3. rész: A helyreállítás gondviselése Ábrahám családjában
A helyreállítás gondviselése Kám bűne miatt meghiúsult Noé családjában. Mindamellett Isten abszolút módon elrendelte, hogy a teremtés céljának egy napon meg kell valósulnia. Noé szívének a Menny iránti hűségére alapozva elhívta Ábrahámot, és az ő családjával a helyreállítás gondviselésének új szakaszát nyitotta meg.
Ábrahám családjára hárult Noé befejezetlenül hagyott feladata, a Messiás alapjának helyreállítása, majd ezen az alapon a Messiás fogadása. Így, akárcsak előtte Noénak, Ábrahámnak is jóvátételeken keresztül helyre kellett állítania a hitalapot, fiaira pedig a jellemalap jóvátétel általi helyreállítása várt.
3.1 A hitalap
3.1.1 A hitalap központi személye
A helyreállítás gondviselése során Ábrahám családjában a hitalap helyreállításának központi személye Ábrahám volt. Isten Ábrahámot választotta ki, hogy átvegye a küldetést, melyet Noé megpróbált véghez vinni: teljesíteni az Ő akaratát. Ábrahám azonban csakis úgy örökölhette ezt a küldetést, ha jóvátételek árán helyreállítja mindazokat a feltételeket, amelyek helyreállítása Noé feladata volt, és amelyek Kám bűne miatt Sátán befolyása alá kerültek.
Az első feltétel, ami Noé családjában Sátán támadása miatt elveszett, az Ádám és Noé közti tíz nemzedék, valamint a negyvennapos ítéleti időszak volt; így Ábrahámnak tíz nemzedéket kellett jóvátennie. A tíz nemzedék mindegyikének helyre kellett állítania a negyvenes számot, amely az özönvíz általi ítéletet jelképezte. Mivel a negyvennapos özönvíz kudarccal végződött, s mert negyven nap kevés egy nemzedék helyreállítására, az özönvíz helyreállítását szolgáló időszak mind a tíz generációban negyven évre hosszabbodott. Ez hasonló Mózes idejéhez, amikor a negyvennapos kémkedés hibáját negyvenéves pusztai vándorlással kellett helyreállítani. Így Noé után egy tíz nemzedéket felölelő, négyszáz éves jóvátételi időszak elmúltával választotta ki Isten Ábrahámot, hogy Noé helyébe lépjen.
A következő feltétel, amely Sátán támadása miatt elveszett Noé családjában, a hit atyjának, illetve Kámnak – akinek Ábel szerepét kellett volna felvennie – a pozíciója volt. Ábrahám csak úgy kerülhetett Noé pozíciójába, ha először jóvátételekkel helyreállítja a hit atyjának, valamint Kámnak a szerepét. Hogy Noé helyett a hit atyjának pozíciójába léphessen, egy jelképes áldozatot kellett felajánlania, amivel – akárcsak Noé a bárka felépítésével – hitét és szívének hűségét bizonyítja. Hogyan állíthatta helyre Ábrahám Kám pozícióját is? Kám Ábelt képviselte, akit Isten a legjobban szeretett: mindketten másodszülöttek voltak és kiválasztottak arra, hogy a tényleges áldozat központi személyei legyenek. Miután Sátán elvette Kámot, a jóvátétel általi helyreállítás elveinek megfelelően Isten magának követelhetett valakit, akit Sátán nagyon szeretett. Ezért hívta el Isten Ábrahámot, aki Terachnak, egy bálványimádónak volt a fia.
Ábrahám átvette Noé, s ezzel Ádám küldetését is. Ilyenképpen a helyreállított Ádámot jelképezte. Ahogy Isten megáldotta Ádámot és Noét, úgy megáldotta Ábrahámot is: „Nagy néppé teszlek. Megáldalak és naggyá teszem nevedet, s te magad is áldás leszel. Megáldom azokat, akik áldanak téged, de akik átkoznak téged, azokat én is megátkozom. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége.” (Ter 12,2–3) Miután megkapta az áldást, Isten parancsolatának engedelmeskedve Ábrahám elhagyta apja házát Háránban, majd feleségével, Sárával, meg unokaöccsével, Lóttal és minden vagyonával, szolgájával együtt Kánaánba ment. Ilyenformán Ábrahám útja Kánaán helyreállításának egyfajta mintaútja volt, melyet később Jákob és Mózes is járt. Valamennyi családtagjukkal és vagyonukkal elindultak Háránból és Egyiptomból, és sok nehézséget elszenvedve jutottak el Kánaánba. Ábrahám útja Jézusét is előrevetíti: az emberiség és a teremtés kiszabadítását Sátán világából, és visszavezetését Istenhez (vö. Mózes és Jézus 1.2).
3.1.2 A hitalap helyreállításához szükséges áldozatok
3.1.2.1 Ábrahám jelképes áldozata
Isten megparancsolta Ábrahámnak, hogy áldozzon fel egy üszőt, egy gerlét és egy galambot, egy bakot meg egy kecskét. Ezek az állatok voltak az áldozat tárgyai, amelyekre a hitalap helyreállításához szükség volt. E jelképes áldozat bemutatása előtt azonban Ábrahámnak igazolnia kellett hitét, miképpen Noét már a bárka megépítése előtt is igaz embernek ismerte el Isten.
A Biblia nem magyarázza el tisztán, hogyan mutatta meg Noé a hitét, de abból, hogy „Noé igaz ember volt, kifogástalanul élt kortársai között, és Noé Isten színe előtt járt”, láthatjuk, hogy Noé korábban bizonyította hitét, és Isten érdemesnek találta arra, hogy a bárka megépítésére kérje. Azoknak, akik a helyreállítás útján járnak, valójában folyamatosan meg kell erősíteniük hitüket.
Vizsgáljuk meg, hogyan erősítette meg hitét Ábrahám a jelképes áldozat előtt.
Mivel Noé az emberiség második őse volt, ahhoz, hogy Ábrahám helyreállítsa Noé pozícióját, egyúttal Ádám pozícióját is fel kellett vennie. Emiatt – még a jelképes áldozat bemutatása előtt – szükség volt egy jelképes jóvátételi feltételre, mely Ádám családja szerepének helyreállítására szolgált.
