2. rész: Jézus és az az ember, aki megvalósította a teremtés célját

2.1 A tökéletes Ádám és Jézus, valamint az élet fájának helyreállítása

Az emberi történelem a helyreállítás gondviselésének a történelme. Célja az, hogy a történelem végén, az Édenkertben elveszett életfa visszaállításával megvalósuljon a földi Mennyország. A tökéletes Ádám és Jézus kapcsolatát úgy érthetjük meg, ha az Édenkert életfáját az utolsó napokban helyreállítandó élet fájával hasonlítjuk össze.

Amint azt már korábban leírtuk, ha Ádám megvalósítja a teremtés eszményét, az élet fájává vált volna, és leszármazottai is életfák lettek volna. Ádám bűnbeesésével azonban meghiúsult Isten akarata és a bűnbe esett emberiség attól a pillanattól fogva arra vágyik, hogy helyreállhasson az élet fájaként. Mivel a bűnbe esett ember pusztán saját erejéből nem képes az élet fájaként helyreállni, annak az embernek kell életfaként eljönnie és mindenkit magába oltania, aki már betöltötte a teremtés célját.

Ez a Bibliában leírt életfa nem más, mint Jézus. Ha Ádám megvalósította volna az édenkertbeli életfával jelképezett tökéletesség eszményét, akkor abban a tekintetben azonos lett volna a Jelenések könyvében szintén az élet fájával szimbolizált Jézussal, hogy mindketten megvalósították a teremtés célját. Értékük így egyenlő lett volna.

2.2 Jézus, az emberek és a teremtés céljának megvalósulása

Hasonlítsuk össze Jézus értékét egy tökéletes egyéniséggel rendelkező ember értékével (vö. Krisztológia 1).

A teremtés céljának szempontjából egy teljes mértékben érett személy olyan tökéletes, mint Isten. Mivel Istenével azonos isteni értékkel rendelkezik, végtelenül értékes. Isten maga örökkévaló, ezért annak a személynek is örök életűnek kell lennie, akit azzal a céllal teremtett, hogy az Ő tökéletes, megtestesült objektuma legyen. Egy tökéletesen érett személyiség egyedülálló az egész kozmoszban. Ezenfelül értéke a kozmoszéval egyenlő, mivel ő az egész teremtett világ ura, amely teljes értékét nem bontakoztathatja ki őnélküle.

Semmi sem bírhat nagyobb értékkel, mint egy olyan ember, aki megvalósította a teremtés eszményét. Ilyen értékes Jézus, aki kétségtelenül elérte az elképzelhető legmagasabb értéket.

A Jézus isteni mivoltába vetett hagyományos hit erős alapokon áll, hiszen tökéletes emberként Jézus teljes mértékben egy volt Istennel. A legkevésbé sem kisebbítjük Jézus értékét azzal, hogy azt mondjuk, ő nem más, mint egy olyan ember, aki megvalósította a teremtés célját. A teremtés elve valójában Jézuséhoz hasonló szintre emeli minden olyan ember értékét, aki betöltötte a teremtés célját.

Vizsgáljuk meg azokat a bibliai bizonyítékokat, amelyek azt támasztják alá, hogy Jézus egy olyan ember, aki megvalósította a teremtés célját. A Bibliában a következők állnak:

„Hiszen egy az Isten, s egy a közvetítő Isten és ember között: az ember Krisztus Jézus.” (1Tim 2,5) „Ahogy egy embernek \[Ádámnak\] engedetlensége miatt mindnyájan bűnössé váltak, egynek \[Jézusnak\] engedelmességéért meg is igazultak.” (Róm 5,19) „Mivel egy ember \[Ádám\] idézte elő a halált, a halottak is egy ember \[Jézus\] révén támadnak fel.” (1Kor 15,21) „Mert kiválasztott egy napot, s ezen igazságos ítéletet ül a világ fölött egy arra rendelt férfi által.” (ApCsel 17,31) A Biblia egyértelműen tanúskodik arról, hogy Jézus ember volt. Mindenekelőtt emberként kellett eljönnie, hogy Igaz Szülővé váljon, aki újjászületést ad az embereknek.

