3. rész: Szakaszok és időtartamuk a helyreállítás gondviselésének korszakában

A helyreállítás gondviselését megalapozó korszakot, vagyis a jelképes azonosság korát a helyreállítás gondviselésének korszakában, azaz a képmás szintű azonosság korában kellett jóvátételekkel helyreállítani. Vizsgáljuk meg ennek a kornak a szakaszait, valamint azt, hogy ezek időtartamát milyen tényezők határozták meg.

3.1 Az egyiptomi rabság négyszáz éves időszaka

Noé megteremtette a hitalapot, amikor kiállta az özönvíz ítéletének negyvennapos próbáját, hogy ezzel elválhasson Sátántól. Kám hibája folytán ez az alap elveszett, és Isten Ábrahámot próbálta felemelni abba a pozícióba, ahol előzőleg Noé volt; ezért megparancsolta neki, hogy ajánljon fel egy jelképes áldozatot. Ábrahám arra az alapra támaszkodott, amely a közbenső négyszáz év alatt épült fel. Sátán azonban ezt az alapot is magának követelte, amikor Ábrahám is hibázott. A négyszáz éves alap visszaszerzéséhez Isten négyszáz éves egyiptomi raboskodást szabott ki az izraelitákra, hogy újra elválhassanak Sátántól (vö. Megalapozás 3.1). Ez a korszak, az egyiptomi rabság időszaka képmás szintű azonossága volt annak az ezerhatszáz évnek, amely Ádámtól Noéig terjedt a jelképes azonosság korában, és ezt a korábbi időszakot kellett helyreállítania párhuzamos jóvátételi feltételek által.

3.2 A bírák négyszáz éves időszaka

Feljegyezték, hogy Salamon király az egyiptomi kivonulás után négyszáznyolcvan évvel, uralkodásának negyedik évében kezdte el építeni a templomot. Abból, hogy Salamon uralma Saul király és Dávid király negyven-negyven éves uralkodását követte, arra a következtetésre juthatunk, hogy az izraeliták Kánaánba való bevonulásától Saul trónra lépéséig egy körülbelül négyszáz éves időszak telt el. Ez volt a bírák kora.

Az izraelitáknak Mózes vezetésével meg kellett erősíteniük a Sátántól való elválás alapját, amit az Egyiptomban való raboskodásukkal hoztak létre, és ezzel a nemzet szintjén helyre kellett állítaniuk a Sátántól való elválásnak azt az alapját, amely a Noé és Ábrahám közti négyszáz év során épült fel, és amelyre Ábrahám is támaszkodott. Az izraeliták azonban még azt követően is újra hitetlenekké váltak, hogy Mózes utódjának, Józsuénak vezetése alatt bevonultak Kánaánba, így a négyszáz éves rabság alapját átengedték Sátánnak. Ahhoz, hogy ezt az alapot jóvátételek útján helyreállítsák, a Sátántól való elszakadás újabb időszakát kellett végigjárniuk. Ez volt a célja a bírák korának, amely a nép Kánaánba való bevonulásától Saul király trónra lépéséig mintegy négyszáz éven át tartott.

A bírák időszaka képmás szintű azonossága volt annak a négyszáz évnek, amely Noétól Ábrahámig telt el a jelképes azonosság korában, és ezt a korábbi időszakot kellett helyreállítania párhuzamos jóvátételi feltételekkel.

3.3 Az egyesült királyság százhúsz éves időszaka

A helyreállítás gondviselésének korszakára azért volt szükség, hogy a helyreállítás gondviselését megalapozó korszakot jóvátétel által helyreállítsa, ezért Ábrahám, akivel ez a gondviselési kor elkezdődött, Ádám pozíciójában volt, míg Mózes Noé pozíciójába, Saul király pedig Ábrahám pozíciójába került. Ábrahám a két korszak átmenetének főszereplője volt: felelős volt azért, hogy a helyreállítás gondviselését megalapozó korszak lezáruljon, ugyanakkor neki kellett megnyitnia a helyreállítás gondviselésének korszakát. Isten azzal a céllal hívta el Ábrahámot, hogy a Messiás nemzeti szintű alapjának előkészületeként megteremtse a Messiás családi szintű alapját. Ábrahám idejében Istennek mindenképpen létre kellett hoznia a Messiás családi szintű alapját, mivel ez már a harmadik próbálkozása volt. Saul korában Isten ugyancsak harmadik alkalommal tett kísérletet a Messiás nemzeti alapjának létrehozására. Isten gondviselési tervének ez esetben is maradéktalanul meg kellett valósulnia.

