Az Alapelv tanulmányozása és gyakorlása
Könyvjelzőim
    Még nincsenek könyvjelzőid.

4. rész: Az újjászületés és a szentháromság

A Szentháromság tana mindig is a keresztény teológia egyik legrejtélyesebb kérdésének számított. Szorosan kapcsolódik ehhez az újjászületés elmélete, amely – bármilyen egyértelműnek tűnik is – szintén áthatóbb megvilágításra szorul. A továbbiakban e tanokat vizsgálja meg e fejezet.

4.1 Az újjászületés

4.1.1 Jézus és a Szentlélek, valamint szerepük az újjászületésben

Jézus így szólt Nikodémuszhoz: „Bizony, bizony, mondom neked: aki nem születik újjá, az nem láthatja meg az Isten országát”. Újjászületni annyit jelent, mint még egyszer megszületni. Miért kell a bűnbe esett embernek újjászületnie?

Ha Ádám és Éva megvalósították volna a teremtés eszményét, és az emberiség Igaz Szüleivé váltak volna, akkor jó, eredendő bűn nélküli gyermekeik születtek volna, és létrehozták volna a földi Mennyországot. Ádám és Éva azonban bűnbe estek, gonosz szülőkké váltak, és gonosz gyermekeknek adva életet a Poklot alapították meg a földön. Amint Jézus ezt Nikodémusznak mondta, a bűnbe esett emberek csak akkor láthatják meg Isten királyságát, ha eredendő bűn nélküli gyermekekként újjászületnek.

Szülők nélkül nem születhetünk meg. Kik tehát azok a jó szülők, akik által eredendő bűnünktől megtisztulva születhetünk újjá és léphetünk be Isten országába?

Az eredendő bűnnel rendelkező szülők nem adhatnak életet eredendő bűn nélküli, jó embereknek. A bűnbe esett emberiség körében kétségkívül lehetetlen bűn nélküli szülőket találni. Ezeknek a szülőknek a mennyből kell jönniük. Jézus volt az a szülő, aki a mennyből érkezett. Azért jött, hogy Igaz Atyaként újjászületést hozzon a bűnbe esett embereknek, akik így jó gyermekekké válhatnak, teljes mértékben megtisztulva az eredendő bűntől, és felépíthetik a földi Mennyországot. Ezért olvashatjuk a következőket a Bibliában: „Legyen áldott az Isten és Jézus Krisztus Atyja, aki minket nagy irgalmában új életre hívott Jézusnak a halálból az élő reményre való feltámadása által”.

Jézus olyan Igaz Atyaként jött, amilyenné Ádámnak kellett volna válnia, a Biblia ezért mint „utolsó Ádámról”, és „Örök Atyáról” beszél róla.

Az atya azonban egyedül nem képes életet adni gyermekeinek. Ahhoz, hogy a bűnbe esett gyermekek jó gyermekekként újjászülethessenek, Igaz Anyára és Igaz Atyára is szükségük van. Igaz Anyaként a Szentlélek jött el. Ezért mondta Jézus Nikodémusznak, hogy az, aki a Szentlélek által nem született újjá, nem léphet be Isten Királyságába.

Sokan kapták azt a kinyilatkoztatást, hogy a Szentlélek egy női szellem, s ennek az az oka, hogy a Szentlélek Igaz Anyaként, vagy második Évaként jön el. Mivel a Szentlélek képviseli az istenség nőies vonását, nem léphetünk Jézus elébe az ő menyasszonyaiként, ha nem fogadtuk be a Szentlelket. Minthogy a Szentlélek nőies, megvigasztalja és meghatja az emberek szívét. Megtisztítja az embereket bűneiktől, így vezekelve azokért a bűnökért, amelyeket Éva követett el. Jézus, a férfias jelleget képviselő Úr a mennyben (jang) dolgozik, míg női társa, a Szentlélek a földön (jin) tevékenykedik.

4.1.2 Jézus és a Szentlélek, valamint az ige kettős jellemvonásai

A Logosz a ’racionális elv’ vagy ’Ige’ görög megfelelője. A Biblia utal arra, hogy a Logosz Isten objektuma, amely kölcsönös kapcsolatban áll Vele. Mivel Isten, a Logosz szubjektuma kettős jellemvonásokkal rendelkezik, úgy az objektumnak, a Logosznak is kettős jellemvonásokból kell felépülnie. Amennyiben a Logosznak nem lennének kettős jellemvonásai, az általa lett dolgok sem épülhetnének fel kettős jellemvonásokból. Ádám és Éva, Istennek az Őt képmás szinten megtestesítő, valóságos objektumai a Logosz kettős jellemvonásai alapján külön-külön teremtettek meg (vö. Teremtés 1.1).

