Az Alapelv tanulmányozása és gyakorlása
Könyvjelzőim
    Még nincsenek könyvjelzőid.

4. rész: A világháborúk

4.1 A világháborúk gondviselési okai

A háborúkat olyan tényezők váltják ki, mint politikai és gazdasági érdekek, illetve ideológiák összecsapása. Ezek azonban külső okok csupán. A háborúknak belső okai is vannak, mint ahogy minden emberi cselekedet mögött egyaránt állnak belső és külső indítékok. Az emberi cselekedeteket szabad akarata által határozza meg az egyén, aki egyrészt próbál reagálni arra a helyzetre, amivel szembekerül, másrészt pedig megpróbálja követni belső hajlamát Isten akarata és a gondviselés előrejutása felé. A jó és rossz emberi cselekedeteket ezért nemcsak külső indítékok alapján kell megítélni. Ugyanez mondható el a háborúkról is, amelyek számos egyén szabad akaratából születő cselekedetei közti, világméretű összecsapásokból erednek. Eszerint a világháborúk gondviselési jelentőségét nem érthetjük meg egyedül a politikai, gazdasági érdekek és ideológiák viszályaira, vagy más külső okra összpontosítva.

Melyek akkor a világháborúk belső, gondviselési okai?

Először is, a világháborúk Sátán utolsó kétségbeesett küzdelméből származnak, hogy megtartsa uralmát. Sátán az első emberpár bűnbeesése óta Isten ideális világának hiányos, törvényellenes utánzatait építi fel. Az Őstörvény szerint való ideális világ helyreállítására törekedve Isten fokozatosan visszanyeri a sátáni rabságban lévő törvényellenes világot, így saját birodalmát egyre kiterjeszti. Ebből következően a helyreállítás gondviselésének útján, még az eszmény igaz megnyilatkozása előtt megjelenik annak hamis megnyilvánulása. A Krisztus visszatérése előtt megjelenő Antikrisztusról szóló prófécia ezt az igazságot világítja meg.

A Sátán uralta emberi történelem Krisztus második eljövetelekor véget fog érni, majd átalakul az Isten uralmának birodalmában élő emberiség történelmévé. Sátán ekkor az utolsó csepp véréig tartó harcba kezd. Amikor Kánaán helyreállításának nemzeti szintű folyamatában az izraeliták elhagyni készültek Egyiptomot, Sátán a fáraón keresztül folytatott keserű háborút azért, hogy a zsidókat rabszolgasorban tarthassa. Ennek révén Isten oldala jogot szerzett ahhoz, hogy három természetfölötti jellel sújtson le rá. Az utolsó napok idején Sátán ugyancsak végső küzdelemre szánja el magát, hogy meghiúsítsa Isten oldalának tervét, amely készen áll Kánaán világszintű helyreállításának folyamatára. Isten három ellentámadása Sátán támadásaira három világháborúban fejeződik ki.

Másodszor, a három világháború oka, hogy a három áldás helyreállításához szükséges világszintű jóvátételi feltételeket létrehozza. Miután megteremtette az embereket, Isten három áldást adott nekik: az egyéni tökéletesség, az eszményi családként való sokasodás és a teremtés feletti uralom áldását. Az első emberpárra az a feladat várt, hogy ezeket az áldásokat megvalósítva felépítse a földi Mennyországot. Mivel Isten maga teremtette és áldotta meg az embereket, pusztán a bűnbeesés miatt nem érvénytelenítette az áldásokat. Meg kellett engednie, hogy az emberek felépítsenek egy törvényellenes világot, amely – noha elferdítve és Sátán kormányzása alatt – a három áldást másolta. Ebből következően az emberi történelem kiteljesedésekor olyan törvényellenes világok bukkannak fel, amelyek a három áldás külső vázát torzított formában jelenítik meg: sátáni dolgokban győzedelmeskedő egyéneket, sátáni gyermekek sokasodását, és a sátáni uralom alatt levő világ meghódítását mutatják fel. Ahhoz, hogy a három áldás helyreállításához szükséges világszintű jóvátételi feltételek létrejöjjenek, három világszintű konfliktusnak kell kitörnie, amelyekben a kialakulás, növekedés és kiteljesedés három szakaszán keresztül Isten a sátáni világok fölé kerekedik.

Harmadszor, a három világháború oka, hogy az egész emberiség világszinten legyőzhesse a három kísértést, amelyekkel Sátán megkísértette Jézust. Jézus tanítványaiként a keresztényeknek követniük kell tanítójuk útját, és le kell győzniük a három kísértést, amelyekkel ő egyéni, családi, nemzeti és világszinten szembesült a pusztában.