Erre vonatkozóan a Biblia számot ad arról, hogy Ábrahám az éhínség elől Egyiptomba ment. Amikor Egyiptomba értek, Ábrahám mint húgát mutatta be Sárát, mert aggódott, hogy a fáraó szemet vet a feleségére. Ábrahám ugyanis attól félt, hogy megölik, ha kitudódik, hogy ő Sára férje. A fáraó parancsára valóban át kellett engednie a fáraónak Sárát, aki a húgának tettette magát. Isten ezért megbüntette a fáraót, Ábrahám pedig visszakapta a feleségét, unokaöccsével, Lóttal, s azzal a hatalmas vagyonnal együtt, amit a fáraó adott neki, majd elhagyták Egyiptomot Ábrahám anélkül, hogy tudott volna róla, végigjárta azt a gondviselési utat, amely Ádám családja szerepének a jelképes jóvátételi feltételét jelentette.
Amikor az arkangyal Évával kapcsolatba lépett – és Éván keresztül annak minden leszármazottját és a teremtést uralma alá vonta –, Ádám és Éva még testvérek voltak. Ahhoz, hogy Ábrahám helyreállítsa ezt, először meg kellett engednie a Sátánt jelképező fáraónak, hogy elvegye Sárát, aki a lánytestvér szerepét játszotta. Aztán mint a feleségét kellett visszavennie Sárát a fáraótól; együtt Lóttal, aki az egész emberiséget, valamint a vagyonnal, amely a teremtést jelképezte. Ábrahám útja a későbbiekben mintaútként szolgált Jézus számára. E jóvátételi feltétel teljesítésével Ábrahám a jelképes áldozat bemutatására is érdemesítette magát.
Mi volt a jelentősége Ábrahám jelképes áldozatának? Annak érdekében, hogy Ábrahám a hit ősatyjává váljon, jóvátételeken keresztül helyre kellett állítania Noé pozícióját – akit Isten arra szánt, hogy a hit ősatyja legyen – illetve Noé családjának pozícióját. Ezen túlmenően helyre kellett állítania Ádámnak és az ő családjának pozícióját. Ábrahámnak tehát az volt a feladata, hogy megfelelő áldozatot mutasson be mindannak a helyreállításáért, amit Káin és Ábel az áldozatukkal, Noé családja pedig a bárkára épülő gondviseléssel próbáltak megtenni. Ábrahám jelképes áldozata tehát ilyen jelentéssel bírt.
Ábrahám jelképes áldozatának háromféle tárgya volt: először is egy gerle és egy galamb, másodszor egy kecske és egy bak, harmadszor pedig egy üsző. E háromféle áldozat a világegyetemet jelképezte, amely a növekedési folyamat három szakaszában éri el tökéletességét. A kialakulási szintet a galamb képviselte. Amikor Keresztelő János a Jordán folyóban megkeresztelte Jézust, Isten lelke galamb képében szállt alá Jézusra; mivel Jézus azért jött el, hogy a galambbal jelképezett ószövetségi kort, más szóval a gondviselés kialakulási szakaszát beteljesítse. Egy másik indok is van amögött, a Lélek miért galamb képében szállt le Jézusra: Jézusnak kellett helyreállítania azt a hibát, amit – mint látjuk majd – Ábrahám a galamb felajánlásakor elkövetett.
A bak a növekedési szakaszt jelképezte. Amikor Jézus az Ószövetség korát beteljesítve helyreállította mindazt, amit a galamb képviselt, a gondviselés növekedési szakaszánál megnyitotta az Újszövetség korát, amelyben a bak által képviselt dolgok helyreállítása volt a cél. Keresztelő János bizonyságot tett arról, hogy a Lélek galamb képében alászállt Jézusra; ami annyit jelentett, hogy az Ószövetség beteljesítése Jézus küldetése volt. Ezt látva Keresztelő János amellett is tanúságot tett, hogy Jézus a növekedési szinten is megkezdi misszióját: „Nézzétek, az Isten Báránya! Ő veszi el a világ bűneit”.
A kiteljesedés szakaszát az üsző jelképezte. A Biblia feljegyzi, hogy egy alkalommal, amikor egy találós kérdést adott fel Sámson a filiszteusoknak, azok arra kényszerítették Sámson feleségét, hogy vegye rá férjét, árulja el a választ. Sámson így szólt hozzájuk: „Ha nem az én üszőmmel szántottatok volna, nem fejtettétek volna meg talányomat”. Sámson metaforájából kitűnik, hogy a feleségét nevezte üszőnek.
Jézus az egész emberiség vőlegényeként jött el, s minden odaadó hívőnek – képletes értelemben – mint Jézus menyasszonyának kell várnia visszajövetelét. Miután vőlegényükkel, Jézussal megülik a Bárány Menyegzőjét, Jézus feleségeiként, vele egyesülve élnek tovább a Mennyországban. A Második Eljövetel Urát követő kor, a Beteljesedett Szövetség kora emiatt az üsző, vagyis a feleség kora. Annak magyarázataként, hogy egyes médiumok olyan tartalmú kinyilatkoztatást kaptak, mely szerint a jelen időszak a tehén vagy üsző kora, az szolgál, hogy napjainkban a kiteljesedési szakasz küszöbén állunk.
Vizsgáljuk meg, mit tett jóvá Ábrahám e három áldozat útján. Azokat a jelképes áldozatokat kellett helyreállítania, melyeknek a helyreállítását Ádám és Noé idejében Isten nem tudta véghez vinni: az Ádám, illetve Noé családjában helyesen bemutatott felajánlásokat, amelyekre a későbbi hibák miatt Sátán formált jogot. Ábrahám áldozata ezeknek a – tényleges áldozat bemutatásában elkövetett – hibáknak a jelképes jóvátételi feltételét is jelentette. Más szavakkal, a háromféle dolgot felajánló jelképes áldozat célja az volt, hogy Ábrahám nemzedékében (horizontálisan) valamennyi jóvátételi feltétel helyreálljon, ami a gondviselés folyamatában (vertikálisan) Ádám, Noé és Ábrahám három nemzedékében összegyűlt.
