1. rész: Isten és a világegyetem kettős jellemvonásai

1.1 Isten kettős jellemvonásai

Hogyan ismerhetnénk meg a láthatatlan Isten természetét? A kérdés megvizsgálásának egyik módszere, hogy megfigyeljük az Isten által teremtett világot. Szent Pál erről így szól: „Mert ami benne láthatatlan: örök ereje és isteni mivolta, arra a világ teremtése óta következtethetünk. Nincs hát mentségük” (Róm 1,20) Ahogy egy műalkotás kézzelfogható módon mutatja alkotója láthatatlan természetét, úgy a teremtett világban is minden a Teremtő láthatatlan, isteni természetének az anyagi kifejeződése. Ez az alapja minden létező Istennel való kapcsolatának. Miként egy művész személyisége a munkáin keresztül ismerhető meg, Isten természetét a teremtés különböző dolgainak megfigyelése által érthetjük meg.

Munkánkat kezdjük azzal, hogy megkeressük azokat a közös elemeket, amelyek a természetben egyetemesen, mindenütt jelen vannak.

Minden, ami létezik, rendelkezik a jang (férfias jelleg) és a jin (nőies jelleg) kettős jellemvonásával. Bármely létező dolog és lény létrejöttének feltétele az, hogy e két jellemvonás egymással és más létezőkkel kölcsönös kapcsolatot teremtsen.

Az anyag alapvető építőkövei, a részecskék például pozitív vagy negatív, valamint semleges töltésűek; ez utóbbiak a pozitív és negatív töltésű részecskék semlegesítődése által jönnek létre. Az atomok, illetve az ionok – szintén pozitív vagy negatív töltéssel bírnak. Molekulák akkor jönnek létre, amikor egy atomon belül a kettős jellemvonások kölcsönös kapcsolatba lépnek egy másik atom kettős jellemvonásaival. Az így formálódott molekulák kettős jellemzőik alapján további kölcsönös kapcsolatokat alakítanak ki egymással, és végül így válnak növények és állatok táplálékául szolgáló anyagokká.

A növények szaporodásának eszköze a porzó és a termő. Az állatok a hím és a nőstény egyedek közti kapcsolatok által szaporodnak és biztosítják fajuk fennmaradását. A Biblia tanúsága szerint, miután Isten megteremtette Ádámot, látta, hogy nem jó az embernek egyedül. Csak azt követően mondta a teremtésről, hogy az „nagyon jó”, miután Évát, Adám női társát is megalkotta.

Noha egy elektron leadása vagy felvétele révén az atom pozitív vagy negatív töltésűvé válik, pozitív atommagja és negatív elektronjai továbbra is szilárd egységben maradnak egymással. Ehhez hasonlóan, a hím és a nőstény állatok egyaránt a bennük levő jang és jin elemek kölcsönös kapcsolata által maradnak fenn. Ez az elv a növényekre is érvényes. Az embert illetően a férfiak lappangó nőies tulajdonságokkal is rendelkeznek, míg rejtett férfias tulajdonságok a nőkben is vannak. Ezen túlmenően minden teremtmény bír egymást kiegészítő tulajdonságokkal: belső és külső, első és hátsó, jobb és bal, magas és alacsony, erős és gyenge, emelkedő és süllyedő, hosszú és rövid, tág és szűk, Kelet és Nyugat, Észak és Dél stb. kettősségével. Ennek az oka az, hogy Isten mindent úgy teremtett, hogy a kettős jellemzők közötti kölcsönös kapcsolat által létezzen.

Tehát minden teremtmény létezésének feltétele a jang és a jin kettős jellemvonása közötti kölcsönös kapcsolat. A jang és jin kettős jellemvonásán kívül van még egy, az előzőnél is fontosabb kettősség.

Minden létezőnek vannak mind belső, mind külső jellemzői. A látható külső forma a láthatatlan belső jellegre hasonlít. A belső jelleg – habár láthatatlan – meghatározott szerkezettel bír, amely a külső formán keresztül nyilvánul meg. A belső jelleget belső természetnek, külső megnyilvánulását külső formának nevezzük. Minthogy a belső természet és a külső forma egyazon létező belső és külső jellegének felel meg, a külső formát mint második belső természetet is értelmezhetjük. A belső természet és a külső forma együtt kettős jellemvonásokat alkotnak.