Negyedszer, a világháborúk azért törtek ki, hogy létrehozzák a világszintű jóvátételi feltételt Isten uralmának helyreállításához. Amennyiben az első emberpár nem esett volna bűnbe, hanem a növekedési folyamat három szakaszán áthaladva elérte volna a tökéletességet, akkor megvalósította volna az Isten uralma alatti világot. A világszintű helyreállításnak ennek megfelelően szintén három szakaszon kell végighaladnia. Ez a világ úgy állhat helyre, ha először Káin- és Ábel-típusú tömbre tagolódik szét, majd egy végső küzdelemben a mennyei, az Ábel-típusú világ győzelmet arat a másik, sátáni világon. Ez a jóvátételi feltétel állítja világszinten helyre azt, hogy Káin megölte Ábelt. Az Isten kormányzása alatti világ ezután épülhet fel. A világháborúk tehát az emberi történelem utolsó globális konfliktusai, melyek jóvátétel által horizontálisan helyreállítanak minden háborút, amely a gondviselés vertikális folyamatában zajlott azért, hogy Isten uralma visszaálljon.

4.2 Az első világháború

4.2.1 Az első világháború gondviselésének összefoglalása

A Káin- és az Ábel-típusú világnézetekből kihajtott Káin- és Ábel-típusú demokratikus forradalmak véget vetettek az abszolút monarchiáknak. A nyomukban fellobbanó ipari forradalom felszámolta a feudalizmus maradványait, és már a kapitalizmus felemelkedését sejtette. Ezt követte az imperializmus kora. Az első világháború politikai tekintetben a helyreállítási gondviselés céljának megvalósítására törekvő Ábel-típusú demokráciák és olyan tekintélyelvű államok konfliktusa volt, amelyekben a Káin-típusú demokratikus eszmények virágoztak, s melyek szemben álltak a helyreállítási gondviselés céljaival. Ez a háború tehát az Isten és a Sátán oldalán lévő imperialista nemzetek között dúlt. A gazdasági érdekek viszonylatában a korábban, valamint az újonnan iparosodott kapitalista nemzetek gyarmatokért folytatott küzdelme volt.

A vallás és az ideológia területén a Káin-típusú nemzetek (a keresztényeket zaklató muzulmán Törökország és szövetségesei, Németország, illetve az Osztrák-Magyar Monarchia) a kereszténységet általában támogató Ábel-típusú nemzetek (Nagy-Britannia, az Egyesült Államok, Franciaország és Oroszország) ellen harcoltak. Az első világháború az Ábel-típusú demokráciák kialakulási szintű győzelmével zárult.

4.2.2 Mi határozza meg az isteni és sátáni oldalt?

Az a kérdés, hogy egy nemzet Isten vagy Sátán oldalán áll-e, a helyreállítási gondviselés iránya alapján határozható meg. Azok, akik a gondviselés irányával párhuzamosan haladnak, vagy akár közvetetten is, de ezzel az iránnyal összhangban cselekszenek, Isten oldalán vannak, míg Sátánén azok, akik ellentétes úton járnak. Ezért józan eszünk vagy lelkiismeretünk nem mindig bírálja el helyesen, hogy mely egyén vagy nemzet tartozik Isten, illetőleg Sátán táborába. Ha valaki nem ismeri az isteni gondviselést, például elítélheti Mózest az egyiptomi munkafelügyelő meggyilkolása miatt, noha ez a tett mégis jó volt, hiszen Isten gondviselését szolgálta. Az izraeliták látszólag ugyancsak anélkül törtek be Kánaán földjére és öltek le megannyi kánaánitát, hogy tettükre igazolás volna. Az, aki az isteni gondviseléssel kapcsolatban tudatlan, gonosznak és kegyetlennek tekintheti cselekedetüket, ami azonban igazságosnak számít Isten szemében. Még ha több jólelkű ember is volt a kánaániták, mint az izraeliták között, abban a korban ők együttesen Sátán oldalán álltak, míg az izraeliták Istenén.

Kutassuk tovább ezt az elgondolást a vallás területén. Mivel valamennyi vallás célja a jóság, mindegyik Isten oldalán áll. Azonban az a vallás, amely elállja egy másik, Isten gondviselésének középpontjához közelebb álló vallás útját, átkerül Sátán oldalára. Egy adott vallásnak a saját korában van küldetése, és ha felelőssége idejének lejártával akadályozza az újonnan megjelenő vallást, amely a következő korszak új missziójával jön, akkor Sátán oldalán áll. Jézus eljövetelét megelőzően a judaizmusnak és követőinek helye Isten oldalán volt. Ámde azáltal, hogy üldözték Jézust, aki új küldetéssel érkezett – amely többek között a judaizmus célját is valóra váltotta volna – attól függetlenül, hogy a múltban milyen hűségesen szolgálták Istent, Sátán oldalára kerültek át.

Napjaink világában azok a rendszerek, amelyek az Ábel-típusú világképet pártfogolják, Isten oldalához tartoznak, míg a Káin-típusú világnézetet támogatók Sátán oldalán állnak. Nem számít például, hogy emberiességi szempontból mennyire erkölcsös vagy áldozatkész egy materialista eszme, amely a Káin-típusú világnézetben gyökerezik, mert ennek ellenére is Sátán mellett áll. A kommunista világot ezért sátáni világnak tekinthetjük. Másrészről a vallásszabadságot biztosító demokratikus világot, mely az Ábel-típusú világnézetből nőtt ki, Isten oldalához tartozónak ítélhetjük.

