2. rész: Az egyetemes ősenergia, az adás-elfogadás kapcsolat és a négypozíciós alap

2.1 Az egyetemes ősenergia

Isten, minden dolog Teremtője, maga az abszolút valóság, örökkévaló, önmagában létező, időn és téren túli. Isten létezésének alapereje szintén örökkévaló, önmagában létező és abszolút. Ez minden más energia és erő eredete, amely a teremtett dolgok létezését lehetővé teszi. Ezt az alapvető energiát egyetemes ősenergiának nevezzük.

2.2 Az adás-elfogadás kapcsolat

Az egyetemes ősenergia hatására minden létező szubjektum és objektum elemei egy közös alapot hoznak létre és egymással kölcsönhatásba lépnek. Ezt a kapcsolatot, mely a teremtett dolgok létezéséhez, sokasodásához és működéséhez szükséges összes energiát kitermeli, adás-elfogadás kapcsolatnak nevezzük. Az egyetemes őserő és az adás-elfogadás kapcsolatban termelődött erők olyan kölcsönhatásban állnak egymással, mint amilyen az ok és az okozat, a belső és a külső, valamint a szubjektum és az objektum közti viszony. Az egyetemes őserő vertikális irányú erő, míg az adás-elfogadás kapcsolat erői horizontálisak.

Vizsgáljuk meg részletesebben Istent és teremtését most az egyetemes őserő és az adás-elfogadás kapcsolat nézőpontjából.

Az egyetemes ősenergia Isten örökkévaló kettős jellemvonásait afelé irányítja, hogy kölcsönös kapcsolatukhoz közös alapot teremtsenek, majd adás-elfogadás kapcsolatba lépjenek. A kettős jellemzők az adás-elfogadás kapcsolatban termelődött erők által egy örökké tartó kölcsönös kapcsolat alapját építik fel. Ez Isten létének az alapja, ez teszi lehetővé, hogy Isten örökké létezzen és létrehozza mindazokat az erőket, amelyek a világegyetem teremtéséhez és fenntartásához szükségesek.

A teremtett világ minden egyes létezőjét felépítő kettős jellemzőket az egyetemes őserő arra készteti, hogy hozzanak létre közös alapot és lépjenek adás-elfogadás kapcsolatba. A kettős jellemzők az adás-elfogadás kapcsolatban termelődött erők által építik fel folyamatos kölcsönös kapcsolatuk alapját. Ez lesz minden dolog létezésének alapja, mely lehetővé teszi, hogy a létező Isten objektumává váljon, és mindazokat az erőket megtermelje, amelyek folyamatos létezéséhez szükségesek.

Az atomok például akkor keletkeznek, ha az atommag köré elektronok gyűlnek és elektromágneses kölcsönhatásba lépnek, amely egyfajta adás-elfogadás kapcsolat. Amikor pozitív és negatív ionok teremtenek adás-elfogadás kapcsolatot, molekulákat hoznak létre és kémiai reakciókat mutatnak.

Minden elektromos jelenség hátterében a pozitív és a negatív töltések közötti adás-elfogadás kapcsolatok állnak.

A növényi adás-elfogadás kapcsolatra példa a fa és a háncs közti tápanyagkeringés, mely fenntartja a növény életműködéseit és elősegíti növekedését. A növények szaporodásának domináns eszköze a porzó és a termő közötti adás-elfogadás kapcsolat.

Az állatok a hím és a nőstény egyedek közti adás-elfogadás kapcsolatok révén biztosítják fajuk fennmaradását. Az állati és a növényi élet is olyan adás-elfogadás kapcsolatok révén működik együtt, mint az oxigén és a szén-dioxid cseréje, vagy a méhek és a virágok kapcsolata.

Az égitestek tekintetében a Naprendszer a Nap és a bolygók közti adás-elfogadás kapcsolat alapján áll fenn. Különböző mozgásaik adják a világegyetem szerkezetét. A Föld és a Hold forgásukat és rögzített pályán való keringésüket szintén adás-elfogadás kapcsolatuk által tartják fenn.

