A Második Eljövetel
Jézus világosan megjövendölte, hogy visszatér, ám ehhez azt is hozzáfűzte, hogy visszatérésének napját és óráját nem ismeri senki, az angyalok, sőt még ő maga sem. Ezért a Második Eljövetel helyének, idejének és módjának találgatását általában hasztalannak ítélik.
Jézus alábbi szavaiból arra következtethetünk, hogy Isten, aki ismeri a napot és az órát, biztosan kinyilatkoztatja prófétáinak a Második Eljövetel összes titkát, mielőtt munkáját véghez vinné: „Azt a napot és órát azonban nem tudja senki, csak az Atya”. és „Valóban az Isten, az Úr nem tesz semmit anélkül, hogy szándékát el ne árulná szolgáinak, a prófétáknak”.
Bár Jézus azt mondta, hogy az Úr úgy érkezik majd, mint egy tolvaj, a Biblia azt is írja, hogy azokhoz, akik világosságban járnak, az Úr nem titokban és tolvajként jön el.
Ha visszatekintünk Jézus eljövetelének eseményeire, láthatjuk, hogy a sötétségben élő papokhoz és írástudókhoz Jézus úgy érkezett, mint egy tolvaj, míg a világosságban élő Keresztelő János családjának Isten nyíltan, előre kinyilatkoztatta Jézus születését. Jézus születésének titkát Isten még a három bölcsnek, Simonnak, Annának és a pásztoroknak is feltárta. Jézus így intette híveit: „Vigyázzatok, nehogy elnehezedjék szívetek a mámorban, a tobzódásban meg az élet gondjaiban és készületlenül érjen benneteket az a nap, mert mint a tőr, úgy fog lecsapni a föld színének minden lakójára. Virrasszatok hát és imádkozzatok szüntelenül, hogy megmeneküljetek attól, ami majd bekövetkezik és megállhassatok az Emberfiának színe előtt.” (Lk 21,34-36) Jézus komolyan figyelmeztetett arra, hogy visszatérésének idejét, helyét és módját az ébren vigyázó hívőknek fogja Isten kinyilatkoztatni, hogy készülhessenek a Második Eljövetel napjára.
A helyreállítás gondviselése során Isten mindig kinyilvánította szándékát a prófétáinak, még mielőtt munkához látott volna. Ezt példázza a vízözön Noé napjaiban, Szodoma és Gomorra elpusztítása, valamint Jézus születése.
Eszerint Isten minden bizonnyal próféciákat fog adni az Úr Második Eljöveteléről azoknak az őszinte hívőknek, akik a világosságban járnak, és fülük van a hallásra, szemük a látásra. Ahogyan a Bibliában áll: „Az utolsó napokban – mondja Isten – kiárasztom lelkemet minden emberre. Fiaitok és lányaitok jövendölni fognak, az ifjak látomásokat látnak, az öregek álmokat álmodnak.” (ApCsel 2,17)