3. rész: Hova tér vissza Krisztus?

Ha Krisztus ismét földi emberként jön el, minden bizonnyal olyan emberek közé születik, akiket Isten az ő elrendelésével összhangban választott ki. Melyik az a hely, amelyet Isten Jézus visszatérésének színhelyéül választott ki? Kik a fogadására kiválasztott emberek?

3.1 A zsidók közé tér-e vissza Krisztus?

A keresztények némelyike az alábbi bibliai szakaszok nyomán úgy gondolja, hogy Krisztus újból a zsidó néphez jön el: „Ekkor hallottam a megjelöltek számát: száznegyvennégyezren voltak Izrael fiainak minden törzséből”, és „Mert bizony mondom nektek: nem járjátok végig Izrael városait, míg az Emberfia el nem jön”. Az efféle értelmezés azonban félreérti Isten gondviselését.

Jézus a szőlőskert példázatával szólt erről: „Halljatok egy másik példabeszédet. Volt egy gazda, aki szőlőt telepített. Bekerítette sövénnyel, belül pedig sajtót ásott és őrtornyot épített. Aztán bérbe adta a szőlőt műveseknek, és elment idegenbe. Amikor eljött a szüret ideje, elküldte szolgáit a szőlőművesekhez, hogy szedjék be a termést. Ám a szőlőművesek nekiestek a szolgáknak. Az egyiket megverték, a másikat megölték, a harmadikat megkövezték. Erre más szolgákat küldött, többet, mint először, de ezekkel is úgy bántak. Végül a fiát küldte el hozzájuk, mert azt gondolta: A fiamat csak megbecsülik. De amikor a szőlőművesek meglátták a fiút, így biztatták egymást: Itt az örökös! Gyertek, öljük meg, és mienk lesz öröksége. Nekiestek, kidobták a szőlőből és megölték. Amikor majd megjön a szőlő ura, vajon mit tesz a szőlőművesekkel? Így válaszoltak neki: A gonoszokat a gonoszok sorsára juttatja, szőlejét pedig más bérlőknek adja ki bérbe, akik idejében beszolgáltatják a termést. Erre Jézus azt kérdezte: Sose olvastátok az Írásban: A kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkővé lett. Az Úr tette azzá, s ez csodálatos a szemünkben. Ezért mondom nektek, hogy elveszik tőletek az Isten országát, s olyan nép kapja meg, amely megtermi gyümölcsét.” (Mt 21,33-43) Ebben a példabeszédben a gazda Istent, a szőlőskert Isten munkáját jelképezi, míg a munkával megbízott bérlők a zsidókat, a szolgák a prófétákat, a gazda fia pedig Jézust képviseli. A más bérlők, akik végül leszüretelik a termést, egy másik nemzetet jelképeznek, amely fogadhatja Krisztust a Második Eljövetel idején és megvalósíthatja Isten akaratát. Jézus e példabeszéd segítségével mondta el, hogy nem jön újból ahhoz a néphez, amely üldözte őt. Isten elveszi tőlük a küldetést, amit korábban rájuk ruházott, és más népnek adja, amely Krisztus visszatérésével meghozza gyümölcsét.

Vajon mégis miért az tűnik ki a Biblia szavaiból, hogy Krisztus Izraelbe tér vissza? Ezt a kérdést úgy válaszolhatjuk meg, ha előtte megvizsgáljuk, mi is „Izrael” jelentése. „Izrael” azt jelenti: „aki győzedelmeskedik”.

Jákob kapta ezt a nevet, mert Jabbok gázlójánál legyőzte az angyalt, aki birkózott vele. Jákob azért küzdött meg az angyallal, hogy megerősítse a jellemalapban elfoglalt Ábel-pozícióját. Azáltal, hogy ebben és a tényleges áldozat bemutatásában sikeres volt, Jákob megteremtette a Messiás családi szintű alapját. Leszármazottai az elkészült alap révén átörökölték apjuktól a gondviselés iránti felelősséget: Izraelnek vagy a kiválasztott népnek őket nevezzük.