Az emberi test az artériák és a vénák, a belégzés és a kilégzés, a szimpatikus és a paraszimpatikus idegrendszer stb. adás-elfogadás kapcsolata által tartja fenn életműködéseit. Az egyént a lélek és a test közötti adás-elfogadás kapcsolat teszi képessé arra, hogy az élet célja felé vezető tevékenységeket végezzen.

A családban a férj és a feleség, a társadalomban az egyének, a nemzetben a kormány és a polgárok, illetőleg a világban a nemzetek közötti adás-elfogadás kapcsolatok elengedhetetlenek ahhoz, hogy az emberek harmóniában és békében éljenek egymással.

Az ember lehet bármilyen rossz, legbelső énjében mindig ott munkál az erényes életre késztető lelkiismeret ereje. Ez minden kor és minden hely emberére érvényes. Senki sem fojthatja el a lelkiismeret erejét, amely még akkor is erőteljesen munkálkodik, ha az egyén nincs is annak tudatában. Egy bűnös cselekedet elkövetésének pillanatában az ember rögvest lelkiismeret-furdalást érez. Isten helyreállítási gondviselése lehetetlen volna, ha a bűnbe esett embernek nem lenne lelkiismerete.

Honnan származik a lelkiismeret ereje? Minthogy minden erő adás-elfogadás kapcsolat során termelődik, a működéséhez szükséges erőket a lelkiismeret sem hozhatja létre egymaga. Vagyis a lelkiismeret akkor működhet, ha valamely szubjektum féllel közös alapot teremt és adás-elfogadás kapcsolatba lép vele. Lelkiismeretünk végső szubjektuma Isten.

A bűnbeesés lényegében szétszakította Istennel való kapcsolatunkat. Ahelyett, hogy elérték volna az egységet Istennel, őseink Sátánnal hoztak létre kapcsolatot és így vele váltak eggyé. Jézus volt Isten egyetlen fia, aki tökéletes adás-elfogadás kapcsolat folytán elérte az Istennel való egységet. Ha tökéletes kapcsolatban egyesülünk Jézussal, életre kelthetjük az Istentől kapott eredeti természetünket. Munkálkodhatunk az Istennel való adás-elfogadás kapcsolatunkon és eggyé válhatunk Vele. Jézus ekképpen szolgál közvetítőül a bűnös ember számára: számunkra Ő az út, az igazság és az élet. Jézus azért jött, hogy a szeretet és az áldozat jegyében mindenét az emberiségnek adja, akár még az életét is felajánlja. Ha hittel fordulunk feléje, nem halunk meg, hanem örök életünk lesz.

A kereszténység a szeretet vallása. A szeretet és az áldozat eszközével küzd azért, hogy Krisztus szeretetével megnyissa az emberek közötti horizontális kapcsolatok helyreállításának útját. A szeretetnek ezen a horizontális alapján megnyílik az út Istennel való vertikális kapcsolatunk helyreállításához. Valójában ez volt Jézus minden tanításának és cselekedetének a fő célja. Emiatt beszélt így Jézus: „Ne ítélkezzetek, hogy fölöttetek se ítélkezzenek! Amilyen ítélettel ti ítélkeztek, olyannal fognak majd fölöttetek is ítélkezni. Amilyen mértékkel mértek, olyannal fognak majd nektek is visszamérni.” (Mt 7,1) „Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük. Ez a törvény és a próféták.” (Mt 7,12) „Azokat, akik megvallanak engem az emberek előtt, én is megvallom majd mennyei Atyám előtt.” (Mt 10,32) „Aki prófétát fogad be azért, mert próféta, az a próféta jutalmát kapja. Aki igaz embert fogad be azért, mert igaz, az igaz ember jutalmában részesül.” (Mt 10,41) „S ha csak egy pohár friss vizet ad is valaki egynek, akár a legkisebbnek is azért, mert az én tanítványom, bizony mondom nektek, nem marad el jutalma.” (Mt 10,42)

