Bevezetés a helyreállítás történelmébe
Bevezetés a helyreállítás történelmébe
- A helyreállítás gondviselése Istennek az a munkája,
- mely által Isten az eredeti, bűn nélküli állapotában állítja helyre az embert, hogy az végül teljesíthesse a teremtés célját.
- Az ember a növekedési szakasz kiteljesedési szintjén esett bűnbe és azóta Sátán uralma alatt él.
- Az emberiség helyreállítása érdekében Isten azon fáradozik, hogy Sátán befolyását megszüntesse.
- Ehhez meg kell tisztulnunk eredendő bűnünktől, újjászületve a Messiás, az Igaz Szülő által.
- Először nekünk magunknak kell végigmennünk a Sátántól való elválás útján,
- hogy helyreállhassunk a bűnbeesés előtti Ádám és Éva szintjére, vagyis a növekedési szakasz végére.
- Ezen az alapon befogadhatjuk a Messiást, újjászülethetünk, s így teljes mértékben helyreállhatunk az ember bűnbeesés előtti pozíciójába.
- A Messiást követve végül tovább kell növekednünk, egészen a tökéletességig,
- amikor képesek leszünk a teremtés céljának teljesítésére.
- Mivel a helyreállítás gondviselése Isten újjáteremtési munkája, amely a teremtés céljának megvalósítására irányul,
- Isten ezen a gondviselésen saját elveivel összhangban munkálkodik.
- A helyreállítás gondviselése során ezt az elvet a helyreállítás elvének nevezzük.
A jóvátétel általi helyreállítás elve
- Ha az első emberpár nem esett volna bűnbe, hanem elérte volna a tökéletességet és szívében eggyé vált volna Istennel,
- akkor egyedül Vele épített volna fel kapcsolatot.
- Bűnbeesése miatt azonban Sátán vérvonalához kapcsolódott és arra kényszerült, hogy Sátánnal is kapcsolat fűzze össze.
- A bűnbeesést követően, amikor Ádámnak és Évának már volt eredendő bűne, de még sem jó, sem rossz cselekedetet nem követtek el, köztes pozícióba kerültek,
- Sátán és Isten között, mindkettőjükhöz kapcsolódva.
- Ennek következtében leszármazottaik is köztes pozícióban vannak.
- Hogyan választja el Isten Sátánt a köztes pozícióban lévő bűnbe esett embertől?
- Jó feltételeket teremtve a bűnbe esett ember Isten oldalára kerül,
- rossz feltételek esetén pedig Sátán oldalára.
- Mit jelent tehát a jóvátétel általi helyreállítás?
- Ahhoz, hogy az ember visszakerüljön abba a pozícióba vagy állapotba, amelyet előzőleg elveszített, bizonyos feltételeknek eleget kell tennie.
- A helyreállítás feltételeinek teljesítését jóvátételnek nevezzük.
- Azt a folyamatot, amely során a szükséges feltételeket teljesítve helyreállítjuk az eredeti pozíciót és állapotot, jóvátétel általi helyreállításnak hívjuk,
- a feltételt pedig jóvátételi feltételnek hívjuk.
- A jóvátétel általi helyreállítás gondviselése alatt Istennek azt a munkáját értjük, amely során az emberiség jóvátétel általi feltételek megteremtése révén helyreáll igaz, bűntelen állapotába.
- Milyen arányban áll a jóvátételi feltétel a veszteség értékével?
- Erre a kérdésre a jóvátételi feltételek három fajtája ad választ.
- Az első az egyenlő mértékű jóvátételi feltétel.
- Ebben az esetben akkor teljes a helyreállítás, ha a veszteséggel egyenértékű jóvátételi feltételt fizetünk.
- A második a kisebb mértékű jóvátételi feltétel.
- Ez esetben a veszteségnél kisebb értékű jóvátétel megfizetésével teljesül a helyreállítás.
- A harmadik a nagyobb mértékű jóvátételi feltétel.
- Ha valaki nem teljesíti a kisebb mértékű jóvátételi feltételt, eredeti állapotába csak az előzőnél nagyobb mértékű jóvátételi feltétel teljesítésével juthat vissza.
- Vizsgáljuk meg, milyen módon tehetünk eleget egy jóvátételi feltételnek.
- Eredeti pozíciójának vagy állapotának a visszanyeréséhez az embernek meg kell fordítania azt a folyamatot, ahogyan a hibát elkövette.
- Kinek kell jóvátételi feltételt tennie?
- Nekünk magunknak kell teljesítenünk a saját felelősségrészünket jelentő jóvátételi feltételeket.
- Ahhoz, hogy mi, bűnbe esett emberek az eredeti állapotunkban állhassunk helyre, be kell fogadnunk a Messiást.
