1. rész: Sátán legyőzésének mintaútjai
Láttuk, hogy a helyreállítás gondviselése során Jákob volt az a központi személy, aki megteremtette a jellemalapot Izsák családjában. Megszilárdította helyét Ábel pozíciójában, és azon dolgozott, hogy Sátánt megadásra kényszerítse és teljesítse a bűnös természet leküzdésének jóvátételi feltételét. Jákob teljes útja egy követendő mintaúttá vált Mózes és Jézus számára. Jézus azért jött, hogy Sátánt ténylegesen is megadásra bírja. Jézus előtt Mózes járta Sátán legyőzésének azt az útját, amely Jézus későbbi útjának képmásaként szolgált. Még korábban Jákobnak adta azt az utat Isten, amely Jézus útjának jelképes mása volt. Jákob útja ezenfelül mintája annak, amelyet az izraelita népnek és az egész emberiségnek követnie kell, hogy kivívja Sátán megadását és elérje a helyreállítás gondviselésének a célját.
1.1 Miért volt Jákob és Mózes útja Jézus útjának mintája?
A helyreállítás gondviselésének célja akkor teljesedik be, amikor az ember önkéntes megadásra bírja és uralja Sátánt. Ezt a saját felelősségrésze teljesítésével kell elérnie. Jézus mint a Messiás és az emberiség igaz őse, azért jött el, hogy segítsen minden hívőnek Sátánt önkéntes megadásra bírni. Ő maga elsőként járta végig azt az utat, amellyel Sátán teljes megadását elérte, és azóta is vezeti a híveket példájának követésében.
Sátán, aki még Isten előtt sem hajt fejet, semmiképpen nem teszi ezt meg Jézus előtt, és még kevésbé általában a hívek előtt. Ezért Isten, aki felelősséget vállal az emberekért, teremtményeiért, elhívta Jákobot és rajta keresztül dolgozott, hogy jelképes formában feltárja előttünk a Sátán legyőzéséhez vezető utat.
Mózes, aki a Jákob útjában jelképesen felmutatott mintautat követte, uralma alá tudta vonni Sátánt. Ő maga ezt az utat már a képmás szintjére emelte. Hasonló módon, Mózes útjának mintájára építve, Jézus Sátán megadását már ténylegesen vívta ki. Az ő nyomdokaiban járva a hívő emberek is megadásra tudják bírni Sátánt.
Amikor Mózes a következőket mondta: „az Úr, a mi Istenünk hozzám hasonlóan prófétát támaszt nektek testvéreitek sorából”, Jézusra utalt. Jézus ugyanolyan pozícióban volt, mint Mózes, és Mózes mintaútját követte, hogy elkezdhesse Kánaán helyreállításának, azaz a Mennyország helyreállításának világszintű gondviselését. Jézus szavai szerint: „A Fiú magától nem tehet semmit, csak azt teheti, amit az Atyától lát. Amit ő tesz, azt teszi a Fiú is”. Ez alatt azt értette, hogy azt a mintautat követte, amelyet Isten Mózesen keresztül mutatott meg neki. Ilyen módon Mózes Jézus előfutára volt.
1.2 Jákob útja, mint Mózes és Jézus útjának példája
Jákob elsőként járta végig a Sátán megadásához vezető utat. Ez éppen ellentétes azzal, ahogyan Sátán romlásba döntötte az emberiséget. Mózes és Jézus később Jákob útjának mintáját követték. Ebben a részben ezt a három életutat együtt fogjuk megvizsgálni.
(1) Az első embereknek teljesen eltökéltnek kellett volna lenniük, hogy megtartsák Istennek azt a parancsolatát, hogy ne egyenek a gyümölcsből, ám amikor az arkangyal megkísértette őket, életüket kockáztatva mégis bűnbe estek. Ennek megfelelően Jákobnak is élete kockáztatásával kellett győzedelmeskednie a Sátánt jelképező angyallal való küzdelemben. Mivel ennek a küzdelemnek a végső célja Kánaán családi szintű helyreállítása volt, Jákobnak előbb az angyal fölébe kellett kerekednie, hogy családjával visszatérhessen Kánaánba és felépítse a Messiás alapját. Jákob elszántan törekedett arra, hogy sikeres legyen a próbatételben, amikor Jabbok gázlójánál küzdött az angyallal. Végül győzedelmeskedett, és megkapta az „Izrael” nevet.
