2. rész: Illés második eljövetele és Keresztelő János
Malakiás próféta megjövendölte, hogy Illés újra el fog jönni: „Nézzétek, elküldöm nektek Illés prófétát, mielőtt elérkeznék az én nagy és félelmetes napom”. Jézus arról tett tanúságot, hogy Illés megígért eljövetele Keresztelő János személyében valósult meg: „Csakhogy én azt mondom nektek: Illés már eljött, de nem ismerték fel, úgy bántak vele, ahogy akartak... Ekkor a tanítványok megértették, hogy Keresztelő Jánosról beszélt nekik.” (Mt 17,12-13) Mindazonáltal, sem maga Keresztelő János, sem a zsidó nép nem ismerte el, hogy Keresztelő János Illés második eljövetele. János tudatlansága megerősítette Jézussal kapcsolatos kétségeit, s minthogy sok zsidó nagyra becsülte Keresztelő Jánost, tiszteletben tartották nézőpontját. Mindez csak növelte hitetlenségüket Jézussal kapcsolatban. János tudatlansága volt a fő tényező, amely Jézust a kereszt útjára kényszerítette.
2.1 A zsidók hite Illés visszajövetelében
Az egyesült királyság korában Salamon király bűnei által Sátán meghiúsította Istennek a szent templomra vonatkozó eszményét. Annak érdekében, hogy helyreállítsa a templomot és előkészítse az utat a templomot megtestesítő Messiás számára, Isten négy nagy és tizenkét kisebb prófétát küldött, hogy segítségükkel minden sátáni befolyástól megtisztítsa Izraelt. Ezenfelül elküldte Illés prófétát, hogy a Karmel hegyén szembeszálljon Baal prófétáival. Isten erejével Illés legyőzte őket és lerombolta a Baalnak emelt oltáraikat. Ám mielőtt befejezhette volna isteni küldetését, egy forgószél tüzes szekéren a mennybe ragadta. Sátán ereje újjáéledt és továbbra is akadályozta Isten gondviselését. Amíg Sátán befolyása meg nem szűnt, a Messiás útja nem válhatott egyenessé. Ezért, még mielőtt Jézus betölthette volna a megtestesült templom szerepét, egy másik prófétának örökölnie kellett Illés befejezetlenül maradt küldetését, hogy elszakítsa az embereket Sátánhoz kötő kötelékét. Erre szükség volt a gondviselésben, ezért jövendölte meg Malakiás próféta Illés visszajövetelét.
A zsidó nép, amely hitt a Szentírás próféciáiban, nagyon reménykedett a Messiás eljövetelében. Tudnunk kell azonban, hogy ugyanilyen buzgón várták Illés visszatérését is. Mindez azért volt így, mert Malakiás prófétán keresztül Isten egyértelmű ígéretet tett, hogy a Messiás eljövetele előtt még elküldi Illés prófétát, aki majd előkészíti az Úr útját. Illés Jézus születése előtt nyolcszázötven évvel ragadtatott a mennybe, és azóta a szellemi világban él. Ismerjük a Színeváltozás hegyének a történetét, amikor Illés és Mózes megjelentek Jézus tanítványai előtt. Sok zsidó ember abban a hitben élt, hogy Illés ugyanolyan módon fog alászállni a mennyből, mint ahogyan elragadtatott. Azok a zsidók, akik Jézus idejében éltek, ugyanúgy az eget kémlelték, türelmetlenül várva Illés visszajövetelét, mint ahogyan a mai keresztények közül sokan a felhőkből várják vissza Jézust.
Mielőtt azonban bármilyen hír elterjedt volna arról, hogy Illés újra eljött, hogy beteljesítse Malakiás próféciáját, hirtelen megjelent Jézus, és azt állította, hogy ő a Messiás. Nem meglepő tehát, hogy Jézus megjelenése és kijelentése egész Jeruzsálemet teljesen felforgatta. Tanítványaitól, bármerre mentek, lépten-nyomon azt kérdezték, hogy hol van Illés, akinek még a Messiás előtt el kell jönnie. Minthogy erre a kérdésre maguk a tanítványok sem tudtak megfelelő választ adni, Jézushoz fordultak: „Miért mondják az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljönnie?” Jézus erre azt válaszolta, hogy maga Keresztelő János Illés, akire várnak.