Az „Izrael” szó tehát Isten népét jelzi, amely hite által győzedelmeskedett; és nem vonatkozik szükségszerűen mindenkire, aki Jákob vérvonalából született. Ezért mondta Keresztelő János a zsidóknak: „Ne gondoljátok, hogy arra hivatkozhattok: Ábrahám az atyánk! Mondom nektek: ezekből a kövekből is tud az Isten Ábrahámnak fiakat támasztani”. Szent Pál még hozzáfűzte: „Nem az a zsidó, aki látszatra az, s nem az a körülmetélkedés, ami a testen látható, az a zsidó, aki bensőleg az, s aki nem betű szerint, hanem lélek szerint körülmetélt”. Más szavakkal így fejezte ki: „Nem mindenki izraelita, aki Izraeltől származik”. Megfeddték azokat a zsidókat, akik – noha nem Isten akarata szerint éltek –, azzal kérkedtek, hogy Ábrahámmal való vérségi kapcsolatuk alapján a kiválasztott nép tagjai.

Azt mondhatjuk tehát, hogy amikor Mózes vezetésével elhagyták Egyiptomot, Jákob utódai alkották Izraelt; ám csak addig, míg a pusztában Isten ellen nem fordultak. Isten ezért félresöpörte őket, és csak a fiatalabb nemzedéket vezette el Kánaánba: az igazi Izraelnek őket tekintette. Ábrahám azon leszármazottai közül, akik Kánaán földjére léphettek, tíz északi törzs megalakította Izrael királyságát. Azonban vétkeztek Isten ellen és elpusztultak, mert elveszítették jogukat arra, hogy Isten kiválasztott népe legyenek. Csupán Júdea déli királyságának két törzse tartott ki Isten akarata mellett, ők maradtak kiválasztottak, s végül Jézust is ők fogadhatták. Mindazonáltal, amikor a keresztre küldték Jézust, a gondviselésért elsődlegesen felelős nép pozícióját ők is elveszítették.

Melyik lett a választott nép Jézus keresztre feszítése után? Nem más, mint a keresztények, akik örökölték Ábrahám hitét, és átvették Ábrahám leszármazottainak beteljesítetlen küldetését. Szent Pál a következőket írta: „Vétkükből inkább üdvösség fakadt a pogányoknak, hogy vetélkedésre sarkallja őket”, tanúsítva, hogy a helyreállítás gondviselésének középpontja a zsidókról a keresztényekre került át. Ennélfogva a választott nép nem Ábrahám leszármazottainak népe, hanem a keresztények, akik örökölték Ábrahám hitét: rájuk hárul a felelősség, hogy elkészítsék az alapot Krisztus Második eljövetele számára.

3.2 Krisztus egy keleti nemzethez tér vissza

A példabeszédbeli bérlőkhöz hasonlóan, akik megölték a gazda fiát, a zsidók is elveszítették gondviselési küldetésüket, amikor megfeszítették Jézust. Melyik nemzet veszi át akkor Isten munkáját és termi meg gyümölcsét? A Biblia azt sugallja, hogy ennek a nemzetnek keleten kell lennie.

A Jelenések könyve szól egy olyan tekercs kibontásáról, amit hét pecsét zár le: „A trónon ülő jobbjában egy kívül-belül teleírt könyvtekercset láttam, amely hét pecséttel volt lepecsételve. Aztán láttam egy hatalmas angyalt, aki harsány hangon kérdezte: Ki méltó rá, hogy kibontsa a tekercset, feltörje pecsétjeit? De senki sem tudta, sem a mennyben, sem a földön, sem a föld alatt kibontani és elolvasni a tekercset. Erre sírva fakadtam, hogy senki sem volt méltó a tekercset kinyitni és elolvasni. Ekkor a vének közül az egyik így szólt hozzám: Ne sírj! Nézd, győzött az oroszlán Juda törzséből, Dávid sarja. Ő majd kinyitja a könyvet, feltöri hét pecsétjét.” (Jel 5,1-5)

A Júda törzséből való oroszlán Krisztust jelenti; ő az, aki az utolsó napokban felbontja a hét pecsétet. Hat pecsét feltörése után ez történik: „Majd láttam, hogy napkeletről egy másik angyal száll fel, az élő Isten pecsétje volt nála. Határozott hangon szólt a négy angyalnak, akiknek hatalmuk volt rá, hogy ártsanak a földnek és a tengernek: Ne ártsatok se a földnek, se a tengernek, se a fáknak, míg meg nem jelöljük homlokukon Istenünk szolgáit! Ekkor hallottam a megjelöltek számát: száznegyvennégyezren voltak...” (Jel 7,2-4)

