2. rész: Isten megváltó munkája
2.1 Isten megváltó munkája: a helyreállítás gondviselése
A bűnös világ bánatot okoz az embernek, és fájdalommal tölti el Istent is. Vajon magára hagyná-e Isten ezt a nyomorúságos világot? Isten a jóság világát akarta megteremteni és átérezni belőle a legnagyobb örömet, azonban az ember bűnbeesése miatt a világ bűnnel és fájdalommal telt meg. Ha ez a bűnös világ örökké a jelenlegi állapotában maradna, akkor Isten tehetetlen és sikertelen Isten lenne, aki kudarcot vallott a teremtésben. Ő tehát mindenáron megmenti ezt a bűnös világot.
Milyen mértékig kellene Istennek megmentenie ezt a világot? Teljes egészében. A bűnös világot először is meg kell tisztítania Sátán gonosz hatalmától és így vissza kell állítania az ember bűnbeesése előtti eredeti állapotába. A megváltásnak addig kell folytatódnia, amíg a teremtés jó célja megvalósul és létrejön Isten közvetlen uralmának birodalma.
Egy beteg embert megmenteni annyit jelent, mint helyreállítani a betegsége előtti egészségi állapotát, egy fuldokló embert megmenteni pedig annyi, mint visszaállítani a vízbe esése előtti állapotot. A bűn rabságában szenvedő ember megváltása ehhez hasonlóan az eredeti, bűntelen állapotába való helyreállítását jelenti. Más szóval: Isten megváltó munkája nem más, mint a helyreállítás gondviselése.
Az emberiség bűnbeesése kétségtelenül az ember hibájából történt. Mindamellett Isten is felelősséggel tartozik a következményekért, mert Ő volt az, aki az embert megteremtette. Ezért kötelességének érezte a gondviselés irányítását, hogy a tragikus következményeket kijavítsa és az embert helyreállítsa igaz, eredeti állapotába.
Ezenkívül Isten úgy teremtett bennünket, hogy örökké éljünk, hiszen Isten, az örökkévaló szubjektum az emberekkel mint objektumaival örökké tartó szeretetet akart megosztani. Mivel örökkévaló természettel ruházta fel az embert, az Őstörvény elveinek megfelelően Isten nem semmisítheti meg őket egyszerűen amiatt, mert bűnbe estek. Ha megtenné, saját teremtésének elveit sértené meg. Isten számára egyetlen lehetőség maradt, hogy a bűnös embereket megmentse és helyreállítsa abba az eredeti, tiszta állapotba, amelyben eredetileg megteremtette őket.
Amikor Isten megteremtette az embert, ígéretet tett arra, hogy segít a három nagy áldás megvalósításában. A bűnbeesés ellenére azon dolgozik, hogy a három áldás helyreállítására irányuló gondviselés révén teljesítse ígéretét. Ezért írja a Biblia: „Ahogy mondom, úgy teszek, mihelyt eltervezem, már végre is hajtom”. Isten Jézust küldte el, hogy helyreállítson bennünket eredeti, ideális állapotunkba, amire Jézus e szavai is utalnak: „Legyetek hát tökéletesek, amint Mennyei Atyátok tökéletes”. Az eredeti, ideális ember egy Istennel, isteni természetet alakított ki magában, és így a teremtés céljának tekintetében tökéletes, miként Isten is az.
2.2 A helyreállítás gondviselésének célja
Mi a helyreállítás gondviselésének célja? A Mennyország megalapítása, amely a maga teljességében Isten jó objektuma és a teremtés céljának beteljesülése. Isten földi Királyságának a központja az ember. Isten e céllal teremtette az első emberpárt, ők azonban bűnbe estek, ezért Isten akarata nem valósult meg a földön. Azóta a helyreállítás gondviselésének elsődleges célja nem kevesebb, mint a földi Mennyország felépítése. Jézus, aki azért jött, hogy e célt megvalósítsa, azt mondta a tanítványainak, hogy így imádkozzanak: „legyen meg az akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is”. Azt is mondta: „Tartsatok bűnbánatot, mert közel van a mennyek országa”. Az ő szavai is azt tanúsítják, hogy a helyreállítás gondviselésének célja a földi Mennyország megalapítása.