Nézzük az ember példáját: az embert külső formája, a teste, valamint belső természete, a lelke építi fel. A test a láthatatlan lélek látható megnyilvánulása. Minthogy a lélek egy bizonyos szerkezettel rendelkezik, a lelket tükröző test is meghatározott megjelenést vesz fel. Ez az oka annak, hogy a külső, az arc vagy a tenyér megfigyelése által következtethetünk az ember személyiségére és sorsának alakulására. A test és a lélek ugyanazon embernek egymást kiegészítő részei; és a test második lélekként is értelmezhető. A lélek és a test együttesen alkotják az ember kettős jellemvonásait. Hasonlóképpen, minden létező a belső természet és a külső forma kettős jellemvonásai közti kölcsönös kapcsolat által létezik.

Milyen kapcsolat van a belső jelleg és a külső forma között? A belső természet nem kézzelfogható, okozói jellegű, s a külső formával szemben szubjektum (alanyi vagy kezdeményező) szereppel bír; a külső forma kézzelfogható, okozati jellegű, és a belső természethez képest objektum (tárgyi vagy válaszadó) pozícióban van. A létezőknek e két vonása közti kölcsönös kapcsolat magában foglalja a belső és a külső, az ok és az okozat, a szubjektum és az objektum, a vertikális és a horizontális közti kapcsolatokat.

Vegyük ismét az ember példáját, akinek a lelke és a teste a belső természetnek és a külső formának felel meg. A test a lélekre hasonlít, működése pedig a lélek utasításai szerint az élet fenntartására és a lélek céljainak megvalósítására irányul. A lélek és a test a belső és a külső, az ok és az okozat, a szubjektum és az objektum, a vertikális és a horizontális közti kapcsolatokkal rendelkezik.

A teremtett lények mindegyikének, bonyolultságának mértékétől függetlenül, szintén van egy nem kézzelfogható belső jellege, amely az emberi léleknek, valamint egy kézzelfogható külső formája, amely az emberi testnek felel meg. Minden létezőben a belső természet, vagyis az okozói jellegű, szubjektum fél irányítja a külső formát. Ez a kapcsolat teszi lehetővé, hogy az egyes létezők Isten teremtményeiként céltudatosan létezhessenek és tevékenykedhessenek.

Az állatok azért élnek és mozognak, mert testüket az emberi lélekhez hasonló belső funkció irányítja, amely bizonyos célt állít eléjük. A növények életműködéseiket belső természetük révén tartják fenn, amely néhány tekintetben az emberi lélekhez hasonlóan működik.

A lélek minden embert felruház azzal a természetes hajlammal, hogy harmonikus egységet alkosson másokkal. Ehhez hasonlóan, a pozitív ionok és a negatív ionok együttesen meghatározott molekulákat hoznak létre, mivel mindegyikük bír egy kezdetleges belső természettel, amely e cél felé irányítja őket.

Az elektronok az atommag körül gyűlnek össze, mivel belső természetüknek van egy olyan sajátossága, ami erre vezeti őket. A mai tudomány szerint az atomot felépítő valamennyi részecske energiából áll. Ahhoz, hogy az energia részecskéket formáljon, szintén rendelkeznie kell belső természettel, amely e jellemző formák felvételére készteti. Tovább kutatva keressük azt a Végső Okot, ami életre hívta a belső természettel és külső formával rendelkező energiát. Ez a létező lenne a világegyetemben levő számtalan dolog Első Okozója. Mint Első Okozónak, bírnia kell a belső természet és a külső forma kettős jellemvonásaival, melyek a teremtett dolgok belső természetével és külső formájával szemben szubjektum szerepben vannak. A világegyetem Első Okozóját Istennek, valamint Isten belső természetét és külső formáját eredeti belső természetnek és eredeti külső formának nevezzük.

