3. rész: A helyreállítás gondviselése Jézus vezetésével

A kezdetekben Ádámnak kellett volna uralkodnia az angyalokon, a bűnbeesés miatt azonban az ember Sátán uralma alá került és egy pokoli világot épített fel. Hogy ezt jóvátétel által helyreállítsa, Jézus második Ádámként jött el, hogy személyesen késztesse Sátánt megadásra és felépítse a Mennyországot. Sátán azonban, aki még Istennek sem adja meg magát, semmi szín alatt sem hódol be készségesen Jézusnak és a hívő embereknek (vö. Mózes és Jézus 1). Emiatt Isten – hiszen felelősséget vállalt az emberek megteremtéséért – felnevelte Jákobot és Mózest, és általuk tárta fel azt a mintautat, melynek révén Jézus megadásra bírhatta Sátánt.

Jákob Sátán alárendelésének a jelképes, míg Mózes a képmás szintű útját járta be. Úttörőkként járták végig azt az utat, amelyen Jézus is végighaladt. Kánaán világszintű helyreállításának útján menve Jézus azt a példát követte, amelyet Kánaán nemzeti szintű helyreállítása során, Sátán legyőzésén fáradozva Mózes mutatott.

Isten így szólt Mózeshez: „prófétát támasztok nekik testvéreik köréből, mint téged; neki adom ajkára szavaimat, s ő mindent tudtukra ad, amit parancsolok neki”. Azzal, hogy „mint téged”, Isten Jézusra utalt, akinek ugyanazt az utat kell járnia, mint Mózesnek. Amikor Jézus azt mondta, hogy: „a fiú magától nem tehet semmit, csak azt teheti, amit az Atyától lát. Amit ő tesz, azt teszi a fiú is”, arra utalt, hogy Isten Mózes által feltárta a mintautat, valamint arra, hogy ő Mózes nyomdokaiban jár.

Vizsgáljuk meg a Jézus-központú helyreállítás gondviselését, és hasonlítsuk össze Kánaán nemzeti szintű helyreállításának Mózes vezetésével kezdődött három kísérletét a világszintű helyreállítás három kísérletével, melyeket Jézus vezetett.

3.1 Kánaán világszintű helyreállításának első kísérlete

3.1.1 A hitalap

Kánaán világszintű helyreállításának első kísérlete során Keresztelő János volt a hitalap helyreállításának küldetésével megbízott központi személy. Milyen pozícióban kellett volna Jánosnak ezt a küldetést teljesítenie?

Kánaán nemzeti szintű helyreállításának folyamán, amelyben Mózes állt a középpontban, Mózes kettétörte a kőtáblákat és kétszer ütött rá a sziklára. Mindezek feltételt teremtettek Sátán számára ahhoz, hogy csapást mérjen Jézusnak, vagyis a kőtáblák és a szikla beteljesülésének a testére.

Jézus úgy szabadulhatott volna e feltétel alól, ha a választott nép, mely azt a feladatot kapta, hogy készüljön Jézus eljövetelére, egységet alkot a templommal a középpontban, amely az eljövendő Messiás képmás szintű megjelenítése. Az évek során azonban az izraeliták újra és újra hitüket vesztették és szaporították azokat a feltételeket, amelyek révén Sátán támadást intézhetett Jézus ellen. Isten azzal a szándékkal küldte el Illés prófétát, hogy megszüntesse ezeket. Illés, hogy elválhasson Sátántól, legyőzte Baal és Acháb összesen nyolcszázötven prófétáját, s ezután a mennybe ragadtatott. Küldetését azonban nem tudta befejezni, így vissza kellett térnie. Keresztelő János volt az a próféta, aki Illésként azért jött, hogy befejezze a Sátántól való elválás félbemaradt küldetését és egyengesse az Úr útját.

Az izraelitáknak anélkül kellett négyszáz évig szenvedniük Egyiptomban, hogy egyetlen próféta is vezette volna őket. Végül találkoztak Mózessel, az egyetlen emberrel, aki mint a Messiás eljövetelére felkészített nemzetet, el tudta őket vezetni Kánaánba. Ugyanígy, próféta vezetése nélkül állt ki mindenféle megpróbáltatást a zsidó nemzet Malakiás próféta idejétől fogva a Messiás eljövetelére való felkészülés négyszáz éve alatt is, melynek során Perzsia, Görögország, Egyiptom, Szíria és Róma pogány népeinek elnyomása alatt gyötrődött. Végül eljött Keresztelő János, az egyetlen ember, aki elvezethette őket a Messiáshoz; aki azért jött, hogy világszinten helyreállítsa Kánaánt.

Keresztelő János – akárcsak Mózes – a Sátántól való elválás négyszáz éves időszakának az alapján állt. Mózes a fáraó palotájában eltöltött idő alatt megtanulta szeretni testvéreit és ősei hagyományát. Keresztelő János a pusztában sáskán és vadmézen élve ugyancsak végigjárta a menny iránti hit és engedelmesség útját, és ez alatt az idő alatt felkészült a Messiás fogadására. Olyan példamutató életet élt, hogy nagyon sokan, még papok és leviták is gondolkodtak azon, hogy talán ő a Messiás. Keresztelő János ezzel sikeresen teljesítette a Sátántól való elválásnak a negyvenes számon alapuló időszakát, és létre tudta hozni a hitalapot Kánaán világszintű helyreállításának első kísérletéhez.

3.1.2 A jellemalap

Minthogy Keresztelő János ugyanabban a pozícióban állt, mint Mózes, ezért ő is a szülő és a gyermek kettős pozícióját foglalta el. A szülő pozíciójában jóvátétel által helyreállította a hitalapot, a gyermek pozíciójában pedig megerősítette a bűnös természet megszüntetéséhez szükséges Ábel-pozíciót (vö. Mózes és Jézus 2.1.2). Keresztelő János egy olyan világszintű alapot nyert vissza, amely Mózesnek – a fáraó palotájában eltöltött negyven év után az első nemzeti szintű kísérlet során felépült – hitalapjához hasonlítható.

Mózes idején az első indító gondviseléskor az volt Isten vágya, hogy az izraeliták bízzanak Mózesben, látva, amint megöli az egyiptomi munkafelügyelőt. Ekkor el kellett hagyniuk a sátáni uralom alatt álló Egyiptomot és Kánaánba kellett menniük. Keresztelő János idején a zsidó népnek viszont nem kellett elhagynia a Római Birodalom területét, hogy egy másik földön telepedjen le. A birodalmon belül kellett maradniuk, átvenni az uralmat annak népe felett, és az egész birodalmat Isten oldalára állítani. Az indító gondviselést úgy vezette Isten, hogy a Keresztelő János születését övező csodák által bátorította a zsidó népet arra, hogy higgyen Jánosban.

János fogantatása után egy angyal csodálatos jóslatot mondott a gyermekkel kapcsolatban. Minthogy Zakariás nem hitt neki, az angyal elnémította és csak azután adta vissza a szavát, miután Zakariás körülmetélte fiát és nevet adott neki. Emiatt és még más csodák miatt az izraeliták abban a meggyőződésben éltek, hogy Keresztelő János Isten prófétája volt: „A szomszédokat mind elfogta a félelem, és Júdea egész hegyvidékén elterjedt ezeknek a dolgoknak a híre. Akik csak hallották, szívükbe vésték és mondták: Vajon mi lesz ebből a gyerekből? Mert az Úr keze volt vele.” (Luk 1,65-66) Ezenfelül Jánosnak példamutató imaélete volt, és a pusztában, sáskával és vadmézzel táplálkozva aszkétaként élt. Az emberek többsége, sőt a főpapok is olyan nagyra becsülték, hogy sokan azt gondolták, talán ő a Messiás.