Ábrahám a jelképes áldozat bemutatását elvétette, emiatt nem sikerült egyszerre helyreállítania a Noétól örökölt feltételeket, vagyis azokat a számszerű időszakokat, amelyekre a hitalap helyreállításához volt szükség Noé életében: százhúsz évet, negyven napot, huszonegy napot, illetve negyven napot. Ebből következően ezeknek az időszakoknak a horizontális helyreállítását meg kellett hosszabbítani vertikálisan: így jöttek létre százhúsz, negyven, huszonegy, majd ismét negyven éven át tartó sorozatos jóvátételi feltételek Ábrahám családjának egymást követő nemzedékeiben. Saul király megbízatása az volt, hogy Ábrahám pozícióját nemzeti szinten állítsa helyre. A templom megépítésével rövid idő alatt, számszerű időszakok formájában kellett volna helyreállítania azokat a jóvátételi feltételeket, amelyre Mózes idejében a hitalap felépítéséhez szükség volt, vagyis a százhúsz évet (Mózes életének három negyvenéves szakaszát), a negyven napot (Mózes böjtjének idejét), a huszonegy napot (Kánaán nemzeti szintű helyreállításának első kísérletét) és a negyven évet (a pusztai vándorlást Kánaán nemzeti szintű helyreállítása során). Saul azonban engedetlen volt, és Isten akarata így nem érvényesülhetett. Ezeknek a jóvátételi időszakoknak a horizontális helyreállítását – akárcsak Ábrahám idejében – egymást követő időszakokra kellett vertikálisan kiterjeszteni: az egyesült királyság százhúsz évére, Észak és Dél megosztott királyságának négyszáz évére, a zsidó fogság és visszatérés kétszáztíz, valamint a Messiás eljövetelére való felkészülés négyszáz évére. Miután végighaladtak valamennyi időszakon, az izraeliták végül készen álltak a Messiás fogadására.

Az egyesült királyság időszaka Mózes életének százhúsz évét volt hivatott helyreállítani, melyben Mózes három kísérletet tett arra, hogy megteremtse a Kánaán nemzeti szintű helyreállításához szükséges hitalapot. Vessük közelebbi vizsgálat alá ezt a párhuzamot.

Miután az izraeliták kiállták a négyszáz évig tartó rabszolgaságot, hogy Sátántól elváljanak, a fáraó palotájában eltöltött negyven év révén Mózes megteremtette a hitalapot. Ezt követően megpróbálta a népet Kánaán földjére vezetni, ahol föl kellett építenie a templomot. A nép hitetlensége miatt azonban kétszer is meghosszabbodott ez az út. Mózesnek ismételten létre kellett hoznia a hitalapot a Midián pusztájában eltöltött negyven évvel, majd a negyvenéves pusztai vándorlással. Sault ugyancsak azt követően koronázták Izrael királyává, hogy a bírák négyszáz éves időszakával a zsidók helyreállították az egyiptomi rabság négyszáz évét. Uralkodásának negyven éve folyamán Saul királynak helyre kellett állítania Mózes életének azt a negyven évét, ami a fáraó palotájában zajlott, és ezáltal meg kellett teremtenie a hitalapot, majd fel kellett építenie a templomot. Amikor Saul hite összeomlott, Istennek az a terve, hogy a templom megépüljön, Dávid, illetve Salamon negyven-negyven éves uralkodásának idejére tolódott ki, és így a gondviselés ezen szakasza, az egyesült királyság kora összességében százhúsz évre terjedt ki.

Ez az időszak, az egyesült királyság kora képmás szintű azonossága volt annak a százhúsz éves időszaknak, amely a jelképes azonosság korában Ábrahámnak Háránból való elindulásától addig tartott, amikor Jákob a testvérétől megvette az elsőszülöttségi jogot, és ezt a korábbi időszakot kellett helyreállítania párhuzamos jóvátételi feltételekkel. Csakúgy, mint az Ábrahámmal kezdődő gondviselési szakasz, amely Izsák és Jákob idejére is kitolódva teljesedett be, a Saullal kezdődő gondviselési terv, amelynek célja a templom felépítése volt, Dávidra és Salamonra is kiterjedt, amíg végül megvalósult.

3.4 Észak és dél megosztott királyságának négyszáz éves időszaka

Amennyiben Saul az uralkodása negyven esztendeje során véghezvitte volna a templom felépítésének gondviselési tervét, akkor a horizontálisan helyreállított jóvátételi feltételek között lett volna az a negyvennapos böjt is, amit Mózes a kőtáblákon kinyilatkoztatott Ige visszaszerzéséért folytatott. Miután Saul hitetlen lett, ezt a jóvátételi időszakot a horizontális helyreállítás vertikális meghosszabbításában kellett teljesíteni. Innen ered Észak és Dél megosztott királyságának időszaka, amely közel négyszáz évig tartott. Kezdetét az egyesült királyságnak az északi Izraelre és a déli Júdeára bomlása jelentette, befejezését pedig Júdea népének Babilonba való elhurcolása jelezte.

