7. fejezet
Krisztológia
A megváltást kereső, bűnbe esett ember számára a legfontosabb megoldásra váró kérdések a krisztológiával kapcsolatosak. Ez a témakör a Szentháromság kérdését (amely az Isten, Jézus és a Szentlélek közötti kapcsolattal foglalkozik), továbbá az újjászületést, valamint a Jézus, a Szentlélek és a bűnbe esett emberek közötti kapcsolat kérdését foglalja magába. Az e témákkal kapcsolatos viták mind a mai napig nem jutottak nyugvópontra. Ennek következtében a keresztény tanokban és a hit gyakorlásában még mindig nagy a zavar. E kérdések megoldásához elsőként az ember eredeti értékét kell megértenünk. Először ezt a kérdést vitatjuk meg, hogy ennek nyomán a krisztológia többi kérdését is megválaszolhassuk.