A kereszténység mint központi vallás azzal a végső céllal jött létre, hogy valamennyi vallás célját betöltse. Ennélfogva bármelyik nemzet, amely üldözi a kereszténységet és közvetve vagy közvetlenül fejlődésének útjában áll, Sátánhoz tartozik. Az első világháborúban a Nagy-Britannia, az Egyesült Államok, Franciaország és Oroszország vezette szövetséges hatalmak keresztény nemzetek voltak, mi több, azért harcoltak, hogy a keresztényeket felszabadítsák az üldözés alól, amiben Törökországban részesültek. Ilyen módon Isten oldalán álltak. Másfelől a központi hatalmak élén lévő Németország és az Osztrák-Magyar Monarchia a keresztényüldöző, muzulmán Törökországot támogatták, és emiatt Törökországgal együtt Sátán oldalán voltak.

4.2.3 Az első világháború gondviselési okai

Melyek voltak az első világháború belső, gondviselési okai? Az első világháborúnak először is amiatt kellett megtörténnie, hogy a három áldás kialakulási szintű helyreállításához szükséges világszintű jóvátételi feltételek teljesüljenek. Sátán Istent megelőzve felépítette a hibás utánzatát az ideális világnak, amelyet Ádámnak kellett volna létrehoznia. Ennek megfelelően a történelem végén meg kell jelennie egy törvényellenes világnak, amely a kialakulási szinten lévő három áldás eltorzított, felszínes formáját hozza létre. E világ élén Ádámnak a sátáni oldalt képviselő ellenpárja áll majd. Ahhoz, hogy a jóvátételi feltétel elkészüljön, Isten oldalának a törvényellenes világ fölé kell kerekednie.

Valójában az első világháborút elindító II. Vilmos (1859-1941), Németország császára volt Ádám ellenpárja Sátán oldalán. II. Vilmos a tökéletességét elért ember kialakulási szintű mása volt. Tevékenysége nyomán a gyermekek sokasításának áldása a pángermanizmus ügyének pártolásában, a teremtés feletti uralom pedig világuralmi politikájának végrehajtásában nyilvánult meg. Az ily módon felépített törvényellenes világgal a kialakulási szinten álló három áldás sátáni másolata született meg. Az első világháború szerepe az volt, hogy létrehozza azokat a kialakulási szintű, világméretű jóvátételi feltételeket, amelyek által a jövőben helyreállhat az a világ, ahol a három áldás Istennel a középpontban ténylegesen megvalósul.

Az első világháború második célja az volt, hogy az Isten oldalán álló népek együttesen és világszinten legyőzzék Jézus első megkísértését. Ha ismerjük Jézus három megkísértésének jelentését, felismerhetjük, hogy Isten oldalának amiatt kellett győznie az első világháborúban, mert az első áldás világszintű helyreállításához szükséges jóvátételi feltétel így jöhetett létre. Azáltal, hogy a sziklával jelképezett Jézus legyőzte az első kísértést a pusztában, visszanyerte pozícióját és megteremtette annak alapját, hogy az egyéni természet tökéletessége helyreállhasson. Az első világháborúban aratott győzelem célkitűzése sem csupán az volt, hogy Sátán és világa alulmaradjon, hanem az is, hogy felépüljön Isten világa, valamint létrejöjjön az alap e világ középpontja, a Második Eljövetel Krisztusa számára. Ez a feltétele annak, hogy a visszatérő Krisztus megszülethessen és egyéni természetét tökéletesíthesse.

Az első világháború harmadik célja az volt, hogy felépüljön egy kialakulási szintű alap, amely ahhoz kell, hogy Isten uralma helyreállhasson. A demokrácia megjelenése azt a célt szolgálta, hogy a hatalomelvű egyeduralmi rendszereknek véget vessen; és mint a végső politikai rendszer, azt a küldetést kapta, hogy visszaállítsa Isten uralmát (vö. Párhuzamok 7.2.6). Az első világháborúban a győzelem, továbbá a politikai befolyás növelése révén a kereszténység elterjesztése volt Isten oldalának küldetése. Az ily módon létrehozott széles és szilárd politikai, illetve gazdasági alap két dolgot is biztosított volna egy időben: a demokratikus világnak, valamint az isteni uralom helyreállításának kialakulási szintű alapját.

4.2.4 Az első világháború gondviselési eredményei

A szövetséges hatalmak győzelme az első világháborúban betöltötte azt a kialakulási szintű feltételt, hogy a három áldás világszinten helyreállhasson. Miután világszinten legyőzték Jézus első kísértését, létrejött az első áldás világszintű helyreállításához szükséges jóvátételi feltétel. A demokrácia győzelme ugyanakkor azt is jelentette, hogy az Isten uralmának helyreállításához szükséges, kialakulási szintű alap is elkészült. Isten oldala a sátáni világ és kormányzója, a császár feletti diadallal kialakulási szintű győzelmet ért el, és lefektette az alapot ahhoz, hogy a visszatérő Krisztus, Isten jövendő világának Ura megszülethessen. Oroszországban ezzel egy időben a kommunizmus nyert teret. Hamarosan Sztálin jutott hatalomra, a Második Eljövetel Krisztusának ellenpárjaként Sátán oldalán.