Ez azt jelzi, hogy az élő Isten pecsétje a száznegyvennégyezer kiválasztott homlokára keleten kerül majd, ahol a nap felkel. A visszatérő Bárányt ők fogják kísérni. Arra következtethetünk hát, hogy a nemzet, amely örökli Isten munkáját, és amely örvendhet gyümölcsének a második eljövetel idején, egy keleten lévő nemzet. Ott születik meg Krisztus, és Isten száznegyvennégyezer kiválasztottja ott fogadja őt. Melyik az a keleti nemzet, amely az Úr fogadására kiválasztatott?

3.3 Ez a keleti nemzet Korea

Keleti országoknak az ősidőktől kezdve hagyományosan három nemzetet tekintettek: Koreát, Japánt és Kínát. Köztük Japán egész történelme során a napistennőt, Amaterasu-omi-kamit imádta. A Második Eljövetel korába Japán fasiszta nemzetként lépett be, és üldözte a koreai keresztényeket (vö. Felkészülés 4.3.3). Kína a kommunizmus melegágyaként ekkor éppen kommunista nemzetté volt átalakulóban, vagyis mindkét ország Sátán oldalához tartozott. Korea tehát az a nemzet Keleten, ahová Krisztus vissza fog térni.

Nézzük meg, miként látja az Alapelv azokat a különféle módokat, ahogyan Korea méltóvá vált Krisztus fogadására a Második Eljövetelkor. A Messiást fogadó nemzetként a következő feltételeknek kellett megfelelnie.

3.3.1 Nemzeti jóvátételi feltétel

Korea úgy érdemelhette ki a Messiás fogadásának jogát, hogy teljesítenie kellett egy nemzeti gondviselési tervet, mely a Sátántól való elválást szolgálta és a negyvenes számra épült, annak érdekében, hogy Kánaán kozmikus szintű helyreállítása megtörténhessen. Miért kellett Koreának teljesítenie ezt a jóvátételi feltételt?

Ha Krisztus Koreába tér vissza, akkor a koreai nép lesz a harmadik Izrael. Az ószövetségi korban Ábrahám utódai alkották az első Izraelt, akik megtartották Isten akaratát és üldöztetést álltak ki Egyiptomban. Második Izraellé a zsidók által eretnekségük miatt üldözött keresztények váltak, akik a feltámadt Jézust dicsőítették, és továbbvitték a helyreállítás gondviselésének folyamatát. A próféciának megfelelően, amely szerint szenvedni fog és nemzedéke elutasítja, a visszatérő Krisztust valószínűleg éppúgy eretneknek bélyegzi majd kora kereszténysége, mint ahogyan Noéval is történt saját korában. Ha így történik, Isten kénytelen lesz elhagyni a keresztényeket, akik üldözik Krisztust, csakúgy, amint elhagyta a zsidókat, akik Jézust visszautasították. Akkor a koreai nép – mely követi és támogatja Krisztust a gondviselés harmadik szakaszának beteljesítésében – válik majd a harmadik Izraellé.

Az első Izrael négyszáz éven keresztül szenvedett Egyiptomban. Ezzel teljesítette a Sátántól való elszakadást szolgáló és a negyvenes számon alapuló gondviselést, és így létrejött a feltétele annak, hogy Kánaán nemzeti szintű helyreállítása elkezdődhessék. A második Izraelnek a négyszáz évig tartó üldöztetéseket kellett legyűrnie a Római Birodalomban, hogy teljesítse a Sátántól való elszakadást szolgáló és a negyvenes számon alapuló gondviselést, és ily módon elkezdődhessen Kánaán világszintű helyreállítása. Mint a harmadik Izraelnek, Koreának is el kellett szenvednie egy sátáni oldalon álló ország elnyomását egy bizonyos időszakon át, amit a negyvenes szám határozott meg. Ennek köszönhetően eleget tett a Sátántól való elszakadást szolgáló és a negyvenes számon alapuló gondviselés feltételeinek, és Kánaán kozmikus szintű helyreállítása kezdetét vehette. A fenti időszak az a negyven év volt, amíg japán gyarmatként számtalan gyötrelmet viselt el Korea.

