6. rész: A nem anyagi világ és az anyagi világ, középpontban az emberrel

6.1 A nem anyagi világ és az anyagi világ mint létező valóság

A világegyetem az ember mintájára teremtetett, aki Isten kettős jellemvonásainak a képmása. Emiatt a világegyetem és valamennyi létező szerkezete hasonló az ember felépítéséhez, amely alapvetően lélekből és testből áll (vö. Teremtés 1.2). A világegyetem – a léleknek és a testnek megfelelő – nem anyagi világból és az anyagi világból épül fel, melyek mindegyike valóságos és létező. A nem anyagi világot öt fizikai érzékszervünkkel nem, csak öt szellemi érzékszervünkkel foghatjuk fel. Azok, akiknek részük volt valamilyen szellemi tapasztalatban, arról tesznek tanúságot, hogy a nem anyagi világ éppolyan valóságos, mint az a világ, amelyben élünk. A nem anyagi világ és az anyagi világ együtt alkotják a kozmoszt.

A test nem cselekedhet a lélekkel való kapcsolatától függetlenül, és az egyén sem vihet véghez igaz cselekedeteket Istennel való kapcsolatától elkülönülve. Hasonlóan, a nem anyagi világ sem tudja valódi értékét az anyagi világgal való kapcsolatától függetlenül kifejezni. Továbbmenve, ahogy az ember jellemét nem tudjuk leírni anélkül, hogy lelkének mélyére hatolnánk, és ahogy az emberi élet alapvető értelmét sem ismerhetjük meg Isten megértése nélkül, úgy az anyagi világ természetét és felépítését sem érthetjük meg anélkül, hogy a nem anyagi világ természetét és felépítését megértenénk. A nem anyagi vagy szellemi világ a szubjektum, míg az anyagi vagy fizikai világ az objektum szerepben van. Az utóbbi az előző árnyéka. Amikor fizikai életünk végén elhagyjuk fizikai testünket, a szellemi világban mint szellemi emberek élünk az örökkévalóságig.

6.2 Az ember pozíciója a kozmoszban

Az ember kozmoszban betöltött pozíciója három sajátossággal rendelkezik. Az első, hogy Isten az embert arra teremtette, hogy uralkodjon a világegyetem felett. A világegyetem egymagában nem bír az Istennel szembeni érzékenység képességével, ezért Isten nem kormányozhatja közvetlenül. Isten ehelyett az embert ruházta fel a világegyetem összes létezője iránti érzékenységgel és neki adományozta a világegyetem feletti közvetlen uralkodás jogát. Az emberi testet Isten a fizikai világ elemeiből – vízből, agyagból és levegőből – teremtette, hogy érezhessük és uralhassuk a fizikai világot. Hogy a szellemi világ érzékelésére és uralására is képesek legyünk, Isten szellemi énünket a szellemi világot felépítő elemekből alkotta meg. A Színeváltozás hegyén az akkor több száz éve halott Mózes és Illés megjelentek Jézus előtt és segédkeztek neki. Ők valójában Mózes és Illés szellemei voltak, Jézus mégis tudott beszélgetni velük és felmagasztaltatott előttük. Az ember a fizikai világot uraló testből és a szellemi világot uraló szellemből áll, s így hatalommal rendelkezik mindkét világ felett.

A második, hogy Isten az embert úgy teremtette, hogy a kozmosz harmóniájának középpontja és a két világ közti közvetítő legyen. Amikor az egyén lelke és teste adás-elfogadás kapcsolat által eggyé válik és Isten valóságos objektuma lesz, a fizikai világ és a szellemi világ – középpontjukban ezzel az egyénnel – szintén adás-elfogadás kapcsolatba kezd. Harmonikus egységükkel egy Istenre fogékony kozmosz épül fel. Ahogy a hangvilla két ága közt a rezgéseket a levegő továbbítja, úgy a két világ közti közvetítő s harmóniájuk középpontja az ember. A két világ közti kapcsolattartás módja pedig a rádióhoz vagy a televízióhoz hasonlítható, melyek a láthatatlan hullámokat érzékelhető hangokká és képekké alakítják át. A szellemi világ valóságát az ember ekképpen tudja pontosan közvetíteni a fizikai világnak.