A háromféle áldozatot – a kialakulást, a növekedést és a kiteljesedést jelképező galambot és gerlét, bakot és kecskét meg üszőt – miért helyezte Ábrahám ugyanarra az oltárra? A bűnbeesés előtt Ádám felelt azért, hogy élete folyamán áthaladjon e három szakaszon. Ábrahámra, aki most Ádám szerepébe került, hasonló feladat hárult: helyre kellett állítania a gondviselés történetét, amit Isten a három gondviselési jelentőségű nemzedéken keresztül vezetett (Ádám – kialakulás, Noé – növekedés, Ábrahám – kiteljesedés). Pusztán egyetlen áldozat felajánlásával helyreállíthatta volna azokat a hármas számmal kapcsolatos feltételeket, amelyek beszennyeződtek. Ábrahám áldozatának jelképessége Isten szándékáról tanúskodik, hogy a helyreállítás gondviselését végre egyszer s mindenkorra véghez vigye.
Nézzük meg, hogyan teljesítette Ábrahám a jelképes áldozatot:
„Erre megparancsolta neki: Hozz egy hároméves üszőt, egy hároméves kecskét, egy hároméves bakot, egy gerlét és egy galambot. Amikor odahozta neki ezeket az állatokat, középen átvágta őket és a két felet egymás mellé állította; a madarakat azonban nem vágta szét. Akkor rablómadarak szálltak a testekre, de Ábrám elűzte őket. Amikor a nap lenyugodott, Ábrámot mély álom fogta el s nagy félelem szállta meg. Ő azonban így szólt Ábrámhoz: Tudd meg, hogy nemzetséged idegen lesz egy országban, amely nem az övé. Szolgálni fogtok neki, azok pedig elnyomják őket négyszáz esztendeig.” (Ter 15,9-13) A gerlét és a galambot Ábrahám nem vágta ketté, ahogy kellett volna, ezért ragadozó madarak szálltak rájuk és beszennyezték a felajánlást. Ábrahám hibájának eredményeként az izraeliták arra a sorsra ítéltettek, hogy Egyiptomba menjenek és négyszáz éven keresztül elnyomásban szenvedjenek.
Miért követett el bűnt Ábrahám, amikor nem vágta ketté a madarakat? A válasz csak az Alapelv segítségével érthető meg. Kezdjük azzal, hogy miért kellett kettévágni az áldozatokat?
Isten megváltó munkájának az a célja, hogy helyreállítsa a jóság uralmát, és ehhez először elválasztja a jót a rossztól, majd elpusztítja a rosszat és a jót felemeli. Emiatt kellett Ádámot kettéválasztania Káinban és Ábelben az áldozat bemutatása előtt; Noé idejében emiatt sújtott le az özönvíz ítéletével a rosszra és őrizte meg Noé családját a jó oldalán. Isten azért kérte Ábrahámtól, hogy felajánlásuk előtt vágja ketté az áldozatokat, hogy ezzel jóvátegye Ádám és Noé kudarcát a jó és a rossz szimbolikus szétválasztásában.
Az áldozatok kettévágása először is Ádám családjának a helyreállításához volt szükséges, amelyben Káin és Ábel úgy vált külön, hogy egyikük a jót, másikuk a rosszat képviselte. Másodszor az özönvíz negyven napjának helyreállítását szolgálta, amikor a jó és a rossz elvált egymástól. Harmadszor egy jelképes feltételt jelentett arra, hogy a jó birodalma különváljon a Sátán által uralt világegyetemtől. Negyedszer pedig azért volt szükséges, mert amikor vérségi kapcsolatba került Sátánnal, a bűnös emberiséget a halál vére szennyezte be. Az áldozatok kettéválasztása és a sátáni vér elfolyatása révén az áldozat megszentelődhetett.
Miért volt bűn az áldozat kettévágásának elmulasztása? Először is azt jelentette, hogy Káin és Ábel szétválása nem történt meg. Isten nem fogadhatta el a kettéválasztás nélküli áldozatot, mert így nem volt olyan Ábel-típusú objektuma, akivel kapcsolatba léphetett volna. Ennek következtében Káin és Ábel áldozatának hibái nem álltak helyre. Másodszor, az állatok ketté nem vágása egyenértékű volt azzal a mulasztással, amikor Noé idejében – még az özönvíz ellenére is – a jó és a rossz nem vált el egymástól. Amint Noé családjának hibája, úgy Ábrahám hibája is megfosztotta Istent attól, hogy legyen egy objektuma, amely a jóságot képviseli. Ily módon az a hiba ismétlődött meg, amely az özönvíz gondviselését meghiúsította. Harmadszor azt jelentette, hogy nem jött létre az a jelképes feltétel, melynek alapján Isten jó birodalma és a Sátán uralmában lévő világegyetem különválhatott volna. Negyedszer, az áldozatok nem szentelődhettek meg, mert nem folyt el belőlük a sátáni vér, így Isten nem fogadhatta el őket.
Más fogalmazásban, amikor Ábrahám anélkül ajánlotta fel a madarakat, hogy előbb kettévágta volna őket, akkor olyan áldozatot mutatott be, amely még mindig Sátán birtokában volt; s ez a hiba annak elismerését jelentette, hogy az áldozatra Sátán tarthat igényt.
A galamb, amely a kialakulási szakaszt jelképezte, Sátán uralmában maradt. A növekedési szakaszt képviselő bakra és a kiteljesedési szakaszt képviselő üszőre Sátán szintén jogot formált, minthogy e két szint alapja a kialakulási szakasz. Mivel így az egész áldozat Sátáné lett, a madarak kettévágásának elmulasztása bűnnek számít.
A következőkben vizsgáljuk meg, mit jelent az, hogy rablómadarak szálltak a testekre.
Az első emberpár bűnbeesése óta Sátán folyamatosan ott lopakodott azok közelében, akik Isten akaratának megvalósulásáért dolgoztak. Amikor Káin és Ábel mutatta be áldozatát, Sátán ott leselkedett az ajtajuk előtt. Noé történetében a köröző holló jelképezte, hogyan kereste Sátán az alkalmat, hogy rögtön az özönvíz után megtámadja Noé családját.
Amikor Ábrahám a jelképes áldozatot ajánlotta fel, Sátán ugyanúgy várta a lehetőséget, hogy elragadja; és látva, hogy a madarak nem lettek kettévágva, azonnal megszentségtelenítette az áldozatot. A Biblia ezt azzal a képpel írja le, hogy rablómadarak szálltak az áldozatra.
Ábrahámnak a jelképes áldozatban elkövetett hibája oda vezetett, hogy a felajánlás beszennyeződött. Az összes feltétel elveszett, amit Isten ezen az áldozaton keresztül akart helyreállítani. Ennek következményeként Ábrahám leszármazottainak négyszáz évig tartó elnyomást és rabszolgasorsot kellett elszenvednie Egyiptom földjén. Nézzük meg, miért a leszármazottakat sújtotta ez a büntetés.