Miután a fáraó palotájában Mózes letöltötte a negyven éves jóvátételi időszakot, és megölte az egyiptomi férfit, az izraelitáknak mély ösztönzést kellett volna érezniük az irántuk tanúsított szeretete láttán, és erős hittel kellett volna követniük őt. Ekkor egyenes úton mehettek volna Kánaánba anélkül, hogy át kellett volna kelniük a Vörös-tengeren, vagy a pusztában kellett volna bolyonganiuk, sőt anélkül, hogy szükségük lett volna a kőtáblákra, a frigyládára és a szövetségi sátorra. A Jézus idejében élő zsidóknak hasonlóképpen hinniük kellett volna Keresztelő Jánosban és követniük kellett volna őt, hiszen mint hitük középpontját, Isten csodák és jelek által emelte őt fel. Ilyen módon teljesítették volna a bűnös természet leküzdéséhez szükséges jóvátételi feltételt, létrehozták volna a jellemalapot és így jöhetett volna létre a Messiás alapja.

3.1.3 Az első kísérlet kudarca Kánaán világszintű helyreállításában

A zsidó nép a Keresztelő János által megteremtett hitalapra támaszkodott, és úgy követte Jánost, mintha ő lett volna a Messiás. Ennek következtében véget ért az Ószövetség kora és Keresztelő János egy új korszakot indított el: Kánaán világszintű helyreállításának szakaszát. Ahogy már említettük (vö. Messiás 2), annak ellenére, hogy tanúságot tett róla, Keresztelő Jánosnak kétségei voltak Jézussal kapcsolatban. Küldöttséget küldött hozzá a következő kérdéssel: „Te vagy az eljövendő, vagy mást várjunk?” Bár valójában azért jött, hogy beteljesítse Illés küldetését, tagadta, hogy ő Illés. Mindezzel nem csupán elzárta a zsidó nép útját Jézus felé, hanem szembe is fordította őket Jézussal.

Keresztelő János valójában elhagyta Ábel pozícióját, és így megfosztotta a zsidó népet attól a központi személytől, akinek a segítségével teljesíteni tudták volna a bűnös természet eltörlésének jóvátételi feltételét. Ez meghiúsította a jellemalap, illetve a Messiás alapjának a felépítését. Kánaán világszintű helyreállításának első kísérlete tehát kudarccal végződött. Amint ez Mózes idejében is történt, második, sőt harmadik kísérletre lett szükség.

3.2 Kánaán világszintű helyreállításának második kísérlete

3.2.1 A hitalap

3.2.1.1 Jézus magára vállalja Keresztelő János küldetését

Jézushoz, a tökéletes Ádámhoz képest Keresztelő János a helyreállított Ádám pozíciójában állt. Feladata az volt, hogy felépítse a Messiás számára az alapot, és így beteljesítse a hitalap és a jellemalap felépítésén fáradozó, múltbéli központi személyek befejezetlen küldetését. Ezen az alapon állva a gondviselés történelmének valamennyi eredményét át kellett volna nyújtania Jézusnak, és a benne bízó, az őt követő zsidó népet Jézus elfogadása felé kellett volna vezetnie. Elsősorban neki magának hittel és odaadással kellett volna követnie Jézust.

Bár Keresztelő János nem tudta, Jézus megkeresztelése a Jordán folyónál nem volt egyéb, mint egy szertartás, mellyel János mindazt felajánlotta Jézusnak, amit élete során tett Isten akaratának szolgálatában.

Mivel azonban Keresztelő János fokozatosan elveszítette hitét Jézusban, sőt végül meg is akadályozta munkáját, a zsidó nép, aki Jánost a legnagyobb becsben tartotta, arra kényszerült, hogy ne higgyen Jézusban (vö. Messiás 2). Ennek következtében Sátáné lett a hitalap, amit a Kánaán világszintű helyreállításáért tett első kísérlet során János felépített. Jézus csak úgy indíthatta el Kánaán világszintű helyreállításának második kísérletét, hogy átvette János küldetését és nekilátott, hogy jóvátétel által helyreállítsa a hitalapot. Ehhez azonban Keresztelő János pozíciójába kellett leereszkednie, és negyven napon át böjtölt a pusztában, hogy a hitalap helyreállítása végett elváljon Sátántól.

Jézus, aki Isten egyszülött fia, a dicsőség Ura volt, nem arra született, hogy a szenvedés útját járja. Ezekkel a viszontagságokkal Keresztelő Jánosnak kellett volna szembenéznie, hiszen azzal a küldetéssel született, hogy egyengesse Jézus útját. Ám mivel nem végezte el feladatát, János helyett Jézusnak kellett szenvednie. Jézus Péter lelkére kötötte, hogy ne fedje fel a zsidó népnek, hogy ő a Messiás, mert bár ez volt az igazság, magára kellett vállalnia János szerepét, hogy a gondviselésnek ezt a szakaszát elindíthassa.

3.2.1.2 Jézus negyvennapos böjtje a pusztában és a három kísértés

Nézzük meg, milyen távoli és közvetlen okok vezettek Jézus negyvennapos böjtjéhez és háromszori megkísértéséhez.

Amikor Kánaán nemzeti szintű helyreállításában Mózes a szikla előtt állt, elveszítette hitét és kétszer ütött rá. Ennek eredményeként Sátán beszennyezte a Jézust jelképező sziklát. Ez a tett annak a lehetőségét mutatta, hogy évszázadokkal később, amikor Jézus jár Mózes útjának nyomán, Keresztelő János elveszítheti hitét és Sátán ekkor megtámadhatja Jézust, a szikla beteljesedését. Mózes cselekedete arra a lehetőségre is utalt, hogy Sátán a Keresztelő János által felépített hitalapot is elragadhatja. Mózes tette volt tehát a távoli oka annak, hogy Keresztelő János elveszíthette hitét, hogy Jézusnak a hitalap helyreállításáért negyven napot kellett a pusztában böjtölnie és három kísértésnek kellett ellenállnia.

Keresztelő János valóban elveszítette hitét (vö. Messiás 2.3) és így Sátán magához vette az általa felépített hitalapot. Ez volt a közvetlen oka annak, hogy Jézus magára vállalta a Sátántól való elválás negyvenes számon alapuló gondviselési időszakát, tehát negyven napot böjtölt és kiállt három kísértést. Ennek során Keresztelő János pozíciójában állt, és így a jóvátétel eszközével helyreállította a hitalapot.

Az áll a Bibliában, hogy negyven nap után Sátán háromszor próbára tette Jézust. Először sziklákat mutatott neki és arra próbálta rávenni, hogy változtassa őket kenyérré. Másodszor egy templom csúcsára vitte fel és azt mondta neki, hogy vesse le magát. Végül egy nagyon magas hegy csúcsára vitte, megmutatta neki a világ összes királyságát, és azt mondta, hogy mindez az övé lehet, ha leborul és imádja őt.