Mivel a tanítványok már hittek abban, hogy Jézus a Messiás, elfogadták ezt a tanúságtételt, hogy Keresztelő János Illés. Azonban hogyan fogadhatták volna el ezt a vitatható kijelentést azok, akik nem ismerték Jézust? Jézus maga is tudta, hogy az emberek nem fogják ezt azonnal elhinni, ezért ezt mondta: „Akinek van füle hallja meg, ő Illés, akinek el kell jönnie”.
Keresztelő János korábban elhangzott cáfolata még nehezebbé tette a zsidók számára, hogy higgyenek Jézus kijelentésében. János kitartott amellett, hogy ő nem Illés: „Ezért megkérdezték tőle: Hát akkor? Talán Illés vagy? Nem vagyok – felelte”.
2.2 Melyik utat választotta a zsidó nép?
Jézus egyértelműen megmondta, hogy Keresztelő János Illés, akire az emberek olyan nagyon vártak, míg Keresztelő János kereken elutasította ezt a kijelentést. Kinek a szavában hitt a zsidó nép? Ez teljes mértékben azon múlt, hogy az akkori zsidó emberek szemében Jézus vagy János tűnt-e szavahihetőbbnek és tiszteletreméltóbbnak.
Vizsgáljuk meg, hogy milyen ember benyomását keltette Jézus a zsidók szemében.
Jézust egy műveletlen fiatalembernek látták, aki egy ács szegényes otthonában nőtt fel. Ez az ismeretlen fiatalember egyszer csak a „szombat urának” nevezte magát, látszólag megszentségtelenítve azt, amit a zsidó nép a legnagyobb becsben tartott. Jézusról tehát az a kép terjedt el, hogy le akarja rombolni a zsidó nép számára a megváltás alapját jelentő törvényt. A zsidó közösség vezetői ezért üldözni kezdték. Jézus az egyszerű halászok közül kényszerült tanítványokat elhívni, adószedőket, prostituáltakat és bűnösöket kellett pártolnia, akikkel együtt is evett és ivott. S ami a zsidó vezetők szemében még súlyosabb volt, Jézus kijelentette, hogy az adószedők és a prostituáltak előttük jutnak majd be a Mennyországba.
Egyszer egy prostituált ment Jézus elé, könnyeivel mosta meg lábát, hajával megtörölte, megcsókolta, majd drága olajjal kente be. Még mai társadalmunkban sem tűnik helyénvalónak elfogadni mindezt egy prostituálttól, de a zsidó társadalomban, amelynek szigorú etikai szabálya szerint minden házasságtörő asszonyt halálra kellett kövezni, egészen biztosan megbotránkoztató volt. Jézus nemcsak helyeselte ezt a túláradó módját a szolgálatnak, hanem rendre is utasította tanítványait, akik helytelenítették az asszony viselkedését.
Ezenkívül úgy tűnt, hogy Jézus egy szintre helyezi magát Istennel, és kijelentette, hogy mindenki csak általa juthat be a mennyországba. Ragaszkodott ahhoz, hogy az embereknek őt saját szüleiknél, testvéreiknél, házastársuknál és gyermekeiknél is jobban kell szeretniük. Jézus szavai és tettei ezért sokak számára szentségtörőek voltak. Nem meglepő tehát, hogy a zsidó vezetőség elutasította és kigúnyolta Jézust, azzal vádolva, hogy Belzebub, a démonok fejedelme szállta meg. Mindebből világossá válik, hogy az akkori zsidók szemében Jézus nagyon kevéssé volt szavahihető.
Milyennek látták a zsidók Keresztelő Jánost?
