Predesztináció
Predesztináció
- A predesztináció kérdésével foglalkozó teológiai vita mind ez idáig megannyi vallásos ember életében vetett fel problémákat.
- A Bibliában számos olyan részt találunk, amely sokak szerint azt jelenti, hogy egy ember életében mindent –
- a jólétet és a hanyatlást,
- a boldogságot és a nyomorúságot,
- a megváltást és a kárhozatot,
- ugyanúgy, mint a nemzetek felemelkedését és bukását – Isten eleve elrendel.
- Azonban elegendő bizonyíték található a Bibliában ahhoz is, hogy megcáfoljuk az abszolút predesztináció elméletét.
- A Biblia mindkét ellentmondásos tan bizonyításához alapot ad.
Isten akaratának eleve elrendelése
- Mielőtt megvitatnánk Isten akaratának eleve elrendelését, vizsgáljuk meg azt, hogy mit jelent ez az akarat.
- Isten az ember bűnbeesése miatt nem tudta teljesíteni teremtésének célját.
- Ennek megfelelően Istennek a bűnbe esett emberiséget vezető gondviselése nem más célt, mint a teremtés céljának megvalósítását szolgálja.
- Ilyen értelemben Isten akarata az, hogy a helyreállítás teljessé váljon.
- Isten abszolút, egyedi, örök és változatlan.
- Ezért akaratának ugyanígy abszolútnak, egyedinek, öröknek és változatlannak kell lennie.
- A helyreállítás gondviselésében megnyilvánuló akaratának, amely a teremtés céljának a megvalósítására irányul,
- szintén abszolútnak, egyedinek, öröknek és változatlannak kell lennie.
- Ebből következik, hogy Isten akaratának eleve elrendelésének is abszolútnak kell lennie, vagyis egy napon mindenféleképp teljesül majd a teremtés célja.
Hogyan rendeli el Isten akarata teljesülésének módját?
- Bár Isten akarata, amely arra irányul, hogy a helyreállítás gondviselése által elérje a teremtés célját, abszolút és az ember által nem befolyásolható,
- megvalósításához elengedhetetlen az emberi felelősség teljesülése.
- Isten teremtésének a célját eredetileg Ádámnak és Évának kellett volna valóra váltania, miután teljesítették felelősségüket és tartózkodtak attól, hogy egyenek a jó és a rossz tudás fájának gyümölcséből.
- Hasonlóképpen, a helyreállítás gondviselésében Isten akarata csak akkor valósulhat meg, ha a küldetésért felelős központi személy teljesíti a felelősségét.
- Milyen mértékben határozza meg Isten a gondviselésben megtörtént események kimenetelét?
- Isten akarata abszolút; célja a helyreállítás gondviselésének megvalósítása.
- Ennek ellenére Isten feltételesen predesztinálja beteljesülésének folyamatát
- a központi személy ötszázalékos felelősségrészének teljesülésétől függően,
- amelyet Isten kilencvenöt százalékos felelősségrészével együtt kell teljesítenie.
Az egyén eleve elrendelése
- Ádámnak és Évának az emberiség jó őseivé kellett volna válniuk,
- azzal a feltétellel, hogy teljesítik a felelősségüket azáltal, hogy engedelmeskednek Isten parancsolatának és nem esznek a jó és a rossz tudás fájának gyümölcséből.
- Isten tehát nem rendelte el abszolút módon, hogy Ádám és Éva jó őseink legyenek.
- Ez érvényes minden bűnbe esett emberre:
- csak akkor válhatnak ideális emberekké,
- ha teljesítik felelősségüket, amint ezt Isten elrendelte.
- Milyen mértékben határozza meg Isten az egyén sorsát?
- Ahhoz, hogy egy egyén által teljesüljön Isten akarata, mindenféleképpen szükség van arra, hogy ez az egyén teljesítse a felelősségét.
- Isten ugyan predesztinálhat valakit egy meghatározott küldetés teljesítésére,
- mind Isten kilencvenöt, mind pedig e személy öt százalékos felelősségrészének teljesülnie kell,
- mielőtt ez az ember teljesítené küldetését és megvalósítaná Isten akaratát.
- Felelőssége teljesítése nélkül ez a személy nem válhat olyan emberré, amilyennek Isten látni szeretné.
- Vizsgáljuk most meg azt, hogy a helyreállítás gondviselésében Isten hogyan predesztinálja a központi személyt.
- Isten helyreállítási gondviselésének az a célja, hogy a bűnös világot teljesen helyreállítsa azzá az eredeti világgá, amelyet eltervezett.
- A bűnbe esett emberek megváltása predesztinált, annak ellenére, hogy megváltásuk ideje valószínűleg különbözik (2Pét 3,9).
- Amint azt a teremtés esetében is láthattuk,
- a megváltás gondviselését, amely egy újjáteremtési munka, nem lehet egy pillanat alatt megvalósítani.
- Egyetlen pontból indul ki, majd fokozatosan terjed ki az egészre.
- A megváltás gondviselésében ezért
- Isten először elrendel egy személyt arra, hogy központi személy legyen, majd küldetést ad neki.
- Milyen követelményeknek kell megfelelni ahhoz, hogy valaki ilyen küldetést érdemeljen ki?
- Először is a választott népben kell megszületnie.
- Másrészt még a választott népen belül is kiemelkedően jó elődöktől kell származnia.
- E kivételes származási vonal leszármazottjaként megfelelő adottságokkal kell rendelkeznie.
- A megfelelő adottságokkal bíró emberek közül a szükséges tapasztalatok megszerzésével kell kiemelkednie földi élete során.
- Isten végül annak alapján választ a kellő tulajdonságokkal rendelkező emberek közül, hogy melyikük él az Ő tervéhez megfelelő időben és helyen.
Az abszolút predesztináció tanát alátámasztó bibliai részek értelmezése
- A Róm 8,29–30 így szól: „Akiket ugyanis eleve ismert, azokat eleve arra rendelte... Akiket előre erre rendelt, azokat meg is hívta, akiket meghívott, azokat megigazulttá tette, akiket pedig megigazulttá tett, azokat meg is dicsőítette.”
- Isten predesztinálja azokat, akikről ezt tudja, majd elhívja őket, hogy teljesítsék a gondviselés célját.
- Isten felelőssége az, hogy elhívjon valakit, de ez még nem jogosítja fel ezt az embert arra, hogy megigazulást és dicsőséget kapjon Istentől.
- Csak ha teljesíti felelősségét, miután Isten elhívta,
- akkor nyer megigazulást és dicsőséget.
- Isten tehát aszerint ad dicsőséget valakinek, hogy az milyen mértékben teljesíti saját felelősségét.
- Mivel a bibliai idézet nem említi az emberi felelősséget, sokszor ezt tévesen úgy értelmezik, hogy mindent csupán Isten abszolút predesztinációja határoz meg.
- Az abszolút és teljes predesztináció tanát Kálvin János és mások mutatták be,
- és ezt a tant napjainkban is széles körben vallják.
- Ők azért álltak ki e tan mellett, mert abban a tévhitben éltek, hogy Isten akaratának megvalósulása egyedül az Ő hatalmától és munkájától függ.
- Nem tudták, hogy milyen szerepet játszik Isten felelőssége és az ember felelőssége közötti kapcsolat abban, hogy a helyreállítás gondviselésének célja megvalósuljon.