2. rész: A helyreállítás gondviselése Noé családjában

A helyreállítás gondviselése Ádám családjában nem teljesült, mert Káin megölte Ábelt. Isten mindazonáltal már a kezdetekben abszolút módon predesztinálta a teremtés céljának megvalósulását, és akarata nem változott. Ezért annak alapján, hogy Ábel szívében hűséges volt a Menny iránt, Isten kiválaszthatta Szetet Ábel helyére. Szet leszármazottai közül Noé családját választotta ki Ádám családjának helyére, és ezzel egy új fejezetet nyitott meg a gondviselésben.

A Biblia tanúsága szerint Isten az özönvíz ítéletét bocsátotta a világra: „Isten így szólt Noéhoz: Elhatároztam, hogy elpusztítok minden lényt földön, mivel a föld az emberek miatt megtelt gonoszsággal. Ezért eltörlöm őket a föld színéről” Ez arra mutat, hogy Noé kora az utolsó napok ideje volt. Isten szándéka az volt, hogy az Özönvíz után a Noé családja által megteremtett alapra elküldi a Messiást, és így megvalósítja a teremtés célját. Tehát Noé családjának jutott az a felelősség, hogy jóvátételi feltétel által helyreállítsa a hitalapot, majd a természetalapot. Az ő feladatuk volt a Messiás alapjának jóvátétel általi helyreállítása, melyben Ádám családja kudarcot vallott.

2.1 A hitalap

2.1.1 A hitalap központi személye

A helyreállítás gondviselése során Noé családjában a hitalap helyreállításának központi személye Noé volt. Noét tíz nemzedékkel, illetve ezerhatszáz bibliai évvel Ádám után hívta el Isten azért, hogy teljesítse akaratát, amelyet először Ádámmal szándékozott véghez vinni. Ezért megáldotta Noét: „legyetek termékenyek és szaporodjatok”, ugyanúgy, ahogyan korábban Ádámnak ajándékozta a három nagy áldást. Ilyenformán Noé vált az emberiség második ősévé.

Noét akkor hívta el Isten, mikor „a föld tele volt erőszakkal”. Mindenféle gúnyolódást és csúfolódást elviselve százhúsz évig építette a bárkát egy hegy tetején, teljes engedelmességgel Isten parancsa iránt. Isten e feltétel alapján bocsáthatta a földre az özönvizet, melynek középpontját Noé családja jelentette. Ebben az értelemben Noé volt a hit első ősatyja. Általában Ábrahámot szoktuk a hit ősatyjának tekinteni, de a valóságban Noénak kellett volna megszereznie ezt a dicsőséget. Amint a következőkben látjuk majd, fiának, Kámnak a bűnös cselekedete volt az, amiért a hit atyjának küldetése Noéról Ábrahámra szállt.

Ádámmal kapcsolatban már elmondtuk, hogy noha neki kellett volna a hitalap helyreállításának központi személyének lennie, ő maga még sem tudott felajánlást tenni. Noé helyzete más volt. Isten annak az alapnak köszönhetően hívta el, amelyet Ábel épített fel azzal, hogy odaadó és hűséges szívvel ajánlotta föl a jelképes áldozatot. Származását tekintve Noé Szet utóda volt, akit Ábel helyére választott ki Isten. Ezenkívül Noé igaz ember volt Isten szemében. Mindezen oknál fogva ő volt az, akit Isten méltónak talált arra, hogy a bárka megépítésével bemutassa a jelképes áldozatot.

2.1.2 A hitalap helyreállításához szükséges áldozat

Az áldozat, vagyis a hitalap helyreállításához szükséges feltétel tárgya Noé esetében a bárka volt, amely sokféle szimbolikus jelentéssel bírt. Mielőtt Ádám helyett a második emberi ős pozíciójába léphetett Noé, teljesítenie kellett egy jóvátételi feltételt a kozmosz helyreállításáért, amely Ádám bukása miatt Sátán hatalmába került. Istennek tetsző módon kellett teljesítenie egy áldozatot, amelynek tárgya az új kozmoszt szimbolizálta – ez pedig a bárka volt.

A háromszintű bárka a kozmoszt jelképezte, amelyet Isten a növekedési folyamat három szakaszán keresztül teremtett meg. Noé családjának a bárkába szálló nyolc tagja Ádám családjának nyolc tagját képviselte, akiket – mivel Sátán befolyása alá kerültek – jóvátétel által helyre kellett állítani. Így a bárka a kozmoszt, Noé Istent, a családtagok az emberiséget, a bárka állatai pedig a természet egészét jelképezték.