Előkelő családból származott, Zakariásnak, a főpapnak volt a fia. A János fogantatása és születése körüli csodák egész Júdeát meglepték. Egy nap, amikor Zakariás tömjént égetett a templomban, egy angyal jelent meg előtte, és azt mondta, hogy felesége, aki már idős volt és meddő, hamarosan fiút fog szülni. Ő nem hitt az angyalnak, ezért az fia születéséig némasággal sújtotta. János továbbá a pusztában sáskán és vadmézen élve példamutatóan fegyelmezett hitéletet élt. Emiatt sok zsidó azt gondolta, hogy talán ő a Krisztus, és egyszer egy papokból és levitákból álló küldöttség ment ki a pusztába, hogy ezt megkérdezzék tőle. Ennyire tisztelte a zsidó nép Keresztelő Jánost.
Ha figyelembe vesszük ezeket a körülményeket, Jézust és Keresztelő Jánost összehasonlítva melyikük tűnt szavahihetőbbnek a zsidó nép szemében? János szavának minden kétséget kizáróan jobban hittek. Természetes tehát, hogy inkább hittek Jánosnak, aki tagadta, hogy ő Illés, mint Jézusnak, aki azt állította, hogy Keresztelő János Illés. Mivel Jánosnak hittek, azt gondolták, hogy Jézus ezzel a puszta kitalálással saját kétes állítását akarta igazolni, miszerint ő a Messiás. Ennek következtében Jézust azzal vádolták, hogy csaló.
Ezek után a nép hitetlensége napról napra erősödött. Jézus szavait és tetteit egyre sértőbbnek találták, s minthogy inkább Keresztelő Jánosnak hittek, mint neki, úgy vélték, hogy Illés még nem jött el. Ezért tehát úgy gondolták, hogy a Messiás sem jöhetett még el.
Amíg a zsidó nép hitt Malakiás próféciájában, vissza kellett utasítaniuk Jézust, aki magát Messiásnak nevezte, mivel szerintük Illés még nem jött el. Másfelől azonban, ahhoz, hogy higgyenek Jézusban, meg kellett volna tagadniuk azt a bibliai kijelentést, amely szerint a Messiás csak Illés megjelenése után jön el. Mivel az istenfélő zsidók még csak nem is gondoltak arra, hogy kétségbe vonják a Szentírás szavait, nem maradt más választásuk, mint hogy hitetlenek maradjanak Jézussal szemben.
2.3 Keresztelő János hitetlensége
Jézus korának zsidó vezetői és a nép közül sokan rendkívül nagyra becsülték Keresztelő Jánost, s voltak, akik őt gondolták Messiásnak. Ha Jézus tanúságtételéhez hasonlóan Keresztelő János kijelentette volna, hogy ő Illés, mindazok, akik lelkesen várták a Messiás eljövetelét, elfogadták volna János tanúságtételét, és Jézus köré sereglettek volna. A legfőbb oka annak, hogy a zsidók nem követték Jézust, az volt, hogy János nem ismerte föl Isten gondviselését, és ezért kitartott amellett, hogy nem ő Illés.
Keresztelő János a Jordán folyónál tanúságot tett Jézusról: „Én csak vízzel keresztellek, hogy bűnbánatra indítsalak benneteket, de aki a nyomomba lép, az hatalmasabb nálam. Arra sem vagyok méltó, hogy a saruját hordozzam. Ő Szentlélekkel és tűzzel fog benneteket megkeresztelni.” (Mt 3,11) „Magam sem ismertem, de aki vízzel keresztelni küldött, azt mondta: Akire látod, hogy leszáll a Lélek s rajta is marad, az majd Szentlélekkel fog keresztelni.” (Jn 1,33) Isten közvetlenül kinyilatkoztatta Jánosnak, hogy Jézus a Messiás, és János tanúskodott erről a kinyilatkoztatásról. Továbbá ezt is mondta: „A pusztában kiáltó szó vagyok: Egyengessétek az Úr útját”, és kijelentette, hogy ő a Messiás előfutára.
