó napok ideje. Mindezek a jelek a különböző kultúrkörök fejlődésének irányvonalaiban, illetve a nemzetek virágzásának és hanyatlásának történelmében jelentek meg, amelyek közül mind a kettőnek a vallás a gyökere.

Vizsgáljuk meg először azt, hogy milyen módon haladt előre a kultúrák fejlődése egészen addig, hogy napjainkra az utolsó napok küszöbére érkeztünk.

Isten prófétákat és szenteket küld a bűnbe esett emberiséghez, hogy vallásokat alapítsanak. Azon dolgozik, hogy a vallásokat a jóságot keresők eredeti lelke által vigye előbbre. Isten ilyen módon a vallásokra épülő kultúrköröket hoz létre. A történelem folyamán ugyan számos kultúra keletkezett, idővel azonban a legtöbb más kultúrkörökbe olvadt bele. Napjainkban annak a nyilvánvaló irányzatnak lehetünk tanúi, amely a keresztény eszményekre épülő, világméretű kultúrkör kialakulását mutatja. Ennek az irányzatnak a fejlődésével, Jézus Krisztus szeretete és vezetése alatt a különböző etnikai fajok és népek testvérekként egyre inkább egymás mellett állnak, ilyen módon helyreállítva Isten második áldását.

A kereszténység és a többi vallás közötti legfőbb különbség abban áll, hogy a kereszténység célja az, hogy fogadja és tisztelje az emberiség Igaz Szüleit, akik által az egész emberiség jó gyermekekként újjászülethet. A kereszténységnek így meg kell újítania a világot és egy olyan globális családdá kell alakítania, amelyet Isten már a teremtéskor eltervezett. A kereszténység ezzel központi vallássá válik, amelynek az a küldetése, hogy a helyreállítás gondviselését beteljesítse. Napjainkra a világ a keresztény eszményekre épülő egységes kultúrkörré olvadt. Jézus és a Szentlélek tanításának a hatására, akik az emberiség Igaz Szülei (vö. Krisztológia), minden ember számára megnyílt az út ahhoz, hogy istenhívő gyermekké váljon. Ez az irányzat Isten második áldásának a helyreállítását bizonyítja. Bizonyossággal állíthatjuk tehát, hogy a jelen kor az utolsó napok kora.

Vizsgáljuk most meg, miként haladt a nemzetek virágzásának és bukásának a történelme azon cél felé, hogy helyreállítsa a jóság uralmát, és ilyen módon elvezessen az utolsó napokhoz.

Az, hogy a küzdelmek és háborúk okát csupán érdekharcokban és az ideológiák versengésében látjuk, egy olyan hiba, amely Isten alapvető gondviselésével kapcsolatos tudatlanságunkból ered. Amióta Sátán leigázta az első ősöket, a hosszú történelem folyamán az emberiség végig szenvedett. Azonban mindaddig, amíg Isten teremtésre vonatkozó célja változatlan, a történelem célja az lesz, hogy elszakítsuk a Sátánhoz láncoló kötelékeket és Isten királyságát helyreállítsuk. Ha ebben a bűnös világban nem lennének háborúk és megosztottság, a gonoszság uralma örökre tovább folytatódna, és a világot nem tudnánk helyreállítani. Isten ezért úgy vitte előre gondviselését, hogy fokozatosan állította helyre a mennyei uralmat. Prófétákat és szenteket küld a bűnbe esett világba, hogy vallásokat alapítsanak és az erkölcs szintjét felemeljék. A jóság szempontjából magasabb szinten álló kormányokat hoz létre, hogy szembeszálljanak a jóság alacsonyabb szintjével rendelkező rendszerekkel és legyőzzék őket. A konfliktusok és háborúk tehát a helyreállítás gondviselésének beteljesítésében elkerülhetetlenek.

Összefoglalva néhány kérdést, amelyek közül többel a könyv második részében bővebben foglalkozunk majd, elmondhatjuk, hogy az emberi történelem a jóvátételi helyreállítás gondviselése által haladt előre. Sokszor ugyan úgy tűnt, hogy a gonoszság kerekedik felül, a végén azonban a viszonylagosan gonoszabb politikai erők lehanyatlottak és az inkább az isteni oldalon állók magukba olvasztották őket. A jóság uralmának újjáépítését szolgáló gondviselés során tehát a nemzetek felemelkedését és bukását alakító háborúk elkerülhetetlenek voltak.

A Bibliában például azt olvashatjuk, hogy Isten megparancsolta az izraelitáknak, hogy pusztítsák el a hét kánaánita törzset. Miután Saul nem engedelmeskedett Neki, és életben hagyott néhány amalekitát jószágaikkal együtt, Isten keményen megbüntette. Míg ebben az esetben megparancsolta az izraelitáknak, hogy pusztítsák el a pogányokat, egy másik alkalommal, amikor az északi királyság gonosszá vált, Isten az asszírok kezébe adta őket. Meg kell értenünk, hogy Istennek ezekkel az eseményekkel csupán az volt a szándéka, hogy elpusztítsa a gonoszság uralmát, és helyreállítsa a jóságot.