Ez az időszak a képmás szerinti azonossága volt annak a negyven évnek, amely a jelképes azonosság korában akkor indult, amikor Jákob megvásárolta Ézsautól az elsőszülöttségi jogot, és amely akkor zárult le, amikor Jákob elnyerte Izsák és Isten áldását, majd Háránba ment. A megosztott királyság korának ezt a korábbi időszakot kellett helyreállítania párhuzamos jóvátételi feltételek útján.

3.5 A zsidók száműzetésének és visszatérésének kétszáztíz éves időszaka

Izrael északi királyságának népe megszegte Istennel kötött szövetségét, és ennek eredményeként az asszírok fogságába került. Júdea déli királyságának népe is bűnt követett el Isten ellen, és ezért a babiloni király, Nabukodonozor elhurcolta őket. Miután közel hetven évet raboskodtak, Perzsia uralkodója, Tyrus király, aki legyőzte Babilont, rendeletben felszabadította őket. Attól kezdve a zsidók fokozatosan visszatértek Jeruzsálembe és újjáépítették a templomot. A visszatérő zsidók utolsó csoportját Ezra, az írástudó vezette be Jeruzsálembe, a város falát pedig Nehemiás építette újjá. Malakiás próféciája által ösztönözve a nép elkezdett készülni a Messiás fogadására. Ez az időszak megközelítőleg kétszáztíz évvel azt követően ért véget, hogy a zsidók először kerültek a babiloni fogságba, és körülbelül száznegyven évvel azután, hogy a perzsák felszabadították őket. Ez volt a zsidók száműzetésének és visszatérésének időszaka.

Ha Saul király véghezvitte volna a templom felépítésének gondviselési tervét, akkor a horizontálisan helyreállított jóvátételi feltételek egyike az a huszonegy napos időszak lett volna, amely során Mózesnek Egyiptomból Kánaánba kellett volna átvezetnie az izraelitákat a nemzeti szintű helyreállítás első kísérletében. Miután Saul király elveszítette a hitét és e terv kudarcba fulladt, ezt a jóvátételi időszakot a horizontális helyreállítás vertikális meghosszabbításában kellett teljesíteni. Az izraeliták száműzetésének és visszatérésének kétszáztíz éves időszaka ezt a célt szolgálta.

Ez az időszak képmás szintű azonossága volt annak a huszonegy évnek, amely a jelképes azonosság korában akkor kezdődött, amikor Jákob megkapta Izsáktól a legidősebb fiúnak járó áldást, és amely Jákob Háránból való visszatértéig tartott; és ezt a korábbi időszakot kellett helyreállítania párhuzamos jóvátételi feltételek által. Három hét éves szakaszt kellett helyreállítania: miután megérkezett Háránba, Jákob hét éven át dolgozott, hogy elvehesse Ráchelt, azonban Leát kapta meg; majd újabb hét évig dolgozott Ráchelért, végül további hét esztendőbe telt, míg Kánaánba visszatérése előtt vagyonra tett szert.

3.6 A messiás eljövetelére való felkészülés négyszáz éves időszaka

Miután a zsidók visszatértek a száműzetésből a szülőföldjükre, Izraelbe, helyreállították a hitüket, újjáépítették a városfalat, és Malakiás jövendölésére támaszkodva egy nemzetként kezdtek el felkészülni a Messiás eljövetelére. Az akkortól egészen Jézus születéséig tartó négyszáz éves szakasz a Messiás eljövetelére való felkészülés időszaka volt.

Ha Saul király véghezvitte volna a templom felépítésének gondviselési tervét, akkor a horizontálisan helyreállított jóvátételi feltételek között lett volna a pusztai vándorlás negyven éve a nemzeti szintű helyreállítás harmadik kísérletében. Miután Saul hitetlenné vált és a gondviselési terv elbukott, ezt a negyvenéves jóvátételi időszakot a horizontális helyreállítás vertikális meghosszabbításában kellett teljesíteni. A Messiás fogadására való felkészülés négyszáz éve emiatt volt szükséges.

Ez az időszak képmás szintű azonossága volt annak a negyvenéves szakasznak, amely a jelképes azonosság korában Jákob Háránból való visszatérésével kezdődött, és amely akkor zárult le, amikor Jákob családja Egyiptomba érkezett József meghívására; és ezt a korábbi időszakot kellett helyreállítania párhuzamos jóvátételi feltételek révén.