1. rész: Isten akaratának eleve elrendelése
Mielőtt megvitatnánk Isten akaratának eleve elrendelését, vizsgáljuk meg azt, hogy mit jelent ez az akarat.
Ne felejtsük el, hogy Isten az ember bűnbeesése miatt nem tudta teljesíteni teremtésének célját. Ennek megfelelően Istennek a bűnbe esett emberiséget vezető gondviselése nem más célt, mint a teremtés céljának megvalósítását szolgálja. Ilyen értelemben Isten akarata az, hogy a helyreállítás teljessé váljon.
Tudnunk kell továbbá azt is, hogy Isten még azelőtt elrendeli akaratát, mielőtt nekikezdene megvalósításának. Amikor megteremtette az embert, Isten meghatározta a célját, amely a teremtés céljának betöltése. Amikor Isten a bűnbeesés miatt nem tudta megvalósítani akaratát, elhatározta, hogy másodszor a helyreállítás gondviselése által fogja ezt megvalósítani, és azóta is ezen munkálkodik.
Istennek meg kell határoznia akaratát, és a jóság, nem pedig a gonoszság eszközeivel kell azt megvalósítania. A teremtés célja tehát jó, s hasonlóképpen a helyreállítás gondviselése és Isten erre irányuló akarata is szintén jó. Istennek éppen ezért semmi olyan szándéka nincsen, amellyel akadályozná a teremtés céljának megvalósulását, vagy amely ezzel szemben állna. Különösen nem rendelhette el a bűnbeesést és azokat a bűnöket, amelyekért az ember ítélet alá kerül. Olyan eseményeket sem rendelhetett el, mint például a világegyetem pusztulása. Isten nem lehetne a jóság Teremtője, ha ezek a gonoszságok az Ő predesztinációjának elkerülhetetlen következményei volnának. Ezenkívül, amennyiben ezeket a gonosz következményeket Ő maga rendelte volna eleve el, nem bánkódott volna felettük, ahogyan ezt a bűnbe esett emberiség gonoszsága, vagy Saul király hitetlensége miatt tette.
Az erről szóló bibliai versek azt mutatják, hogy a gonoszság nem Isten predesztinációjának a következménye, hanem annak, hogy az ember nem teljesíti a felelősségét, és Sátánnal szövetkezik.
Milyen mértékben határozza meg Isten az akaratát, a teremtés céljának végső beteljesülését?
Isten abszolút, egyedi, örök és változatlan, ezért akaratának ugyanígy abszolútnak, egyedinek, öröknek és változatlannak kell lennie. A helyreállítás gondviselésében megnyilvánuló akaratának, amely a teremtés céljának a megvalósítására irányul, szintén abszolútnak, egyedinek, öröknek és változatlannak kell lennie. Ebből következik, hogy Isten akaratának eleve elrendelésének is abszolútnak kell lennie, vagyis egy napon mindenféleképp teljesül majd a teremtés célja, ahogyan ez írva van: „Ahogy mondom, úgy teszek, mihelyt eltervezem, már végre is hajtom”. Mivel Isten abszolút módon elrendeli akaratát, amennyiben az akaratának megvalósítására kiválasztott személy kudarcot vall, Istennek akkor is tovább kell vinnie és be kell teljesítenie a gondviselését, még ha egy újabb személyt kell is kiválasztania erre a küldetésre.
Istennek például az volt az akarata, hogy teremtésének célja Ádám által megvalósuljon. Noha ez nem teljesült, ennek a gondviselésnek az elrendelése abszolút maradt. Isten ezért második Ádámként Jézust küldte el, és rajta keresztül kísérelte meg véghez vinni akaratát. Amikor Jézus a zsidó nép hitetlensége miatt nem tudta teljes mértékben megvalósítani Isten akaratát (vö. Messiás 1.2), megígérte, hogy visszatér majd, hogy beteljesítse küldetését.
Isten akarata az volt, hogy a Káinon és Ábelen alapuló gondviselés által megteremtse a családi szintű alapot a Messiás számára. Miután Káin megölte Ábelt, és így Isten akarata meghiúsult, Isten még egy kísérletet tett arra, hogy Noé családjában megvalósítsa akaratát. Amikor Noé családja is kudarcot vallott, Isten Ábrahámot választotta Noé helyett és rajta keresztül dolgozott.
Mindezt az egyéni küldetések esetében is megfigyelhetjük: azt, hogy Ábelen keresztül nem tudta teljesíteni akaratát, Isten azáltal próbálta helyreállítani, hogy helyette Szetet választotta ki. A Mózes által beteljesületlenül hagyott akaratát Józsué által igyekezett megvalósítani. Amikor Júdás elárulta Jézust, és így meghiúsult Isten Júdásra vonatkozó akarata, Isten egy újabb kísérletet tett akaratának megvalósítására azáltal, hogy helyébe Mátyást választotta ki.