A harmadik, hogy Isten az embert úgy teremtette, hogy a kozmosz valamennyi létezőjének lényegét magába sűrítse. A világegyetem pedig úgy teremtetett, hogy Isten az ember számára elképzelt belső természetet és külső formát számtalan szilárd alakban jelenítette meg, illetve fejlesztette ki. Az emberi szellem a szellemi világban található összes elemet magába sűríti, mivel Isten a szellemi világot úgy alkotta meg, hogy az az emberi szellem belső természetének és külső formájának megjelenítése legyen. Az emberi test a fizikai világban megtalálható összes elemet magába sűríti, mivel Isten a fizikai világot arra teremtette, hogy az emberi test belső természetének, és külső formájának megnyilatkozása legyen. Következésképpen, mivel az ember a kozmoszban lévő összes dolog lényegét magában foglalja, minden egyes ember egy mikrokozmosz.

A bűnbeesés miatt azonban a világegyetem elveszítette urát. Szent Pál így írt: „Maga a természet sóvárogva várja Isten fiainak megnyilvánulását” (Róm 8,19) – vagyis azokat, akik eredeti állapotukat helyreállították. Az egyetemes harmónia középpontját jelentő ember bűnbeesésével azonban a szellemi és a fizikai világ közti adás-elfogadás kapcsolat tragikus módon megszakadt. Egybeolvadásukra és harmóniájuk kiteljesítésére a két világ teljességgel képtelenné vált. Minthogy megosztottságuk továbbra sem szűnt meg, Szent Pál így folytatta: „...az egész természet (együtt) sóhajtozik és vajúdik mindmáig” (Róm 8,22)

Jézus a testben és szellemben tökéletes új Ádámként jött el, a kozmosz mikrokozmosza volt. A Biblia emiatt írja: „...hiszen (Isten) mindent lábai alá vetett”. Jézus a Megváltónk. Azért jött a világba, hogy a bűnbe esett emberek számára megnyissa az utat ahhoz, hogy tökéletessé váljanak, miként Ő maga is tökéletes, s hogy szívünket arra indítsa, hogy higgyünk benne és legyünk eggyé vele.

6.3 A fizikai én és a szellemi én közötti kölcsönhatás

6.3.1 A fizikai én felépítése és működése

A fizikai ént a fizikai lélek (szubjektum) és a fizikai test (objektum) kettős jellemvonásai építik fel. A fizikai lélek a fizikai testet a fennmaradáshoz, a védekezéshez és a szaporodáshoz szükséges működések fenntartására vezeti. Az ösztön például az állatok fizikai lelkének egyik vonása. A fizikai én egészséges növekedéséhez megfelelő táplálék kell. Szüksége van nem tapintható, jang jellegű táplálékra, azaz levegőre és napfényre, valamint tapintható, jin jellegű ennivalóra és vízre. A test az emésztő- és a keringési rendszer útján teremt adás-elfogadás kapcsolatot a táplálékkal.

Azt, hogy a szellemi én jóvá vagy rosszá válik, elsősorban a fizikai én jó vagy rossz viselkedése határozza meg. Ez annak köszönhető, hogy a fizikai én egy bizonyos vitalitáselemnek (életerőelemnek) nevezett elemet juttat a szellemi énnek. Mindennapjaink tapasztalatai alapján tudjuk, hogy lelkünk örvendezik, amikor fizikai énünk jó cselekedetet tesz, de miután gonosz tettet hajtunk végre, nyugtalanok leszünk. A magyarázat az, hogy a vitalitáselemek – amelyek a fizikai énünk cselekedeteitől függően jók vagy rosszak – szellemi énünk részévé válnak.