Mi volt Sátán célja ezzel a három kísértéssel? Amikor Isten megteremtette az embert, három áldást – az egyéni tökéletesség, a gyermekek, és a világ feletti uralom áldását – adta neki, amelyek által az ember megvalósíthatja a teremtés célját. Sátán azzal, hogy az első emberpárt bűnbe vitte, az egész emberiséget megfosztotta a három áldástól, és így a teremtés céljának a beteljesedését megakadályozta. Jézus azért jött a világba, hogy az áldások helyreállításával teljesítse a teremtés célját. Sátán emiatt háromszor megkísértette Jézust azzal a szándékkal, hogy megakadályozza őt a három áldás helyreállításában és a teremtés céljának beteljesítésében.

Miképpen nézett Jézus szembe a három kísértéssel és hogyan győzte le őket?

Azt vizsgáljuk meg először, hogy milyen módon került Sátán olyan pozícióba, hogy megkísérthette Jézust.

Először akkor jutott ilyen uralmi pozícióba, amikor Kánaán helyreállításának nemzeti szakaszában magának követelte a Jézust és jövendő Menyasszonyát jelképező sziklát és a kőtáblákat. Mindezt azért tehette meg, mert az emberek hitetlensége feletti mérgében Mózes kettétörte a kőtáblákat és kétszer ütött rá a sziklára. Amikor a világszintű szakaszban Keresztelő János elmulasztotta felelősségét, a zsidó nép ugyanolyan hitetlenné és engedetlenné vált, mint Mózes idejében. Ahogyan ezt Mózes útja által Isten előrevetítette, Sátán olyan hatalmi pozícióba került, amelyben megkísérthette Jézust.

Miután Jézus befejezte negyvennapos böjtjét a pusztában, Sátán megjelent és ezekkel a szavakkal próbálta megkísérteni: „Ha Isten fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré”.

Sátán ura volt a sziklának: Mózes hibája, majd Keresztelő János hitetlensége révén jogot formált a kőtáblákra és a vizet adó sziklára. Mózes azután kapta meg először a kőtáblákat, miután a Sátántól való elválás érdekében a pusztában teljesítette a negyvenes számra alapuló gondviselést. Jézus negyven napot böjtölt a pusztában, hogy megtisztítsa és visszaszerezze a sziklát. Sátán tisztában volt azzal, hogy Jézus emiatt ment a pusztába, és a kísértéssel az volt a célja, hogy a sziklát az uralma alatt tartsa. Jézus ugyanúgy szenvedett a pusztában az éhségtől, mint Mózes idején az izraeliták. Amikor az izraeliták nem voltak képesek legyőzni éhségüket, hanem elveszítették hitüket, jogot adtak Sátánnak arra, hogy magának követelhesse a sziklát. Ha Jézus ugyancsak elveszítette volna hitét és a követ kenyérré változtatva csillapította volna éhségét, feladva így az erőfeszítést, hogy helyreállítsa a sziklát, Sátán örökre a szikla ura maradt volna.

Erre a kísértésre Jézus azt válaszolta: „Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden tanítással is, amely az Isten szájából származik”.

Az ember eredetileg úgy lett teremtve, hogy kétféle táplálékkal éljen. A test a fizikai világból származó táplálékkal él, míg a lélek Isten szeretetével és igazságával. Minthogy azonban a bűnbe esett ember az Igét nem kaphatja meg közvetlenül Istentől, az Isten Igéjének megtestesüléseként eljövő Jézus szavai által kap életet. Jézus azt mondta: „Én vagyok az élet kenyere. Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok a vérét, nem lesz élet bennetek”. Azt mondta ezzel, hogy ha csupán kenyeret eszünk, hogy életben tartsuk a testünket, nem élünk teljes és egészséges életet. Életünk csak Jézus által lehet teljes, aki lelkünk életet adó tápláléka.

A Mózes által elveszített kőtáblákat és sziklát jelképező, a Sátán kezében levő kövek valójában a kísértéssel szembenéző Jézust szimbolizálták. Jézus a válaszával azt mutatta, hogy kevésbé érdekelte őt a testét életben tartó kenyér, mint az, hogy Isten Igéjének a megtestesítőjévé váljon, aki minden szellemnek képes életet adni. Ezzel a szívvel Jézus eltökélte magát, hogy legyőzi Sátánt. Ez a próbatétel arra is szolgált, hogy a kísértést Keresztelő János pozíciójában legyőzve, Jézus ismét megalapozza a Messiás, az egyéni tökéletességet elért ember pozícióját.

Jézus legyőzte Sátánt, mert Isten törvényeivel teljes összhangban beszélt és cselekedett. Ezzel a győzelemmel beteljesítette az egyéni tökéletességhez szükséges feltételt és így felépítette az első áldás helyreállításához szükséges alapot.

Ezután Sátán egy templom csúcsára vitte Jézust és ezekkel a szavakkal kísértette meg: „Ha Isten fia vagy, vesd le magad”.

Jézus magáról mint templomról beszélt, és írva van, hogy a keresztények Isten templomai, valamint Krisztus testének részei. Ebből megérthetjük, hogy Jézus a főtemplom, míg a hívők a melléktemplomok. Jézus a templom Uraként jött. Ezt a pozíciót még Sátánnak is el kellett ismernie, ezért vitte Jézust egy templom tetejére. Amikor felszólította Jézust arra, hogy vesse le magát, s bukjon vissza a bűnbe esett ember alantas pozíciójába, Sátán meg akarta szerezni a templom urának a pozícióját.

Ámde Jézus így válaszolt: „Ne kísértsd Uradat, Istenedet”.

Az angyalokon eredetileg olyan emberek uralkodtak volna, akik kibontakoztatták Istentől kapott természetüket. Ezért tehát még a bukott angyaloknak is alá kell magukat vetniük Jézusnak, Uruknak. Ennek megfelelően törvénytelen volt az a kísérlet, hogy egy angyal megpróbálta elbitorolni a templom Urának a pozícióját. Válaszával Jézus azt mondta, hogy Sátánnak nincs joga arra, hogy Jézusnak, vagyis Isten megtestesítőjének a kísértésével próbára tegye Istent, aki a gondviselést saját törvényeivel szigorú egységben vezeti. Azáltal, hogy az első kísértést sikerrel leküzdötte, és így egyéni természetét mint a templom megtestesülését helyreállította, Jézus a templom uraként elfoglalt pozícióját is megerősítette. Sátánnak tehát már semmilyen alapja nem volt arra, hogy megkísértse Jézust, és vissza kellett volna vonulnia.

Jézus, a főtemplom, a vőlegény és az emberiség Igaz Szülője, a második kísértés legyőzésével minden hívő számára megnyitotta az utat, hogy a melléktemplom, a menyasszony és az igaz gyermek pozíciójában állhasson helyre. Jézus így létrehozta a második áldás helyreállításához szükséges alapot.

Sátán végül egy nagyon magas hegy tetejére vitte Jézust, megmutatta neki teljes dicsőségében a menny összes teremtményét és ezeket mondta: „Ezt mind neked adom, ha leborulva imádsz engem”.