Ahogy Szent Pál megállapította, Isten természetét megismerhetjük a teremtés különféle dolgaiban egyetemesen jelenlévő jellemzők tanulmányozása révén: Isten az egész világegyetem Első Okozója és szubjektuma, akiben az eredeti belső természet és az eredeti külső forma kettős jellemvonásai összhangban egyesülnek.

Az előzőekben megjegyeztük, hogy a teremtett dolgok létezésének feltétele a jang és a jin kettős jellemvonásai közti kölcsönös kapcsolat. Így hát természetes az a feltételezés, hogy Istennek, minden dolog Első Okozójának a létezése szintén a jang és a jin kettős jellemvonásainak kölcsönös kapcsolatán alapszik. Az a bibliai rész, mely szerint „Isten megteremtette az embert, saját képmására, az Isten képmására teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket”, azt a gondolatot támasztja alá, hogy Isten, a szubjektum rendelkezik a jang és a jin egymással tökéletes összhangban lévő kettős jellemvonásaival.

Milyen kapcsolat van a belső természet és a külső forma, valamint a jang és a jin kettős jellemvonásai között?

Istennek mind az eredeti belső természete, mind az eredeti külső formája magában foglalja az eredeti jang és az eredeti jin közti kölcsönös kapcsolatot. Az eredeti jang és az eredeti jin tehát az eredeti belső természet és az eredeti külső forma jellemzői. A jang és jin közötti kapcsolat hasonló a belső természet és a külső forma közötti kapcsolathoz. A jang és jin így a belső és a külső, az ok és az okozat, a szubjektum és az objektum, a vertikális és a horizontális közti kölcsönös kapcsolatokkal bír. A Teremtés könyve emiatt írja, hogy Isten kivette a férfi, Ádám egyik oldalcsontját és megalkotta az asszonyt, Évát, hogy annak segítője legyen. Isten jang és jin vonásai ezáltal a férfias és a nőies jellemzőkben öltöttek testet.

Az ember akkor éri el a tökéletességet, amikor életének központja a lelke lesz, a teremtés ehhez hasonlóan akkor válik teljessé, ha középpontjában Isten áll. Így a világegyetem egy tökéletes, szerves test, amely Isten teremtésének céljával összhangban működik. A belső természet és külső forma közti kapcsolatnak, mint egyetlen szerves testnek, a világegyetem részévé kell lennie, úgy, hogy a belső természetet Isten, a külső formát pedig a teremtett világ képviseli. A Bibliában emiatt olvasható, hogy az ember, a világegyetem középpontja Isten képmására teremtetett. Minthogy Isten a belső természet tulajdonságaival és férfias vonásokkal bíró szubjektum, a világegyetemet a külső forma tulajdonságaival és nőies vonásokkal rendelkező objektumnak teremtette meg. Mindezt ez a bibliai rész támasztja alá: „A férfi Isten képmása és dicsősége”. Felismerve, hogy Isten a belső természet és a férfias jellegű szubjektum, Atyánknak nevezzük Őt.

Összefoglalva: Isten a szubjektum, akiben az eredeti belső természet és az eredeti külső forma kettős jellemzői összhangban vannak. Istenben ugyanakkor az eredeti belső természetet és az eredeti külső formát képviselő férfias és nőies vonások is harmóniában egyesülnek.

1.2 Isten és a világegyetem kapcsolata

A korábbiakban megállapítottuk, hogy minden teremtmény Isten valóságos objektuma, az Ő kettős jellemvonásainak különálló kivetülése, Isten hasonlatosságára formálva. Isten minden létezőnek a nem anyagi szubjektuma. Az ember Istennek az Őt képmás szinten megtestesítő objektuma; míg a teremtés többi része Istennek az Őt jelkép szinten megtestesítő objektuma. Ezeket az objektumokat az igazságot a képmás vagy a jelkép szintjén megtestesítő egyéni formáknak, egyéni igazságformáknak nevezzük.