2.3 Az emberi történelem a helyreállítás gondviselésének történelme
Ahogy a fentiekben kifejtettük, Isten megváltó munkája nem más, mint a helyreállítás gondviselése. Az emberi történelem a gondviselés történelmének tekinthető, amely során Isten a bűnbe esett ember megváltásán és rajta keresztül az eredeti, jó világ helyreállításán fáradozott. Vizsgáljuk meg ezt a gondolatot néhány nézőpontból, a kultúrák fejlődésének történetével kezdve.
Minden kor és minden hely valamennyi – még a leggonoszabb – emberének is van eredeti lelke, amely arra készteti, hogy a rosszat elutasítsa és a jót keresse. Azonban az embereknek a jóságról, valamint a jóság elérésének útjáról való intellektuális megértése időtől, helytől és egyéni nézőponttól függően változott. Ez jelentette azoknak a konfliktusoknak a forrását, amelyek a történelmet formálták. Ennek ellenére mindenki ugyanabban az alapvető célban, vagyis a jóság megtalálásában és megvalósításában reménykedik.
Az eredeti lélek miért ösztönzi elnyomhatatlanul minden kor és minden hely emberét arra, hogy jót tegyen? Isten, a jóság szubjektuma az embereket jó és méltó objektumaiként teremtette, hogy betöltsék a jóság célját. Noha Sátán bénító tevékenysége nyomán az emberek képtelenné váltak arra, hogy a teljes jóságnak megfelelő életet éljenek, eredeti lelkük érintetlen maradt bennük és a jóság felé buzdítja őket. Az emberi történelem végső sorsa tehát mindenképpen a jóság világának megteremtése.
Ha az eredeti lélek keményen küzd is azért, hogy elérje a jóságot, nehéz lenne egyetlen példát is találni az igaz jóságra ebben a világban, amely a gonosz hatalma alatt áll. Az ember a jóság forrását így az időn és a téren kívüli világban kényszerült keresni. Ez a szükséglet hívta életre a vallást. A tudatlanságban szenvedő, bűnbe esett ember a valláson keresztül kereste Istent, szakadatlanul a jóságra törekedve. S noha egyes vallások követői – emberek, népek és nemzetek – elpusztultak, a vallás maga mindent túlélt.
A vallás a történelem során még nemzetek felemelkedése és bukása ellenére is fennmaradt. Kína történelmében a Csou-dinasztiát és a Háborúzó Államokat az egyesülés kora követte a Csin-dinasztia idején. Ezt követte az első Han-, a Hszin-, a második Han-, a Hat Dinasztia, majd a Szuj és a Tang egyesülésének kora. Ezután jött az Öt Dinasztia, az Északi Szung-, a Déli Szung-, a Jüan-, a Ming-, a Csing-dinasztia, majd a Kínai Köztársaság, végül a Kínai Népköztársaság. Történelme során Kína sok dinasztia felemelkedését és hanyatlását, illetve a politikai hatalom számos változását élte meg, a Távol-Kelet vallásai – a konfucianizmus, a buddhizmus és a taoizmus – mégis szünet nélkül virágoztak.
India történelme tanúja volt a Maurja Birodalomnak, amelyet a Gupták-, a Harsa-, a Calukjász-dinasztia, a Delhi szultánság, a Nagymogul Birodalom, majd a Maratha, a brit uralom és végül napjaink független Indiája követett. A sok királyság felemelkedése és bukása ellenére a hindu vallás azonban fennmaradt és tovább fejlődött.
A Közel-Kelet történelmében az Omajád kalifátust az Abbaszidek, a szeldzsuk és az oszmán törökök, a gyarmatosítás időszaka, majd mai arab államai követték. A politikai hatalom ezen változásai ellenére a muzulmán vallás tovább élt és virágzott.
Nyugat-Európa történelmében a hatalom központja sokszor változott, Rómától a Karoling-uralkodóház, majd a reneszánsz Itália városainak kezébe került. Ezt követően Spanyolország és Portugália váltak Európa vezető hatalmaivá, amelyeket röviddel azután Franciaország és Hollandia, majd Anglia követett. A modern korban a Nyugat vezetése megoszlott Amerika és a Szovjetunió között. E politikai változások ellenére a kereszténység tovább virágzott. A kereszténység még a Szovjetunió marxista materializmuson alapuló zsarnoki elnyomása alatt is élő és elpusztíthatatlan maradt.
Ha megvizsgálnánk a nemzetek felemelkedését és hanyatlását, számos esetet találnánk, ahol a vallást üldöző nemzetek elbuktak, míg virágoztak azok, amelyek védelmezték és támogatták a vallást. Azok az emberek, akik egy nemzet vezetőjének pozíciójába emelkedtek, gyakran tartoztak azok közé, akik a vallást nagyra becsülték. A történelem tehát azt erősíti meg, hogy bizonyosan eljön majd az a nap, amikor a vallást üldöző kommunista világ bukása bekövetkezik.