2.3 A négypozíciós alap, a három objektum célja és az eredet-szétválás-egyesülés folyamat

2.3.1 Az eredet-szétválás-egyesülés folyamat

Isten teremtésének folyamata akkor kezdődik, amikor az Istenben levő kettős jellemvonások az egyetemes ősenergia ösztönzésére közös alapot építenek ki egymással. Adás-elfogadás kapcsolatukban olyan erő termelődik, amely sokasodásra késztet. Ez az erő a kettős jellemvonásokat különálló objektumokba vetíti ki, amelyeknek Isten a középpontja. Isten ezen objektumai ezután az egymással való kapcsolataikban szubjektum és objektum szerepet foglalnak el, mivel az egyetemes ősenergia arra készteti őket, hogy közös alapot építsenek fel és adás-elfogadás kapcsolatot indítsanak el. Egymással harmonikus egységben kapcsolódva Isten új objektumát hozzák létre. Ezt a folyamatot – melyben az Eredetből, Istenből származó két létező különálló módon megnyilvánul, majd újra egyesül – eredet-szétválás-egyesülés folyamatnak nevezzük.

2.3.2 A három objektum célja

Az eredet-szétválás-egyesülés eredményeként négy pozíció születik: a középpontban az eredet áll, a szubjektum és az objektum (az eredetnek a kettős jellemvonásai alapján kettéválasztott valóságos objektumai), valamint az általuk alkotott egység. A négy pozíció bármelyike felveheti a szubjektum szerepét és a másik hárommal mint objektumával léphet kapcsolatba, létrehozva a három objektum alaphelyzetét. Amikor mind a négy létező szubjektumként viselkedik a többi hárommal szemben, és adás-elfogadás kapcsolatba lép velük, illetve ezek körülötte keringenek, akkor együtt megvalósítják a három objektum célját.

2.3.3 A négypozíciós alap

Amikor az eredet-szétválás-egyesülés folyamaton keresztül mind az eredet, mind az eredetből származó szubjektum és objektum, valamint az általuk alkotott egység is betölti a három objektum célját, létrejön a négypozíciós alap.

A négypozíciós alap a négyes szám gyökere, ugyanakkor a hármas számé is, mert ez jelenti a három objektum céljának megvalósulását. A négypozíciós alapot Isten, a férj és a feleség, valamint a gyerekek hozzák létre az eredet-szétválás-egyesülés folyamatának három szakasza által. Ily módon a négypozíciós alap a három szakasz elvének az alapja is. Ezen túlmenően, a négypozíciós alap mind a négy pozíciója három objektum partnerrel bír, amikor a három objektum célját betölti. Összesen tizenkét objektum-kapcsolat lehet így, emiatt ez a tizenkettes szám eredete. A négypozíciós alap a jóság alapfeltétele, Isten teremtésre vonatkozó céljának megvalósulása. Ez minden dolog létezésének alapfeltétele, mely biztosítja számukra a létezésükhöz szükséges erőket és képessé teszi őket arra, hogy Isten bennük lakozzon. A négypozíciós alap tehát Isten teremtésének örökkévaló célja.

2.3.4 A négypozíciós alap létezésének formája

Minden létező, amely az eredet-szétválás-egyesülés folyamaton keresztül felépíti a négypozíciós alapot és megvalósítja a három objektum célját, kör- vagy elliptikus, illetve gömbpályán mozog. Így minden teremtett dolog három dimenzióban létezik. Vizsgáljuk meg ennek az okait.

Az eredet-szétválás-egyesülés folyamat által Isten kettős jellemvonásai szétválnak és kivetülnek két, különálló valóságos objektumba, melyek mint szubjektum és objektum viszonyulnak egymáshoz. A szubjektum közös alap létrehozására készteti az objektumot, az objektum felel erre és adás-elfogadás kapcsolatot indít a szubjektum féllel a középpontban. Az objektum körmozgásba kezd a szubjektum körül, majd az adás (kifelé irányuló, centrifugális) ereje és az elfogadás (befelé irányuló, centripetális) ereje egyensúlyba hozza őket, és így kerülnek egymással összhangba és egységbe. A szubjektum – ennek mintájára – Isten objektuma lesz, Isten körül kering és ekképpen éri el a Vele való egységet. Amikor az objektum teljes mértékben eggyé válik szubjektumával, az általuk létrehozott egység Istennek – az Ő kettős jellemvonásait tükröző – új objektuma lesz. Vagyis minden objektum akkor lehet Isten objektuma, ha szubjektumával egységre lép.