Korea már korán a japán terjeszkedési politika célpontjává vált. Az 1905-ben japán oldalról Hirohumi Ito, koreai részről Wang-young Lee részvételével megkötött Eulsa Védelmi Megállapodás kimondta Korea japán protektorátusi státuszát. Korea minden diplomáciai joga átkerült a japán Külügyminisztérium kezébe. Japán egy főkormányzót nevezett ki, és minden körzetben katonai tisztviselőket rendelt ki a belügyek teljes körű irányítására. Rövid idő leforgása alatt rákényszerítette akaratát a koreai népre, és a politikai, a diplomáciai és a gazdasági ügyek felett átvette a vezetést.

Japán 1910-ben erőszakkal magához csatolta Koreát. A japánok szörnyűségeket tettek a koreaiakkal, számos hazafit bebörtönöztek és kivégeztek, az emberektől elvették szabadságukat. Amikor 1919. március elsején kitört egy függetlenségi mozgalom, több ezer polgári lakost gyilkoltak le a félsziget minden vidékén. Az 1923-as, hatalmas kantói földrengést követően a Tokióban élő, ártatlan koreaiakat kiáltották ki bűnbaknak, és sokukat lemészárolták.

Eközben rengeteg koreai hagyta el otthonát és menekült Mandzsúria pusztaságaiba a szabadság reményében, mivel nem volt képes elviselni a japán megszállást. Elmondhatatlan megpróbáltatások vártak rájuk, de szívvel-lélekkel hazájuk függetlenségének áldozták magukat. A japán hadsereg faluról falura kutatott utánuk, egyes településeken mindenkit, gyereket és öreget betereltek egy épületbe, és élve elégették őket. Japán egészen bukása napjáig nem engedett a zsarnokságból.

A március elsejei függetlenségi mozgalomban és a Mandzsúria pusztaságában megölt koreaiak túlnyomórészt keresztények voltak. A gyarmati uralom végének közeledtével Japán hírhedt politikába fogott: el akarta pusztítani a független kereszténységet Koreában. A keresztényeket arra kényszerítették, hogy sintó szentélyeket látogassanak; az ellenszegülőket börtönbe vetették vagy meggyilkolták. Amikor Hirohito császár megadta magát a második világháború végén, a koreai nép végre felszabadult a megszállás alól.

A koreai nép az 1905-ös Eulsa Védelmi Megállapodástól az 1945-ös felszabadulásig éppen negyven éven át szenvedett. Szenvedéseik azoknak a gyötrelmeknek felelnek meg, amiket az első Izrael Egyiptomban, a második Izrael pedig a Római Birodalomban állt ki. Korea függetlenségi mozgalmát főleg keresztények vezették, hazájukban csakúgy, mint határaikon túl; a leginkább ők szenvedték meg a japánok önkényuralmát.

3.3.2 Isten és Sátán frontvonala

Az utolsó napokban a világ demokratikus és kommunista blokkra szakad ketté. Isten, aki Ádámot megáldotta a teremtés feletti uralom jogával, kénytelen volt megengedni Sátánnak, hogy Ádám leszármazottain keresztül felépítsen egy törvénytelen világot. Isten számára az lett a feladat, hogy ezt a törvényellenes világot visszaállítsa a saját oldalára. Amikor Krisztus ismét eljön, hogy bűnbe esett világunkat helyreállítsa az eredeti állapotába, ahogyan Isten megteremtette, akkor bizonyosan dolgozni fog a kommunista világ megmentésén is.

Kétségtelen, hogy ebben a gondviselési tervben központi szerepet játszik majd az a nemzet, ahová Krisztus visszatér. Korea, a Krisztust fogadó ország az a föld, amely a legdrágább Isten, és a leggyűlöletesebb Sátán számára. Ez a hely egyaránt Isten és Sátán frontvonala is, ahol a demokrácia és a kommunizmus erői összeütköznek. A 38. szélességi fokon néznek szembe egymással, azon a határon, amely a gondviselés beteljesítése miatt húzódik itt, a két világ között.