Mivel Krisztus az egymásrautaltság, a kölcsönös jólét és az egyetemes értékek által jellemzett földi Mennyország eszményével jön el, a sátáni oldal ezeket az eszményeket próbálja megvalósítani úgy, hogy Istent megelőzve felépíti a földi Mennyország – Krisztus sátáni mása által kormányzott – utánzatát. Befejezésképpen, az első világháborúban Isten oldalának győzelmével létrejött a Messiás második eljövetelének alapja, és a Második Eljövetel kialakulási szintű gondviselése vette kezdetét.

4.3 A második világháború

4.3.1 A második világháború gondviselésének összefoglalása

A modern demokrácia szellemileg abból a törekvésből ered, hogy az Ábel-típusú világkép értékei megvalósuljanak. A demokrácia az eredeti emberi természet belső és külső törekvéseit követi, és kétségkívül Isten ideális világának irányába fejlődik. A fasizmus ezzel szemben gátat vet az eredeti természetből fakadó vágyak követésének. A második világháborúban a demokrácia – az első világháborúban elért kialakulási szintű győzelem alapján állva – legyőzte a fasizmust, és győzelmét a növekedési szinten is megerősítette.

4.3.2 A fasizmus természete

A harmincas években mindenütt végigsöprő gazdasági világválságból egyes nemzetek úgy próbáltak kikapaszkodni, hogy a fasizmust választották eszközül. Így tett Németország, Japán és Olaszország, mivel elszigetelt és csapásoktól sújtott helyzetük megoldását látták a fasizmusban.

Mi a fasizmus? A fasizmus megtagadja a modern demokrácia alapvető értékeit, beleértve az egyén tiszteletét és alapvető jogait, a szólásszabadságot, a gyülekezési és sajtószabadságot, valamint a parlamentáris rendszert. A végső érték a faj vagy nemzetiség, amelyet egy erős nemzetállam hivatott támogatni. Az egyének és az intézmények egyedül az állam érdekében léteznek.

A fasizmusban az egyén nem tarthat számot a szabadságra mint sérthetetlen jogára, hanem köteles az állam szolgálatában feláldozni azt. A fasizmus politikai vezérelve szerint minden hatalmat és tekintélyt egy legfelsőbb személyre kell ruházni, nem pedig szétosztani a nép között. A vezető személyes akarata diktálja az egész nemzet uralkodó ideológiáját. Olaszországban Mussolini, Németországban Hitler, és a japán militarista kormányzat vezetői fasiszta típusú diktátorok voltak.

4.3.3 Nemzetek Isten és Sátán oldalán a második világháborúban

A második világháborúban az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország demokratikus államainak szövetsége vezette a nemzeteket Isten táborában. Sátán oldalán a fasiszta államok szövetsége állt: Németország, Japán és Olaszország. Mi határozza meg, hogy az előbbiek Isten, az utóbbiak Sátán oldalán álltak? A szövetségesek azért tartoztak Isten oldalához, mert politikai berendezkedésük a demokrácia volt, az a rendszer, amely a helyreállítási gondviselés végső szakaszában az Ábel-típusú világnézet alapjára épült fel. A tengelyhatalmak ugyanakkor Sátán oldalán álltak, mert a demokráciaellenes és a Káin-típusú világnézetből kihajtott fasizmust támogatták. Az isteni és a sátáni oldalra való szétválasztásban az is szerepet játszott, hogy a szövetségesek segítették, míg a tengelyhatalmak ellenezték és üldözték a kereszténységet.

Németország, a tengelyhatalmak vezetője, megfosztotta az embereket alapvető szabadságjogaiktól, ideológiai elnyomása pedig vallási szabadságukat tagadta meg tőlük, sőt Hitler lemészároltatott hatmillió zsidót. A pápával kötött egyezséget követően Hitler néhány együttműködésre kész püspök irányítása alá akarta vonni az egyházakat, a kereszténységet pedig a primitív germán valláson alapuló, nemzeti neopogánysággá próbálta aljasítani. Tiltakozásul a protestánsok és katolikusok némelyike elkeseredett ellenállásba kezdett.

A japán militaristák a második világháború alatt Koreában minden egyházat arra kényszerítettek, hogy a japán sintó isteneknek oltárt állítsanak, amit „kamidana” névvel illettek, a koreai keresztényeket pedig kötelezték, hogy sintoista szentélyekben tiszteljék az isteneket. Azokat a keresztényeket, akik ennek nem tettek eleget, bebörtönözték vagy megölték. Kegyetlenül legyilkolták azokat, akik vallásuk szabadságáért Mandzsúriába menekültek. A koreai kereszténység elleni intézkedések a háború vége felé még tovább szigorodtak.

Olaszország mint a tengelyhatalmak egyike, pártolta Németország ügyét. Isten gondviselésének általános nyomása ellenében Mussolini államvallásként támogatta a katolicizmust, azzal az önző szándékkal, hogy felhasználja a nép fasiszta uralom alatti egyesítésében. Mindezek alapján Németországot, Japánt és Olaszországot a háború során Sátánhoz tartozó nemzetek közé sorolhatjuk.