Miután a bárka elkészült, Isten a földre bocsátotta a negyvennapos özönvíz ítéletét. Mi volt az özönvíz célja? A teremtés elveinek megfelelően az ember csakis egyetlen úr szolgálatára teremtetett. Az emberiség azonban Sátán befolyása alatt, romlottságban és züllöttségben élt, emiatt Istennek a második úr szerepét kellett volna elfoglalnia, hogy az emberrel kapcsolata lehessen; ez a helyzet viszont ellentmond a teremtés elveinek. Isten tehát amiatt küldte az özönvizet, hogy a bűnös emberiségnek véget vetve felemeljen egy családot, amely kizárólag hozzá kapcsolódik.

Miért választott Isten egy negyvennapos időszakot az özönvízhez? E negyvennapos időszak jelentőségét a négyes és a tízes számok jelentése alapján lehet megérteni. A tízes szám az egységet jelképezi (vö. Szakaszok 2.4). Isten tíz nemzedékkel Ádám után hívta el Noét, hogy a jóvátétel eszközével helyreállítsa akaratát, amely Ádám korában nem teljesült. Azzal, hogy olyan jóvátételi időszakot választott, amely tartalmazza a tízes számot, Istennek az volt a célja, hogy a gondviselés újra egységbe kerüljön akaratával. Továbbá, mivel a teremtés célja a négypozíciós alap felépülésével teljesül, Isten mind a tíz nemzedékben egy olyan jóvátételi időszak létrehozásán dolgozott, amely a négyes szám helyreállítását szolgálta. Az Ádámtól Noéig terjedő időszak egésze tehát a negyvenes szám helyreállításának jóvátételi időszaka volt. A negyvenes számnak ezt a jóvátételi időszakát az akkori emberek erkölcstelensége miatt azonban Sátán beszennyezhette. A Noé bárkájára épülő gondviseléssel Isten új próbálkozást tett a négypozíciós alap felépítésére. Így Isten az özönvíz időtartamául negyven napot választott, amely a korábban elveszett és Sátán által beszennyezett időszakért jóvátételül szolgált. Isten ennek a jóvátételi időszaknak a teljesítésével szándékozta helyreállítani a hitalapot.

A negyvenes szám így lett jellemzőjévé a Sátántól való elválás gondviselésének, amely nélkülözhetetlen a hitalap helyreállításában. Sok példa van erre: az özönvíz, a Noé és Ábrahám között eltelt négyszáz év, a zsidók négyszáz éves rabsága Egyiptomban, Mózes két negyvennapos böjtje, a kánaáni negyvennapos kémkedés, a zsidók negyvenéves pusztai vándorlása, Saul, Dávid és Salamon király negyven-negyven éves uralkodása, Illés negyvennapos böjtje, Jónás próféciája, mely Ninive negyven napon belüli pusztulását jövendölte, Jézus negyvennapos böjtje és a feltámadása utáni negyvennapos időszak.

A Bibliában az áll, hogy a negyvennapos eső végén Noé kiküldött a bárkából egy hollót, majd egy galambot. Vizsgáljuk meg a Biblia alábbi szavai alapján, hogy milyen jövőbeli eseményt vetített előre mindez: „Valóban, az Isten, az Úr nem tesz semmit anélkül, hogy szándékát el ne árulná szolgáinak, a prófétáknak”.

A bárka megépítésével és a negyvennapos özönvíz próbájával Noé teljesítette a kozmosz helyreállításának jóvátételi feltételét. Az özönvíz a teremtés előtti káosz korának felel meg, amikor „Isten lelke lebegett a vizek fölött”. Így a bárkával kapcsolatos események, amelyek a negyvennapos özönvíz végén történtek, a történelem folyamatának egészét jelképezik, egészen attól kezdve, hogy Isten megteremtette a mennyet és a földet.

Mit vetített előre az, hogy a holló, amelyet Noé kiküldött a bárkából, egészen addig körözött szárazföldet keresve, míg a víz fel nem száradt?