Azon a ponton, ahol Isten és Sátán szembenéz egymással, egy áldozatot kell felajánlani a küzdelem kimenetelének feltételéül. Ez az áldozat a koreai nép, amely a világegyetem helyreállítása miatt állíttatott a frontvonalra. Isten ezért választotta ketté Koreát, ahogyan Ábrahám áldozatát is ketté kellett volna vágni. Ez az oka annak, hogy a 38. szélességi fok mentén Koreát két félre szakították: egy Káin- és egy Ábel-típusú országra. A 38. szélességi fok a kommunizmus és a demokrácia közti harc frontvonala, de ugyanakkor az Isten és Sátán között zajló csata frontvonala is. A koreai háború, amely a 38. szélességi fok körül dúlt, nem csupán egy polgárháború volt, hanem a demokratikus és a kommunista világ konfliktusa, ezen túlmenően pedig Isten és Sátán összecsapása. Mivel ez a harc világszintű jelentőséggel bírt a helyreállítás gondviselésében, ez alkalommal mozgósították először az ENSZ tagállamainak fegyveres erőit. Noha a résztvevő nemzetek nem mérhették fel ennek gondviselési jelentőségét, mégis Isten akaratával összhangban cselekedtek, amikor valamennyiünk szellemi hazájának felszabadításáért harcoltak.

Az első emberpár bűnbeesésekor Isten oldala és Sátán oldala egyetlen pontban vált el egymástól. Élet és halál, jó és rossz, szeretet és gyűlölet, boldogság és szomorúság, szerencse és balszerencse mind egyetlen pontban váltak ketté, és az emberi történelem során szüntelenül összeütközésben álltak egymással. Az így megosztott dolgok külön-külön meglelték helyüket és megszilárdultak az Ábel- és a Káin-típusú világokban, amelyek végül a demokratikus és a kommunista világgá érlelődtek. Amikor e két világ között globális konfliktus alakult ki, a Koreai-félsziget vált a középpontjává. A vallások, az ideológiák, a politikai erők és a gazdasági rendszerek mind összetűzésbe kerültek Korea társadalmában, s ez az egész világra kihatott. Ennek hátterében azok a jelenségek állnak, amelyek a szellemi világban történtek, de a fizikai valóság részeként nyilvánultak meg a gondviselés központi nemzetében, Koreában, majd onnét világméretűvé növekedtek. A társadalmi és az ideológiai káosz kitörése egyértelműen jelezte egy új világrend gyors közeledését. Ahogy Jézus mondta egyszer: „amikor hajtása már zsendül és a levelei kibontakoznak, tudjátok, hogy közel van a nyár”.

Amikor a tanítványok a visszatérésének helyéről kérdezték Jézust, így válaszolt: „Ahol a hulla van, odagyűlnek a saskeselyűk”. Az örök élet és az örök halál csap össze egymással Koreában, Isten és Sátán harcának frontvonalán. A saskeselyűkkel jelképezett gonoszok a szellemileg halottak keresésére gyűlnek össze itt, míg a visszatérő Úr azért jön el erre a földre, hogy rátaláljon azokra, akiknek örök élete van.

3.3.3 Isten szívének objektuma

Ahhoz, hogy Isten szívének objektumaivá váljunk, először a vér, a verejték és a könnyek útját kell járnunk. Attól kezdve, hogy az ember Sátán uralmába süllyedt és Isten ellenségévé lett, Isten a gyermekét elveszített szülő szívével bánkódik. Megállás nélkül azon dolgozik, hogy ebben a bűnös világban megmentse azt az erkölcstelen és nyomorult emberi lényt, aki nem más, mint saját gyermeke. Miközben lázadó gyermekeinek életéért küzdött, újra és újra rákényszerült, hogy a legigazabbakat és legdrágábbakat feláldozza a sátáni világnak; még Jézust, egyszülött fiát is a keresztre kellett engednie. A bűnbeesés óta Isten mindennap búsul emiatt. Így az az egyén, család vagy nemzet, amely Isten akaratáért a sátáni világgal küzd meg, nem kerülheti el a vér, a verejték és a könnyek útját.

Mi, Isten hűséges és hívő gyermekei hogyan élhetünk kényelmesen és elégedetten, miközben azt várjuk, hogy továbbra is objektumai maradjunk Mennyei Atyának, aki nagy fájdalommal gyötrődik? Annak a nemzetnek, amely fogadhatja a Messiást, gyermeki hűsége bebizonyításával kell Isten szívének objektumává válnia. Ezért kell a vér, a verejték, és a könnyek útját járnia. Az első és a második Izrael története egyaránt telve volt szenvedéssel. A harmadik Izrael, Korea népe ugyancsak ilyen úton járt.