Sok vallás hagyta bélyegét a történelmen. A legnagyobb befolyással bíró vallások kultúrköröket alakítottak ki. A világtörténelem különböző korszakaiban huszonegy-huszonhat fő kultúrkör létezett. A történelem előrehaladtával a kevésbé fejlett kultúrákat a fejlettebbek elnyelték vagy magukba olvasztották. A kultúrköröknek a nemzetek felemelkedésével és hanyatlásával nehezített fejlődésének eredményeként napjainkra négy nagy kultúrkör maradt fenn: a távol-keleti, a hindu, a muzulmán és a keresztény. A jelenben zajló folyamatok arra mutatnak, hogy e négy kultúrkör egy keresztény erkölcsi alapokon nyugvó világkultúra felé tart. E történelmi fejlődés bizonyítékul szolgál arra, hogy a kereszténység végső küldetése az, hogy a jóság eszményét kutató valamennyi vallás céljait beteljesítse.
Az egyes kultúrák fejlődésének története – terjedésük és hanyatlásuk időszakait is beleértve – az egy valláson alapuló világkultúra létrehozása felé halad. Ez azt jelzi, hogy az emberi történelem nem más, mint egy egységes világ helyreállítása.
Másodszor, a vallás és a tudomány előrehaladását megfigyelve is arra következtethetünk, hogy az emberi történelem a helyreállítás gondviselésének történelme. Már korábban szó volt arról, hogy a vallás, illetve a tudomány célja a belső, illetve a külső jellegű tudatlanság legyőzése a bűnbe esett emberi társadalomban. Noha eddig egymástól függetlenül működtek, és kevés kapcsolat fűzte össze őket, a vallásnak és a tudománynak elkerülhetetlenül közeledniük kell egymáshoz. Feladatuk küszöbén állnak ma: valamennyi problémájukat közösen, együttműködve kell megoldaniuk. Ez a folyamat azt mutatja, hogy az emberi történelem a gondviselés útján haladt, hogy a világot eredeti állapotába állítsa helyre.
Ha nem történt volna meg a bűnbeesés, elődeink intellektuális kepésségeinek fejlődése lehetővé tette volna számukra, hogy elérjék a szellemi tudás legmagasabb szintjét, így természetes ösztönzést éreztek volna, hogy az anyagi világgal kapcsolatos tudásuk is hasonló szintet érjen el. A tudomány rendkívül rövid idő elmúltával gyorsan fejlődött volna, és napjaink tudományos és technológiai szintjét már abban az időben elérték volna. A bűnbeesés következtében azonban az emberek tudatlanságba süllyedtek, és csak egy primitív társadalom felépítésére voltak képesek, távol Isten eredeti eszményétől. Ezen a tudatlanságon az emberek csak hosszú idő elteltével és a tudomány előrehaladásának köszönhetően juthattak túl. A magasan fejlett technológia modern világa mostanra elvezetett bennünket az ideális társadalom küszöbére.
Harmadszor, ha a konfliktusokkal teli történelmet tanulmányozzuk, akkor is megérthetjük, hogy az emberi történelem a helyreállítás gondviselésének történelme. A vagyon, a terület és az emberek feletti uralomért való harcok szünet nélkül folytak, és az emberi társadalom fejlődésének megfelelően egyre nagyobb méreteket öltöttek. E küzdelmek a család szintjéről a törzs, a társadalom, a nemzet és a világ szintjére szélesedtek ki napjainkra, amikor a demokratikus világ és a kommunista világ áll egymással szemben egy végső konfliktusban.
Az emberi történelemnek ebben a szakaszában, az utolsó napokban a mennyei törvény a demokrácia révén érkezett a földre, és véget vetett a történelem egy hosszú időszakának, amelyben az emberek a vagyon, a terület és a mások feletti uralom megszerzése útján próbálták elérni a boldogságot. Az első világháború befejezésekor a legyőzött nemzetek lemondtak gyarmataikról, a második világháborút követően a győztesek önként felszabadították és anyagi segítséggel látták el gyarmataikat. Az elmúlt években az Egyesült Nemzetek Szervezetének nagyhatalmai olyan gyenge és kis nemzeteket fogadtak be soraikba, amelyek közül néhány még egyes városaiknál is kisebb, és egyenlő jogokat, valamint részvételt nyújtottak nekik a nemzetek testvéri közösségében.