Ádám bűnbeesése miatt az emberek elveszítették a teremtés feletti uralom jogát. Sátán uralma alá kerültek, aki megszerezte Ádámtól a teremtés urának pozícióját. Jézus, aki mindazzal rendelkezett, ami a tökéletes Ádám sajátja, a teremtés Ura volt. Ezt olvashatjuk: „Minden alá van neki vetve”. Az isteni törvények ismeretében Sátán ezt tudta, elismerte, hogy Jézus a teremtés Ura, és egy hegy tetejére vezette őt. Ezután megkísértette abban a reményben, hogy az első Ádámhoz hasonlóan a második Ádám is alárendeli magát neki.

Jézus így válaszolt: „Távozz, Sátán! Meg van írva: Uradat, Istenedet imádd, s csak neki szolgálj!”.

Az angyalok szolgáló lelkeknek lettek teremtve, hogy Istennek, a teremtőjüknek hódoljanak és őt szolgálják. Válaszával Jézus arra utalt, hogy még a Sátánhoz hasonló bukott angyalnak is Istent kell imádnia. Hasonlóképpen tisztelnie és követnie kell Jézust, aki a Teremtő megtestesülése. Az első két kísértés legyőzésével Jézus már létrehozta az első és a második áldás helyreállításához szükséges alapot. Ezen az alapon állva helyre tudta állítani a harmadik áldást és uralkodhatott a teremtés felett. Jézus azt mondta: „Távozz, Sátán!”, mert Sátánnak már nem maradt alapja arra, hogy versenyezzen Jézussal a teremtett világért, amely már Jézus győzelmének szilárd alapján állt.

A harmadik kísértést kiállva Jézus felépítette a teremtett világ feletti uralom, Isten harmadik áldásának a helyreállításához szükséges alapot.

3.2.1.3 A negyvennapos böjt és a három kísértés eredménye

A teremtés elve szerint csak akkor valósul meg Isten teremtésének a célja, ha az emberek végighaladtak az eredet-szétválás-egyesülés folyamat három szakaszán és felépítették a négypozíciós alapot. Sátán azonban még akkor elzárta az eszmény felé vezető utat, amikor az első emberek még csak építették a négypozíciós alapot. A helyreállítás gondviselése folyamán, amely hármas szakaszokban meghosszabbodott, a Sátántól való elválás negyvenes számon alapuló gondviselésén keresztül Isten jóvátétel által próbálta helyreállítani mindazt, ami elveszett. Jézus győzedelmeskedett a három kísértésben, illetve a negyvennapos böjttel beteljesítette a Sátántól való elválás negyvenes számon alapuló gondviselését. Mindezzel jóvátétel útján egyszerre helyreállította azokat a feltételeket, amelyeket Isten az egész történelem folyamán a Sátántól való elválás negyvenes számon alapuló gondviselése által próbált helyreállítani.

Jézus először is – Keresztelő János pozíciójában állva – jóvátétel által helyreállította a hitalapot Kánaán világszintű helyreállításának második szakaszához. Így mindazokat az áldozatokat helyreállította, melyeket a hitalap létrehozásának céljával a gondviselés folyamán Istennek felajánlottak: Káin és Ábel áldozatát, Noé bárkáját, Ábrahám áldozatát, Mózes szent sátrát és Salamon király templomát. Ezenfelül jóvátette azokat a negyvenes számon alapuló, a Sátántól való elválást szolgáló gondviselési időszakokat, amelyek – még a hitalap megteremtésén munkálkodó központi személyek legnagyobb erőfeszítései ellenére is – az Ádámtól eltelt négyezer év során Sátán oldalára kerültek. Ide tartozik a negyvennapos özönvíz ítélete Noé idején, Mózes életének három negyvenéves szakasza és két negyvennapos böjtje, a negyvennapos kémkedés Kánaánban, az izraeliták negyvenéves pusztai bolyongása, a Noétól Ábrahámig eltelt négyszáz év, a négyszáz éves rabszolgaság Egyiptomban és az összes olyan, negyvenes számon alapuló időszak, amely a kivonulás óta elveszett.

Másodszor azáltal, hogy Keresztelő János pozíciójából a Messiás pozíciójába emelkedett, Jézus kijárta az utat Isten három áldásának és a négypozíciós alapnak a helyreállításához. Sikeres áldozata révén Jézus a kőtáblák, a frigyláda, a szent sátor, a szikla és a templom beteljesülése lett.

3.2.2 A jellemalap

Jézus ugyan az emberiség Igaz Szülőjeként jött, mégis Keresztelő János pozíciójában állva állította helyre jóvátétellel a Sátántól való elváláshoz szükséges és a negyvenes számon alapuló gondviselést. Miután tehát helyreállította a hitalapot (és a Messiás, illetve az Igaz Szülő pozíciójába lépett elő), a szülő pozíciójába került. Ezzel egy időben, amikor a bűnös természet eltörléséhez szükséges jóvátétel beteljesítésével megszilárdította az Ábel-pozíciót, a gyermek pozíciójába került (a feltételnek megfelelően ekkor még mindig Keresztelő János pozíciójában állt). Ebben a minőségében, negyvennapos böjtje révén, Jézus világszinten ugyanabba a pozícióba került, mint Mózes, amikor Kánaán nemzeti szintű helyreállításának második kísérlete során, Midián pusztájában való negyvenéves száműzetése után felépítette a hitalapot.

A második nemzeti szintű kísérlet kezdetén a három jel és a tíz csapás jelentette az indító gondviselést. Kánaán nemzeti helyreállításának harmadik szakaszának indító gondviselését az képviselte, hogy az emberek betartották a Tízparancsolatot és ragaszkodtak az isteni kegyelem három megnyilvánulásához: a kőtáblákhoz, a frigyládához és a szent sátorhoz. Ezeket, ha visszaemlékezünk, Isten a szent sátor alapjának megvalósítása után adta, a három csoda és a tíz csapás helyreállításaként, amelyek elvesztek az izraeliták hitetlensége miatt. Jézus volt a kegyelem e három megnyilvánulásának és a Tízparancsolatnak a kiteljesedése, Isten ezért Jézus szavaira és csodás tetteire alapozta az indító gondviselést, amikor Kánaán világszintű helyreállításának második kísérletét kezdte el. Amennyiben a zsidó nép (Káin) hisz Jézusban és követi őt, aki Keresztelő János (Ábel) pozíciójában volt, akkor teljesítették volna a bűnös természet eltörléséhez szükséges jóvátételi feltételt és így felépítették volna a jellemalapot. Ekkor felépült volna a Messiás alapja. Jézus ezen az alapon állva Keresztelő János pozíciójából a Messiás pozíciójába emelkedett volna fel. Ezután mindenkit magába oltott volna, és az egész emberiség újjászületve, az eredendő bűntől megtisztulva szívben eggyé vált volna Istennel. Így mindenki helyreállította volna eredeti, Istentől kapott természetét és a földi Mennyország már Jézus idejében felépült volna.

3.2.3 A második kísérlet kudarca Kánaán világszintű helyreállításában

Amikor Keresztelő János hitetlensége miatt kudarccal végződött Kánaán világszintű helyreállításának első kísérlete, Jézus magára vállalta János küldetését és a pusztában negyven napon át viszontagságokat szenvedett el. Jóvátétel által így helyreállította a hitalapot Kánaán világszintű helyreállításának második szakaszához.