Ebben a küzdelemben Isten úgy tette próbára Jákobot, hogy az angyalt Sátán pozíciójába helyezte. Isten célja nem az volt, hogy szenvedést okozzon Jákobnak, hanem az, hogy segítse az Ábel-pozíció megerősítésében, illetve abban, hogy méltóvá váljon az angyal fölötti uralomra, és így beteljesítse családjának helyreállítását. Továbbá, annak köszönhetően, hogy ebben a próbatételben az angyal játszotta a vezető szerepet, megnyílt az út az angyalok világának helyreállításához.
Mózesnek, mielőtt még bevezethette volna az izraelitákat Kánaánba, és ilyen módon beteljesítette volna Kánaán nemzeti szintű helyreállítását, először az élete kockáztatásával helyt kellett állnia egy próbatételben, amikor az Úr megpróbálta megölni őt. Meg kell értenünk, hogy Isten azért teszi így próbára az embereket, mert szereti őket. Ha az emberek olyan megpróbáltatásokban vallanának kudarcot, amelyeket Sátán, és nem Isten ad, Sátán áldozatául esnének.
Jézusnak szintén győznie kellett egy próbatételben, mielőtt belefoghatott Kánaán világszintű helyreállításába, vagyis mielőtt az emberiséget a földi Mennyországba vezethette volna. Élete kockáztatásával küzdött Sátánnal, és győztesként került ki a kísértésből a pusztában töltött negyvennapos böjtje végén.
(2) Mivel a bűnös természetünkre akkor tettünk szert, amikor Sátán beszennyezte a testünket és lelkünket, Jákobnak egy hasonló feltételt kellett teljesítenie, hogy leküzdje azt. Így azért, hogy a bűnös természet leküzdéséhez szükséges jóvátételi feltétel teljesítésének szolgálatában helyreállítsa Ábel pozícióját, Jákob Ézsautól az elsőszülöttségi jogot kenyérért és lencséért vette meg, amelyek a testet, illetve a lelket szimbolizálták. Mózes idejében, ennek az útnak a mintájára, Isten a szintén a testet és lelket jelképező mannával és fürjjel táplálta a népet, és így erősítette Iránta való hálájukat és kiválasztottságukba vetett hitüket. Ezzel a gondoskodásával Isten azt szerette volna elérni, hogy a nép engedelmeskedjen Mózesnek, és nemzeti szinten beteljesítse a bűnös természet leküzdéséhez szükséges jóvátételi feltételt.
Jézus egyszer azt mondta: „Atyáitok mannát ettek a pusztában, mégis meghaltak. Bizony, bizony, mondom nektek, ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok a vérét, nem lesz élet bennetek”. Amellett, hogy Jézus megerősítette, hogy a Mózes által feltárt mintautat járta, ezek a szavak azt is jelentik, hogy az egész bűnbe esett emberiségnek eggyé kell válnia vele testben és lélekben. Ha Jézussal, aki abban az időben Keresztelő János pozíciójában volt (vö. Mózes és Jézus 3.2.1), egységet teremtettek volna és hűségesen követték volna őt, világszinten beteljesítették volna a bűnös természet leküzdéséhez szükséges jóvátételi feltételt. Ezután Jézust, a Messiást követve helyreállíthatták volna az eredeti természetüket.
(3) A bűnbeesés következtében Sátán még az ember holttestét is beszennyezhette. Jákob testét megszentelte az áldás, amelyet életében kapott. Teste még halálát követően is egy megtisztulási feltételt teljesített be: balzsamozása negyven napig tartott. Mózes esetében Mihály arkangyal az ördöggel küzdött meg a testéért. Jézus holtteste pedig, a római helytartó legnagyobb megrökönyödésére eltűnt, csak az üres sír maradt utána.