Azt jelentette, hogy Sátán egy olyan feltételt keres majd, melynek révén beférkőzhet Noé családjába, mint ahogyan az arkangyal is versengett Éva szeretetéért nem sokkal az ember megteremtését követően, vagy ahogyan az ajtó előtt leselkedett, alkalomra várva, hogy megtámadja Káin és Ábel áldozatát.

Mit vetített előre az, hogy Noé háromszor küldte ki a galambot?

A Bibliában leírt indok, mely szerint a galambot Noé azért engedte ki, hogy megnézze, leapadt-e az ár, nem az egyetlen volt. Noé saját maga is megítélhette volna a helyzetet, ha kinéz az ablakon, amelyiken a galambot kiengedte. A galamb kiengedésének mélyebb jelentése volt, amely Isten titokzatos akaratához kapcsolódik.

Hét nappal azután, hogy Isten bejelentette Noénak az özönvíz eljövetelét, megindult az áradat. Negyven nappal később az első galamb kirepült a bárkából. Elrepült, de később visszatért, mert nem talált száraz helyet a földön, és Noé visszavette a bárkába.

Az első galamb az első Ádámot jelképezte. Isten azzal a reménnyel teremtette meg Ádámot, hogy a teremtés eszménye, amelyet olyan régóta dédelgetett, Ádám által, vagyis az isteni eszmény tökéletes földi megtestesülése által végre megvalósul. Ádám bűnbeesése miatt viszont az isteni eszmény itt a földön nem teljesülhetett Ádámon keresztül. Isten így visszavonta földi eszményét egy időre, és teljesülését egy későbbi időpontra halasztotta.

Hét nappal később Noé másodszor is kiküldte a galambot. A víz még mindig nem apadt, a galamb ismét visszatért. Ez alkalommal egy olajágat is hozott magával, jelezve, hogy a következő alkalommal már lesz hol partra szállnia.

A második galamb Jézust, a második Ádámot jelképezte, akit Isten azért küldött, hogy isteni eszményének tökéletes megtestesülése másodszori próbálkozásra megvalósuljon a földön. Mindez annak az árnyékát vetítette előre, hogy ha a választott nép nem hisz Jézusban annak eljövetelekor, akkor Jézusnak „nem lesz hová lehajtania fejét”, és így Isten akarata nem válik teljesen valóra a földön. Ebben a helyzetben Jézusnak a keresztre kellene mennie, és vissza kellene térnie Istenhez a második eljövetel ígéretével.

A galamb azért tért vissza a bárkához, mert a föld még nem száradt fel. Ugyanígy, ha több zsidó követte volna hűségesen Jézust, ő biztonságos helyre talált volna közöttük. Nem kellett volna a keresztre mennie, hanem tovább dolgozva felépíthette volna a földi Mennyországot.

Újabb hét nap elteltével Noé harmadszor is kiküldte a galambot. Ez alkalommal a galamb nem tért vissza, mert száraz földet talált.

A harmadik galamb Krisztust mint a Második Eljövetel Urát jelképezte, aki harmadik Ádámként jön el. Ez azt sugallta, hogy amikor Krisztus másodszor jön el, biztosan megvalósul Isten teremtéseszménye, amely örökké megmarad a földön. Noé végül kilépett a bárkából és olyan földön járt, amely megtisztult a bűntől és újjá teremtetett. Annak a képét vetíti ez előre, hogy amikor a harmadik Ádám munkája által teljesül a teremtés eszménye, az új Jeruzsálem alászáll a mennyből, és Isten az emberekkel együtt fog lakni.

E történet üzenetét az előzőekben leírt elv szerint kell értelmeznünk: Isten helyreállítási gondviselése kitolódhat, ha a gondviselési küldetéssel megbízott személy nem teljesíti a felelősségét. Ádám hitetlen volt és nem teljesítette felelősségét: Jézusnak mint második Ádámnak e mulasztás miatt kellett eljönnie. Ezenkívül, ha a zsidó nép nem hisz Jézusban, és nem vállalja felelősségét, akkor Krisztusnak újból el kell jönnie harmadik Ádámként.

Ahogy a menny és a föld teremtése hét napot vett igénybe, a galambok kiküldése között eltelt hétnapos időszakok is azt jelzik, hogy a menny és a föld helyreállításához bizonyos gondviselési időszakokra van szükség.

