4. rész: Az eredeti érték

4.1 Az eredeti érték meghatározásának mércéje és folyamata

Mi határozza meg egy létező eredeti teremtett értékét? A teremtmények értékét az a kapcsolat határozza meg, mely létezésük célja és az ember irántuk való vágya közt van. Pontosabban, a létezők értéke nem egy teremtésükkor bennük meglévő sajátosság, hanem az a kölcsönös kapcsolat alapozza meg, amely a létezőnek az isteni teremtéseszmény szerinti célja és az ember azon eredeti vágya közt van, hogy az ember ezt a létezőt megbecsülje és annak eredeti értékét felszínre hozza. Valódi értékükre akkor tesznek szert a létezők, amikor egy Isten-központú négypozíciós alapban az objektum szerepében adás-elfogadás kapcsolatot teremtenek egy egyénnel, és kettejük egysége Isten harmadik objektuma lesz.

Mi állítja fel a létezők eredeti értékét meghatározó mércét? Minthogy a teremtmények eredeti értéküket a négypozíciós alapban való részvételük által érik el, s mert a négypozíciós alap középpontja Isten, maga Isten az, aki ezt a mércét felállítja. Mivel Isten abszolút, az objektum – az Istentől eredő mérce alapján meghatározott – eredeti értéke is abszolút.

Nézzünk meg egy rózsát: mi határozza meg e rózsa eredeti értékét? Eredeti szépsége akkor bontakozik ki, amikor a cél, amiért Isten a virágot teremtette, valamint az az Istentől jövő emberi vágy, hogy az ember ezt a rózsát megcsodálja és szépségét a felszínre emelje, egy időben teljesül. Másképpen fogalmazva, az ideális ember az öröm teljességét éli át, amikor a virágtól jövő érzelmi késztetés révén a szépség utáni vágya beteljesül. Abban a pillanatban a virág az eredeti szépségében mutatkozik meg. A virág szépsége akkor lesz abszolút, ha vele teremtett célját megvalósítja, hogy szubjektumának teljes örömet adjon. Az embernek az a kívánsága, hogy egy virág szépségében gyönyörködjön, ama vágyunkat példázza, hogy saját belső természetünk és külső formánk egyes vonásait egy objektumon keresztül érezhessük. Abban a pillanatban, amikor a virág teremtésének célja és az embernek az a vágya, hogy a virág értékét a felszínre hozza, egy időben teljesül, a szubjektum és az objektum harmóniában egyesül.

A teremtmények akkor érik el valódi értéküket, ha szubjektumukkal, az emberrel harmonikus egységre lépnek, valamint egységük Isten harmadik objektumává válik a négypozíciós alapban. A teremtett dolgok valódi értékét az Istentől származó abszolút mércével való kapcsolatuk határozza meg. Mindeddig azonban egy objektum sem rendelkezhetett abszolút, hanem pusztán viszonylagos értékkel, mert kapcsolata a bűnbe esett emberrel nem Isten teremtésének eszményén, hanem sátáni célon és vágyon alapult.

4.2 Az eredeti érzelem, értelem és akarat; az eredeti szépség, az igazság és jóság

Az emberi lélek három fő képességgel rendelkezik: érzelemmel, értelemmel és akarattal. Az ember teste a lélek utasításai szerint cselekszik. Amikor a test a lélek érzelmére, értelmére és akaratára reagál, tettei a szépség, a jóság és az igazság felé viszik. Az emberi lélek, s így az emberi érzelem, értelem és akarat szubjektuma Isten. Az ember – eredeti értékének megvalósítása utáni vágyától hajtva – lelkével válaszol Isten tökéletes érzelmére, értelmére és akaratára, illetve teste közvetítésével eszerint is cselekszik. Az eredeti szépség, az eredeti igazság és az eredeti jóság értékei ezúton nyilvánulnak meg általa.

4.3 A szeretet és a szépség, a jó és a rossz, az igaz ember és a gonosz ember

4.3.1 A szeretet és a szépség

Ha két létező, Isten kettős jellemvonásainak különálló megnyilvánulásai egymással közös alapot teremtenek, akkor adás-elfogadás kapcsolatba lépnek, hogy egységük Isten harmadik objektuma legyen és a négypozíciós alap felépüljön. Azt az érzelmi erőt, amit ennek során a szubjektum az objektumnak ad, szeretetnek, azt az érzelmi erőt pedig, amellyel az objektum a szubjektumnak felel, szépségnek nevezzük. A szeretet ereje aktív, a szépség ösztönző ereje pedig passzív jellegű erő.