4.3.4 A három nemzet gondviselési szerepe Isten és Sátán oldalán

A második világháború mögött húzódó egyik cél az volt, hogy teljesüljenek azok a világszintű jóvátételi feltételek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a három áldás növekedési szinten helyreálljon úgy, ahogyan már Jézus idejében kellett volna. A három áldás kezdetben Ádám, Éva és az arkangyal bűnbeesése miatt nem teljesedett be, ennélfogva a három áldás helyreállítása során három szereplőnek jut az a kötelesség, hogy vállalja a neki járó szerepet. Ennek megfelelően a szellemi megváltás gondviselésében Isten a második Ádám, vagyis a feltámadt Jézus, az Évát képviselő Szentlélek (vö. Krisztológia 4.1), továbbá az angyalok együttes munkája által állította helyre szellemileg a három áldást. A második világháborúban az Isten oldalán álló, Ádámot, Évát és az arkangyalt képviselő három nemzet eszerint a Sátánhoz tartozó három nemzettel állt hadban, melyek ugyancsak Ádámot, Évát és az arkangyalt képviselték. Az Isten oldalán álló nemzetek győzelme egy növekedési szintű jóvátételi feltételt jelent a három áldás helyreállításában. Sátán ismerte ezt a gondviselési tervet, és átvette a kezdeményezést: felsorakoztatta az Ádámot, Évát és az arkangyalt képviselő három nemzetet, és hadba léptette őket Isten három nemzete ellen.

Az Egyesült Államok férfias jellegű nemzetként Ádámot, Nagy-Britannia nőies jellegű nemzetként Évát, a vegyes jellegű Franciaország pedig az arkangyalt képviselte Isten oldalán. Sátán táborában Németország férfias jellege révén Ádám, Japán nőies jellegűként Éva, és Olaszország vegyes jellegű nemzetként az arkangyal szerepében volt. Az első világháborúban az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország a kialakulási szinten képviselték ezt a három pozíciót Isten oldalán, míg ugyanezeket Németország, Ausztria és Törökország foglalták el Sátán oldalán.

A Szovjetunió, egy Sátán mellett álló nemzet, Isten oldalán vett részt a második világháborúban. Hogyan nyílt erre mód? Amikor a középkori társadalom nem volt képes gondviselési céljának betöltésére, Isten és Sátán oldala számára egyaránt akadállyá vált. A két oldal ezt követően szétvált, és fejlődésük olyan irányokat vett, amelyek a demokratikus, illetve a kommunista világ kialakulásához vezettek. A Káin- és az Ábel-típusú világnézet egyaránt kivette a részét a középkori feudális társadalom, a későbbiekben pedig az abszolút monarchia és az imperializmus megdöntéséből.

Ahhoz hasonlóan, ahogyan Isten gondviselése az idő előrehaladásával fejlődik tovább, úgy ahhoz, hogy Sátán az ideális világ törvényellenes utánzatát felépítse, szintén időre van szükség. Amikor az uralkodó társadalmi rend meggátolja az új társadalmak létrejöttét, beleértve azokét is, amelyek Sátán céljait viszik előre, Sátán harcba kezd, hogy lerombolja azt.

A fasizmus hasonló módon lett mind az isteni, mind a sátáni oldal gátjává. Minthogy a jóvátételeken keresztüli helyreállítás gondviselése megkívánta, hogy Isten ideiglenesen megengedje a sátáni oldalnak, hogy létrehozza a kommunista világot, a Szovjetunió a második világháborúban csatlakozhatott az Isten oldalán álló nemzetekhez a fasizmus elpusztítására, hogy így gyorsan felépíthesse kommunista államát. Mindezek mellett a második világháború befejeztével a kommunista és a demokratikus világ úgy elhatárolódott egymástól, mint az olaj és a víz.

4.3.5 A második világháború gondviselési okai

A második világháború mögötti belső, gondviselési okok a következők voltak: először is, a háború azért tört ki, hogy növekedési szinten betöltse azt a világszintű jóvátételi feltételt, amely által helyreállhat Isten három áldása. Az ideális világot, ahol a három áldás valóra válik, és amelyet a bűnbeesés miatt Ádám nem tudott felépíteni, Jézusnak kellett volna megvalósítania, akit Isten második Ádámként küldött. Ez az eszmény csak szellemileg valósulhatott meg, mert Jézus meghalt a kereszten. Mivel Sátán megpróbálja megvalósítani az ideális világnak egy torz utánzatát, a történelem beteljesedésénél bizonyosan fel fog bukkanni egy törvényellenes világ, amely a növekedési szinten lévő három áldást külsőleg eltorzítva létrehozza, és melyet Jézus sátáni ellenpárja kormányoz. Isten oldalának fölénybe kell kerülnie e világgal szemben, hogy ezáltal növekedési szinten betöltse a világszintű jóvátételi feltételét annak, hogy helyreálljon az ideális világ, amelyben a három áldás Istennel a középpontban teljes mértékben megvalósul.