Isten egy négyszáz éves időszak végeztével hívta el Ábrahámot, hogy ajánljon fel egy jelképes áldozatot. E négyszáz évre a Sátántól való elváláshoz volt szükség: Kám bűnének a helyreállítására szolgált, amely miatt az Ádám és Noé közötti tíz nemzedék és az özönvíz ítéletének negyven napja Sátán oldalára került. Ezenkívül azt a jóvátételi feltételt is jelentette, amely ahhoz volt szükséges, hogy a jelképes áldozat bemutatásával Ábrahám a hit atyjává váljon. Amikor Ábrahámnak a jelképes áldozatban tett hibája miatt Sátán magának követelhette az áldozatot, ez a négyszáz éves időszak is Sátán birtokába került. Amiatt, hogy a nemzet szintjén visszaálljon az Ábrahám mulasztása előtti állapot – ami azzal a helyzettel állítható párhuzamba, melyben a bárka építésére Isten elhívta Noét – Isten egy újabb négyszáz éves időszakot jelölt ki a Sátántól való elválás érdekében. Ez időszak során a zsidók rabszolgák voltak Egyiptomban. Ezalatt – nemzeti szinten – helyre kellett állítaniuk Noénak és Ábrahámnak mint a hit atyjainak a küldetéseiben megtörtént helyzeteket, s egyúttal megteremteni az alapot, amely arra szolgált, hogy Mózes nekiláthasson a missziójának. A rabszolgaság ideje tehát egyfelől büntetés volt Ábrahám hibájáért, másrészt pedig egy olyan időszak volt, amelyben a zsidók a Sátántól való elszakadás alapját, illetve Isten gondviselésében egy új szakasz alapját építették.
Az előzőekben volt arról szó, hogy Isten azt remélte, hogy Ábrahám sikerrel mutatja majd be a háromféle felajánlásból álló jelképes áldozatot egy oltáron, és ezzel a kialakulás, a növekedés és a kiteljesedés szakaszára vonatkozó terve is egy időben teljesül. Isten terve ellenére Ábrahám elbukott, megismételte a múlt hibáit. A reá épülő gondviselés kitolódott Ábrahám, Izsák és Jákob három nemzedékére.
3.1.2.2 Ábrahám feláldozza Izsákot
Miután Ábrahám hibázott a jelképes áldozat bemutatásában, Isten azt parancsolta neki, hogy egyetlen fiát, Izsákot áldozza fel égőáldozatként. Isten ezzel a gondviselés új szakaszát nyitotta meg, hogy Ábrahám hibáját jóvátételek árán helyreállítsa. Ha Isten arra rendel el valakit, hogy akaratának egy bizonyos részét végrehajtsa, és ez a személy kudarcot vall felelőssége teljesítésében, a predesztináció elveinek megfelelően Isten nem választja másodszor is őt. Isten vajon miért hívta újra Ábrahámot, hogy áldozza fel Izsákot?
Három okot találhatunk. Először is, a hármas szám a kiteljesedést, a befejezettséget jelképezi (vö. Szakaszok 2.4). Isten törvényei szerint szükségszerű, hogy amikor harmadszor megy végbe a gondviselés a Messiás alapjának létrehozásához, akkor eljusson a kiteljesedésig. Így a gondviselés a Messiás alapjának létrehozása érdekében az első szakaszban Ádám családjában kezdődött, majd a második szakaszban Noé családjával folytatódott, és a harmadik szakaszban, Ábrahám családjában volt hivatott lezárulni. Ábrahám emiatt kapott lehetőséget egy – jóllehet nagyobb mértékű – jóvátételi feltétel teljesítésére, hogy jelképesen helyreállítsa mindazt, amit a korábbi jelképes áldozatban elkövetett hibája miatt elveszített. A nagyobb mértékű jóvátételi feltétel a fiának, Izsáknak a felajánlása volt.
Másodszor: Ábrahám az áldozat felajánlásakor – ahogy előbb leírtuk – Ádám pozíciójában volt. Sátán Ádámot és ugyanúgy a fiát, Káint is megtámadta, a család két nemzedékét beszennyezte. A jóvátétel általi helyreállítás elvei szerint Istennek lehetősége nyílt arra, hogy Ábrahámot és fiát, Izsákot, vagyis a család két nemzedékét visszavegye Sátántól.
Harmadszor: ahogy már tudjuk, Noé egyedül is képes volt a jelképes áldozat bemutatására a bárka megépítésével, míg Ádám, aki ugyanabban a pozícióban volt, nem ajánlhatott fel áldozatot közvetlenül. Noé azon az alapon állt, amit Ábel teremtett meg, amikor hűséges szívvel hozta meg a jelképes áldozatot. Ábrahámot már mind Ábel, mind pedig Noé érdemeinek köszönhetően hívta el Isten. Ábel a kialakulási, Noé pedig a növekedési szintű jelképes áldozatban volt eredményes. Ábrahámnak e kettős siker alapján állva kellett volna teljesítenie a kiteljesedési szintű jelképes áldozatot. Noha egyszer kudarcot vallott, Isten mégis felemelhette, és újabb esélyt adhatott Ábrahámnak, annak az érdemnek az alapján, amit Ábel és Noé hűsége jelentett.
Izsák feláldozása előtt Ábrahámnak újból bizonyítania kellett hitét, ismét teljesítenie kellett egy jelképes jóvátételi feltételt Ádám családjának helyreállításához akárcsak korábban, amikor a jelképes áldozat bemutatására készült. Ábrahám emiatt helyezte Sárát újra a húga szerepébe, és ezért engedte, hogy felesége legyen egy királynak, ezúttal Abiméleknek, Gerár királyának. Végül visszakapta Sárát, ez alkalommal rabszolgákkal és gazdag vagyonnal együtt, amelyek az emberiséget, illetve a teremtést szimbolizálták.