Az áll a Bibliában, hogy Sátán, miután három kísértésével nem járt sikerrel, „egy időre elhagyta Jézust”. Ez azt jelenti, hogy nem végleg hagyta el, hanem készült arra, hogy a jövőben megtámadja. Sátán – elsősorban a Jézust elutasító zsidó vezetőségen, a papokon és az írástudókon keresztül – tényleg szembeszegült vele, s leginkább az iskarióti Júdás, az áruló tanítvány személye által támadta őt.

Az ilyen emberek hitetlensége miatt Kánaán világszintű helyreállításának második kísérlete során sem a jellemalapot, sem a Messiás alapját nem tudta felépíteni Jézus. A második világszintű szakasz így tragikus véget ért.

3.3 Kánaán világszintű helyreállításának harmadik kísérlete

3.3.1 Kánaán helyreállításának szellemi szakasza Jézus vezetésével

Kánaán világszintű helyreállításának harmadik kísérletét vizsgálva meg kell értenünk, hogy mennyiben különbözik a nemzeti szintű helyreállítás harmadik kísérletétől.

Az előzőekben részletesen szóltunk arról, hogy a harmadik nemzeti szakaszban a zsidók hitének a középpontja a Messiást jelképező szent sátor volt. A szent sátor még akkor is érintetlen maradt, amikor a zsidók elveszítették hitüket, mert arra a hitalapra támaszkodott, amelyet Mózes a negyvennapos böjtjével teremtett meg. Józsué gondosságának és annak az alapnak köszönhetően, melyet Józsué Kánaán körüli negyvennapos kémkedése hozott létre, még akkor is megmaradt a szent sátor, amikor maga Mózes is hitetlenné vált. Kánaán világszintű helyreállítása alatt a zsidó nép hitének középpontja maga Jézus volt, aki a szent sátor beteljesüléseként jött el. Amikor tanítványai is elveszítették a hitüket, Jézus ezt mondta: „amint Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is”, és valóban a halál útját kényszerült járni és amint meg volt írva, kereszthalált kellett halnia.

A zsidó nép ennek eredményeként elvesztette azt a személyt, aki hitének fizikai és szellemi középpontja kellett volna legyen. Jézusnak nem maradt lehetősége arra, hogy Kánaán világszintű helyreállításának harmadik kísérletét tényleges szakaszként kezdje meg, mint ahogy a harmadik nemzeti szintű kísérlet kezdetén az izraeliták tették. A keresztények, mint a második Izrael népe, egy szellemi szakaszt indítottak el a feltámadt Jézusnak, hitük középpontjának a felmagasztalásával. Ezt előre látva Jézus a következőt mondta: „Bontsátok le ezt a templomot, és harmadnapra felépítem”. Ahogyan Józsué Mózes helyébe állt és a harmadik nemzeti szintű kísérletet sikerre vitte, a második eljövetelkor Krisztus ugyanúgy Jézus örökébe lép, és mind szellemileg, mind fizikailag beteljesíti majd Kánaán világszintű helyreállításának harmadik kísérletét.

Eszerint a visszatérő Krisztus csak akkor örökölheti Jézus küldetését és teljesítheti a helyreállítás gondviselésének célját, ha hozzá hasonlóan testben jön el.

3.3.1.1 A szellemi hitalap

Amikor a zsidók visszautasították Jézust és emiatt Kánaán világszintű helyreállításának második szakasza kudarccal végződött, Sátán kezébe került az a hitalap, amelyet Jézus Keresztelő János pozíciójában állva a negyvennapos böjtje által fektetett le. Jézus, miután a kereszten hagyta testét, ismét felvállalta Keresztelő János feladatát – szellemileg. Annak a negyven napnak a folyamán, amely feltámadásától a mennybemeneteléig eltelt, győzedelmeskedett Sátán felett és eloldotta minden kötelékét. Ezáltal helyreállt a hitalap Kánaán világszintű helyreállításának harmadik, szellemi szakaszában. Ennek a negyvennapos időszaknak ez a – mindeddig feltáratlan – magyarázata.

Hogyan teremtette meg Jézus a szellemi hitalapot? Isten addig személyesen vezette szeretett választott népét, míg Jézus Messiásként megjelent. Attól a pillanattól kezdve azonban, hogy egyszülött fia ellen fordultak, Isten kénytelen volt keserűen hátat fordítani nekik és engedni, hogy Sátán követelhesse őket magának.

A Messiás elküldésével mindazonáltal az volt a célja, hogy megmentse a zsidó népet és az egész emberiséget. Eltökélte, hogy akkor is megváltja az emberiséget, ha ezért Sátán kezére kell adnia Jézust.

Sátán határozott szándéka viszont az volt, hogy megöljön egy embert, Jézus Krisztust, még azon az áron is, ha ezért az egész emberiségről, a zsidó népet is beleértve le kell mondania Isten javára. Sátán tudta, hogy a helyreállítás gondviselésének négyezer éve alatt Istennek az volt a legfőbb célja, hogy elküldje a Messiást. Azt gondolta, hogy a Messiás elpusztításával Isten egész gondviselését lerombolhatja.

Isten végül átadta Jézust Sátánnak, mintegy jóvátételi feltételként azért, hogy megmentse az emberiség egészét, belefoglalva a Jézus ellen fordult és sátáni uralom alá került zsidó népet is.

Sátán minden erejét arra használta, hogy Jézust keresztre feszítsék, és így elérje azt a célt, mely felé a négyezer éves történelem folyamán mindvégig törekedett. Isten viszont azáltal, hogy átengedte Jézust Sátánnak, viszonzásul alapot teremtett a bűnös emberiség megmentésére.

Hogyan valósította ezt meg?

Sátán minden erejét igénybe vette, hogy Jézust megölje, de a jóvátételi helyreállítás elvei szerint Istennek is jogában állt, hogy minden hatalmát latba vesse. Míg Sátán az erejét ölésre használja, Isten a halottak feltámasztására. Sátán az összes erejét arra használta, hogy megölje Jézust, Isten ennek ellenében pedig Jézus feltámasztására használta minden erejét. Ezáltal az egész emberiség számára megnyílt a lehetőség, hogy beoltódjon a feltámadt Jézusba, megváltást kapjon és újjászülethessen.

A Biblia világosan megmutatja, hogy a feltámadt Jézus nem ugyanolyan volt, mint keresztre feszítése előtt a tanítványai körében. Minthogy időn és téren túli volt, Jézus nem volt fizikai érzékszervekkel érzékelhető ember. Zárt ajtók mögött jelent meg tanítványainak. Sokáig elkísérte két tanítványát Emmausz felé vezető útjukon, azok nem ismerték fel addig, amíg fel nem fedte kilétét, de ekkor eltűnt a szemük elől.

Feltámadásának negyven napja és Sátántól való elválása által megteremtette a szellemi szakasz számára a hitalapot. Ezzel megnyitotta az utat az emberiség bűneinek a megváltásához.

3.3.1.2 A szellemi jellemalap

Feltámadása által – szellemileg Keresztelő János pozíciójában állva – Jézus beteljesítette a Sátántól való elválás negyvenes számra alapuló gondviselését. Ezzel együtt – a szellemi Igaz Szülő pozíciójában – megvalósította a szellemi szakasz hitalapját, valamint a gyermek pozíciójában megerősítette az Ábel-pozíciót a bűnös természet megszüntetéséhez szükséges jóvátételi feltétel teljesítéséhez. Ez a szellemi hitalap, melyet Kánaán világszintű helyreállításának harmadik kísérlete során hozott létre Jézus, ahhoz a hitalaphoz hasonlítható, amelyet a harmadik nemzeti szintű próbálkozás folyamán Mózes épített fel negyvenéves pusztai vándorlásával.