Hitler Jézus sátáni ellenpárja volt. Noha akarata szöges ellentétben állt Jézus akaratával, életének egyes vonásai – elferdített formában – Jézus életének bizonyos vonatkozásaira emlékeztetnek: nagyratörő víziója, magányos élete és holttestének eltűnése ezt példázzák. Hitler egyben a tökéletes Ádám növekedési szintű, sátáni ellenpárja is volt. A gyermekek sokasításának áldását azáltal forgatta ki, hogy az árja mint legfelsőbb faj tisztaságát szorgalmazta, világuralmi politikája révén pedig a teremtés fölötti uralom utánzatát teremtette meg. Hitler mindezekkel létrehozott egy törvényellenes világot, amely növekedési szinten és sátáni formában a három áldást tükrözte. A második világháborúban Isten oldalának azt a küldetést kellett betöltenie, hogy győzelmével növekedési szinten létrehozza a világszintű jóvátételi feltételét annak, hogy a három áldás eszményi világa helyreállhasson.

A háború második gondviselési célja az volt, hogy az Isten oldalán álló népek világszinten legyőzzék Jézus második megkísértését. Ha ismerjük Jézus három megkísértésének jelentését, felismerhetjük, hogy Isten oldalának a második világháborúban győznie kellett, mert a második áldás világszintű helyreállításának jóvátételi feltétele így teljesülhetett. Ahhoz hasonlóan, ahogyan a pusztában a második kísértést legyőzve Jézus létrehozta az alapot a gyermekek helyreállításához, úgy a demokrácia világszintű, növekedési szintű alapja Isten oldalának győzelme által épült fel a második világháborúban.

A háború harmadik gondviselési célja az volt, hogy felépüljön egy növekedési szintű alap, amely ahhoz kell, hogy Isten uralma helyreállhasson. Az első világháborúban Isten oldalának győzelmével a demokratikus világ biztosította kialakulási szintű győzelmét. Másfelől a Káin-típusú világ építésén munkálkodó sátáni oldal abból is hasznot húzott, hogy a cári abszolutizmus összeomlott az első világháborúban, és lefektette a kommunista világ kialakulási szintű alapját. A második világháború folyamán a kommunista és a demokratikus világ saját, növekedési szintű alapjukon dolgoztak, mielőtt a háború befejezésénél különváltak. A demokratikus világ növekedési szintű alapjának építése során Isten uralmának növekedési szintű alapja is helyreállt.

4.3.6 A második világháború gondviselési eredményei

A második világháborúban aratott győzelmével Isten oldala betöltötte a növekedés szintű jóvátételi feltételét annak, hogy a három áldás világszinten helyreállhasson. Jézus második megkísértésének világszinten való legyőzésével teljesült az a jóvátételi feltétel, hogy világszinten helyreálljon Isten második áldása. Végül azáltal, hogy a demokratikus világ számára létrejött a növekedési szintű alap, elkészült a növekedési szintű alap Isten uralmának helyreállításához is.

Míg Hitler Jézus sátáni ellenpárja volt, addig Sztálin a Második Eljövetel Krisztusának sátáni ellenpárjának szerepét viselte. Az a tény, hogy Hitler és nemzete elpusztult, miközben Sztálin és világméretű kommunizmusának alapja megerősödött, azt jelzi, hogy a feltámadt Jézus vezetése alatt álló szellemi királyság ideje lejárt, és egy új menny és föld felépítésének ideje kezdődött el a Második Eljövetel Krisztusának vezetése alatt.

A második világháború befejezésénél elkezdődött a Második Eljövetel növekedési szintű gondviselése. Ettől fogva sok keresztény kapott kinyilatkoztatást Jézus visszatéréséről, és Isten szellemi munkája szerte a világon megnyilvánult. A hagyományos egyházak életére egyre jobban jellemzővé vált a zavarodottság, a megosztottság és az elvilágiasodás; szellemi életük gyökereitől lépésről lépésre távolodnak. Ezek az utolsó napok jelenségei, melyeket az idéz elő, hogy az isteni gondviselés befejező szakaszában megjelenik az új, végső igazság, amely valamennyi vallást egyesíti.

4.4 A harmadik világháború

4.4.1 Elkerülhető-e a harmadik világháború?

Tudjuk, hogy mivel Isten a teremtés feletti uralom áldását az emberre ruházta, kénytelen hozzájárulni ahhoz, hogy Sátán a bűnbe esett ember segítségével felépítse annak a világnak a törvényellenes utánzatát, ahol megvalósul ez az áldás. A gondviselés folyamán Isten szorosan Sátán nyomában jár, hogy a sátáni világot és gyümölcseit visszakövetelje. Az emberi történelem kiteljesedésekor Isten és Sátán oldala addig küzd majd egymással, amíg világuralomra nem tesznek szert. Ezért áll szemben egymással a demokratikus és a kommunista világ. Következésképpen elkerülhetetlenné vált, hogy világháborúk legyenek, amelyek megosztják, azután pedig egyesítik ezt a két világot.

Az első és a második világháború gondviselési célja abban állt, hogy a világot demokratikus és kommunista részekre bontsa ketté. Mindezeket azonban egy harmadik háborúnak kell követnie, mely a két világ egyesülésével végződik: ez a konfliktus a harmadik világháború. A harmadik világháborúra tehát mindenképpen sor kerül, ám végbemenetelére két lehetséges mód van.