Hogyan áldozta fel Ábrahám Izsákot? „Mikor megérkeztek arra a helyre, amit Isten mondott neki, Ábrahám megépítette az oltárt, rárakta a fát, megkötözte fiát és az oltárra helyezte a fa tetejére. Akkor Ábrahám kinyújtotta kezét, vette a kést, hogy feláldozza a fiát. De az Úr angyala rászólt az égből és azt mondta: Ábrahám, Ábrahám! Itt vagyok – felelte. Az folytatta: Ne nyújtsd ki kezedet a fiú felé és ne árts neki. Most már tudom, hogy féled az Istent és egyetlen fiadat sem tagadtad meg tőlem.” (Ter 22,9-12)
Ábrahám hite feltétlen volt. Isten parancsának engedelmeskedve kész volt egyetlen fiát, Izsákot megölni és égőáldozatként felajánlani. Ekkor Isten közbelépett és azt mondta Ábrahámnak, hogy ne ölje meg a fiát. Buzgalma, hogy megtegye azt, amit Isten kívánt tőle, valamint teljes hittel, engedelmességgel és hűséggel megtett, elhatározott cselekedetei Ábrahámot olyan pozícióba emelték, mintha már feláldozta volna Izsákot. Ábrahám miatt Sátánnak el kellett hagynia Izsákot. Isten megparancsolta Ábrahámnak, hogy ne ölje meg a fiát, mert Izsák teljesen elszakadt Sátántól és Isten oldalára került. Megérthetjük, hogy e pár szóval, hogy „Most már tudom...”, Isten az Ábrahám hibája miatti neheztelését, ugyanakkor pedig Izsák sikeres feláldozása feletti örömét is kifejezte.
Mivel Ábrahám eredményesen ajánlotta fel Izsákot, Izsák továbbvihette a helyreállítás gondviselését Ábrahám családjában.
Három napba került, míg Ábrahám eljutott Morija hegyére, ahol égőáldozatként akarta feláldozni a fiát, Izsákot. Ez a három napos időszak Izsák megtisztítására egy új korszakot nyitott meg a gondviselésben. A gondviselés új és új szakaszai attól az időtől kezdve mindig egy háromnapos, a Sátántól való elválást szolgáló időszakkal kezdődtek. Kánaán helyreállításának családi szintű szakaszának kezdetén, amikor Jákob elindult Háránból a családjával, szintén volt egy háromnapos időszak a Sátántól való elválás érdekében. Kánaán helyreállításának nemzeti szintű szakasza ugyanígy egy háromnapos, a Sátántól való elválást szolgáló időszakkal indult, amikor Mózes kivezette a zsidókat Egyiptomból. Amikor Jézus elindította a világszintű, szellemi szakaszt, három napig feküdt a sírban, hogy Sátántól teljesen különváljon.
3.1.2.3 Izsák pozíciója és jelképes áldozata Isten ítélete szerint
Az eddigiekben világossá vált, hogy noha Ábrahám jelképes áldozata kudarccal végződött, Isten törvényei mégis adtak valamennyi lehetőséget arra, hogy a Messiás alapjának felépítésében Ábrahám maradjon a középpont. Felelősségének elmulasztása miatt azonban nem volt arra érdemes, hogy saját maga ismételje meg a jelképes áldozatot. Istennek ezért meg kellett keresnie a módját, hogy Ábrahámot úgy tekinthesse, mint aki nem hibázta el a jelképes áldozatot és nem okozta a gondviselés meghosszabbítását. Ebből az okból eredően parancsolta meg Ábrahámnak, hogy ajánlja fel Izsákot égőáldozatként.
Isten még korábban megígérte Ábrahámnak, hogy Izsák leszármazottait kiválasztott néppé teszi: „Az Úr szava ezt mondta neki: Nem az lesz örökösöd, hanem az lesz örökösöd, aki testedből származik. Azután kivezette és ezt mondta neki: Nézz fel az égre és számold meg a csillagokat, ha meg tudod számolni őket. Majd hozzáfűzte: Ilyen lesz a nemzetséged.” (Ter 15,4-5) Ábrahám a Menny iránti feltétlen hűségét bizonyította, amikor kész volt kést emelni fiára, akin keresztül valóra vált volna az ígéret. Hitéből fakadó tette ugyanolyan értékkel bírt, mintha saját magát ölte volna meg – azt a személyt, akit korábbi jelképes áldozatának kudarca miatt Sátán beszennyezett. Amikor Isten megmentette Izsákot a haláltól, Ábrahám is új életet nyert, és megszűnt minden kötelék, amely az áldozat elveszítésekor Sátánhoz kapcsolta. Isten akarata iránti hűségük által Ábrahám és Izsák elszakíthatatlanul eggyé váltak.
Igaz ugyan, hogy Izsák és Ábrahám különböző személyek voltak, Isten szemében mégis egy emberré lettek, amikor visszahozta őket az életbe. Habár az Ábrahámra épülő gondviselés terve megbukott és Izsákon keresztül meghosszabbodott, Izsák sikere egyben Ábrahám győzelmét is jelentette. Isten ezért úgy tekinthetett Ábrahámra, mint aki nem hibázott, illetve úgy vehette, mintha a helyreállítás nem hosszabbodott volna meg.
Nem egyértelmű, hány éves volt Izsák, amikor az apja felajánlotta. Elég idős volt ahhoz, hogy vinni tudja a fát az áldozathoz, és mikor nem látta az áldozati bárányt, érdeklődött felőle Ábrahámtól. Nyilvánvalóan elég idős volt ahhoz, hogy megértse apja szándékát. Arra következtetünk, hogy segített apjának, még ha tudta is, hogy Ábrahám őt készül áldozatként felajánlani.
Ha Izsák ellenállt volna apja akaratának, hogy az feláldozza őt, Isten bizonyosan nem fogadhatta volna el a felajánlást. Izsák valójában éppen olyan mély hitről tett tanúságot, mint Ábrahám. Kettejük hite tette az áldozatot Isten számára elfogadhatóvá, és Sátánnak nem maradt lehetősége, hogy hatalmát fenntartsa felettük. Az áldozat bemutatása során Izsák és Ábrahám áthaladt a halál és az újjászületés folyamatán. Ennek eredményeként két dolog teljesült: az első, hogy Ábrahám sikerrel elvált Sátántól, aki amiatt támadta meg, mert a jelképes áldozatban hibát követett el. A jóvátétel eszközével helyreállította a mulasztása előtt elfoglalt pozícióját, és e helyreállított pozícióból gondviselési jelentőségű küldetését továbbadta Izsáknak. A második, hogy mert hittel engedelmeskedett Isten akaratának, Izsák átvehette Ábrahám feladatát, és olyan hitről tett bizonyságot, amely érdemessé tette a jelképes áldozat bemutatására.
