Az Alapelv tanulmányozása és gyakorlása
Könyvjelzőim
    Még nincsenek könyvjelzőid.
4. fejezet

A helyreállítás gondviselésének két korszaka közti párhuzamok

Amennyiben a helyreállítás gondviselése – melynek legvégső célja a Messiás alapjának felépítése – meghosszabbodik, a Messiás alapját helyreállító gondviselési szakaszoknak ugyancsak meg kell ismétlődniük. Emlékezzünk rá, hogy a Messiás alapja úgy jöhet létre, ha egy központi személy Istennek tetsző módon felajánl egy jelképes áldozatot, amely a feltétel tárgyát is magába foglalja, illetve végighalad egy meghatározott időszakon. Ezenfelül teljesíti a bűnbe esett természet leküzdésének jóvátételi feltételét, felajánl egy tényleges áldozatot, és ezzel felépíti a jellemalapot. A gondviselés folyamán a Messiás alapját helyreállító időszakok ismétlődése annyit jelentett, hogy a jelképes és a tényleges áldozatnak a jóvátétellel való helyreállítását szolgáló szakaszok is megismétlődtek. A gondviselési szakaszok közötti párhuzamokra – melyeket az idézett elő, hogy a Messiás alapját jóvátétel által helyreállító időszakok megismétlődtek – rávilágítanak a történelmi feljegyzések. A helyreállítás gondviselését meghosszabbító korszaknak a megelőző periódust, a helyreállítás gondviselésének korszakát kellett helyreállítania párhuzamos jóvátételi feltételekkel. Az egyes gondviselési időszakok egymással hasonló sajátosságait most ebből a szempontból vegyük szemügyre.

Elsőként azokat a csoportokat kell meghatároznunk, amelyek központi felelősséggel rendelkeztek Isten gondviselésében, illetve a történelmüket leíró történeti forrásokat kell feltárnunk.

Az emberi történelem számtalan nép történelmét foglalja magába. Isten azonban bizonyos népeket kiválaszt arra, hogy a Messiás alapja helyreállításának mintaútján haladjanak, és gondviselésének középpontjába helyezi, törvényeivel irányítja őket. E népek történelme az emberi történelem egészét meghatározza. Az a nép vagy nemzet, amely ezt a küldetést viseli, Isten kiválasztott népe.

Az első kiválasztott nép a Messiás családi szintű alapját felépítő Ábrahám, Izsák és Jákob leszármazottai közül került ki. A helyreállítás gondviselésének korszakában így Izrael volt az a nemzet, amely Isten gondviseléséért elsődlegesen felelős volt. Izrael történelmét megörökítette az Ószövetség, és mindazt a tudást tartalmazza, mely lehetővé teszi a korabeli gondviselés tanulmányozását.

Jézus visszautasításával a zsidó nép azonban elveszítette a jogosultságát arra, hogy központi felelősséggel rendelkezzen Isten gondviselésében. Jézus ezt előre látta, és a szőlőskert példázatában így intette őket: „Elveszik tőletek az Isten országát, s olyan nép kapja meg, amely megtermi gyümölcsét.” (Mt 21,43) Szent Pál gyötrődve mondta saját véréről, a zsidó népről: „Nem mindenki izraelita, aki Izraeltől származik, s nem mindnyájan Ábrahám gyermekei, akik az ő leszármazottai... Nem a testi származás szerinti utódok Isten gyermekei, hanem az ígéret gyermekeit nevezik utódnak.” (Róm 9,6-8)

A helyreállítás gondviselését meghosszabbító korszakban a központi felelősség nem a zsidókra, hanem a keresztényekre szállt: a helyreállítás gondviselésének bevégezetlen küldetését beteljesíteni ők vállalták magukra. A gondviselés történetének alakulását ebben az időszakban a kereszténység történelmének alapján érthetjük meg. Mindezek szerint az ószövetségi korban az első Izraelnek Ábrahám leszármazottai, a második Izraelnek pedig az újszövetségi kor keresztényei tekinthetők.

Az Ószövetség és az Újszövetség összehasonlításakor a Törvény öt könyve (a Teremtés könyvétől a Második Törvénykönyvig), a tizenkét történeti könyv (Józsué könyvétől Eszter könyvéig), az öt bölcsességi könyv (Jób könyvétől a Bölcsesség könyvéig) valamint a próféták tizenhét könyve (Izajás könyvétől Malakiás könyvéig) kerül összevetésre az evangéliumokkal, az Apostolok Cselekedeteivel, az apostolok leveleivel, illetve a Jelenések könyvével. Míg az Ószövetség történeti könyvei Izrael kétezer éves történelmének javáról számot adnak, addig az Apostolok Cselekedetei pusztán a legkorábbi keresztények, a Jézus halála utáni nemzedék történetét rögzíti. Annak érdekében, hogy Isten gondviselési munkájára vonatkozóan az újszövetségi korban is ugyanolyan időtartamról adhassunk számot, mint ahogy az Ószövetség teszi, az Újszövetségen túlmenően tekintetbe kell vennünk a kereszténység teljes, vagyis Jézustól napjainkig terjedő történetét.

Ebből kiindulva össze tudjuk hasonlítani az első és a második Izrael történelmét, valamint befolyásukat a két gondviselési kor egyes időszakainak sajátosságaira. Az egymással párhuzamos időszakok közti egyezések arra a felismerésre vezetnek, hogy a történelmet Isten rendszeres és törvények által meghatározott gondviselése alakítja.

Tartalomjegyzék
  1. 1. rész: Az egyiptomi rabság és a keresztényüldözés a Római Birodalomban
  2. 2. rész: A bírák kora és a területi egyházi vezetés kora
  3. 3. rész: Az egyesült királyság és a keresztény birodalom kora
  4. 4. rész: Észak és dél, valamint kelet és nyugat megosztott királyságának kora
  5. 5. rész: A zsidók, valamint a pápaság száműzetésének és visszatérésének kora
  6. 6. rész: A Messiás eljövetelére és a második eljövetelre való felkészülés kora
  7. 7. rész: A helyreállítás gondviselése és a történelem előrehaladása