Az egyéni igazságformák Isten kettős jellemvonásainak egyedi megnyilvánulásai. Alapvetően két csoportba sorolhatók: az Isten eredeti belső természetét és férfias vonásait tükröző jang jellegűek, valamint az Isten külső formáját és nőies vonásait tükröző jin jellegűek csoportjába. Noha az egyéni igazságformák e két csoport egyikébe tartoznak, mindegyik bír belső természettel és külső formával, valamint ehhez hasonlóan jang és jin elemekkel is, hiszen mindegyik Isten valóságos objektuma, és az Ő eredeti belső természetéhez és eredeti külső formájához hasonlít.

A kettős jellemvonásokról eddig megértettek szerint Isten és a világegyetem kapcsolatát így foglalhatjuk össze: a világegyetem mint egész, Isten valóságos objektuma. Egyéni igazságformákból épül fel, amelyek Isten kettős jellemvonásainak egyedi, képmás vagy jelkép szintű megnyilvánulásai, a teremtés elvei által meghatározottan. Isten végtelen számú kettős tulajdonságai különböző emberekbe vetülnek ki, akik mind a képmás szintjén megtestesült objektumai Istennek. Ezek a tulajdonságok a teremtés különböző dolgaiba is kivetítődnek, melyek mind a jelkép szintjén megtestesült objektumai Istennek. Isten és a világegyetem kapcsolata hasonló a belső természet és a külső forma viszonyához. Ez egy kölcsönös kapcsolat, akárcsak a kettős jellemvonások, a belső és a külső, az ok és az okozat, a vertikális és a horizontális, a szubjektum és az objektum és a többi közötti kapcsolat.

Végül vizsgáljuk meg a teremtés elveinek nézőpontjából azokat a gondolatokat, amelyeket a kelet-ázsiai metafizika gyökereit jelentő Változások könyvében (Ji-Csing) jegyeztek le.

Ebben a világegyetem eredete a Végső Űr. Ebből keletkezett a jang és a jin, a jangból és a jinből az öt elem – fém, fa, víz, tűz és föld –, az öt elemből pedig minden más dolog. A jang és jin együtt az út (Tao), vagy miként a Változások könyve mondja, „Egy jang és egy jin: ez az Út”. Az Utat a hagyomány szerint az Igeként értelmezik. Mindezt összevetve, a Végső Űrből keletkezett a jang és jin vagy az Ige, majd minden dolog az Igén alapulva született meg. A Végső Űr eszerint minden létező Első Okozója, a jang és a jin egységes magja és szubjektuma.

János evangéliumában olvashatjuk: „Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige...”, s hogy minden az Ige által lett. E bibliai gondolat és a Változások könyvében eredő metafizika összehasonlítása arra a feltevésre vezet, hogy a Végső Űr, a jang és jin harmóniában lévő forrása vagy az Ige nem más, mint Isten, aki – mint már megállapítottuk – a kettős jellemvonások összhangban lévő szubjektuma.

Az, hogy az Ige által lett minden egyes létező rendelkezik kettős jellemvonásokkal, a teremtés elvei szerint arra utal, hogy az Ige maga is kettős jellemvonásokból épül fel. Így igaz a Változások könyvének az a kijelentése, hogy a jang és a jin együtt az Ige. Mindamellett a kelet-ázsiai metafizika a világegyetemet kizárólagosan a jang és a jin szempontjából tanulmányozza, míg elmulasztja annak a felismerését, hogy minden dolog rendelkezik belső természettel és külső formával is. Ezért, noha feltárja azt, hogy a Végső Űr a harmóniában lévő jang és jin szubjektuma, elmulasztja megmutatni, hogy a Végső Űr az összhangban lévő eredeti belső természet és az eredeti külső forma szubjektuma is. Nem ismeri fel tehát azt, hogy a Végső Űr a személyiséggel bíró Isten.

Megállapítottuk, hogy a kelet-ázsiai gondolkodásnak a Változások könyvében megfogalmazott alapelveit csupán a teremtés elveinek segítségével lehet megvilágítani. Az elmúlt években a keleti orvostudomány az egész világon növekvő elismertséget szerzett. E siker azoknak az alapvető elveknek köszönhető, melyek a jang és a jin fogalmára irányulnak, s melyek a teremtés elveivel összhangban állnak.