A szubjektum és objektum egységén belül a szubjektum és az objektum maga is kettős jellemvonásokból épül fel, amelyek szintén az adás-elfogadás törvényei szerint keringenek pályájukon. Tehát az adás-elfogadás kapcsolat körmozgása figyelhető meg mind a szubjektumban, mind az objektumban, amelyek ezzel egy időben – kettejük magasabb szintű egységében – szintén körmozgást végeznek. A szubjektum és az objektum kétféle szinten zajló körmozgásának pályája ugyanabban a síkban lehet egyes pillanatokban, azonban a szubjektum körüli keringés szöge folyamatosan változik, emiatt a körmozgás gömbmozgássá alakul át. Röviden: minden olyan létező, amely felépítette a négypozíciós alapot, kör- vagy gömbpályán mozog, s így létezésének formája háromdimenziós lesz.

Nézzük a Naprendszer példáját. A bolygók, a Nap objektumai közös alapot alakítanak ki, majd a befelé és kifelé irányuló erők által adás-elfogadás kapcsolatba lépnek a Nappal. A bolygók elliptikus pályán keringenek a Nap körül, így kerülnek vele összhangba és egységbe, valamint így építik fel a Naprendszert. Ugyanekkor a Föld, a kettős jellemvonásokból felépülő égitest a saját tengelye körül is forog. Ez a Napra és a többi bolygóra is érvényes: állandó forgást végeznek a saját tengelyük körül, hisz maguk is kettős jellemvonásokból felépülő égitestek. A Naprendszerben zajló adás-elfogadás kapcsolatok által létrehozott pályák nem esnek mindig ugyanabba a síkba, ehelyett – a pályák és a keringés változó szöge miatt – három dimenzióban történő gömbmozgások zajlanak a Naprendszerben.

Az égitestek kör- és gömbmozgásaik révén lesznek háromdimenziósakká. Amikor a számtalan égitest adás-elfogadás kapcsolatot teremt egymással, egy rendszert alkotnak és létrehozzák a világegyetem szerkezetét. A világegyetem háromdimenziós, minthogy az ugyanazon elv által vezérelt alkotóelemei gömbpályán mozognak.

Amikor egy elektron közös alapot, majd adás-elfogadás kapcsolatot alakít ki egy protonnal, körmozgásba kezd körülötte. Egyesülnek és együtt építik fel a hidrogénatomot. Maga az elektron és a proton is kettős jellemvonásokból épül fel, amelyek folyamatos forgásra ösztönzik őket. A proton és az elektron adás-elfogadás kapcsolatából származó körmozgás pályája nem korlátozódik pusztán egy síkra, hanem a keringés szögének állandó változása miatt a körmozgás gömbmozgássá alakul. A gömbmozgás folytán az atom háromdimenziós lesz. Ehhez hasonlóan, a pozitív és negatív pólusok közti mágneses erő az elektromosan töltött részecskéket gömbmozgásra készteti.

Vegyük példának az embert. Mint a lélek objektuma, a test közös alapot létesít a lélekkel és adás-elfogadás kapcsolatba lép vele. Képletesen szólva, a test kering a lélek körül és teljesen eggyé válik vele. Amikor a lélek – Isten objektumaként – Isten körül kering, s Vele egységben rezeg, valamint amikor a test eggyé válik a lélekkel, akkor az egyén Isten kettős jellemvonásait tükrözi s így Isten megtestesült objektumának szerepében állhat. Az ember e módon valósíthatja meg a teremtés célját.

A lélek és a test maguk is kettős jellemzőkből épülnek fel, így maguk is állandó mozgást folytatnak. A lélek és a test adás-elfogadás kapcsolatából származó körmozgás szüntelenül megváltoztatja az Isten körüli keringés szögét, és a mozgás így gömbpályára kerül. Azok az emberek, akik megvalósították a teremtés célját, háromdimenziós lények, akiknek Isten-központú kapcsolatai gömbpályán mozognak. Az ember így szerezhet uralmat még a nem anyagi világ felett is (vö. Teremtés 6).