Mint Isten választott népének, nyomorúságos történelem jutott osztályrészéül. Senki sem tudhatja, hogy ennyi szenvedés helyébe mekkora áldás kerül.

Annak a nemzetnek, amely méltó arra, hogy Isten szívének objektuma legyen, a jóság népének kell lennie. A koreai fajilag egységes nép, és történelmének négyezer éve alatt ritkán támadott más nemzet ellen. Még azokban az időkben sem használta erejét másra, mint a betörések visszaverésére, amikor – a Kogurjo és Silla nevével jelzett időszakokban – hatékony katonai erővel büszkélkedhetett. Sátán alapvető természetét figyelembe véve, aki hajlamos erőszakosan beleavatkozni mások dolgaiba, világos, hogy a koreai nép méltó arra, hogy Isten oldalán álljon. Istennek az a stratégiája, hogy a győzelmet magának akarja, miután megtámadták. Noha számtalan próféta és szent feláldozta magát a történelem során, sőt Jézus is meghalt a kereszten, Isten legvégül mindannyiszor magának követelte a győzelmet. Ámbár Sátán oldala volt a támadó az első és a második világháborúban is, a győzelmet mindig az isteni félen álló nemzetek szerezték meg. A koreai népet ugyancsak megannyi támadás érte az idegen hatalmaktól. Isten azért vetette őket ilyen megpróbáltatások alá, hogy a maga oldalára állítsa őket, és ekképpen biztosítsa a végső győzelmet.

A koreai emberek természetüktől fogva vallásosak. Vallásos hajlamuk készteti őket arra, hogy mindig a fizikai valóságot meghaladó, mélyebb értékeket keressék. A koreai nép már ősidőktől kezdve, amikor még csak kezdetleges kultúrával rendelkezett, erős vágyat tanúsított az Istenben való hit iránt. Nem becsülték sokra azokat a vallásokat, amelyek babonásan istenítették a természetet, vagy a mulandó élet boldogságát keresték. Mindig is a hűség, a gyermeki szeretet, és a tisztaság erényeit tisztelték. Kultúrájuk ilyenféle, erős támasztékon nyugszik, és még bensőségesen szeretett népmeséik – mint „A simcsong meséje” vagy „A csunhjan meséje" – is ezekről az erényekről szólnak.

3.3.4 Messiási próféciák

A koreai népben régóta él a messiási remény, amelyet prófétái világos tanúságtétele táplál. Az első Izrael hitt saját prófétái tanúságtételeinek, hogy a Messiás királyukként fog eljönni, felépíti a Királyságot és elhozza nekik a megváltást. A második Izrael részben azért volt képes végigjárni a hit nehéz útját, mert Krisztus visszatérésében reménykedett. A harmadik Izrael, a koreai nép szintén mélyen hitt abban a jövendölésben, amely megjósolta az Igazságos Király megjelenését, aki dicsőséges és örökké tartó birodalmat alapít meg földjükön. Megpróbáltatásaik elviseléséhez ebből a reménységből merítettek erőt. Ezt a messiási eszmét egy próféciákat leíró könyv, a Csonggamnok tárta fel a koreaiaknak a XIV. században, a Yi dinasztia idejében.

Mivel ez a jövendölés egy új király megjelenését jósolta, az uralkodó osztály megpróbálta elhallgatni. A gyarmatosítás idejében a japán rezsim a könyvek elégetésével és a hívők elnyomásával próbálta eltüntetni ezt az eszmét. Miután a kereszténységet széles körben elfogadták, nevetséges babonának tüntették fel. A messiási remény mindezek ellenére továbbra is fennmaradt, a koreaiak lelkébe mélyen beleivódott. A várva várt Igazságos Király a Csonggamnokban megjövendölt Csung-Do Rjong, azaz „aki Isten igaz Igéjével jön el”. Ez a jóslat tulajdonképpen Krisztusról szól, aki Koreába tér vissza. A Csonggamnok által Isten még azelőtt kinyilatkoztatta, hogy a Messiás erre a földre fog visszatérni, hogy a kereszténység gyökeret vert volna Koreában. A tudósok ma megerősítik, hogy a próféciák könyvének sok részlete megegyezik a Bibliával.