2.2 A jellemalap

Noé sikerre vitte a bárkára épülő gondviselést, így Isten számára elfogadható jelképes áldozatot mutatott be, s ezzel a jóvátétellel a hitalapot eredményesen helyreállította. Ezáltal eleget tett a teremtett dolgok helyreállítását, valamint az ember szimbolikus helyreállítását szolgáló jóvátételi feltételnek is. Ennek köszönhetően jött létre az alap arra, hogy Noé két fia, Szem és Kám azokba a pozíciókba kerülhessenek, amelyekben Káin és Ábel állt. Ha a bűnös természet leküzdéséhez szükséges jóvátételi feltétel teljesítésével sikeresen bemutatták volna a tényleges áldozatot, akkor megteremtették volna a jellemalapot.

Ahhoz, hogy Noé családja megfelelő módon tegye meg a tényleges áldozatot, Kámra, azaz Noé második fiára az a feladat hárult, hogy helyreállítsa Ábelnek, vagyis Ádám második fiának a pozícióját. Ehhez a tényleges áldozat központi személyévé kellett válnia, mint ahogyan Ábel is az volt a saját családjában. Ábel sikerrel létrehozta Ádám helyett a hitalap helyreállításának feltételét, tehát a jelképes áldozatot, és ezzel jogot szerzett arra is, hogy a tényleges áldozat központi személyének szerepébe álljon. Noé családjában viszont Noé, nem pedig Kám mutatta be a tényleges áldozatot. Így Kámnak ahhoz, hogy felvehesse Ábelnek, tehát egy olyan személynek a pozícióját, aki sikeres volt a jelképes áldozat megteremtésében, szívében elszakíthatatlanul eggyé kellett válnia apjával, Noéval.

Lássuk, miként segített Isten Kámnak abban, hogy Noéval szívben egyesüljön.

A Bibliában az áll, hogy mikor Kám meglátta apját mezítelenül feküdni a sátrában, szégyent érzett és megbotránkozott rajta. Kám ugyanezt az érzést testvéreiben, Szemben és Jáfetben is felébresztette. Kám hatására szégyenkeztek apjuk mezítelensége miatt, s hogy ne lássák, arcukat elfordítva mentek oda Noéhoz, hogy betakarják. Ez a cselekedet bűnös volt, olyannyira, hogy Noé megátkozta a fiát, Kámot, és a testvérei szolgájává tette.

Vajon miért így vezette Isten a gondviselést? Miért jelentett ekkora bűnt a mezítelenség láttán szégyent érezni?

Hogy ezt megértsük, előbb nézzük meg, mikor bűnös egy tett. Sátán nem képes megmutatni az erejét – a létezéshez és cselekvéshez szükséges erejét is beleértve – hacsak nincs egy olyan partnere, akivel közös alapot és kölcsönös adás-elfogadás kapcsolatot építhet ki. Valahányszor egy személy feltételt szolgáltat Sátánnak a támadásra, azzal önmaga járul hozzá ahhoz, hogy Sátán objektumává legyen, és ilyen módon engedélyezi Sátánnak a cselekvést. Így kezdődik a bűn.

A következőkben nézzük meg azt, miért Noé mezítelenségével tette próbára Isten Kámot. Láttuk, hogy a bárka a kozmoszt, míg a bárka elhagyása után közvetlenül lezajlott események mindazt jelképezték, ami közvetlenül a kozmosz megteremtése után történt.

Ádám és Éva a bűnbeesés előtt szívükben közel álltak Istenhez és egymáshoz, és nem éreztek szégyent a meztelenségük miatt. A bűnbeesést követően azonban szégyenkeztek. Testük alsó részét fügefalevéllel takarták el, és az Édenkert fái mögé rejtőztek, hogy Isten ne láthassa őket. Szégyenérzetük utal arra, mi is zajlott le valójában: a nemi szerveikkel elkövetett bűn által vérrokonságba kerültek Sátánnal. Bűntudatuk, amely miatt szégyelltek Isten elé állni, abban nyilatkozott meg, hogy testük alsó részét eltakarták és elrejtőztek.