Ezért tehát az a harc rossz, amely az Isten oldalán álló jóság uralmán belül folyik az egyének között, hiszen ez meggyengítheti a jóság uralmát, sőt annak szétesését is okozhatja. Másfelől azonban, a jó uralma által a gonoszság elpusztításáért indított háborúk jó célt szolgálnak, mivel a helyreállítás gondviselésének beteljesedését előbbre viszik.

A nemzetek közötti konfliktusok történelme azt a célt szolgálta, hogy az emberiség elszakadhasson Sátántól. Mostanra már oly mértékben előrehaladt a történelem, hogy az Isten oldalán állók az egész világon igényt tarthatnak területekre és vagyonra. Az emberek visszaszerzését szolgáló gondviselés azokkal az egyénekkel indult el, akiket Isten elhívott. Isten alapja később fokozatosan kiterjedt a családokra, társadalmakra és nemzetekre, és napjainkra már elérte a világ szintjét. A Sátántól való elszakadás gondviselése nemzetségi szinten kezdődött el, majd végighaladt a politikai és társadalmi fejlődés különböző szakaszain: a feudalizmuson, a monarchián, s mára elérkezett a demokráciáig. A világ ma két részre oszlott: a demokratikus világra, amely az Isten oldalán álló társadalmak felépítésére törekszik, és a kommunista világra, amely sátáni oldalon álló rendszereket épített fel.

Más szóval, a bűnös emberi történelem ugyan Sátán uralma alatt kezdődött el, azonban Isten gondviselése elérte az emberi szívek fokozatos átváltozását, és szüntelenül táplálta az eredeti lelket, amely a vallás, a filozófia és az erkölcs által a jóságot keresi. Ez a belső támogatás lelkesítette azokat a csoportokat, amelyek keresik az uralkodó gonoszságtól való elválás útját. Ez az elszakadási folyamat világszinten két szemben álló hatalom létrejöttében teljesedett ki. E két egymással ellentétes cél felé haladó hatalom semmiképpen nem élhet békében egymás mellett. Az emberi történelem beteljesüléséhez közeledve minden bizonnyal elérik azt a pontot, ahol az ideológia területén belső összeütközésbe kerülnek. Ez a belső konfliktus arra ösztönzi majd őket, hogy katonai erőkkel harcoljanak. Ennek a konfliktusnak az lesz a következménye, hogy a sátáni uralom örökre elpusztul, és a mennyei uralom, mint Isten egyetlen, örök uralma, újra felépül. Ma elérkeztünk ehhez a ponthoz, ahol ez a két világ megvívja végső csatáját. Mindez újabb bizonyítékul szolgál arra, hogy napjaink az utolsó napok.

A történelem irányát, amelyben a jóság és a gonoszság fokozatosan elválnak egymástól, az iszapos vízhez lehet hasonlítani. Amikor a zavaros víz lassan folyik, az iszap leülepszik és a tiszta víz a felszínen marad egészen addig, amíg az iszap és a víz teljesen elválnak egymástól. Az emberi történelem is ilyen, idővel a gonoszság lassan elpusztul, és a jóság fokozatosan a virágzás útjára lép. Azt követően, hogy a történelem vége felé e két uralom összeütközik, a jóság uralma Isten örök királyságaként megmarad, míg a gonoszság az örök sötétségbe kerül.

Amikor a jóság és a gonoszság ezen útjai keresztezik egymást, az az utolsó napok ideje. Ugyanakkor ez az az idő is, amikor Ádámnak és Évának a növekedési szakasz végén bekövetkezett bűnbeesése jóvátételek által helyreállítható. Az első emberpárhoz hasonlóan, akik megkísértésükkor teljesen összezavarodtak, és nem tudták, hogy kinek engedelmeskedjenek és mi szerint cselekedjenek, e korban mindenki szenvedni fog az ideológiai zűrzavartól.

A helyreállítás gondviselése során több alkalommal eljött az utolsó napok kora, amikor a jó és a rossz uralom útjai keresztezték egymást. Az előbbiekben említettük, hogy Noé és Jézus kora is az utolsó napok voltak, tehát a jóság és a gonoszság ekkor is összeütköztek. Azonban az emberek elmulasztották felelősségük teljesítését, így Isten erőfeszítései a gonoszság uralmának elpusztítására kudarccal végződtek, és újból kellett kezdenie a gonoszságtól való elválás gondviselését. Jézus visszatérésekor a két uralom újból összeütközésbe kerül. A gondviselés folyamata spirálisan halad előre a teremtés célja felé, míg az események körkörös módon ismétlődnek meg. A történelem tehát párhuzamos időszakok létrehozásával ismételte meg önmagát (vö. Szakaszok 1).