- Még előtte azonban létre kell hoznunk a Messiás alapját.
- A teremtés céljának teljesítéséhez Ádámnak két feltételnek kellett volna eleget tennie.
- Először is Ádámnak meg kellett volna teremtenie a hitalapot.
- Ez magának Ádámnak a feladata volt.
- A hitalap létrehozásának a feltételét Isten parancsolatának szigorú megtartása jelentette, vagyis az, hogy a jó és a rossz tudás fájának a gyümölcséből ne egyen.
- E feltétel teljesítése során Ádám egy meghatározott növekedési folyamaton haladt volna végig.
- A második feltétel, amelyet Ádámnak a teremtés céljának megvalósulásáért meg kellett volna teremtenie, a jellemalap volt.
- Miután létrehozott volna egy megingathatatlan hitalapot,
- Ádámnak eggyé kellett volna válnia Istennel, hogy ilyen módon megteremtse a jellemalapot.
- Ő lett volna az Ige tökéletes megtestesülése, aki tökéletes jellemmel rendelkezik.
- Ahhoz, hogy a teremtés céljának megvalósításához helyreállítsa az alapot, a bűnbe esett embernek először jóvátétel által helyre kell állítania a hitalapot, amelyet az emberiség ősei elmulasztottak felépíteni.
- Erre az alapra kell felépítenünk a jellemalapot,
- s ezzel létre kell hoznunk a Messiás alapját,
- amely által befogadhatjuk a Messiást, és megtisztulhatunk eredendő bűnünktől.
- Erre azért van szükség, hogy az Ige tökéletes megtestesítőivé válhassunk.
- A Messiás alapja a hitalapra épülő jellemalap létrejöttével teljesül.
- A hitalap helyreállításához először is szükség van egy központi személyre.
- Másodszor, a központi személynek egy áldozatot kell felajánlania.
- Harmadszor egy számszerű jóvátételi időszakot kell teljesíteni.
- A bűnbe esett emberek a bűnös természet leküzdéséhez szükséges jóvátételi feltétel megteremtésével tudják felépíteni a jellemalapot.
A helyreállítás gondviselésének folyamata
- Tekintsük most át az egész történelmet Ádámtól kezdve, ahogyan azt a Biblia bemutatja, és vizsgáljuk meg az egyes gondviselési időszakokat, amelyeket a történelem magába foglal.
- Az Ádámtól Ábrahámig terjedő 2000 éves időszak célja az volt, hogy megjelenjen a hit atyja, aki a helyreállítás gondviselésének megkezdéséhez szükséges alapot képes megteremteni.
- Ábrahám hibája miatt azonban, amelyet a jelképes áldozat bemutatásakor követett el, ez a 2000 év Sátán oldalára került.
- Az az időszak, amely során az elveszett évek jóvátétel által visszakerülhettek Isten oldalára, az Ábrahámtól Jézusig terjedő 2000 év.
- Amikor azonban a zsidók vezetői Jézust a keresztre küldték, az Ábrahámtól Jézusig terjedő 2000 év szintén Sátán birtokába került.
- Az az időszak, amely során ezek az elveszett évek jóvátétel által visszakerülhetnek Isten oldalára, a Jézus idejétől napjainkig tartó 2000 év.
A helyreállítás gondviselésének történelme és én
- Én – mint mindenki más – a helyreállítási gondviselés történelmének gyümölcse vagyok.
- Ezért fel kell vennem a történelem keresztjét és vállalnom kell a felelősséget, válaszolnom kell a hívásra.
- Életem folyamán munkámmal mindazokat a jóvátételi feltételeket be kell teljesítenem (horizontálisan), amelyek a helyreállítás gondviselésének hosszú ideje során (vertikálisan) felhalmozódtak.
- Ez az egyetlen mód arra, hogy a történelem gyümölcseként lehessek büszke magamra; mint olyan valakire, akit Isten egész gondviselésén át sóvárogva keresett.
- Ahhoz, hogy a történelem győztesévé legyek, először világosan meg kell értenem Istennek a múlt prófétái és szentjei iránti szeretetét, elhívásuk eredeti célját
- és azt, hogy mi volt pontosan az Isten által rájuk ruházott gondviselési küldetés.
- Mindezt a Második Eljövetel idején Krisztus segítségével érthetjük meg, aki azért jön el, hogy a helyreállítás gondviselését beteljesítse.
- Ha hiszünk Krisztusban, ha eggyé válunk vele és osztozunk munkájában, végül együtt horizontálisan teljesítjük a helyreállítási gondviselés történelmének vertikális jóvátételi feltételeit.