Noé, akinek a negyvennapos özönvíz után többé nem volt kapcsolata Sátánnal, olyan pozícióba került, mint amelyben Ádám állt közvetlenül a világegyetem megteremtése után. Isten elvárta Noé családtagjaitól, hogy Noé mezítelensége láttán ne ébredjen bennük szégyen, és ne is gondoljanak arra, hogy elfedjék apjuk testét. Isten szeretett volna örülni e család ártatlanságának: azt a boldogságot szerette volna visszanyerni, amit Ádám és Éva ártatlansága jelentett számára a bűnbeesés előtt. Azért teremtett olyan helyzetet, amelyben Noé mezítelenül aludt, hogy ez a mély vágya teljesülhessen. Ha Kám szívében eggyé vált volna Noéval, és Isten szíve szerint, Isten szemszögéből tekintett volna apja mezítelenségére, nem érzett volna szégyent. Így teljesülhetett volna Noé családjában az a jóvátételi feltétel, amely Ádám és Éva bűnbeesés előtti ártatlanságának szintjére emelte volna a családot.

Így megérthetjük, hogy az a tény, hogy Noé fiai szégyellték magukat apjuk meztelensége miatt és betakarták a testét, annyit jelentett, mint annak elismerése, hogy – akárcsak Ádám családja a bűnbeesést követően – Sátánnal vérrokonságban állnak és érdemtelenek Isten elé lépni. Sátán – a víz felett köröző holló alakjában – Noé családjában is feltételt keresett a támadásra. Noé fiait választotta objektumainak és a családot rajtuk keresztül támadta meg, amikor egyértelműen elismerték, hogy az ő vérvonalából származnak.

Mikor Kám szégyellte apja meztelenségét és betakarta a testét, elegendő feltételt adott Sátánnak a színre lépéshez; Kám érzése és tette tehát bűnös volt. Következésképpen Kám nem tudta jóvátételek útján helyreállítani Ábel pozícióját, amely szükséges lett volna a tényleges áldozat bemutatásához. Enélkül a jellemalapot sem sikerült felépítenie, s így Noé családjában a gondviselés kudarcot vallott.

Mindig bűn-e az, ha a meztelenség láttán szégyent érzünk? Nem, Noé helyzete viszont különleges volt. Ádám szerepét elfoglalva azt a küldetést kapta, hogy minden olyan feltételt felszámoljon, amellyel Ádám lehetőséget szolgáltatott Sátánnak a támadásra. Ha Noé családja nem szégyenkezett volna és nem fedte volna be Noét, látván mezítelenségét, akkor teljesítették volna azt a jóvátételi feltételt, mellyel helyreállították volna Ádám családjának pozícióját az eredeti ártatlanság – még a Sátánnal való vérrokonság előtti – állapotában. Ezt a jóvátételi feltételt tehát egyedül Noé családja volt hivatott megtenni.

2.3 Tanulságok Noé családjának történetéből

Bárki nehezen értheti meg, hogy a durva kritikák és a gúnyolódás közepette Noé hogyan tarthatott ki százhúsz éven át, míg a hegytetőn építette a bárkát. Kám tudta jól, hogy családja az apja munkájának köszönhetően menekült meg. Ezeket figyelembe véve úgy kellett volna tisztelnie apját, hogy meztelensége láttán legyőzze bosszúságát, és megértse a helyzetet. Mégis ahelyett, hogy bízott volna Noéban, akit a Menny védelmezett, Kám saját, önközpontú nézőpontjából ítélte meg Noét, és visszatetszőnek találta tettét. Tiszteletlensége útját állta annak a hosszú előkészületnek, hogy Isten Noé családján keresztül vigye véghez gondviselését. Ha a Menny felé akarunk menni, nekünk is alázatra, engedelmességre és türelemre van szükségünk.

Noé családjának történetén keresztül a gondviselés arról tanít, hogy Isten feltételesen rendeli el akaratának teljesülését, illetve arról, hogy az ember felelősségrészét Isten tiszteletben tartja. Hatszáz évig tartó előkészület után talált rá Noé családjára, százhúsz éven át vezette Noét a bárka építése során, és az özönvízben az emberiség többi részét feláldozva Noé családját felemelte. Noha a helyreállítás gondviselésében kivételesen kedvesek voltak Istennek, Kám látszólag apró hibája miatt Sátán mégis beszennyezhette őket, és Isten akarata e családban nem teljesülhetett.

Noé családjának példájával arról is tanít a gondviselés, hogy az embereket feltételesen predesztinálja Isten. Fáradságos munkával, hosszú időn keresztül igyekezett Noét megtalálni, és felemelni őt a hit atyjaként. Azonban mindezek ellenére, amikor a család nem teljesítette a felelősségét, Isten sajnálkozva bár, de tétovázás nélkül elhagyta őt, és Ábrahámot választotta a helyére.