Jánosnak tehát saját tudására támaszkodva föl kellett volna ismernie, hogy ő a visszatérő Illés. Mivel Isten kinyilatkoztatta neki, hogy Jézus a Messiás, el kellett volna fogadnia Jézus tanúságtételét, és neki engedelmeskedve hirdetnie kellett volna magáról, hogy ő Illés, még akkor is, ha nem ismerte föl ezt a tényt. János azonban nem ismerte föl Isten akaratát. Tagadta Jézus róla szóló tanúságtételét, sőt különvált tőle és a saját útját járta. El tudjuk képzelni, mennyire szomorú volt Jézus ezeknek az eseményeknek a láttán, és mennyire fájdalmas lehetett Istennek, amikor ilyen nehéz helyzetben látta fiát.
Keresztelő Jánosnak az a küldetése, hogy bizonyságot tegyen, befejeződött, amikor megkeresztelte Jézust, és tanúságot tett róla. Mi lett volna a küldetése ezután?
Zakariás a Szentlélektől eltelve fiának mint a Messiás szolgájának küldetéséről a következőképpen jövendölt János születésekor: „majd megadja nekünk... hogy félelmet nem ismerve szolgáljunk neki, szentségben és igazságban élve színe előtt életünk minden napján”. Miután tanúságot tett Jézusról, Keresztelő Jánosnak élete hátralevő részében mindenki másnál lelkesebb és odaadóbb tanítványként kellett volna szolgálnia Jézust. János azonban elhagyta Jézust, és tovább keresztelt. Nem meglepő tehát, hogy a zsidó nép annyira meg volt zavarodva, hogy még azt is feltételezte, hogy János a Messiás. Vezetőik sem láttak tisztán. Ráadásul egy alkalommal az is előfordult, hogy Jézus egyik követője és Keresztelő János követői azon vitatkoztak, hogy melyikük vezetője keresztelt meg több embert.
Abból, hogy János kijelentette: „Neki növekednie kell, nekem kisebbednem”, láthatjuk, hogy szíve mélyén János nem úgy tekintett magára, mint aki osztozik Jézus sorsában. Ha Keresztelő János és Jézus egymás mellett haladna, ugyanabban a sorsban osztozva, akkor hogyan kisebbedhetne János, miközben Jézus növekedik? Jánosnak valójában Jézus fő tanítványának kellett volna lennie, aki nagy igyekezettel hirdeti az evangéliumot. Elvakultsága miatt azonban nem tudta teljesíteni a küldetését. Értékes élete, amelyet Jézusért kellett volna fölajánlania, egy jelentéktelen dolog miatt veszett el.
Amikor lelke Istenre figyelt, Keresztelő János felismerte Jézust mint Messiást, és tanúságot tett róla. Amint azonban inspirációja megszűnt, és visszatért a világi életbe, tudatlansága újra felerősödött és növelte hitetlenségét. Miután nem volt képes elismerni, hogy ő a visszatért Illés, Keresztelő János kezdett ugyanolyan hitetlenül tekinteni Jézusra, mint a többi zsidó, különösen bebörtönzését követően. Jézusnak minden szava furcsának és meglepőnek tűnt neki. Egy alkalommal János megpróbálta eloszlatni a kétségeit, és ezzel a kérdéssel küldte el hozzá tanítványait: „Te vagy az eljövendő, vagy mást várjunk?” Ennek a kérdésnek a hallatán Jézus felháborodottan és intően a következőket válaszolta: „Menjetek, s adjátok tudtul Jánosnak, amit hallotok és láttok: Vakok látnak, sánták járnak, leprások megtisztulnak, süketek hallanak, halottak feltámadnak, a szegényeknek pedig hirdetik az evangéliumot. Boldog, aki nem botránkozik rajtam.” (Mt 11,4-6)
Keresztelő János már az anyaméhben ki lett választva arra, hogy kövesse Jézust. A pusztában nehézségekkel teli, aszketikus életet élt, készülve küldetésére, hogy előkészítse az utat a Messiás számára. Amikor Jézus elkezdte nyilvános szolgálatát, Isten legelőször Jánosnak fedte fel Jézus kilétét, és arra ösztönözte, hogy tegyen tanúságot róla mint Isten fiáról. János azonban nem fogadta megfelelő módon a kegyelmet, amelyet a Mennytől kapott. Így amikor Jézus meghallotta János kétkedő kérdését, nem mondta ki egyértelműen, hogy ő a Messiás, inkább kitérő választ adott. Keresztelő János minden bizonnyal tudott Jézus csodáiról és jeleiről. Mindezek ellenére Jézus homályos választ adott, emlékeztetve Jánost, hogy milyen tetteket vitt véghez, abban a reményben, hogy így ráébreszti majd Jánost arra, ki is ő valójában.
