Az Alapelv tanulmányozása és gyakorlása
Könyvjelzőim
    Még nincsenek könyvjelzőid.

3. rész: Jézus és a bűnbe esett ember

A bűnbe esett ember értéke nem hasonlítható annak az igaz embernek az értékéhez, aki megvalósította a teremtés célját, hanem olyan alacsony szintre süllyedt, hogy még az ember alárendeltjeként teremtett angyalokra is felnéz. Jézus azonban mindazzal az értékkel rendelkezett, amivel az igaz, a teremtés célját betöltő ember bír, s emiatt „...minden alá van neki vetve”. Az eredendő bűnnel születő, bűnbe esett embert egy olyan dolog szennyezi be, amely feltételt jelent a sátáni támadáshoz. Az eredendő bűn nélküli Jézust viszont nem terhelte olyan feltétel, amiért Sátán támadhatta volna. Isten akaratát és szívét a bűnbe esett ember teljes mélységében nem képes megérteni, legfeljebb egy halvány képet alkothat róluk. Jézus ezzel szemben nemcsak teljesen megértette Isten akaratát, hanem mindennapi életében ezt valóságként át is élte.

Amíg az ember megmarad bűnbe esett állapotában, addig gyakorlatilag nem rendelkezik eredeti értékével. Ha azonban Jézus, az Igaz Szülő által szellemileg és fizikailag újjászületik, és eredendő bűnétől megtisztulva az ő hű gyermeke lesz, akkor olyan emberként áll helyre, aki Jézus Krisztushoz hasonlóan betöltötte a teremtés célját. Jézussal való kapcsolata akkor olyan volna, mint az emberek között a szülő és a gyermek viszonya. Bár mindig szülő-gyermek kapcsolat lesz közöttük, eredeti értékük egyáltalán nem különbözik majd.

Krisztus tehát az egyház feje, és mi vagyunk a teste és a tagjai. Jézus a főtemplom és mi vagyunk az altemplomok. Jézus a szőlőtő, mi pedig a szőlővesszők. Nekünk, a vad olajfa sarjainak, be kell oltatnunk az igaz olajfába, Jézusba, ahhoz, hogy mi magunk is igaz olajfákká válhassunk. Jézus ezért „barátaimnak” szólított bennünket, és a Bibliában ez áll: „Hogyha megjelenik, hozzá leszünk hasonlók”. Jézus maga az első „gyümölcs”, de visszajövetelekor a Krisztushoz hasonlók lesznek a következők.