Koreában valamennyi vallásnak a legmélyebb hívői kinyilatkoztatásokat kaptak arról, hogy vallásuk vezetői visszatérnek Koreába. A kultúrkörök fejlődéséről szólva megállapítottuk (vö. Utolsó napok), hogy az összes vallás egyetlenegy vallás kialakítása felé halad. Istennek az a vágya, hogy az utolsó napokban a kereszténység legyen ez a vallás, amely magára vállalja a felelősséget, hogy a történelem minden vallásának célját beteljesítse. A kereszténység középpontjaként visszatérő Krisztus fogja megvalósítani mindazokat a célokat, amelyeket a vallásalapítók kitűztek. Küldetése alapján a visszatérő Krisztust tehát úgy tekinthetjük, mint az összes vallásalapító második eljövetelét (vö. Feltámadás 2.4). A különböző kinyilatkoztatások beteljesüléseként sor kerül az egyes vallások alapítóinak második eljövetelére, ámde nem különböző személyek által, hanem mindezen kinyilatkoztatásokat a Második Eljövetel Krisztusa teljesíti be egy személyben. A különböző vallások hívőinek kinyilatkoztatott, eljövendő Úr – köztük Maitreya Buddha a buddhizmusban, az Igaz Ember a konfucianizmusban, a visszatérő Cso Szun, aki a Csondogyo vallását alapította, valamint a Csonggamnokban megjövendölt Csung-Do Rjong – nem más, mint Krisztus második eljövetele.

Végül, olyan kijelentések és jelek tanúi vagyunk, amelyek a szellemileg nyitott hívők közvetítésével arról tanúskodnak, hogy Koreában történik majd a második eljövetel. Napjainkban ezek a jelenések olyan gyorsan szaporodnak, mint eső után a gomba. Isten ígérete, hogy minden emberre kiárasztja lelkét, a koreai nép körében válik valóra. Ahogyan az elkötelezett keresztények kapcsolatot teremtenek a szellemi világ egyes szintjeivel – egészen a Paradicsom alsóbb szintjeitől fogva –, úgy közülük sokan kapnak világos kinyilatkoztatásokat arról, hogy az Úr Koreába fog visszatérni. A koreai keresztény egyházak jelenlegi vezetése azonban mélyen alszik. Szellemi tudatlanságukban anélkül végzik szolgálatukat, hogy az idők jeleire felfigyelnének. Ez hasonlít ahhoz, ami Jézus idejében történt: a papok, rabbik és írástudók, akiknek elsőként kellett volna felismerniük a Messiás megszületését, teljesen tudatlanok maradtak, mert szellemileg vakok voltak. Jézus születéséről a csillagjósok és a pásztorok tudtak, akik kinyilatkoztatást kaptak.

Jézus azt mondta: „Dicsőítelek, Atyám, ég és föld Ura, hogy az okosak és a bölcsek elől elrejtetted ezeket és a kicsinyeknek kinyilatkoztattad”. Saját kora zsidó vezetőinek szellemi tudatlansága miatt kesergett, másfelől azonban hálás volt, hogy gondviselése kinyilvánításával Isten a tiszta és műveletlen hívekre kiterjesztette kegyelmét. Napjaink koreai kereszténységében hasonló, noha jóval összetettebb jelenségek zajlanak, mint Jézus idejében. Az utolsó napokra vonatkozóan a menny számos titkát feltárta Isten az egyszerű és őszinte hívőkön keresztül. Ezeket az igazságokat azonban a hívők eddig nem osztották meg másokkal, mert különben az eretnekek sorsa várt volna rájuk.

Eközben sok keresztény egyházi ember büszkeségét a Bibliáról való tudása vagy a Biblia tolmácsolásának képessége adja, csakúgy, ahogy Jézus idejében a papok, a rabbik és az írástudók is erre voltak büszkék. Örömüket lelik a követőiktől kapott tiszteletben; elégedettek, hogy hivataluk imponáló kötelezettségeit végzik; ám – Isten bánatára – teljes mértékben tudatlanok Isten gondviselését illetően, amely az utolsó napokhoz érkezett.

