Predesztináció

A predesztináció kérdésével foglalkozó teológiai vita mind ez idáig megannyi vallásos ember életében vetett fel problémákat. Vizsgáljuk meg először ennek a vitának az eredetét.

A Bibliában számos olyan részt találunk, amely sokak szerint azt jelenti, hogy Isten egy ember életében mindent eleve elrendel, a jólétet és a hanyatlást, a boldogságot és a nyomorúságot, a megváltást és a kárhozatot, ugyanúgy, mint a nemzetek felemelkedését és bukását.

Szent Pál például így ír: „Akiket előre erre rendelt, azokat meg is hívta, akiket meghívott, azokat megigazultakká tette, akiket pedig megigazultakká tett, azokat meg is dicsőítette.” (Róm 8,30) „Azon könyörülök, akin akarok, és ahhoz vagyok irgalmas, aki nekem tetszik. Eszerint nem azon fordul a dolog, aki erőlködik vagy törekszik, hanem a könyörülő Istenen.” (Róm 9,15-16) „Vagy nincs-e hatalma a fazekasnak, hogy ugyanabból az agyagból az egyik edényt díszesre, a másikat közönségesre formálja?” (Róm 9,21) A Biblia azt is leírja, hogy Isten már akkor szerette Jákobot és gyűlölte Ézsaut, amikor még az anyjuk méhében voltak, és azt is kijelentette, hogy sorsuk az lesz, hogy „az idősebb szolgálni fogja a fiatalabbat”.

A Biblia tehát számos helyen igazolni látszik az abszolút és teljes eleve elrendelés elméletét. Azonban elegendő bizonyíték található a Bibliában ahhoz is, hogy megcáfoljuk az abszolút predesztináció elméletét.

Például, hogy az első emberpár bűnbeesését megakadályozza, Isten figyelmeztette őket, hogy ne egyenek a gyümölcsből. Ebből arra következtethetünk, hogy a bűnbeesés nem Isten eleve elrendelésének, hanem az ember engedetlenségének volt a következménye. Ezt is olvashatjuk: „Megbánta az Úr, hogy embert teremtett a földön és bánkódott szívében”. Amennyiben a bűnbeesést Isten rendelte volna el, semmi oka nem lett volna szomorkodni az ember miatt, aki így az Ő predesztinációja szerint cselekedett. János evangéliumában továbbá az található, hogy mindenki, aki hisz Krisztusban, nem hal meg, hanem örök élete lesz. Tehát senki sincs eleve kárhozatra ítélve.

Az a jól ismert bibliai sor, amely így szól: „kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek”, alátámasztja azt az elméletet, miszerint az emberi törekvések eredményét nem Isten eleve elrendelése, hanem az ember erőfeszítései határozzák meg. Ha minden emberi törekvést Isten eleve elrendelése határozna meg, miért hangsúlyozta Jézus az emberi erőfeszítés szükségességét?

A Biblia arra biztat bennünket, hogy imádkozzunk beteg testvéreinkért, s ezzel arra utal, hogy a betegség és az egészség nem Isten predesztinációján múlik. Könnyes fohászainknak semmi értelmük nem lenne, ha mindent a sors határozna meg, Isten elrendelése szerint.

Mivel Isten abszolút, arra a következtetésre juthatunk, hogy ha valamit eleve elrendel, az teljesen biztos, és az emberi erőfeszítés nem tud változtatni rajta. Amennyiben tehát elfogadjuk azt a hagyományos tant, amely szerint Isten mindent előre meghatároz, akkor arra kell következtetnünk, hogy semmilyen emberi fáradozás, beleértve az imát, az igehirdetést és az adakozást is, nem járul hozzá Isten helyreállítási gondviseléséhez. Ebben az esetben a természetes, mindennapi cselekedeteken túl megtett erőfeszítések mind hiábavalóak volnának.

Mivel a Biblia mindkét ellentmondásos tan bizonyításához alapot ad, a predesztináció kérdése körüli vita elkerülhetetlen volt. Hogyan oldja meg az Alapelv ezt a problémát? A predesztináció kérdését különböző témák szerint fogjuk megvizsgálni.