Mózes idejében Isten azáltal dolgozott az indító gondviselésen, hogy Mózes létrehozta a szent sátor alapját. A kőtáblák, a szent sátor és a szövetség ládájának szellemi beteljesedése viszont maga a feltámadt Jézus volt. Egész Galileából összegyűjtötte szétszéledt tanítványait, és indító gondviselésként hatalmat adott nekik jelek és csodák bemutatására.

A feltámadt Jézus szellemileg Keresztelő János és Ábel pozíciójában állt, a hű tanítványok pedig Káin pozíciójában. Azáltal, hogy odaadóan hittek Jézusban és követték őt, teljesítették a bűnös természet megszüntetéséhez szükséges jóvátételi feltételt és helyreállították a szellemi jellemalapot.

3.3.1.3 A Messiás szellemi alapja

Jézus keresztre feszítése után a maradék tizenegy tanítvány elkeseredett és szélnek eredt. Feltámadása után azonban Jézus elindította a gondviselés egy új szakaszát, Kánaán szellemi helyreállítását. A tanítványok Mátyást választották, hogy betöltse iskarióti Júdás üresen maradt helyét. Azáltal, hogy hittek Jézusban és életük árán is követték őt, létrehozták a szellemi jellemalapot és a Messiás szellemi alapját. Ennek az alapnak köszönhetően Jézus Keresztelő János küldetésének szellemi hordozójából a szellemi Messiás pozíciójába lépett elő és elküldte a Szentlelket. Jézus és a Szentlélek szellemi Igaz Szülőkké váltak, és az emberek ettől az időtől fogva nyerhetnek újjászületést bennük.

A feltámadt Jézus (mint szellemi Igaz Atya) és a Szentlélek (mint szellemi Igaz Anya) ettől kezdve egységben munkálkodnak azon, hogy a hívőket szellemileg magukba oltva újjászületést adjanak nekik. Ez a szellemi megváltás munkája (vö. Messiás 1.4), amely létrehozott egy Sátán számára sérthetetlen feltámadási területet.

Annak ellenére, hogy hitünk által szellemileg eggyé válhatunk Jézussal, testünk, miként a múltban Jézus teste, továbbra is ki van téve Sátán támadásának. Más szóval, fizikai megváltásunk beteljesületlenül maradt. Ha azonban hiszünk a feltámadt Jézusban, elvezet bennünket oda, ahol szellemileg beléphetünk a feltámadás birodalmába, amely mentes a Sátáni hatalomtól. Ott mindazoktól a feltételektől megszabadulunk, amelyek révén Sátán támadhat bennünket, és szellemi megváltásban részesülünk.

3.3.1.4 A szellemi Kánaán helyreállítása

A keresztények azáltal, hogy hisznek a feltámadt Jézusban, aki a Messiás szellemi alapján áll, és szolgálják őt, bevégezhetik a szellemi Kánaán helyreállítását és beléphetnek annak kegyelmi birodalmába. Másfelől a keresztények fizikai teste ugyanabban a pozícióban van, mint Jézus kereszthalálban megtámadott teste. A keresztényeket még most is terheli az eredendő bűn, és ugyanolyan nagy szükségük van arra, hogy megtisztuljanak a sátáni hatásoktól, mint a Jézus előtt élt embereknek. A keresztényeknek a második eljövetelre való felkészülés végett tehát továbbra is a Sátántól való elszakadás útját kell járniuk (vö. Messiás 1.4).

A feltámadt Jézus a Templom szellemi beteljesedése. Világszinten valósította meg a szent sátor eszményét, amelyet Kánaán nemzeti szintű helyreállítása során Mózes erősített meg. A Jézus szellemét és testét képviselő szentek szentje és a szentély – mint szellemi valóság – Jézus és a Szentlélek által teljesedtek be. A kegyelem trónusának eszménye Jézus és a Szentlélek megváltó munkájával valósult meg, lehetővé téve Isten számára, hogy munkájukban megjelenjen és hirdesse Igéjét. A kegyelem trónusán, ahol kihirdetik Isten Igéjét, eltűnnek a bűnbeesés óta utunkat elálló kerubok, és megnyitják számunkra az utat a szövetség ládája felé és ahhoz, hogy befogadjuk Jézust, az élet fáját. Ott részesülhetünk majd Isten mannájában és tanúi lehetünk Isten ereje nagyságának, amely egykor rügyet fakasztott Áron botján. Ahogy Mózes útjának a tanulmányozásánál láttuk, a kitolódások Isten gondviselésében nem voltak eleve elrendelve, hanem az emberek hitetlensége okozta őket. Jézus keresztre feszítését és visszatérésének szükségességét Isten ugyancsak nem tervezte meg előre.

3.3.2 Kánaán tényleges helyreállítása a Második Eljövetel Urának vezetésével

Már elmagyaráztuk, hogy Kánaán világszintű helyreállításának harmadik szakasza miért szellemi útként, nem pedig – Kánaán nemzeti szintű helyreállításának harmadik kísérletéhez hasonlóan – tényleges útként kezdődött el.

A szellemi gondviselés akkor kezdődött meg, amikor Jézus mint szellemi Messiás meg tudott állni a Messiás számára felépült szellemi alapon, illetve követői hittek benne és engedelmeskedtek neki. Ez a gondviselés a történelem kétezer hosszú évén húzódott keresztül és egy világméretű szellemi uralmat épített ki. Míg Mózes csak szellemben léphetett be Kánaánba, Józsué a valóságban is végigjárta a nemzeti utat és meghódította az ígéret földjét.

Ehhez hasonlóan, míg Jézus Kánaánt mint a világszintű szellemi birodalmat állította helyre, Krisztus második eljövetelének ténylegesen kell beteljesítenie a harmadik világszintű szakaszt és a valóságban kell felépítenie a földi Mennyországot. A második eljövetelkor Krisztusnak itt a földön kell megvalósítania Isten eszményét, amely az első eljövetelkor befejezetlenül maradt, s ezért kell a földön testben megszületnie (vö. Második Eljövetel 2.2).

Minthogy a Második Eljövetel Urának jóvátétel által helyre kell állítania a helyreállítás gondviselésének útját, amely Jézus idejében csonkán maradt, valószínűleg Jézuséhoz hasonló utat kell bejárnia. Jézus a zsidó nép hitetlenségével került szembe, és a keserű szenvedés útján kellett járnia. Ha Krisztust a keresztények, a második Izrael, visszautasítják a második eljövetelkor, akkor Jézuséhoz hasonló megpróbáltatásokon kell keresztülmennie. Meg kell ismételnie és jóvátétellel helyre kell állítania Jézus fájdalmas útját, ezúttal a földi élete során. Ezért mondta azt Jézus, hogy: „Előbb azonban sokat kell szenvednie, és el kell tűrnie, hogy ez a nemzedék megvesse”.