A világegyetem változatossága és sokfélesége akkor bontakozhat ki, amikor a szubjektum és az objektum egy síkban zajló körmozgása háromdimenziós gömbmozgássá alakul. Az egyes pályák nagyságában, formájában, helyzetében, irányában, szögében, energiájában és sebességében lévő eltérések révén a teremtés szépsége a maga végtelen változatosságában mutatkozik meg.

Mivel minden létező rendelkezik belső természettel és külső formával, van egyféle körmozgás, amely a belső természetnek, s egy másfajta, mely a külső formának felel meg. Ily módon van egy, a belső természetnek, s egy, a külső formának megfelelő mozgásközpont. E két középpont között ugyanolyan kapcsolat van, mint a belső természet és a külső forma között.

Hol van a gömbmozgások végső középpontja? A teremtett dolgok, az Isten kettős jellemvonásait jelkép szinten megtestesítő objektumok középpontjában az ember áll. Az ember, az Istent képmás szinten megtestesítő objektum középpontjában Isten van. Következésképpen a világegyetem valamennyi gömbmozgásának végső középpontja maga Isten.

Vizsgálódjunk még tovább. Isten minden objektuma tartalmaz egy szubjektumot és egy objektumot magán belül. Kapcsolatuk középpontja a szubjektum, és így a szubjektum és az objektum egységének középpontja is a szubjektum. Minthogy a szubjektum középpontja Isten, kettejük egységének szintén Ő a végső szubjektuma. Ahogy az előzőekben megállapítottuk, Isten három valóságos objektuma (a szubjektum, az objektum és az általuk létrehozott egység) közös alapot teremt egymással. Ahogy mind a három objektum középpont szerepet vesz fel és a többiekkel adás-elfogadás kapcsolat által, végső középpontjukban Istennel eggyé válik, úgy a három objektum célja megvalósul és felépül a négypozíciós alap. Eszerint a négypozíciós alap végső középpontja Isten.

Minden olyan létezőt, amely már felépítette a négypozíciós alapot, egyéni igazságformának nevezünk. Miként a korábbiakban már megjegyeztük, az egyéni igazságformák képmás szintű egyéni igazságformákra (ember) és jelkép szintű egyéni igazságformákra (a teremtés többi része) oszthatók. A világegyetemet megszámlálhatatlan egyéni igazságforma építi fel, amelyek a legalacsonyabbtól a legmagasabb szintig megfelelő rendben kapcsolódnak egymáshoz. A legmagasabb szintű helyet közöttük az ember foglalja el. Az egyéni igazságformák gömbpályán keringenek egymás körül, úgy, hogy az alacsonyabb szintű a magasabb szintű igazságforma objektumaként viselkedik. Így minden gömbmozgás középpontja egy magasabb szintű, szubjektum szerepű egyéni igazságforma. A számtalan egyéni igazságforma középpontjai – a legalacsonyabbtól a legmagasabb szintig – összekapcsolódnak. A legmagasabb szintű középpont az ember, a képmás szintű egyéni igazságforma.

Vizsgáljuk meg az ember központi helyzetét. A tudomány szerint az anyag legkisebb építőkövei az energiából felépülő elemi részecskék. A világegyetem különböző szintjeit alkotó egyéni igazságformák létezésének célját így összegezhetjük: az energia részecskék létrehozására, a részecskék atomok létrehozására, az atomok molekulák létrehozására, a molekulák az anyag létrehozására, az anyag a világegyetem egyéni igazságformáinak létrehozására rendeltetett. Hasonlóképpen, az energia reakciói a részecskék felépülését, a részecskék reakciói az atomok, az atomok reakciói a molekulák, a molekulák reakciói az anyag, az anyag reakciói a világegyetem felépülését szolgálják.