Miután a gondviselési küldetés Ábrahámról Izsákra szállt át, Ábrahám egy kost áldozott fel, amit Isten Izsák helyébe adott neki: „Ábrahám felemelte szemeit és látott egy kost, amely szarvánál fogva fennakadt a bozótban. Ábrahám odament, megfogta a kost és feláldozta égőáldozatul fia helyett.” (Ter 22,13) Tulajdonképpen ez volt az a jelképes áldozat, mellyel Izsák helyreállította a hitalapot.
Mivel Izsák vitte az áldozathoz szükséges fát, arra gondolhatunk, hogy ő maga is részt vett a kos felajánlásában. Izsák, aki egyesült Ábrahámmal és átvette küldetését, elnyerte Isten bizalmát az áldozathoz. Ábrahám küldetését átörökölve Izsák ily módon bemutatta a jelképes áldozatot, és jóvátétel által helyreállította a hitalapot.
3.2 A jellemalap
Ábrahám helyett tehát Izsák lett a hitalap helyreállításának központi személye. Isten által elfogadható módon ajánlotta fel a jelképes áldozatot, vagyis a kost, és így létrehozta a hitalapot. Ahhoz, hogy a Messiás alapja felépüljön Izsák családjában, a következőkben létre kellett hozni a jellemalapot. Ennek érdekében Izsák két fiának, Ézsaunak és Jákobnak Káin és Ábel ellentétes pozícióját kellett felvennie. A feladatuk az volt, hogy teljesítsék a tényleges áldozatot, vagyis megtegyék a bűnös természet eltörléséhez szükséges jóvátételi feltételt és felépítsék a jellemalapot.
Ha Ábrahám nem hibázott volna a jelképes áldozatban, akkor Ábel és Káin szerepét Izsák és féltestvére, Izmael vették volna át. Együttesen feleltek volna a bűnös természet leküzdéséhez szükséges jóvátételi feltétel teljesítéséért, ami Káin és Ábel esetében nem sikerült. Ábrahám hibája az áldozat bemutatásában olyan következménnyel járt, hogy Izsákot Ábrahám pozíciójába, Ézsaut és Jákobot pedig azokba a pozíciókba helyezte Isten, melyeket eredetileg Izmaelnek és Izsáknak szánt. Ezután már Ézsaun és Jákobon múlt, hogy a bűnös természet leküzdéséhez szükséges jóvátételi feltétel teljesül-e vagy sem. A tényleges áldozat sikere érdekében Ézsau és Jákob épp olyan szerepben álltak apjukkal, Izsákkal szemben, mint amilyen Káin és Ábel pozíciója volt Ádám, illetve Szem és Kám pozíciója Noé pozíciójához képest.
Ézsau, Izsák idősebb fia jelképezte Ábrahám első, Sátán által beszennyezett áldozatát, míg Jákob, a másodszülött fiú jelképezte Izsák jelképes áldozatát, melyre Sátán nem tarthatott igényt. Ézsau a rosszat képviselő Káin, Jákob viszont a jóságot képviselő Ábel szerepébe került. Ézsau és Jákob – ellentétes pozíciójuk miatt – már az anyjuk méhében megkezdték egymással a harcot. Isten már akkor szerette Jákobot és mellőzte Ézsaut, e mögött azonban gondviselési ok rejlett: kettejükre hárult az a feladat, hogy jóvátételekkel helyreállítsák Káin és Ábel hibáit, amelyeket áldozatuk bemutatásakor vétettek.
Mielőtt azonban Ézsau és Jákob eleget tehetett volna a bűnös természet leküzdéséhez szükséges jóvátételi feltételnek és teljesítette volna a tényleges áldozatot, Jákobnak egy jóvátételi feltételt kellett felajánlania, hogy Ábel pozícióját helyreállítsa. Az alábbi küldetéseket kellett véghez vinnie: Először is teljesítenie kellett azt a jóvátételi feltételt, amely Ábel, vagyis a tényleges áldozat központi személyének helyreállításához volt szükséges. Ezt követően be kellett mutatnia a tényleges áldozatot, végül pedig – ahogy majd a következő részben látjuk – Egyiptomba kellett mennie, hogy megkezdje azt a négyszáz éves jóvátételi időszakot, amely Ábrahám mulasztása miatt szállt leszármazottaira.
Jákob oly módon állította helyre Ábel pozícióját, hogy először teljesítette azt a jóvátételi feltételt, amellyel – egyéni szinten – helyreállította az idősebb fiú elsőszülöttségi jogát. Amikor uralma alá vonta a világegyetemet, amit Isten teremtett, Sátán kisajátította az idősebb fiú pozícióját. Isten a másodszülött fiú pozíciójába kényszerült, és e pozícióból kiindulva kellett dolgoznia az elsőszülöttségi jog helyreállításán. Ez az oka annak, hogy mint Ézsau és Jákob esetében is, Isten a másodszülött fiúkat pártolta az elsőszülöttekkel szemben: „Jákobot szerettem, Ézsaut pedig gyűlöltem”. Az elsőszülöttségi jog helyreállításáért a másodszülött Jákob viselt felelősséget. Kevés kenyérért és egy tál lencséért cserébe okosan megszerezte Ézsautól az elsőszülöttségi jogot. Jákob megértette az elsőszülöttségi jog értékét és dolgozott is azért, hogy visszaszerezze a bátyjától; Isten ezért megáldotta Izsákon keresztül. Ézsaut azonban nem áldotta meg, mert Ézsau az elsőszülöttségi jogát olyan kevésre becsülte, hogy egy tál lencsefőzelékért eladta.
Másodjára: Jákob Háránba ment, amely a sátáni világot képviselte. Huszonegy év rabszolgamunkájának szenvedése után legyőzte Lábánt, családot alapított és méltó vagyonra tett szert, és ezzel sikerült helyreállítania az elsőszülöttségi jogot. Győzelmét követően visszatért Kánaánba.
Harmadszor: útban Kánaán, a megígért áldás földje felé, Jabbok gázlójánál megküzdött egy angyallal és győzött a harcban. E valóságos küzdelemnek köszönhetően helyreállhatott az ember angyalok feletti uralma. E három győzelmen keresztül Jákob jóvátétel által helyreállította Ábel pozícióját és a tényleges áldozat központi személyévé válhatott.