Ha Ádám mint férfi teljesítette volna a teremtés eszményét, és az élet fájává vált volna, valamint Éva mint nő teljesítette volna a teremtés eszményét, és beteljesítette volna a jó és a rossz tudás fáját, akkor ketten együtt az emberiség Igaz Szüleivé váltak volna. Valóra váltották volna Isten három áldását és lerakták volna a földi Mennyország alapjait. Bűnbeesésük következtében ez a világ azonban a földi Pokollá vált. Hogy a bűnbe esett embereknek újjászületést adhasson, Jézus a második Ádám, az emberiség Igaz Atyjának szerepében, az élet fájával jelképezett küldetéssel jött el.

Vajon nem kellett volna-e eljönnie az emberiség Igaz Anyjának, a második Évának is, akinek küldetését a jó és a rossz tudás fája jelképezi? A Szentlélek az, aki Igaz Anyaként munkálkodik azért, hogy a bűnbe esett emberek újjászülethessenek általa.

4.1.3 Szellemi újjászületés Jézus és a Szentlélek által

Új élet a szülők szeretete által jön létre. Ha a Szentlélek sugalmazása által hiszünk Jézusban mint megváltónkban, akkor megkapjuk szellemi Igaz Szüleink szeretetét, amely Jézus és a Szentlélek, vagyis a szellemi Igaz Atya és a szellemi Igaz Anya közötti adás-elfogadás kapcsolatból keletkezik. E szeretet által új élet költözik belénk és a szellemünk új énként születik újjá. Ez a szellemi újjászületés. Minthogy azonban az ember mind szellemileg, mind fizikailag bűnbe esett, eredendő bűnétől mind szellemi, mind pedig fizikai újjászületéssel tisztulhat csak meg. Krisztusnak vissza kell térnie a földre, hogy a fizikai újjászületés által megvalósuló fizikai megváltást is elhozza az emberiségnek.

4.2 A Szentháromság

A teremtés elve szerint Isten teremtésének eszménye a négypozíciós alapra épül, amely akkor jön létre, ha az eredet-szétválás-egyesülés folyamat nyomán megvalósul a három objektum célja. Jézus és a Szentlélek úgy teljesítik be a teremtés célját, hogy Isten kettős jellemvonásait az Ő két különálló objektumaként teljesítik ki. Adás-elfogadás kapcsolatuk révén Istennel a középpontban egységet alkotnak és megteremtik a négypozíciós alapot. Isten, Jézus és a Szentlélek így válik eggyé, egységük pedig a Szentháromság.

Isten azzal az eredeti céllal teremtette Ádámot és Évát, hogy háromságot alkossanak azáltal, hogy négypozíciós alapban, Istennel a középpontban férjként és feleségként harmóniában egyesülve az emberiség Igaz Szüleivé válnak. Ha Ádám és Éva nem estek volna bűnbe, hanem Istennel háromságot alkotva jó gyermekeknek életet adó Igaz Szülőkké váltak volna, leszármazottaik is jó férjekké és feleségekké váltak volna, akik életének középpontjában Isten áll. Minden emberi pár egy háromságot alkotna Istennel. Így megvalósult volna a földi Mennyország, ahol Isten három áldása teljesül. Bűnbe esésükkel Ádám és Éva ehelyett Sátánnal a középpontban teremtettek négypozíciós alapot, más szóval Sátánnal alkottak egy bűnbe esett háromságot. Leszármazottaik továbbra is Sátánnal hoztak létre háromságokat és ilyen módon egy romlott és erkölcstelen társadalmat építettek fel.

Isten a bűnbeesés óta annak a napnak az eljöveteléért munkálkodik, amikor újjászületést adhat az embereknek és háromságokban egyesülhet velük. Istennek ezért az volt a szándéka, hogy Jézust és menyasszonyát második Ádámként és Évaként az emberiség Igaz Szüleivé emelje fel. A feltámadt Jézus és a Szentlélek – Istennel egységben – azonban csupán egy szellemi háromságot tudtak létrehozni, így csak a szellemi Igaz Szülők küldetését tudták teljesíteni. Jézus és a Szentlélek a hívő embereket mint szellemi gyermekeiket ezért szellemi újjászületéssel és a szellemi háromságokban való helyreállással ajándékozzák meg.

Krisztusnak testben kell visszatérnie és meg kell találnia menyasszonyát. Itt a földön tökéletes háromságot teremtenek Istennel, és mind szellemileg, mind pedig fizikailag Igaz Szülőkké válnak. Szellemi és fizikai újjászületést adnak a bűnbe esett emberiségnek, eltörlik az emberek eredendő bűnét és lehetővé teszik számukra, hogy itt a földön Istennel a középpontban alkossanak háromságokat. Amikor a bűnbe esett ember helyreállításának folyamatában eléri azt a pontot, hogy Istennel a középpontban megteremti az igaz négypozíciós alapot, akkor végre fel tudja építeni a földi Mennyországot, ahol Isten három áldása megvalósul.