Bevezetés a helyreállítás történelmébe
A helyreállítás gondviselése Istennek az a munkája, mely által Isten az eredeti, bűn nélküli állapotában állítja helyre az embert, hogy az végül teljesíthesse a teremtés célját.
Az ember, amint már az első részben megvizsgáltuk, a növekedési szakasz kiteljesedési szintjén esett bűnbe és azóta Sátán uralma alatt él. Az emberiség helyreállítása érdekében Isten azon fáradozik, hogy Sátán befolyását megszüntesse.
A Krisztológia című fejezet rámutatott arra, hogy mielőtt kiszabadulnánk a bennünket Sátánhoz fűző kötelékekből és visszatérnénk a bűnbeesés előtti állapotba, még meg kell tisztulnunk eredendő bűnünktől. Ezt csakis úgy érhetjük el, ha újjászületünk a Messiás, az Igaz Szülő által. Ez azt jelenti, hogy először nekünk magunknak kell végigmennünk a Sátántól való elválás útján, hogy helyreállhassunk a bűnbeesés előtti Ádám és Éva szintjére, vagyis a növekedési szakasz végére. Ezen az alapon befogadhatjuk a Messiást, újjászülethetünk, s így teljes mértékben helyreállhatunk az ember bűnbeesés előtti pozíciójába. A Messiást követve végül tovább kell növekednünk, egészen a tökéletességig, amikor képesek leszünk a teremtés céljának teljesítésére.
Mivel a helyreállítás gondviselése Isten újjáteremtési munkája, amely a teremtés céljának megvalósítására irányul, Isten ezen a gondviselésen saját elveivel összhangban munkálkodik. A helyreállítás gondviselése során ezt az elvet a helyreállítás elvének nevezzük. Vizsgáljuk meg, milyen módon valósul meg a helyreállítás gondviselése.
- 1. rész: A jóvátétel általi helyreállítás elve
- 2. rész: A helyreállítás gondviselésének folyamata
- 2.1 A helyreállítás gondviselésének korszakai
- 2.2 A helyreállítás gondviselését alkotó korszakok osztályozása
- 2.2.1 A korszakok osztályozása Isten igéje szerint
- 2.2.2 A korszakok osztályozása Isten feltámadási munkája szerint
- 2.2.3 A különböző gondviselési időszakok helyreállítása jóvátétel által
- 2.2.4 A korszakok osztályozása a messiás növekvő alapjának mértéke szerint
- 2.2.5 A korszakok osztályozása a felelősség szerint
- 2.2.6 A korszakok osztályozása a gondviselés azonossága szerint
- 3. rész: A helyreállítás gondviselésének történelme és én