Isten és az ember kapcsolatában a szeretetet adó szubjektum Isten, a szépséget visszaadó szubjektum pedig az ember. A férfi és a nő kapcsolatában a szubjektum a férfi, aki szeretetet ad, míg az objektum a nő, aki szépséggel válaszol. A világegyetemen belül az ember a szubjektum, aki szeretetet ad a természetnek, és a természet az objektum, szépséggel felel. Ha azonban a szubjektum és az objektum teljes mértékben, harmóniában egyesül, a szeretet a szépségben, s a szépség a szeretetben van, mert amikor a szubjektum és az objektum körmozgásban eggyé válik, a szubjektum olykor objektumként, és az objektum pedig olykor szubjektumként viselkedik. Nézzük az emberi kapcsolatokat: a szépséget, amivel a beosztott felettesének szeretetére válaszol, hűségnek, amivel a gyermek szülei szeretetére felel, gyermeki hűségnek nevezzük. Erényesség az a szépség, amellyel a feleség férje szeretetére válaszol. A szeretet és a szépség célja az, hogy az Istentől származó, egészséges létezők a négypozíciós alapot létrehozhassák és a teremtés célját megvalósíthassák. Ily módon szeretetük és szépségük megosztásával harmonikus egyként egyesülnek és Isten harmadik objektumává válnak.

Vizsgálódjunk most Isten szeretetének természetéről. Ha Ádám és Éva elérte volna a tökéletességet és mindkettőjük Istennek az Ő kettős jellemvonásait tükröző, valóságos objektuma lett volna, férjként és feleségként egyesültek volna és gyermekeiket egy Isten-központú családban nevelték volna fel. Ekként élve a három objektumukkal való kapcsolataikban a szeretet három fajtáját tapasztalták volna meg: a szülői szeretetet, a házastársi szeretetet és a gyermeki szeretetet. (Az első, a második és a harmadik objektum szeretetét.) A három objektum célja és a négypozíciós alap csak ezt követően valósult volna meg. Ez a teremtés céljának teljesülését jelentette volna. A négypozíciós alapon keresztül áramló sokféle szeretet szubjektuma Isten szeretete. Isten szeretete tehát a három objektum sokféle szeretete folytán nyilvánul meg. A négypozíciós alapba ez a rejtett erő lehel életet. A négypozíciós alap pedig az a csatorna, amin át Isten szeretetének teljessége eljuthat hozzánk. Ez a tökéletes öröm otthona, s a jóság forrása. A teremtés célja ezen az alapon válik teljessé.

4.3.2 A jó és a rossz

Egy cselekedet vagy annak eredménye akkor tekinthető jónak, ha Isten teremtésének céljával összhangban van: amikor a szubjektum és az objektum szeretetük és szépségük megosztásával harmonikus és élénk adás-elfogadás kapcsolaton át egyesülnek, Isten harmadik objektumává lesznek és felépítik a négypozíciós alapot. Másfelől, egy cselekedet vagy annak eredménye akkor rossz, ha megsérti Isten teremtésének célját, oly módon, hogy a négypozíciós alap Sátánnal a középpontban épül fel.

Például, ha Isten első áldását és valódi célját beteljesíti az egyén, az e célt szolgáló tettek és maga az egyén is jó. E cselekedetek magukba foglalják a lélek és a test közt szabadon áramló szeretet és szépség adás-elfogadás kapcsolatát, melyen keresztül a lélek és a test Isten terve szerint egyesül és alkot egyéni szintű négypozíciós alapot. Ha Ádám és Éva teljesíti a második áldást azáltal, hogy olyan családot hoz létre, ami Isten célját megvalósítja, akkor az ide vezető tettek és maga az így felépült család is jó. E tettek közt van, hogy e pár Isten terve szerint, szeretetük és szépségük harmonikus és szenvedélyes megosztása útján egyesül, gyermekeket hoz a világra és nevel fel, s alkot így családi szintű négypozíciós alapot. Továbbmenve, amikor egy tökéletes egyén teljesíti a harmadik áldást, akkor az ide vezető tettek és azok a teremtmények is jók, melyekre az egyén gondot visel. Ha az egyén a természettel mint második énjével bánik és teljes mértékben eggyé válik vele, a létrejövő egység Isten harmadik objektuma lesz, s felépül az uralom négypozíciós alapja. Ezzel ellentétben, amikor az ember a négypozíciós alapot Sátánnal a középpontban hozza létre, valamint Isten három áldásával ellenkező célt valósít meg, a tett és annak eredménye is rossz.

4.3.3 Az igaz ember és a gonosz ember

Az igazságosság az a tulajdonság, amely az embert a jó keresésére és céljának előmozdítására vezeti. A gonoszság az a tulajdonság, amely az embert a rossz keresésére és sátáni céljának előmozdítására vezeti. A jóság eléréséhez az igaz élet abszolút fontosságú.