Mi a világegyetem célja? Mi a középpontja? A válasz mindkét kérdésre az ember. Ez az oka annak, hogy miután Isten megteremtette az embert, azt parancsolta neki, hogy uralkodjon a teremtett világ felett. Ha nem lennének emberek, hogy megcsodálják a világot, az olyan lenne, mint egy látogatók nélküli múzeum. A múzeumban kiállított tárgyak csak akkor lesznek valódi értékké és történelmi emlékké, amikor vannak emberek, akik értékelik, szeretik őket és gyönyörködnek bennük. Létezésük értékét az emberekkel való kapcsolatuk adja meg. Ha senki nem volna, hogy megbecsülje őket, mi értelme lenne a létezésüknek? Ugyanez igaz az egész világegyetemre, aminek az ember az ura. A teremtés különböző dolgai akkor kerülnek kapcsolatba a közös céllal, amikor az ember felfedezi az anyag forrását és természetét, s amikor a víz, a föld és a levegő növényeit és állatait, valamint az égbolt összes csillagát azonosítja és besorolja. Közös céljuk akkor valósul meg, amikor az ember életműködéseinek fenntartásához nélkülözhetetlen elemekként bekerülnek az emberi testbe, illetve amikor az ember kényelmes életkörülményeinek létrehozásában részt vesznek.

Az ember – így vagy más módon – a teremtett világ külső formájának a középpontjában van. Ezen túlmenően az ember még a belső középpont szerepét is betölti a világegyetemmel való kapcsolatában. Míg a fentiekben leírt kapcsolatok fizikai jellegűek, addig itt szellemi vagy spirituális kapcsolatokról beszélünk. Az emberi test, noha anyagból épül fel, mégis teljes mértékben érzékeny az emberi lélek érzelmére, értelmére és akaratára. Ez azt mutatja, hogy az anyag rendelkezik olyan elemekkel, amelyek az érzelemmel, értelemmel és akarattal egy hullámhosszon rezegnek – elemekkel, amelyek az anyag belső természetét alkotják. Ezzel magyarázható, hogy a világegyetem összes létezőjére – még ha eltérő mértékben is – az emberi érzelem, értelem és akarat hatással van. A természet szépsége megrészegít bennünket és átéljük a természettel való rejtélyes egység elragadtatását. Azért tapasztalhatjuk ezt, mert a természetben minden dolog belső természetének középpontjában az ember van. Az ember tehát a világegyetem középpontjául teremtetett, és az a hely, ahol Isten és az ember teljesen eggyé válik, az egész kozmosz középpontja.

Nézzük meg egy másik oldalról, miképpen lehet az ember a szellemi világból és a fizikai világból álló kozmosz középpontja (vö. Teremtés 6). Minden egyes ember megtestesíti magában a kozmosz valamennyi elemét. Ahogy a korábbiakban megállapítottuk, a kozmosz létezői a szubjektumok vagy az objektumok csoportjába sorolhatók.

Ha az első emberős, Ádám elérte volna a tökéletességet, a teremtésben lévő összes dolog szubjektum elemeit megtestesítette volna. Ha Éva tökéletessé vált volna, a teremtésben lévő összes dolog objektum elemeit testesítette volna meg. Isten Ádámot és Évát a természet feletti uralkodásra teremtette. A tökéletességig felnövekedve Ádámnak a teremtés összes szubjektum eleme feletti királlyá, Évának a teremtés összes objektum eleme feletti királynővé kellett volna válnia. Ha férjként és feleségként egyesültek volna, olyan középponttá lettek volna, amely a szubjektumokból és objektumokból felépülő egész világegyetemet uralta volna.