6.3.2 A szellemi én felépítése és működése

Szellemi énünk vagy szellemünk egy létező, azonban nem anyagi valóság, amely csak szellemi érzékszerveinkkel fogható fel. Ez fizikai énünk szubjektuma. Szellemünk közvetlen kapcsolatba léphet Istennel, és arra teremtetett, hogy uralkodjon a nem anyagi világ, s benne az angyalok felett is. Szellemi énünk megjelenésében a fizikai énünkhöz hasonlít. Miután elhagyjuk fizikai énünket, a szellemi világban élünk az örökkévalóságig. Az örök élet után amiatt vágyakozunk, mert legbelső énünk az örök természettel bíró szellemi én.

Szellemi énünket a szellemi lélek (szubjektum) és a szellemi test (objektum) kettős jellemvonásai építik fel. Középpontja a szellemi lélek, ahol Isten lakozik. A szellem kétféle táplálék adás-elfogadás kapcsolata által növekedik: az életelemek jang jellegű, Istentől jövő elemek, a vitalitáselemek pedig jin jellegű, a fizikai éntől származó elemek. A szellemi én nemcsak kap elemeket a fizikai éntől, de úgynevezett élő szellemi elemeket vissza is juttat neki. Ha az emberek egy mennyei szellem kegyelmében részesülnek, fizikai énjükben sok pozitív változás zajlik le, végtelen öröm és új erő tölti el őket, amely akár még a betegséget is elűzi. Ilyen jelenségek amiatt történhetnek, mert a fizikai én a szellemi éntől szellemi elemeket kap.

A szellem csak addig növekedhet, amíg a testben lakozik. A fizikai én és a szellemi én kapcsolata így a fának és gyümölcsének kapcsolatához hasonlítható. Ha a fizikai lélek engedelmeskedik a szellemi énnek, s a fizikai én a szellemi lélek jó céljának megfelelően cselekszik, a fizikai én a szellemi éntől szellemi elemeket kap és egészségessé válik. A fizikai én a szellemi énnek cserébe jó vitalitáselemeket juttat, ami a szellemi ént képessé teszi arra, hogy a jóság irányába megfelelőképpen növekedjen.

A szellemi lélek legbensőbb kívánságait az igazság tárja fel. Az embernek először az igazság segítségével meg kell értenie szellemi lelkének legmélyebb vágyát, majd e tudás szerint kell cselekednie, hogy feladatát teljesítse. A szellemi elemek és a vitalitáselemek csak ezt követően léphetnek egymással kapcsolatba s tehetik lehetővé azt, hogy az egyén a jóság irányába fejlődjön.

A szellemi elemek és a vitalitáselemek közti kapcsolat a belső természet és külső forma viszonyának felel meg. Mivel a szellemi elemek mindenkiben állandóan munkálkodnak, még a gonosz ember eredeti lelke is hajlik a jóságra. Azonban ha nem jó életet él, a szellemi elemek nem kezdhetnek helyes adás-elfogadás kapcsolatot a vitalitáselemekkel, és nem kerülhetnek az ember fizikai énjébe, hogy azt egészségessé tegyék.

Az előzőekből arra következtethetünk, hogy a szellemi én tökéletességét az egyén csak földi élete során érheti el. A szellemi ént, míg a fizikai én talaján növekedik, a szellemi lélek vezeti. A szellemi én növekedése során, tökéletességének eléréséig a teremtés elvei által meghatározott három szakaszon halad át. A kialakulás szakaszában lévő szellemet kialakuló szellemnek, a növekedés szakaszában lévőt élő szellemnek, s a kiteljesedés fokán lévőt isteni szellemnek nevezzük.

A szellem isteni szellemként akkor teljesedik ki, amikor az egyén szellemi énje és fizikai énje Isten-központú adás-elfogadás kapcsolatban egyesül és felépíti a négypozíciós alapot. Az isteni szellem a szellemi világ valóságát pontosan éli át és érzékeli. Ahogy ezek a szellemi történések a testtel közös hullámhosszra kerülnek, fiziológiai jelenségekként mutatkoznak meg, és öt fizikai érzékszervünk által felfoghatóvá válnak. A földi Mennyországot az isteni szellem szintjén lévő emberek hozzák létre, akik szoros kapcsolatban vannak a szellemi világgal. Amikor fizikai testüket elhagyják, a szellemi világ Mennyországába kerülnek át. A Mennyország az égben tehát csak a földi Mennyország felépülését követően valósulhat meg.