4.3 A harmadik áldás helyreállításának jelei

Amint Ádám és Éva elérték volna a tökéletességet, a természet feletti uralom elnyerésével be kellett volna teljesíteniük a harmadik áldást. Ennek az uralomnak két vonása van: belső és külső. A bűnbeeséskor az emberiség a külső és a belső uralmat is elveszítette, napjainkban azonban tanúi lehetünk annak, ahogyan ezek helyreállnak. Mindez tehát szintén azt sugallja, hogy a jelen kor az utolsó napok ideje.

A belső uralom a szív uralmát jelenti. Az, aki eléri a tökéletességet és szívében összhangban van Istennel, Isten szívét sajátjaként érzi. Ugyanazzal a szeretettel szereti majd a teremtést, mint amely Isten szívéből árad, és ugyanolyan örömét leli a szépségben is, mint Isten. Ez a jelentése a szív uralmának. Amikor azonban az emberek bűnbe estek, és nem érezték át valóságosként Isten szívét, nem tudtak többé azzal a szeretettel fordulni a teremtés felé, amely Isten szívéből ered. Isten helyreállítási gondviselése, többek között a vallás, a filozófia és az erkölcs által, lépésről lépésre emeli fel a bűnbe esett emberiség szívét Istenhez. Napjainkban több dolog szól amellett, hogy az emberek egyre méltóbbá válnak arra, hogy a teremtést szívük által kormányozzák.

A külső uralom azt jelenti, hogy a tudomány és technológia folytán megfelelő ismeretekkel rendelkezünk a teremtésről. Amennyiben első őseink elérték volna a tökéletességet és a teremtés feletti belső uralmat, a teremtés szellemi oldala felé irányuló szeretetük a legmagasabb szintre fejlődött volna, hiszen épp olyan szívvel szerettek volna, mint Isten. Mindez elősegítette volna a tudomány gyors fejlődését, melynek segítségével külső hatalmat nyerhettek volna a természet világának minden eleme felett. Ebben az esetben az emberiség már régen elérte volna a csillagokat, és kihasználta volna a világegyetemben rejlő összes lehetőséget. A tudomány és a technológia fejlődését gazdasági fejlődés követte volna, kényelmes és kellemes életteret teremtve. A bűnbeesés miatt azonban az emberek szellemisége lehanyatlott és elveszítették a természet feletti belső hatalmukat. Szellemi érzékenységük olyan tompa lett, mint az állatoké, és a primitív ember szintjére süllyedtek le. Ennek következtében a természet feletti külső uralmukat is elveszítették.

Isten helyreállítási gondviselése által az emberek szellemi szintje felemelkedik, és helyreáll a teremtés feletti belső uralmuk. Ennek az az eredménye, hogy külső uralmuk is megújul, mely elvezet napjaink magasan fejlett tudományához. A tudományos fejlődéssel együtt járó gazdasági fejlettségnek köszönhetően korunkban az emberek egy rendkívül kényelmes és kellemes környezetet építettek fel.

A bűnbe esett emberek fokozatosan helyreállították a világegyetem feletti uralmukat, és ilyen módon egyre inkább megközelítették Isten harmadik áldásának helyreállítását. Mindezek alapján bizonyossággal állíthatjuk, hogy napjaink az utolsó napok.

Összefoglalva: a világ kultúrái egy olyan világméretű kultúrkör megalakítása felé haladnak, amely egyetlen vallásra épül. Ezzel egyidejűleg, a nemzetek egy olyan nemzetközi kormányszerv létrehozására törekednek, amely a Népszövetségből indult ki, és később az Egyesült Nemzetek Szövetségévé alakult át. Az emberek napjainkban egy világkormány felállításában, gazdasági téren pedig egy nemzetközi piac kialakításában gondolkodnak. A magasan fejlett közlekedés és kommunikáció felülkerekedett az idő és tér korlátain. Ma az emberek majdnem olyan könnyen utazhatnak és kommunikálhatnak egymással, mintha egy faluban laknának. A különböző emberfajtákhoz tartozóak, keletiek és nyugatiak, oly könnyen találkozhatnak egymással, mintha egy nagy család tagjai lennének. A hat kontinens lakói barátságra és testvéri szeretetre vágyva óceánokat utaznak át. Család azonban apa és anya nélkül nem épülhet fel; a testvéri szeretet csak velük alakulhat ki. Az emberek csak akkor fognak egy nagy családként egyesülni és egy világfaluban harmonikusan egymás mellett élni, amikor Krisztus az emberiség Szülőjeként másodszor is eljön.

Mindezekből azt láthatjuk, hogy napjaink biztosan az utolsó napok. Van azonban a történelemnek az emberiség számára még egy ajándéka: az az egyetemes tanítás, amely ugyanazon szülők szeretete és vezetése alatt egy családdá olvasztja össze a világfalu minden idegenét.