Az Alapelv tanulmányozása és gyakorlása
Könyvjelzőim
    Még nincsenek könyvjelzőid.

1. rész: Az olyan ember értéke, aki megvalósította a teremtés célját

Vizsgáljuk meg annak a személynek az értékét, aki megvalósította a teremtés célját, azaz a tökéletes Ádám és Éva értékét. Egy ilyen ember értéke különböző szempontok szerint ítélhető meg.

Először is, Isten és egy teljesen érett személy kapcsolata a kettős jellemzők kapcsolatára hasonlít. Az ember úgy teremtetett meg, hogy Isten kettős jellemzőinek hasonlatosságára lélekből és testből épül fel. Isten és egy tökéletes egyéniséggel rendelkező személy kapcsolatát ehhez hasonlóan az ember kettős jellemzői, vagyis a lélek és a test közötti kapcsolathoz hasonlíthatjuk. Az ember a megfoghatatlan Isten hasonlatosságára, annak valóságos objektumaként lett teremtve, mint ahogyan a test is a nem kézzelfogható lélek hasonlatosságára, annak valóságos objektumaként teremtetett. Ugyanolyan megbonthatatlan az egység Isten és a vele négypozíciós alapot alkotó igaz ember között, mint amilyen az Isten-központú igaz ember lelke és teste között. Ebben az egységben az ember saját valóságaként tapasztalja Isten szívét.

Egy ilyen érett személyiséggel rendelkező ember Isten temploma, akiben Isten lakozik, és akinek isteni természete van (vö. Teremtés 3.2). Jézus így beszélt erről a tökéletességről: „Legyetek hát tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes”. Láthatjuk tehát, hogy az az ember, aki megvalósította a teremtés célját, Istenéhez hasonló isteni értékre tesz szert.

Másodszor annak a célnak a szempontjából vizsgáljuk meg az ember értékét, amiért Isten megteremtette őt. Isten azzal a céllal teremtette az embert, hogy megossza vele örömét. Minden embernek egyedi jelleme van. Akárhány milliárd ember születik is a földön, soha nem lesz két teljesen egyforma személyiségű köztük. Minden egyes ember Isten valóságos objektuma, aki Isten kettős jellemzőinek egy egyedülálló aspektusát testesíti meg. Az egész világegyetemben tehát csak egyetlen ember képes arra, hogy Istennek ezt a bizonyos vonását visszatükrözze és ezzel örömet adjon Istennek (vö. Teremtés 3.2). Így minden ember, aki megvalósította a teremtés célját, egyedülálló a kozmoszban. Megerősíthetjük tehát Buddha szavainak igazságát, amelyek szerint: „A mennyben és a földön egyedül engem dicsőítenek”.

Harmadszor a világegyetemhez való viszonyának szempontjából vizsgáljuk meg az ember értékét, a teremtés elveinek magyarázata alapján. Az az ember, aki megvalósította a teremtés célját, az egész világegyetem felett uralkodhat. Mivel rendelkezik mind lélekkel, mind testtel, a szellemi világot lelke, a fizikai világot pedig teste által uralja. A két világ az ember, mint közvetítő segítségével teremt egymással kölcsönös kapcsolatot, és alkot egységes kozmoszt, amely Isten teljes objektuma.

A teremtés elvei kapcsán kiderült, hogy a világegyetem az ember kettős jellemvonásait nyilatkoztatja meg valóságos formában. Az ember lelke magába foglalja a szellemi világ, teste pedig a fizikai világ minden elemét. Az az ember, aki megvalósította a teremtés célját, ilyen módon a kozmosz minden elemének a lényegét magában hordozza. Ezért nevezzük az embert a világegyetem mikrokozmoszának. Ez az oka annak, hogy az embernek a világegyetemmel egyenlő értéke van. Új megvilágításban értelmezhetjük tehát Jézus következő szavait: „Mi haszna van az embernek, ha az egész világot megszerzi is, de lelke kárát vallja?”

Képzeljünk el egy olyan tökéletes gépet, amelynek minden része egyedülálló a világban, és semmi lehetőség nincsen arra, hogy bármelyik részét pótolni tudjuk. Függetlenül attól, hogy mennyire kicsik vagy jelentéktelenek az egyes részek, értékük egyenlő az egész gép értékével. Az érett ember ehhez hasonlóan egyedülálló az egész világegyetemben. Bármennyire jelentéktelennek tűnik is, értéke az egész kozmosz értékének felel meg.