Meg kell értenünk, hogy amikor Jézus azt mondta: „szegényeknek hirdetik az örömhírt”, Keresztelő János és a zsidó vezetők hitetlensége miatt érzett mélységes bánatát fejezte ki. A felkészített zsidók, és elsősorban Keresztelő János voltak azok a gazdagok, akiket Isten bőségesen elhalmozott szeretetével. Minthogy azonban ők mind visszautasították Jézust, ő a galileai tengerpartot és Szamaria vidékét végigbarangolva kereste azokat a „szegényeket”, akik meghallgatták az evangéliumot. Ezek a szegények tanulatlan halászok, adószedők és prostituáltak voltak.
Jézus nem elsősorban ilyen tanítványokra vágyott. Mivel azért jött, hogy felépítse a Mennyországot itt a földön, inkább egy olyan vezetőre lett volna szüksége, aki több ezer követővel rendelkezik. Nem a papoknak és a farizeusoknak mondta el először az evangéliumot a templomban? Abban a reményben ment oda, hogy ott felkészített és jó képességű embereket talál.
Mindazonáltal, amint ezt Jézus egy példabeszédben elmondta, a meghívottak nem jöttek el a vendégségbe, s ezért az országutakat és mellékutakat kellett bejárnia, hogy összegyűjtse a szegényeket, a bénákat, a vakokat és sántákat. Jézus ezekkel a szavakkal fejezte ki mélységes szomorúságát e nyomorúságos helyzet felett, hogy gazdag lakomáját a társadalom meg nem hívott kirekesztettjeivel kell megosztania: „Boldog, aki nem botránkozik rajtam”.
Bár János nagy tiszteletnek örvendett, Jézus megítélte az életét: burkoltan azt mondta, hogy aki megbotránkozik rajta, nem kaphat áldást, bármilyen nagyszerű ember is.
János megbotránkozott, és így nem tudta teljesíteni a küldetését, hogy egész életében odaadóan szolgálja Jézust.
Miután János tanítványai föltették kérdéseiket, majd elmentek, Jézus megállapította, hogy bár János volt a legnagyobb próféta, mégsem tett eleget annak a feladatának, amellyel Isten megbízta: „Bizony mondom nektek: asszonyok szülöttei közt nem született nagyobb Keresztelő Jánosnál. De aki a mennyek országában a legkisebb, az nagyobb nála.” (Mt 11,11) A mennyben élők közül mindenki asszonytól született és földi életet élt. Azt várhatnánk, hogy mivel Keresztelő János volt az asszonyok szülöttei közt a legnagyobb, ez a mennyországban is így lesz. Miért volt János a legkisebbnél is kisebb a mennyek országában?
A múltban a különböző korokban számos próféta tett közvetetten bizonyságot a Messiásról. Jánosnak azonban az volt a küldetése, hogy közvetlenül tanúskodjon róla. Amennyiben a próféták legfontosabb feladata az volt, hogy tanúságot tegyenek a Messiásról, Keresztelő János minden bizonnyal a legnagyobb volt közöttük. A követés szempontjából azonban az utolsó volt. A Mennyországban mindenki, bármilyen alacsony származású is, tudta, hogy Jézus volt a Messiás, és odaadóan szolgálta őt. Azonban Keresztelő János, akit Isten azért hívott el, hogy a Messiáshoz a legközelebb állva szolgálja őt, különvált Jézustól, és a saját útját járta. Jézussal szembeni odaadását tekintve tehát kisebb volt, mint a legkisebb a mennyek országában.