Ézsau és Jákob ekkor tehát azokban a pozíciókban álltak, amelyekben Káin és Ábel voltak, miután Isten elfogadta Ábel áldozatát. A bűnös természet leküzdéséhez szükséges jóvátételi feltétel helyreállításához Ézsaunak szeretnie, és mint Isten közvetítőjét tisztelnie kellett Jákobot, engedelmesen alá kellett vetnie magát Jákob irányításának és végül át kellett vennie Isten áldásának hordozójától a jóságot, és tovább is kellett adnia. Amikor huszonegy évi nehézség után Jákob családjával és vagyonával visszatért Háránból Kánaánba, Ézsau csakugyan elfeledte a régi ellenségeskedést: „Jákob felemelte szemét és körülnézett. Ott jött Ézsau négyszáz emberével. A gyerekeket elosztotta Lea, Ráchel és a két szolgáló között. A szolgálókat a gyermekeivel az élre állította, utána Leát gyermekeivel és végül Ráchelt Józseffel. Ő maga előre ment és hétszer meghajolt a földig, amíg közel ért testvéréhez. Ézsau eléje sietett, megölelte, nyakába borult és sírt.” (Ter 33,1-4) Mikor Ézsau kitárta karjait és szeretettel ölelte át Jákobot, megvalósult a bűnös természet leküzdéséhez szükséges jóvátételi feltétel. A jellemalap – első alkalommal a történelem során – sikeresen felépült. Jákob és Ézsau eredményes volt a tényleges áldozat bemutatásában, s a korábbi tényleges áldozatok mulasztásai ezzel helyreálltak: Káin és Ábel hibája Ádám, valamint Szem és Kám hibája Noé családjában.
Az Ábrahám családjára épülő gondviselés győzelme azt is jelentette, hogy egy családon belül (horizontálisan) jóvátétel útján helyreállt a történelem hosszú (vertikális) folyamata, melynek során Isten mindvégig a jellemalap helyreállításán fáradozott.
Isten már attól az időtől fogva gyűlölte Ézsaut, amikor az anyja méhében volt, mert Ézsau a sátáni oldalon levő Káin szerepében állt. Ézsau azért került ebbe a pozícióba, hogy a helyreállítás gondviselése során létrejöjjön a szükséges jóvátételi feltétel: Ézsau alárendelte magát Jákobnak és teljesítette saját felelősségrészét, így a helyreállított Káin pozíciójába kerülhetett és végre megkaphatta Isten szeretetét.
3.3 A Messiás alapja
Mivel a helyreállítás gondviselésének központi személyei nem teljesítették felelősségüket, Istennek három alkalommal, elsőként Ádám családjában kellett megkísérelnie a Messiás alapjának felépítését. A harmadik próbálkozás Ábrahám idejében a jelképes áldozat elvetése miatt még meg is hosszabbodott. Isten akaratát Izsák és családja vitték tovább, létrehozták a hitalapot és a jellemalapot. Minthogy a Messiás alapja végre megvalósult, azt gondolhatnánk, hogy abban az időben a Messiás el is jöhetett volna a földre.
A Messiás kész alapján túlmenően elengedhetetlen, hogy a társadalmi körülmények kedvezőek legyenek a Messiás fogadásához.
A Messiás alapjának ki kell alakítania a feltételeket, hogy a sátáni világ helyreállhasson Isten Királyságaként, amit maga a Messiás kormányoz. A gondviselésnek abban a szakaszában, amikor Ádám, illetve Noé családja jelentették a középpontot, rajtuk kívül egyetlen család sem volt, amely megtámadhatta vagy tönkretehette volna őket. Ha Ádám vagy Noé családja létrehozta volna a Messiás alapját a családi szinten, az eljövő Messiásnak semmilyen ellenféllel sem kellett volna szembenéznie. Ábrahám korára viszont a bűnbe esett emberiség egész nemzeteket épített fel Sátán oldalán, amelyek könnyen legyőzhették volna Ábrahám családját. Így annak ellenére, hogy a Messiás alapja felépült e korban, csak korlátozott, családi szintű alap volt, ami az eljövő Messiásnak nem nyújtott volna biztonságot. Csakis egy erős, független állam alapja tette volna lehetővé, hogy a Messiás megbirkózhasson a sátáni világ nemzeteivel. Még akkor is ilyen támaszra lett volna szüksége, ha a Messiás családi szintű alapjának létrehozása során Ábrahám nem hibázott volna a jelképes áldozatban, és így az ő fiai, Izsák és Izmael hozták volna meg a tényleges áldozatot. A Messiás eljövetele mindaddig nem lett volna biztonságos, amíg Ábrahám leszármazottai néppé nem gyarapodnak Kánaánban, és a Messiás alapját ki nem terjesztik nemzeti szintre. Így is történt, tehát Izsák leszármazottai, annak ellenére, hogy elhagyták a szülőföldjüket, létrehozták a Messiás nemzeti szintű alapját és négyszáz éven keresztül bűnhődtek Ábrahám hibája miatt egy idegen földön. Noha szenvedésben volt részük Egyiptomban, mégis virágzó és összetartó néppé váltak. Kánaánba már egy olyan erős nemzet tért vissza, amely felkészült a Messiás fogadására és felépítette a Messiás nemzeti szintű alapját.
A jelképes áldozat kudarca következtében Ábrahám leszármazottainak egy nehéz jóvátételi utat kellett végigjárni, mely nem Izsákkal, hanem Jákobbal kezdődött el. A jóvátételi folyamat során arra az Ábel-típusú személyre hárul a legnagyobb teher, aki a tényleges áldozat központi személyének feladatát viseli. Ádám családjában Ábel, Noé családjában Kám, Ábrahám családjában Izsák hordozták ezt a terhet. Közülük Jákob volt az egyetlen Ábel-típusú személy, aki a Messiás megvalósult alapján állt. Az általa járt út megteremtette a Sátántól való elszakadás mintaútját, ami a Messiás eljövetelekor is modellként szolgált (vö. Mózes és Jézus 1).
Jákob családja arra az alapra támaszkodott, amely Izsák családjában épült fel. Átvehette Izsák családjának szerepét; felelősséget vállalt Ábrahám bűnéért és nekilátott a négyszáz éves jóvátételi időszaknak, hogy ezzel beteljesítse azt a feladatot, amelyet Ábrahám kapott eredetileg.