Az első eljövetelekor Jézusnak el kellett hagynia az első Izraelt, amely érte lett felkészítve, és az új szellemi gondviselést úgy kezdhette el, hogy a keresztényeket kellett a második Izrael helyébe állítania. Ha a második eljövetelkor a keresztények hitetlenül elutasítják, Krisztusnak éppúgy el kell hagynia őket, és fel kell nevelnie a Harmadik Izraelt, hogy rajtuk keresztül dolgozva véghez vigye a gondviselés munkáját itt a földön. Amennyiben Istennek a Keresztelő Jánoséval hasonló küldetéssel megbízott előfutárai nem teljesítik a felelősségüket, akkor a Második Eljövetel Urának fel kell vállalnia Keresztelő János szerepét, és magának kell felépítenie a hitalapot Kánaán világszintű helyreállításának harmadik, tényleges szakaszában.

Bármennyire nehéz utat kell is járnia, a második eljövetel idején Krisztus nem fog meghalni a helyreállítás gondviselésének beteljesítése nélkül, mert Isten gondviselése, hogy felnevelje az emberiség Igaz Szüleit (vö. Krisztológia 4.1.1), és hogy általuk megvalósítsa a teremtés célját, a harmadik próbálkozásra sikeres lesz. Ez a gondviselés Ádámmal kezdődött, tovább vonult Jézus életében, és gyümölcsét a második eljövetelkor hozza majd meg maradéktalanul.

Továbbá, ahogyan a következőkben szó esik róla, a Jézus idejétől eltelt kétezer éves szellemi helyreállítás gondviselése olyan demokratikus és jogi körülményeket alakított ki, melyek megvédelmezik a Második Eljövetel Urát. Miután a zsidók eretneknek, a Római Birodalom lázadónak bélyegezte, megölték Jézust. Ám ha üldözik is Krisztust második eljövetelekor abban a demokratikus társadalomban, amelybe eljön, az ilyen vádak már nem nyújtanak elegendő alapot ahhoz, hogy halálra ítéljék. Bármilyen keserűek lesznek a megpróbáltatások, amelyeken keresztül kell mennie, a második eljövetelkor Krisztus fel tudja építeni itt a földön a hitalapot. Ezen az alapon állva összegyűjti szilárd hitű tanítványait, és vezeti követőit a bűnbe esett természet megszüntetését szolgáló jóvátételi feltétele teljesítésében, a jellemalap megteremtésében. A világszintű helyreállítás harmadik szakaszának tényleges útján a Messiás alapja így maradéktalanul megvalósul.

Amikor Kánaán nemzeti szintű helyreállításának harmadik szakaszában Mózes volt a központi személy, az indító gondviselés alapját a szikla jelentette. Amikor Józsué volt a központi személy, az indító gondviselést a sziklából fakadó – a sziklánál belsőbb jellegű – víz segítette. Jézus eljövetelekor csodákra és jelekre alapozta Isten az indító gondviselést, ám a második eljövetel idején az Igére alapozza majd, amely a jeleknél és csodáknál ugyancsak belsőbb jellegű. Ahogyan láttuk már (vö. Utolsó napok 3.2), az emberek ugyan az Ige által teremtettek, de a bűnbeesés miatt nem valósíthatták meg az Ige célját. Isten a helyreállítás gondviselésében úgy dolgozott az Ige céljának a megvalósításán, hogy megszabta az Igéhez engedelmesség külső jellegű feltételeit. A gondviselés történelmének beteljesedésekor Isten újra elküldi Krisztust, az Ige megtestesülését, és az Igére alapozva bevégzi a megváltás gondviselését.

Annak a kérdésnek a magyarázatára, hogy mi volt Isten célja a teremtéssel, a szívbéli kapcsolatokban bukkanhatunk. Isten, a láthatatlan belső szülőnk, az embereket valóságos gyermekeinek teremtette meg. Ádám és Éva mint Isten valóságos objektumai, Isten képmására, az Ő kettős jellemvonásainak mintájára lettek megteremtve. Isten legelső valóságos objektumaiként ők lettek volna az emberiség Szülei. Férjjé és feleséggé kellett volna válniuk, gyermekeket kellett volna nemzeniük és felnevelniük, és a szülők szívét, a férj és feleség szívét, a testvérek szívét és a gyermekek szívét egybefonva családot kellett volna alapítaniuk. A szülők, a férj és feleség, valamint a gyermekek igaz szeretetét a családjuk jelenítette volna meg. Ez lett volna a három objektum célját megvalósító négypozíciós alap (vö. Teremtés 2.3). A saját, isteni vérvonalából született gyermekei által Isten így akarta felépíteni a földi Mennyországot.

A bűnbeesés elsődleges jelentősége az volt, hogy az első emberek az arkangyallal alakítottak ki vérségi kapcsolatot, s ily módon az egész emberiség Sátán vérvonalához láncolódott. Minden ember az ördög gyermekeként születik meg. Az első emberpár olyan pozícióba zuhant, amelyben minden kapcsolatuk megszűnt Istennel (vö. Bűnbeesés). Ennek megfelelően, Isten helyreállítási gondviselésének végső célja az, hogy a bűnbe esett embereket, akiket semmi sem kapcsolja Isten vérvonalához, olyan gyermekekké alakítsa át, akik Isten közvetlen vérvonalából erednek.

Vizsgáljuk tovább a Bibliát, és keressünk bizonyítékot Isten gondviselésének e rejtett céljára.

Ádám családjának tagjai, akik a bűnbeesést és az első gyilkosságot elkövették, minden kapcsolatot elveszítettek Istennel. Noé idejében nem sikerült helyreállítani a közvetlen kapcsolatot Istennel, mert Kám, Noé második fia hibázott. Minthogy azonban Noé a lehető legnagyobb odaadásról tett bizonyságot, családja a szolgák szolgája pozíciójában állva közvetett kapcsolatba léphetett Istennel. Ez volt az Isten és ember közti kapcsolat Ószövetség előtt elérhető természete.

Ábrahám, a hit atyja családjával együtt felépítette a Messiás családi alapját. Ők és leszármazottaik Isten szolgáinak a pozíciójába emelkedtek fel: az Ószövetség idején elérhető Isten-ember kapcsolat természete ilyen volt.

Jézus idején a tanítványok, akik arra a hitalapra támaszkodtak, amit Jézus Keresztelő János pozíciójában épített fel, a szolga pozíciójából a fogadott gyermekek pozíciójába léptek elő. Ahhoz, hogy e helyzetükből továbbléphessenek és Isten közvetlen vérvonalából származó gyermekekké váljanak, előbb létre kellett volna hozniuk a jellemalapot és a Messiás alapját, vagyis teljes mértékben szolgálniuk és engedelmeskedniük kellett volna Jézusnak. Amennyiben Jézus ezen az alapon állt volna, mind szellemileg, mind pedig fizikailag beleoltódhattak volna Jézusba, és teljesen eggyé válhattak volna vele.

Jézus Isten egyetlen, bűn nélküli és az Ő közvetlen vonalából született gyermeke. Jézus az igaz olajfa, aki azért jött, hogy magába oltsa a bűnbe esett embereket, a vad olajfákat. Saját magával egyesítve megtisztította volna őket eredendő bűnüktől, és Isten vérvonalából született gyermekekként állította volna helyre őket. Ez az újjászületés munkája, amelyet Jézusnak és Menyasszonyának kellett volna véghez vinnie (vö. Krisztológia 4).

