Az Alapelv tanulmányozása és gyakorlása
Könyvjelzőim

Még nincsenek könyvjelzőid.

Bevezetés

1 napos · Isteni Alapelv szeminárium
Bevezetés
Boldogság
Baj
Emberi törekvés
  • Mindenki azért küzd, hogy elkerülje a bajt és boldog legyen.
  • A mindennapos dolgoktól a történelmet alakító nagy eseményekig minden az emberiség boldogság utáni törekvését mutatja.
  • Hogyan keletkezik tehát a boldogság? Az ember akkor boldog, ha vágyai teljesülnek.
Öröm
Rossz
Jó
Vágy
Baj
Eredeti lélek
Körülmények
  • Gyakran elfelejtjük a „vágy” kifejezés eredeti jelentését,
  • mivel vágyaink jelenleg inkább rossz, mint jó cél felé vezetnek bennünket.
  • Azok a vágyak, amelyek igazságtalanság felé visznek, nem az egyén eredeti lelkéből fakadnak, mert az tisztában van a ténnyel, hogy az ilyen vágyak bajt hoznak.
  • Az eredeti lélek ezért visszautasítja a gonosz vágyakat és a jókra hallgat. Az emberek akár még életük árán is szeretnék megtalálni az örömöt, amely boldoggá teszi az eredeti lelket.
Bűnbeesés
Gonosz lélek
Jóság
Boldogság
Baj
Gonoszság
Eredeti lélek
Ellentmondás
Pusztuló állapot
  • Minden egyénben óriási ellentmondás lakozik. Egy adott egyénben is két egymással homlokegyenest ellenkező hajlam van:
  • a jóság után vágyakozó eredeti lélek
  • és a rossz felé hajló gonosz lélek.
  • Ádáz küzdelemben két ellentétes célért viaskodnak.
  • Pusztulásra van ítélve minden olyan lény, akiben ilyen ellentét dúl.
  • Az emberiség, minthogy természete ilyen meghasonlott, a veszte felé rohan.
Test
Lélek
Tudatlanság
Külső tudatlanság
Külső értelem
Belső tudatlanság
Belső értelem
  • Az értelem szemszögéből nézve a bűnbeesés azt jelenti, hogy az emberiség tudatlanságba süllyedt.
  • Az ember kettős természetű: belsőből és külsőből, vagyis lélekből és testből áll,
  • akárcsak az értelem, melynek szintén két oldala van: egy belső és külső oldal.
  • Hasonlóképpen, a tudatlanságnak is két fajtája van: a belső és a külső tudatlanság.
Tudomány
Vallás
Külső tudatlanság
Külső tudás
Belső tudatlanság
Belső tudás
  • Az emberiség a történelem hajnalától egészen napjainkig szüntelenül kereste azt az igazságot, amely által megszüntetheti ezt a tudatlanságot, és a tudás birtokába juthat.
  • A vallás által az emberiség a belső igazság keresésének útját járta,
  • a tudomány által a külső igazság keresésének útját járta.
  • A maga területén mind a vallás, mind a tudomány az igazság keresésének a módszere, amellyel az ember a tudatlanság felszámolásáért és a tudás megszerzéséért küzdött.
  • A vallás és a tudomány, amelyek az emberi tudatlanság eloszlatását tűzték ki célul, látszólag egymásnak ellentmondó és összeegyeztethetetlen irányba haladtak fejlődésük folyamán.
Tudomány
Új igazság
Vallás
A jóság megvalósítása
Külső tudatlanság
Külső tudás
Belső tudatlanság
Belső tudás
  • Ahhoz, hogy az emberiség felszámolja ezt a kétfajta tudatlanságot, és megvalósítsa az eredeti lélek által olyannyira óhajtott jóságot, a történelem egy pontján egy új igazságnak kell megjelennie,
  • amelynek segítségével a vallás és a tudomány kibékülnek egymással és közösen oldják meg problémáikat.
Egység
Emberiség
Új világ
Bűnbe esett emberek
Eredeti állapot
Vallások Ideológiák Filozófiák
  • Az új igazságnak egy új világba kell elvezetnie az emberiséget.
  • Ennek az új igazságnak képesnek kell lennie arra, hogy összefogja a történelem összes vallását, ideológiáját és filozófiáját, és hogy teljes mértékben egyesítse őket.
  • Az új igazság célja az, hogy a bűnbe esett embert visszavezesse eredeti állapotába.
Sun Myung Moon tiszteletes
  • Isten küldöttje, akinek az a feladata, hogy megoldja az emberi élet és a világegyetem alapvető kérdéseit, már megszületett. A neve Sun Myung Moon.