Egyik módja annak, hogy a sátáni oldal megadásra kényszerüljön, a fegyveres összecsapás. A konfliktus lezárásánál azonban el kell jönnie az ideális világnak, amely az egész emberiség együttes örömére szolgál. Az ideális világot nem lehet megteremteni pusztán harcban, az ellenségek legyőzésével, hanem a harcot követően belső megadásra kell bírni az ellenfelet, hogy mindenki megbéküljön és szíve mélyéből örüljön. Ennek megvalósulása érdekében meg kell jelennie egy tökéletes ideológiának, amely képes arra, hogy az ember eredeti természetének vágyait valóra váltsa.

A másik úton ez a háború egy teljesen belső, ideológiai konfliktusként, fegyveres harcok nélkül folyhat le, hogy Sátán világát behódolásra késztesse és rövid idő alatt egységet teremtsen. Az emberek racionális lények, ezért egy tökéletes és egységes világ csak akkor jöhet létre, ha az emberek alávetik magukat egymásnak, és egy mélyreható újjáéledésen keresztül részt vesznek az egyesítésben. Vajon melyik módon zajlik majd le a harmadik világháború? Ez az emberi felelősség sikeres teljesítésén, illetve elmulasztásán múlik. Honnan származik majd az az ideológia, amely nélkülözhetetlen e konfliktus megoldásához és az eljövendő új világ felépítéséhez?

Biztosan nem jöhet a Káin-típusú világnézetben gyökerező kommunista világból, mivel a Káin-típusú világkép szemben áll az eredeti emberi természet belső törekvéseivel. Ennek az ideológiának a demokratikus világból kell feltűnnie, mely az Ábel-típusú világképből ered. Mindamellett történelmi tény az, hogy a demokratikus világban uralkodó konvencionális ideológiák közül egyik sem képes a kommunista ideológia fölötti tényleges győzelemre. Emiatt egy ez ideig ismeretlen ideológia fog felemelkedni a demokratikus világból.

Ahhoz, hogy ez az új ideológia megszülethessen, először az igazság új kifejeződésének kell feltűnnie. Az Ábel-típusú világnézet lényege és a demokratikus világ magja ez az új igazság. Amint a múltban is megtörtént már, megjelenésekor az igazság új kifejeződése ellentmondhat az igazság régebbi kifejeződésének, amelyben sok ember hitt. Ennélfogva még a demokratikus világ is két táborra fog oszlani, akárcsak Káin és Ábel, akik szembekerültek egymással. Amikor az új igazság megszilárdítja győztes alapját a demokratikus világban, és legyőzi a kommunista ideológiát, a világ egyetlen igazsággal a középpontban fog egyesülni.

Sátán tudta, hogy Isten terve szerint a világnak az igazság által egyesülnie kell, és azért, hogy az emberiség vele, Sátánnal a középpontban váljék eggyé, megjelentette az igazság hamis utánzatát. Ez a hamis igazság a dialektikus materializmus. A dialektikus materializmus megtagadja a szellemi valóság létezését, s a világegyetemet egy teljességgel materialista logika alapján magyarázza. Isten létét megtagadva Sátán létezését is elutasítja. A dialektikus materializmus hirdetésével Sátán – saját halálát is kockáztatva – megtagadta önnön létezését. Tisztában volt azzal, hogy az emberi történelem vége felé milyen történések zajlanak le, melyek bizonyosan elhozzák az ő hanyatlását. Elfogadta azt, hogy ez nem az ő követésének az ideje, és önmagát is feláldozva szörnyű istentagadást szított fel. Ez a dialektikus materializmus szellemi eredete. Egészen addig, amíg a demokratikus világ nem rendelkezik egy olyan igazsággal, amely képes megdönteni ezt a gonosz tanítást, mindig sebezhető lesz és védekezésre kényszerül. Ennél az oknál fogva az Isten oldalán állók valamelyikének ki kell hirdetnie a tökéletes igazságot.

4.4.2 A harmadik világháború gondviselésének összefoglalása

A harmadik világháború a végső konfliktus a helyreállítás gondviselésében. Ezen a háborún keresztül Isten arra törekszik, hogy a demokratikus világ megadásra késztesse a kommunista világot, és felépítse az ideális világot. Az első világháború kezdetére az Isten oldalán álló nemzetek a gyarmatosítások révén világszerte kiterjesztették politikai és gazdasági uralmukat, hogy mindez Isten gondviselését szolgálhassa. A háború befejeztével e nemzetek lefektették a demokrácia világméretű és kialakulási szintű alapját. A második világháború során létrejött a növekedési szintű alap, mely egyben a demokratikus világ megerősítését is jelentette. A harmadik világháború folyamán Isten oldalának ki kell alakítania a tökéletes Ábel-típusú világképet, amely az új igazságon nyugszik, és késszé kell tennie a demokrácia világméretű és kiteljesedési szintű alapját; továbbá az egész emberiséget az egyesített világ felé kell vezetnie. Összegzésképpen, a harmadik világháború a történelem kiteljesedésekor az utolsó nagy háború, amikor Isten oldala jóvátétellel horizontálisan mindazt helyreállítja, ami a meghosszabbított gondviselés három szakaszán keresztül Sátán miatt elveszett.