Szerencsétlen módon azonban még Jézus saját tanítványai is elveszítették hitüket, s így Jézus meghalt anélkül, hogy Keresztelő János pozíciójából felemelkedett volna, vagy messiási küldetését igazából megkezdhette volna. Feltámadása után egy szellemi szakaszt kezdett el. A feltámadása és mennybemenetele közti, a Sátántól való elválást szolgáló negyven nap során – a szellemi Keresztelő János pozíciójában állva – megteremtette a szellemi hitalapot. Tanítványai bűnbánatot tartottak és ismét hittel szolgálták, s így Jézus és tanítványai felépítették a szellemi jellemalapot és a Messiás szellemi alapját. Ennek az alapnak köszönhetően Jézus elfoglalhatta a szellemi Messiás szerepét, és erős hitű tanítványai – noha csak szellemileg – így beleoltódhatnak. A hűséges keresztények ennek következtében Isten szellemi gyermekeivé léptek elő. Jézus korától fogva ilyen kapcsolat létezhet Isten és ember között.

A helyreállítás e szellemi gondviselésében, Isten teremtésének a sorrendjét követve, aki a szellemi világot teremtette meg először, a szellemi világ állt helyre elsőként. Az emberiség felemelkedett Isten objektumának szerepébe, azonban pusztán szellemileg. Mivel a testen keresztül öröklődő eredendő bűn még nem szűnt meg, a keresztények, lehetnek bármily odaadóak is, abban a tekintetben nem különböznek az ószövetségi kor hívőitől, hogy még mindig Sátán vérvonalához tartoznak (vö. Messiás 1.4).

A keresztények a legjobb esetben is csak Isten fogadott gyermekei, mert nem az Ő vérvonalából születtek. Ez megmagyarázza azt, hogy miért panaszkodott így Szent Pál: „...mi magunk is, akik bensőnkben hordozzuk a lélek csíráit, sóhajtozunk és várjuk a fogadott fiúságot, testünk megváltását”.

Krisztus visszatér és valamennyi embert helyreállítja Isten igaz gyermekeként. Ugyanúgy, mint első eljövetelekor, a földre, testben fog visszatérni. Újból végigjárja és jóvátételekkel helyreállítja azt az utat, amelyen első eljövetele idején haladt.

Az eddig elmondottak szerint a visszatérő Krisztus az Igére alapozva vezeti az indító gondviselést, és mind szellemileg, mind fizikailag felépíti a Messiás alapját. Ezen az alapon állva az egész emberiséget magába oltja, és eredendő bűnüktől megtisztítva helyreállítja őket Isten saját vérvonalából származó gyermekeivé.

Az első eljövetelkor a családi alapot úgy hozta létre Jézus, hogy kiválasztott tizenkét tanítványt és közülük hármat fő tanítványnak jelölt ki. Az volt a célja, hogy így jóvátételek útján helyreállítsa Jákob pozícióját, aki a Messiás családi szintű alapjának központi személye volt. A hetven tanítvány felnevelésével Jézus a nemzetség szintjére terjesztette ki az alapot. A második eljövetelkor Krisztus ugyancsak azzal kezdi majd, hogy mind fizikailag, mind szellemileg felépíti a Messiás családi alapját. Ezután célját nemzetségi, társadalmi, nemzeti, világ- és kozmikus szintre terjeszti ki. Amint ez az alap megszilárdul, végre fel tudja építeni a földi Mennyországot.

Az első Izrael felnevelésével Istennek az volt a szándéka, hogy előkészítse Jézus számára az alapot, hogy eljövetelekor meg tudja valósítani a Mennyország felépítésének célját. Amikor szembeszegültek vele, Isten a keresztényeket választotta ki második Izraelként. A keresztények felnevelésével Istennek ugyancsak az volt a szándéka, hogy előkészítse az alapot Krisztus második eljövetelének, hogy megvalósíthassa a Mennyország felépítésének célját. Amennyiben a keresztények is ellene fordulnak, Istennek nem marad más választása, el kell hagynia őket és harmadik Izraelt kell választania. Bármilyen nagy áldásokban részesülnek is a keresztények az utolsó napokban, a Jézus idejében élt zsidókéhoz hasonlóan nagyon ingatag a helyzetük. Könnyen szégyent vallhatnak és bajba kerülhetnek.

3.4 Jézus útjának tanulságai

Jézus útja először is arra tanít bennünket, hogy Isten eleve elrendeli akaratát. Abszolút módon, eleve elrendeli, hogy akarata teljesüljön, és szüntelenül dolgozik, amíg akarata meg nem valósul. Amikor Keresztelő János elbukott a küldetésében, Jézus készen állt arra, hogy bármilyen áron, akár még Keresztelő János felelősségének felvállalásával is véghez vigye Isten akaratát. Amikor a zsidók hitetlensége miatt meghiúsult a Mennyország felépítésének kísérlete, Jézus még akkor is tökéletesen elszánt maradt, és megígérte, hogy visszatértekor beteljesíti Isten akaratát.

Jézus útja arról is tanúskodik, hogy Isten nem abszolút módon, hanem feltételesen rendeli el azt a módot, ahogyan akarata egy egyén vagy egy nemzet által megvalósul. Ez azt jelenti, hogy Isten ugyan kiválaszt egy bizonyos egyént vagy nemzetet a helyreállítás gondviselésének a beteljesítésére, de amennyiben az nem teljesíti a felelősségét, Isten minden bizonnyal egy másik személyt vagy nemzetet választ e munka folytatására.

Jézus Keresztelő Jánost választotta fő tanítványának, de amikor az nem tette meg a felelősségét, Péter állt a helyébe. Jézus tanítványának választotta az iskarióti Júdást, de amikor Júdás elbukott, Mátyás lett az utóda. Hasonlóképpen, Isten a zsidó népet választotta a helyreállítás gondviselésében a központi felelősség teljesítésére, amikor azonban a zsidók kudarcot vallottak, küldetésük a pogányokra szállt. Ezek a példák azt mutatják, hogy amikor Isten akaratának teljesítésére kiválaszt egy személyt vagy egy nemzetet, nem rendeli el eleve, hogy az a személy vagy nemzet valóban teljesíti-e azt.

Jézus útja azt is bizonyítja, hogy Isten nem avatkozik bele egy egyénnek a felelőssége teljesítésére irányuló erőfeszítéseibe, hanem cselekedeteinek eredményéhez mérten bánik vele. Istennek tudnia kellett, hogy Keresztelő János és az iskarióti Júdás elveszítették a hitüket, és biztosan elég nagy volt a hatalma ahhoz, hogy megállítsa őket bűnük elkövetésében, ám egyáltalán nem szólt bele a hitükbe, hanem cselekedeteik eredményéhez mérten bánt velük.

Jézus útja végül azt is példázza, hogy minél nagyobb egy személy küldetése, annál nagyobb próbatételt kell kiállnia. Jézus második Ádámként jött el, és küldetésének teljesítéséhez jóvátétel által helyre kellett állítania azt a pozíciót, amelyet a bűnbeesés előtt foglalt el Ádám. Ádám hitét vesztette és elhagyta Istent, emiatt Jézus úgy állíthatta helyre Ádám hibáját, hogy változatlan hitet mutatott, miközben Isten hagyta el őt. Jézust ezért kísértette meg Sátán a pusztában, és Isten emiatt hagyta el a kereszten.