Az ember arra teremtetett, hogy az egész kozmosz harmóniájának középpontja legyen. Ha Ádám és Éva elérték volna a tökéletességet, valamint férjként és feleségként eggyé váltak volna, velük minden létező kettős jellemvonásainak két középpontja egyesült volna. Ha Ádám és Éva összhangot és egységet valósítottak volna meg, az egész kozmosz, s vele a kettős jellemvonások is harmóniában mozdultak volna. Azon a helyen, ahol Ádám és Éva férjként és feleségként szívben és testben eggyé válik, ott Isten, a szeretetet adó szubjektum, valamint az ember, a szépséget visszajuttató objektum is egyesül. Isten, a mi szülőnk, itt lakik tökéletes gyermekeiben és itt él békében az örökkévalóságig. A jóságnak e középpontja Isten örök szeretetének az objektuma, ahol Isten mindörökké örömet talál. Ez az a hely, ahol Isten Igéje testet ölt és megvalósul. Ez az igazság és az eredeti lélek középpontja, mely a teremtés célja felé ösztönöz bennünket. Ha egy tökéletes férfi és egy tökéletes nő Istennel a középpontban férjként és feleségként eggyé válik és felépíti a négypozíciós alapot, akkor az egész világegyetem gömbmozgásba kezd.

Azonban a bűnbeeséssel a világegyetem – tragikus módon – elveszítette a középpontját. Emiatt írta Szent Pál, hogy a természet sóvárogva várja Isten fiainak megnyilvánulását. A teremtés, hogy központját visszanyerje, várja azok megjelenését, akik eredeti természetüket helyreállították.

2.4 Isten mindenütt jelenvaló

Az előzőekben megállapítottuk, hogy az eredet-szétválás-egyesülés folyamaton át kiteljesedő és a három objektum célját megvalósító négypozíciós alap szférikus mozgást végez Isten körül, s ekként válik eggyé Istennel. Ez jelenti az alapfeltételét annak, hogy a létezők Isten vezetésében részesülhessenek és az életükhöz szükséges erőket megkaphassák. Abban a világban, ahol Isten teremtésének célja megvalósul, minden egyéni létező Isten eredeti belső természetét és eredeti külső formáját testesíti meg, és szférikus mozgásba lendül, hogy megteremtse az alapot Isten irányításának befogadására. Isten ezáltal mindenütt jelenvaló.

2.5 Az élet sokasodása

Hogy fajukat fenntartsák, az élőlényeknek szaporodniuk kell. Ez a megfelelő kölcsönhatásokra épülő eredet-szétválás-egyesülés folyamaton keresztül valósul meg. A növények magvaiból porzós vagy termős virág fejlődik, a megporzás révén új mag jön létre és így terjed el a növény. A hím és a nőstény állatok felnőnek, párt keresnek, párzanak, majd utódokat hoznak a világra. Az állatok és a növények sejtjeinek osztódása is adás-elfogadás kapcsolaton keresztül történik.

Amikor a test a lélek akaratának megfelelően cselekszik, valamint a lélek és a test adás-elfogadás kapcsolatban egyesülnek, az egyén céltudatos életet él, s magához hasonlóan gondolkodó embereket vonz maga köré. Eredményes együttműködésük nyomán csoportjuk egyre növekedik. Isten eredeti belső természetének és eredeti külső formájának végtelen számú megtestesülése van és a világegyetem ezen adás-elfogadás kapcsolatok általi sokasodása révén – a teremtés céljának megvalósulása érdekében – épül fel.

2.6 A létezők kettős jellemvonásainak eredete

Bármely dolog létezéséhez energia szükséges, energia pedig csak adás-elfogadás kapcsolatban termelődhet. Adás-elfogadás kapcsolat azonban nem jöhet létre partner nélkül. Ahhoz, hogy a létezéséhez szükséges energiákat megtermelje, minden dolognak kettős jellemvonásokkal, egymással adás-elfogadás kapcsolatban lévő szubjektummal és objektummal kell rendelkeznie.

Az egyenes vonalú mozgás nem maradhat fenn örökké. Az örök természet eléréséhez mindennek körmozgást kell végeznie. Minden körmozgás alapfeltétele a szubjektum és objektum közötti adás-elfogadás kapcsolat, s ez még Istenre is érvényes. Kettős jellemvonásai teszik lehetővé, hogy örökké létezzen. Ahhoz, hogy a teremtés hasonlítson Isten örök természetére és az Ő örök életű objektuma legyen, ugyancsak kettős jellemvonásokból kell állnia. Az idő ugyancsak periodikus szakaszokon keresztül tartja fenn folyamatosságát.