Izsák családjában az Ábel szerepében lévő Jákob volt az, aki végighaladt az egész jóvátételi úton. Jákob családjában ez a küldetés Józsefnek jutott, akinek anyja Jákob két felesége közül Ráchel, az isteni oldal képviselője volt. Egyiptomba kellett mennie, hogy megerősítse helyzetét Ábel pozíciójában és a jóvátétel útját járja. A bátyjai eladták rabszolgának, Egyiptomba vitték, ám harmincéves korára mégis Egyiptom kormányzójának hivatalába emelkedett. Tanújává lett annak, hogyan valósul meg Isten jóslata, amit még gyermekként látott álmában. Először a féltestvérei, vagyis Leának – Jákob feleségének a sátáni oldal képviseletében – a fiai hajoltak meg előtte; később Jákob összes fia eljött Egyiptomba, végül pedig apjukat is magukkal hozták. Jákob családja így együtt volt, hogy elkezdjék azt a jóvátételi folyamatot, melynek eredményeként létrejöhetett az a nemzet, amelyre egy napon a Messiás fogadása várt.
Izsák családjában Jákob volt az a központi személy, akinek révén felépült a Messiás alapja; Ábrahám bűnének a jóvátételéért ő felelt. Neki kellett elindítania azt a jóvátételi folyamatot, amely által nemzeti szinten megvalósult az Izsákra bízott küldetés. Emiatt, akárcsak Ábrahám és Izsák, úgy Ábrahám, Izsák és Jákob is egy embernek számított Isten megítélése szerint, még ha három különböző személy is volt. Jákob sikere így hát Izsáké, Izsák sikere pedig Ábrahámé is volt. A helyreállítás gondviselésének középpontja Ábrahám volt, és annak ellenére, hogy Izsákra és Jákobra is kiterjedt, Isten mégis úgy vehette, mintha akarata Ábrahám saját nemzedékében, meghosszabbítás nélkül teljesült volna. Isten kijelentése, hogy „Én vagyok az Isten, atyáid Istene; Ábrahám Istene, Izsák Istene, Jákob Istene” azt mutatja, hogy ez a három nemzedék Isten szemében egynek számít, mert Isten akaratát együttesen vitték véghez.
Isten gondviselésének az volt a célja, hogy felépüljön a Messiás nemzeti szintű alapja és a felkészített nemzet fogadja a Messiást. Jákob családjának e cél miatt kellett a sátáni világot képviselő Egyiptomba mennie és négyszáz éven át rabszolgasorban gyötrődnie. Ábrahámnak tett ígéretéhez híven Isten aztán választott népeként felemelte az izraelitákat, és visszavezette őket Kánaánba.
A Messiás alapja addig a szintig épült fel Izsák családjában, melynek nyomán a Messiás nemzeti szintű alapjának kiépítéséhez szükséges jóvátételi folyamat megkezdődhetett. Az Ábrahám és Ádám között eltelt kétezer év egésze tulajdonképpen előkészület volt a következő időszak, a nemzeti szintű gondviselés kezdetéhez.
Az eddigieket összegezve, Jákob sikerrel teljesítette felelősségét az Ábrahám hibáját helyreállító jóvátételi folyamatban. Bölcsességét Isten szolgálatában felhasználva, egyénileg győztesen került ki abból a harcból, amit az elsőszülöttségi jogért Ézsauval vívott. Háránban huszonegy küzdelmes év után családjával együtt elnyerte Lábántól az elsőszülöttségi jogot. A Háránból Kánaánba vezető úton az angyallal vívott harcban is győzött, és ezzel – a bűnbe esett emberek közül elsőként – megfizette a jóvátételt, hogy az ember uralma helyreállhasson az angyalok felett. Isten ezután az „Izrael” nevet adta Jákobnak, mert Jákob mintát és alapot teremtett a választott nép számára.
Miután e győzelmek birtokában visszatért Kánaánba, megnyerte Ézsau szívét és együtt teljesítették a jóvátételi feltételt a bűnös természet leküzdéséhez. Jákob tehát sikeresen végigjárta a mintautat Sátán legyőzésére. Mózes, Jézus és még Izrael népe is ezt a mintát követte. Izrael történelméből azt is megérthetjük, hogyan zajlott Sátán legyőzése a nemzet szintjén. A helyreállítás gondviselésének tanulmányozásához ennek az időszaknak a megértése emiatt nagyon fontos.
3.4 Ábrahám útjának tanulságai
Először is, Ábrahám útja tanúbizonyságát adja annak, hogy Isten feltételesen predesztinálja azt a módot, ahogyan akarata megvalósul. A helyreállítás gondviselése nem mehet végbe egyedül Isten erejéből, csakis az ember felelősségrészével együtt. Így amikor Isten elhívta Ábrahámot, hogy a helyreállítás gondviselését beteljesítse, de Ábrahám kudarcot vallott felelősségének megtételében, Isten akarata nem valósulhatott meg.
Másodszor, Ábrahám útja azt mutatja, hogy az emberek eleve elrendelése szintén feltételes. Jóllehet Isten arra rendelte Ábrahámot, hogy sikeres áldozata által a hit atyjává váljon, küldetését mégis Izsák és Jákob vette át, amikor Ábrahám nem teljesítette a felelősségét.
Harmadszor, Ábrahám útja azt példázza, hogy ha az ember nem vállalja a felelősségét, Isten akaratának megvalósulása mindig későbbre halasztódik, és ennek helyreállítása csak nagyobb mértékű jóvátételi feltétel árán lehetséges. Ábrahám könnyen teljesíthette volna Isten akaratát, csupán állatokat kellett volna feláldoznia, mulasztását követően Isten azonban már szeretett fiának, Izsáknak a felajánlását követelte tőle. Isten akaratának megvalósítása emiatt Izsákra és Jákobra szállt.
Negyedszer, Ábrahám áldozatainak kettévágása arra tanít bennünket, hogy mintegy áldozatképpen saját magunkban is el kell választanunk a jót a rossztól. A hitéletünk megkívánja, hogy magunkat az áldozat pozíciójába helyezzük, mert csak akkor válhatunk Istennek tetsző élő áldozatokká, ha a jót és a rosszat kettéválasztjuk magunkban. Isten akaratának megfelelően folyamatosan azon kell munkálkodnunk, hogy bensőnkben a jó és a rossz különváljon, különben Sátán mindig támadhat bennünket.