Milyen formában zajlik a demokrácia és a kommunizmus közti végső küzdelem? Ez elsősorban ideológiák háborúja. Mindaddig nem szűnik meg teljességgel, amíg meg nem jelenik egy olyan igazság, amely maradéktalanul legyőzi a mai világot fenyegető marxista-leninista ideológiát. A kommunista ideológia tagadja a vallást és a tudomány kizárólagos elsőségét hangoztatja. A vallást és a tudományt kibékítő új igazságnak tehát át kell lépnie a kommunista ideológián, és meg kell teremtenie a kommunista, valamint a demokratikus világ egységét. A konfliktusok történelme olyan irányba halad, amely azt erősíti meg, hogy az emberiség történelme az eredeti, eszményi világ helyreállítására irányuló gondviselés történelme.
Negyedszer a Biblia szavai alapján vizsgáljuk meg a kérdést. Az emberi történelem célját az Édenkert, és annak közepén az élet fájának helyreállítása jelenti (vö. Bűnbeesés 1.1). Az Édenkert nem köthető egy meghatározott földrajzi helyhez, ahol Isten megteremtette Ádámot és Évát, hanem az egész Földet magába foglalja. Ha az Édenkert a Földnek pusztán arra a kis területére korlátozódott volna, ahol Ádám és Éva megszülettek, az emberiség hogyan férhetne el ilyen kis helyen, és ugyanakkor hogyan tudná megvalósítani Istennek azt az áldását, hogy „szaporodjatok és töltsétek be a földet”?
Az első emberpár bűnbeesése miatt az Édenkertre Sátán formált jogot, és a kert közepén álló élet fájához vezető út lezárult az ember előtt. Ez áll a Jelenések könyvében: ,,Én vagyok az alfa és az ómega, az első és az utolsó, a kezdet és a vég. Boldog, aki megmossa ruháját (a Bárány vérében). Joga lesz az élet fájához, és a kapukon át bemegy a városba.” (Jel 22, 13-14) Az emberi történelem az alfával kezdődött és az ómegával ér véget. A történelem végén a bűnbe esett ember abban reménykedik majd, hogy megmoshatja bűnnel szennyezett ruháját, beléphet a helyreállított Édenkertbe és elérheti az élet fáját, amely rég elveszett. Mi a pontos jelentése ennek a bibliai versnek?
Az élet fája az emberiség Igaz Atyját jelképezi. Ha jellemét tökéletessé fejlesztette volna, Ádám töltötte volna be ezt a szerepet. Az első szülők bűnbeesése következtében leszármazottaik az eredendő bűnnel szennyeződtek be. Ahhoz, hogy igaz, eredeti állapotunkban álljunk helyre, újjá kell születnünk, ahogy Jézus is mondta (vö. Krisztológia 4.1). A történelem folytonos keresés volt Krisztus, az emberiség Igaz Atyja után, aki új életet adhat nekünk. Az élet fája, amelyet az utolsó napok szentjei elérhetnek, ebben a bibliai részletben nem más, mint Krisztus. A Biblia tehát azt tanítja, hogy a történelem célja az Édenkert helyreállítása, a középpontjában Krisztussal, aki az élet fájaként jön el.
A Bibliának az a jövendölése, hogy az utolsó napokban új ég és új föld fog megjelenni, annyit jelent, hogy a Sátán uralmában lévő régi ég és régi föld Krisztus Isten-központú uralma alatt új égként és új földként áll majd helyre. A Biblia azt is mondja, hogy az egész teremtés – a sátáni elnyomásban szenvedve és nyögve – várja Isten fiainak megjelenését. A teremtett dolgok nem azért várják Isten igaz fiainak megjelenését, hogy tűzben égjenek és elpusztuljanak az utolsó napokban, hanem azért, hogy megújuljanak. Azáltal újulnak meg, hogy helyreállnak eredeti állapotukba jogos uraik, vagyis Isten igaz fiainak és lányainak igazgatása alatt, akik képesek szeretettel uralkodni fölöttük. Az emberiség történelmének különböző irányait – a kultúrák fejlődését, a vallás és a tudomány előrehaladását, a konfliktusok történelmének irányvonalát, valamint a bibliai tényeket – tanulmányozva egyértelművé vált, hogy az emberi történelem az eredeti, eszményi világ helyreállítására irányuló gondviselés történelme.