2.3 Isten-e Jézus?

Amikor Fülöp arra kérte Jézust, hogy mutassa meg Istent, Jézus így szólt: „Aki engem látott, az Atyát is látta. Hogy mondhatod hát: Mutasd meg nekünk az Atyát? Nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok s az Atya bennem?” A Biblia így ír Jézusról: „A világba jött, a világban volt, általa lett a világ, mégsem ismerte fel a világ”. Jézus maga is mondta, hogy: „Bizony, bizony, mondom nektek: Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok”. E bibliai sorok alapján sok keresztény hitt abban, hogy Jézus a teremtő Isten.

Jézust nevezhetnénk akár Istennek is, hiszen – mivel megvalósította a teremtés célját és egységben él Istennel – isteni természettel rendelkezik. Mindazonáltal ő nem Isten maga. Isten és Jézus kapcsolata a lélek és a test viszonyához hasonlítható. A test a lélek második énjének is tekinthető, mivel a test a lélek objektuma, hasonlít rá és vele egységben cselekszik. Ennek analógiájára – mivel Jézus egy Istennel, ő Isten megtestesülése – Jézust Isten második énjének is tekinthetnénk, de nem magának Istennek. Valóban elmondható, hogy aki Jézust látta, magát Istent látta, de ezzel Jézus nem azt akarta mondani, hogy ő maga Isten.

A Biblia úgy utal Jézusra, mint a testté lett Igére. Ez a sor azt jelenti, hogy Jézus az Ige megtestesülése, vagyis egy olyan ember, aki által az Ige életre kel. A Bibliában az áll, hogy minden az Ige által lett, majd később az, hogy a világ Jézus által lett. Mondhatnánk tehát, hogy Jézus a Teremtő.

E sorok jelentésének megértéséhez figyelembe kell vennünk, hogy a teremtés elve szerint a világegyetem a tökéletes személyiségű ember belső természetét és külső formáját nyilatkoztatja meg valóságos formában. A tökéletesen érett személyiség magába sűríti a világegyetem összes elemét, amelyek harmóniában rezegnek körülötte. Azt mondhatjuk tehát, hogy a világegyetem a tökéletes ember által épül fel. Istennek továbbá az volt a szándéka, hogy az embert teszi meg a természet teremtőjévé és urává azáltal, hogy a Teremtő személyiségével és hatalmával ruházza fel. Az ember akkor jutott volna mindezen dolgok birtokába, ha felelősségének teljesítése révén elérte tökéletességét. Ebből a szemszögből nézve ezek a sorok összhangban állnak azzal a felfogással, miszerint Jézus egy olyan ember, aki teljesítette a teremtés célját, de nem jelentik azt, hogy Jézus maga a Teremtő.

Jézus azt is mondta: „Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok”. Jézus Ábrahám leszármazottja volt, de a helyreállítás gondviselésének szempontjából tekintve mégis ő Ábrahám őse, hiszen azért jött, hogy újjászületést adjon az egész emberiségnek, ekképpen tehát az első emberős pozíciójában volt. Meg kell értenünk, hogy ezzel Jézus nem azt mondta, hogy ő maga Isten.

Amíg a földön élt, Jézus nem különbözött egyikünktől sem, azt a tényt kivéve, hogy nem volt eredendő bűne. Feltámadása óta a szellemi világban – tanítványaihoz hasonlóan – szellemi emberként él tovább. Jézus és tanítványai között csupán egyetlen különbség van, mégpedig az, hogy Jézus isteni szelleme ragyogó fényt áraszt, míg tanítványai élő szelleme ezt a fényt tükrözi vissza.

A Biblia szerint feltámadása óta Jézus ugyanúgy közbenjár értünk Istennél, mint ahogyan ezt a földön is tette. Ha Jézus maga Isten lenne, hogyan járhatna közben értünk saját magánál? Jézus Istent Atyának nevezte, egyértelművé téve, hogy nem ő Isten.

Amennyiben Jézus maga volna Isten, hogyan kísérthetné meg Sátán, ahogyan azt Jézussal tette? A kereszten mondottak alapján: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el?” pedig véglegesen arra a következtetésre juthatunk, hogy Jézus nem maga volt Isten.