Jézus így folytatta: „A mennyek országa Keresztelő János idejétől mindmáig erőszakot szenved, az erőszakosok szerzik meg”. Keresztelő János a születése előtt kiválasztott volt, és a pusztában nehéz és aszketikus életet élt. Biztosan ő töltötte volna be Jézus fő tanítványának a szerepét, ha őszinte szívvel követi őt. Minthogy azonban nem tudta Jézust követni, egy „erőszakos” ember, Péter szerezte meg ezt a pozíciót. Abból a kifejezésből, hogy „Keresztelő János idejétől mindmáig” arra következtethetünk, hogy az előbbi szavakat Jézus nem elsősorban általában az emberekre vonatkoztatva mondta, hanem kifejezetten Keresztelő Jánosra értette.
Jézus így fejezte be: „a bölcsesség azonban igazolja magát tetteivel”. Ha János bölcsen cselekedett volna, akkor nem hagyta volna magára Jézust, és tetteire, mint igaz tettekre örökké emlékeztek volna. Sajnos azonban ostobán cselekedett. Elvágta a Jézus felé vezető utat mind a zsidó nép, mind saját maga számára.
Ezek után megérthetjük, hogy Keresztelő János hibája volt a fő oka annak, hogy Jézusnak a kereszten kellett meghalnia.
2.4 Mit jelent az, hogy Keresztelő János volt Illés?
Már az előzőekben elmondtuk (vö. Messiás 2.1), hogy Keresztelő Jánosnak kellett örökölnie és befejeznie Illés befejezetlenül hagyott küldetését. A Bibliából megtudhatjuk, hogy azzal a küldetéssel született, hogy előtte járjon az Úrnak „Illés szellemével és erejével, hogy az apák szívét fiaik felé fordítsa, az engedetleneket az igazak okosságára térítse, s így a népet előkészítse az Úrnak”. A küldetését tekintve tehát Keresztelő János Illés második eljövetele volt.
Továbbá, amint ezt a későbbiekben részletesen vizsgáljuk, Illés szelleme valóban visszatért és próbált segíteni Keresztelő Jánosnak abban, hogy teljesítse azt a feladatot, amelyet ő földi élete alatt nem tudott teljesíteni. Ezzel egyidejűleg Illés Keresztelő János teste által dolgozott, hogy befejezze küldetését. Küldetésüket illetően ezért Jánost és Illést ugyanazon személyeknek tekinthetjük.
2.5 Hozzáállásunk a Bibliához
Láthatjuk, hogy Keresztelő János tudatlansága és Jézusban való hitetlensége a zsidó népet is hitetlenné tette, és végül ez okozta a keresztre feszítést is. Mindeddig senki sem fedte fel ezt a mennyei titkot, mivel a Biblia olvasásakor az az általánosan elfogadott elképzelés élt bennünk, miszerint Keresztelő János nagy próféta volt.
A Keresztelő János személyéről alkotott új kép segítségével megérthetjük, hogy fel kell adnunk azt a konzervatív hitszemléletet, amely visszariaszt attól, hogy megkérdőjelezzük a hagyományos hittételeket, illetve tanokat. Ha János sikerrel teljesítette volna küldetését, nem lenne-e hiba azt állítani, hogy kudarcot vallott? Ugyanúgy tévedünk, ha azt hisszük, hogy János teljesítette a küldetését, amikor valójában nem ez történt.
Folyamatosan munkálkodnunk kell azon, hogy lélekben és igazságban kutatva megtaláljuk a helyes hitet. Bár a Keresztelő Jánosról alkotott elképzelésünk a Biblia tanulmányozásán alapszik, mindazok, akik szellemileg nyitottak és látják Keresztelő János helyzetét, megerősíthetik, hogy ez a kinyilatkoztatás Jánosról teljes mértékben pontos és igaz.