3.3.5 A civilizációk kiteljesedése

A vallás és a tudomány abból az emberi vágyból fakadnak, hogy belső és külső tudatlanságunkat legyőzzük (vö. Utolsó napok 5.1). A vallásra és a tudományra épülő szellemi és anyagi civilizációnak összhangba kell kerülnie ahhoz, hogy megoldhassuk az emberi élet alapvető problémáit, és Isten eszményének világát megvalósíthassuk. Abban a világban, amit Krisztus fog felépíteni, a tudomány magas fejlettségi szintet fog elérni. A társadalom a legmagasabb szintű lesz, olyan civilizáció, amely a helyreállítás vertikális története során kialakult valamennyi civilizációt horizontálisan helyreállítja az Úr vezetése alatt. Így a civilizációk minden olyan szellemi és anyagi vonása, mely a vallásból és a tudományból kifejlődve virágzott a világ bármely részén, az új igazságtól vezetve végül Koreában találkozik és talál harmóniára. Gyümölcsüket majd Isten régóta vágyott, eszményi világában hozzák meg.

Először is, minden civilizáció leglényegének, mely a földön létrejött, Koreában kell kiteljesednie. Az Egyiptomban és Mezopotámiában felemelkedett ősi szárazföldi kultúrák örökségüket Görögország, Róma és Ibéria félszigeteinek civilizációira hagyták, onnét pedig Nagy-Britannia szigeti civilizációjára. Innét az Egyesült Államokba, egy szárazföldi kultúrába adódott tovább ez a kultúra, majd az irány megfordultával az Egyesült Államokból Japán szigetére került. E kultúra gyümölcseinek végső soron egy félsziget civilizációjában, Koreában kell megteremniük, ott, ahol Krisztusnak meg kell születnie.

Másodszor, a civilizációk középpontja folyók vagy tengerek mentén jött létre, gyümölcseiket pedig a Csendes-óceáni civilizációknak kell meghozniuk, ahová Korea is tartozik. A Nílus, a Tigris és az Eufrátesz partján született folyó menti civilizációk a Földközi-tenger közelségében lévő civilizációknak adták át kultúrájukat: Görögországnak, Rómának, Spanyolországnak és Portugáliának. Ezek öröksége az Atlanti-óceán civilizációiba, legfőképpen Nagy-Britanniába és az Egyesült Államokba került át. Mindezek gyümölcsét azok a civilizációk aratják le, melyeket a Csendes-óceán köt össze: az Egyesült Államok, Japán és Korea.

Végül, a különböző éghajlati övekben született civilizációknak is Koreában kell termést hozniuk. Az évszakok körforgásában az élőlények tavasszal kezdik életüket és szaporodnak, nyáron virágot hajtanak, ősszel teremnek, télen pedig elraktározzák tartalékaikat. A tavasz, nyár, ősz és tél körforgása nemcsak évről évre, de napról napra is megismétlődik: a reggelnek megfelel a tavasz, a délutánnak a nyár, az estének az ősz, és az éjszakának a tél. Az emberi élet négy szakasza – a gyermek-, a fiatal-, a közép- és az öregkor – szintén ezt a mintát követi. Az emberi történelem ugyancsak az évszakok példáját követve bontakozott ki, mivel az élet harmonikus, évszakos körforgása a teremtés törvényeinek egyik meghatározó vonása.

Isten az emberi történelem tavaszán teremtette Ádámot és Évát. A történelemnek tehát az Édenkert mérsékelt égövi civilizációjában kellett volna megkezdődnie, majd a nyárnak megfelelő szakaszában trópusivá, ősszel hűvös éghajlatúvá kellett volna átalakulnia, míg télen egy hideg égövi civilizációban kellett volna elérnie csúcspontját. A bűnbeesés következtében az emberi lények azonban lesüllyedtek a vadak szintjére. Ahelyett, hogy a mérsékelt övben hozták volna létre civilizációjukat, éretlenül, primitív emberként a trópusi égövbe jöttek. Az afrikai kontinensen, Egyiptomban felépítették trópusi civilizációjukat. Ez a szárazföldi civilizáció félszigeteknek és szigeteknek adta tovább kultúráját, ahol kialakult a hűvös éghajlatú civilizáció, ennek örökébe pedig a Szovjetunió hideg égövi civilizációja lépett. E folyamat elérkezett betetőzéséhez: az új Éden mérsékelt övi civilizációjának létrehozásához. Erre minden bizonnyal Koreában kerül sor, ahol az összes civilizáció kiteljesedik.