(4) A bűnbeeséskor Sátán a növekedési időszak alatt támadta meg az első emberpárt. Ahhoz, hogy ezt jóvátételekkel helyre lehessen állítani, Isten azon munkálkodott, hogy olyan feltételeket állítson fel, amelyek bizonyos számokon alapulnak, mint például a növekedési folyamatot jelentő hármas szám (vö. Szakaszok 2.4).
Miután Jákob elindult Háránból Kánaánba, eltelt három nap, mielőtt Lábán értesült volna a távollétéről. Ez a háromnapos időszak a Sátántól való elválást szolgálta. Amikor Mózes kivezette a népet Egyiptomból Kánaán felé, a kezdeti szakasz egy háromnapos időszak volt. Józsué három napig időzött a Jordán folyónál, mielőtt átkelt rajta. Jézus is három napig volt a sírban, amikor elkezdte Kánaán világszintű helyreállításának szellemi útját.
Jákobnak tizenkét fia volt, hogy így a saját nemzedékében (horizontálisan) helyreállítsa mindazokat a jóvátételi feltételeket, amelyeket Noétól Jákobig a tizenkét nemzedék (vertikálisan) felhalmozott, és amelyek Sátán birtokába kerültek. Ugyanilyen okok miatt Mózesnek tizenkét törzse volt, Jézusnak pedig tizenkét tanítványa.
Annak a jóvátételi feltételnek az érdekében, amely elválasztja Sátántól Isten teremtésének hét napját, amelyet Sátán beszennyezett, Jákob családjának hetven tagja volt, Mózes idejében hetven vén élt, és Jézust is hetven követője vette körül, akik saját korukban mindannyian központi szerepet játszottak a gondviselésben.
(5) A Messiást gyakran a bot szimbolizálja, amely lesújt a gonoszra, utat mutat és támaszt nyújt (vö. Mózes és Jézus 2.2.2.2). Amikor Jákob a Jordánon átkelve Kánaán földjére lépett, a botjára támaszkodott. Ez előrevetítette azt, hogy egy napon a bűnbe esett emberiség átkel ennek a bűnös világnak a tengerén, és elérkezik az ideális világba úgy, hogy követi a Messiást: lesújt az igazságtalanságra, az ő vezetését és példáját követi és rá támaszkodik. Mózes bottal vezette át a népet a Vörös-tengeren. Visszatérésekor Jézus szintén a saját magát jelképező vaspálcával vezeti az emberiséget ennek a bűnös világnak a háborgó tengerén át Isten eszménye felé.
(6) Éva bűne oltotta az emberiség vérvonalába a bűn gyökerét, amely akkor hozott először gyümölcsöt, amikor Káin megölte Ábelt. Mivel Sátán egy anyán és fián keresztül működhetett és hozhatta létre a bűn gyümölcsét, a jóvátétel általi helyreállítás elve szerint egy anyának és a fiának közös erőfeszítéseikkel kell elválniuk Sátántól. Anyjának odaadó támogatása és bölcs tanácsa nélkül Jákob nem kaphatta volna meg az áldást és nem válhatott volna el Sátántól. Mózes anyja segítségével menekült meg a haláltól és került olyan pozícióba, hogy Isten akaratát szolgálhatta. Végül, Jézus életét is Mária mentette meg, amikor elmenekült vele Egyiptomba Heródes király elől, aki az életére tört.
(7) A gondviselésben az Isten akaratának teljesítésével megbízott központi személynek vissza kell térnie Sátán világából Isten világába. Ezért ment Jákob Háránból, a sátáni világból Kánaánba, Mózes pedig Egyiptomból Kánaánba, az ígéret földjére. Röviddel születése után Jézus Egyiptomba menekült, majd ezután visszatért Galileába.
(8) A helyreállítás gondviselésének végső célja Sátán megsemmisítése. Ez a jelentése annak, hogy Jákob egy cserfa alá temette a bálványokat. Mózes ledöntötte az aranyborjút, majd elégette, porrá zúzta, vízbe szórta a port, és megitatta az izraelitákkal. Jézus pedig azért jött, hogy az igéjével és a hatalmával elpusztítsa ezt a bűnös világot, és megadásra bírja Sátánt (vö. Utolsó napok 3.2.2).