A szellem érzékenysége a földi élet folyamán a fizikai énnel való kölcsönhatás által fejlődik ki. Emiatt halála után csak az az egyén élvezheti Isten szeretetét teljes egészében, aki itt a földön eléri a tökéletességet, s aki teljesen elmélyül Isten szeretetében. A szellem minden jellemzőjét addig fejleszti ki, amíg a fizikai énben van: a bűnös földi élet a bűnbe esett ember szellemében a gonoszt és a csúfot erősíti, bűneinek földi életében való megváltása pedig megnyitja a szelleme jóvá válásához vezető utat. Ez volt az ok, amiért Jézusnak testben kellett eljönnie, hogy megváltsa a bűnös emberiséget. Földi életünk során jó életet kell élnünk. A Mennyország kulcsát Jézus a földön maradó Péternek adta, és azt mondta: „...amit megköttök a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldotok a földön, a mennyben is fel lesz oldva” (Mt 18,18) mivel a helyreállítás gondviselésének elsődleges feladatát a földön kell véghez vinni.

Azt, hogy egy egyén halála után szelleme a mennybe vagy a pokolba kerül, nem Isten, hanem maga a szellem határozza meg. Az ember úgy teremtetett, hogy a tökéletesség elérése után Isten szeretetét lélegezze be. Azok, akik bűnös cselekedeteket hajtottak végre a földön, rokkant szellemek lesznek, képtelenek belélegezni Isten szeretetét. Csak kínlódva tudnak az igaz szeretet központja, Isten előtt megállni. Saját akaratukból választják lakóhelyükül a poklot, távol Isten szeretetétől.

Mivel az emberi szellem csak a fizikai én talaján növekedhet, a szellem szaporodása ugyanakkor történik, mint a fizikai én szaporodása: a földi élet folyamán.

6.3.3 A szellemi lélek, a fizikai lélek, valamint kapcsolatuk az emberi lélekkel

Az emberi lélek a szellemi lélekből és a fizikai lélekből áll. Ezek kapcsolata a belső természet és a külső forma viszonyával megegyező. Amikor adás-elfogadás kapcsolat által Isten-központú egységet hoznak létre, egyesülésük eredménye az összhang és a teremtés célja felé vezeti a szellemi ént és a fizikai ént. Ez az egység az emberi lélek. A lelkiismeret az emberi lélek azon működése, amely veleszületett természete folytán mindig az általunk jónak gondolt cél felé vezet bennünket. A bűnbeesés következtében azonban az ember tudatlanná vált Isten, s így a jóság abszolút mércéje felől is. Ezért pusztán saját lelkiismeretünkre támaszkodva nem tudunk helyesen ítélkezni. Mivel a jóság mércéje emiatt változó, lelkiismeretünk mércéje is folyton ingadozik, és ez még a lelkiismeretes életet pártoló emberek között is gyakorta vált ki vitát. Az eredeti lélek az emberi lélek azon működése, amely az abszolút jóság felé törekszik. A lelkiismerethez úgy viszonyul, miként a belső természet a külső formához.

A lelkiismeret az egyént a tudatlanul felállított mérce szerint vezeti a jóság felé, még ha ez a mérce különbözik is az eredeti mértéktől. Az eredeti lélek azonban fogékony a helyes irányra, a hibás mércét elveti és a lelkiismeret javításán munkálkodik. Mindaddig, amíg szellemi lelkünk és fizikai lelkünk Sátán fogságában van, az adás-elfogadás kapcsolatukban születő egység a gonosz lélek. A gonosz lélek az embert állandóan rossz tettekre hajtja. Eredeti lelkünk és lelkiismeretünk afelé irányítanak bennünket, hogy a gonosz lelket eltaszítsuk magunktól. Elszántan vezetnek bennünket, hogy a gonosz vágyakat elutasítsuk és a jósághoz csatlakozzunk, hogy sátáni kötelékeinket elszakítva Isten felé fordítsuk arcunkat.