4.4.3 A harmadik világháború gondviselési okai

Az előzőek szerint az, hogy a harmadik világháborúban fegyverek vagy ideológiák csapnak össze, azoknak az embereknek a felelősségvállalásán múlik, akik Isten gondviselését szolgálják. Erre az egész világra kiterjedő konfliktusra azonban elkerülhetetlenül sor kerül. Melyek a harmadik világháború belső, gondviselési okai?

Először is, a háborúnak azért kell bekövetkeznie, hogy kiteljesedési szinten betöltse azt a jóvátételi feltételt, amelynek révén helyreállhat Isten három áldása. Amikor az emberek hitetlensége miatt Jézus a helyreállítás gondviselését csak szellemileg tudta teljesíteni, szükségessé vált, hogy visszatérjen és Isten eszményi világát szellemileg és fizikailag egyaránt helyreállítsa. Mivel azonban Sátán már előre létrehozza Isten eszményének egy eltorzított mását, a történelem kiteljesedésekor feltűnik majd egy törvényellenes világ a második eljövetel Krisztusa sátáni ellenpárjának vezetésével, azt színlelve, hogy helyreállította a három áldást. Isten oldalának az a felelőssége, hogy a sátáni oldal legyőzésével létrehozza azt a kiteljesedési szintű jóvátételi feltételt, amely által helyreállhat az ideális világ, melyben a három áldás Istennel a középpontban megvalósul.

Sztálin a második eljövetel Krisztusának sátáni ellenpárja volt, a tökéletes embernek kijáró tisztelettel bálványozták. A demokratikus világ ellenében a parasztok és a munkások közti szolidaritást hirdetve színleg megvalósította a gyermekek sokasításának áldását, világhódító kommunista hatalmi politikája pedig a teremtés fölötti uralom áldásának látszatát keltette. Sztálin ezáltal egy óriási kommunista világot teremtett, melyben a három áldás külsőségei torz formában jelen voltak. Meg kell értenünk, hogy a kommunista világ törvényellenes és hibás utánzata Isten ideális világának, amit az egymásrautaltság, a kölcsönös jólét és az Istentől származó egyetemes értékek jellemeznek.

Másodsorban azért kell megtörténnie a harmadik világháborúnak, hogy az Isten oldalán álló népek világszinten legyőzzék Jézus harmadik megkísértését. Ha tudjuk Jézus három megkísértésének jelentését, felismerhetjük, hogy Isten oldalának győznie kell a harmadik világháborúban, mert így teljesülhet a jóvátételi feltétel, amelynek révén a harmadik áldás világszinten helyreáll. Ahhoz hasonlóan, ahogyan a pusztában a harmadik kísértést legyőzve Jézus létrehozta az alapot a teremtés feletti uralom helyreállításához, úgy a harmadik világháborúban Isten oldalának is győznie kell, hogy helyreálljon az emberiség uralma a teljes világegyetem felett.

Harmadszor, a harmadik világháború azért elkerülhetetlen, mert fel kell építenie a kiteljesedési szintű alapot ahhoz, hogy Isten uralma helyreállhasson. A háborúban Isten oldalának kell győzedelmeskednie, hogy a kommunista világot felszámolhassa, és minden hatalmat Istennek juttasson vissza. A menny és a föld törvényeinek megfelelően ezután megindulhat az ideális világ építése.

4.4.4 A harmadik világháború gondviselési eredményei

Isten már jóval korábban, Káin és Ábel közreműködésével le akarta zárni a helyreállítás gondviselését Ádám családjában. Ehelyett Káin megölte Ábelt, és így elindította az emberiség bűnös történelmét. Isten hozzálátott a jót és a rosszat elkülönítő gondviseléshez, hogy Ádám családjának hibáját helyreállítsa az egyén szintjén, majd innét a család, a törzs, a társadalom, a nép és a nemzet szintjére lépett tovább. Mindezeken keresztül elérkezett a világszintű gondviselés ideje. Isten szándéka az, hogy a gondviselés történelmének utolsó fejezetével, vagyis a három világháború megvívásával helyreállítsa az egész, három szakaszon át meghosszabbított gondviselést. A kezdetekkor, amikor Sátán csábító szavainak áldozatául esett, az első emberpár elveszítette szívbéli kapcsolatát Istennel. A belső, szellemi bűnbeesés és a külső, fizikai bűnbeesés által Sátán származási vonalát örökölte. A helyreállítási gondviselés ezért csak azután válhat teljessé, hogy a bűnbe esett emberek Isten életet adó Igéjén keresztül ismét Isten felé fordítják szívüket, fizikailag és szellemileg is megváltásban részesülnek, és Isten származási vonalát öröklik (vö. Mózes és Jézus 3.3.2).

Isten oldala jóvátétel útján, a három világháborúban aratott győzelmei által a helyreállítási gondviselés minden aspektusát hiánytalanul helyre fogja állítani. Ezzel minden akadály eltűnik az ideális világ útjából, amelyért Isten a bűnbeeséstől fogva olyan sok könnyet ejtett az emberi nyomorúság évszázadai során.