A helyreállítás megalapozásának gondviselése
A helyreállítás megalapozásának gondviselése
A helyreállítás gondviselése Ádám családjában
- Isten a bűnbe esett ember helyreállítását szolgáló gondviselését nyomban megkezdte azzal, hogy Ádám családját megbízta a Messiás alapjának megteremtésével.
- Annak érdekében, hogy a helyreállítás gondviselése Ádám családjában beteljesedhessen, a családnak bizonyos jóvátételi feltételeket kellett vállalnia a hitalap és a jellemalap helyreállítására.
- Ezzel a két alappal együttesen létrejött volna a Messiás alapja, és a Messiás eljöhetett volna Ádám családjához.
- A hitalap jóvátétel általi helyreállításához a bűnbe esett embernek fel kell ajánlania a feltétel tárgyát, amely Isten Igéjét helyettesíti. A feltétel tárgya Ádám családjában egy felajánlás volt.
- A hitalap helyreállításához központi személyre is szükség van.
- Azt gondolhatnánk, hogy Ádám családjában ez a központi személy maga Ádám volt.
- A Bibliában azonban sehol sem találunk arra való utalást, hogy Ádám áldozatot ajánlott volna fel; helyette ezt fiai, Káin és Ábel tették meg. Mi volt ennek az oka?
- Isten a jót és a gonoszt is megtestesítő Ádámot jelképesen szétválasztotta azzal, hogy két fiút adott neki, akik közül az egyik a jót, a másik a rosszat képviselte.
- Olyan pozícióba helyezte őket, amelyben mindkettőjük csak egy urat szolgált, Istent vagy Sátánt, és arra kérte őket, hogy külön-külön mutassanak be áldozatot.
- Káin a gonoszt képviselte. Emiatt olyan pozícióba került, amelyben Sátánhoz kapcsolódott.
- Ábel a jót képviselte. Emiatt olyan pozícióba került, amelyben Istennel volt kapcsolata.
- Ábel Istennel helyes kapcsolatban állt, és áldozatát Istennek tetsző módon mutatta be (Zsid 11,4).
- Így Ábel Ádám családjában sikeresen hozta létre a hitalapot.
- Ha Káin legyőzte volna bűnös természetét, Isten boldogan elfogadta volna az áldozatot,
- és Ádám családjában a jellemalap is felépült volna.
- A bűnös természet leküzdéséhez egy jóvátételi feltételt kell teljesíteni, mellyel visszafordítjuk azt a folyamatot, amelyben az ember a bűnös természetet megszerezte.
- Az arkangyal bűnbe esett, mert nem szerette Ádámot, helyette inkább irigyelte, mert az nála több szeretetet kapott Istentől.
- Ebből adódik a bűnös természet első alapvető jellemvonása: Isten nézőpontjának elhagyása.
- Az arkangyal bűnbe esett, mert Ádámban nem tisztelte Isten közvetítőjét és nem tudta rajta keresztül befogadni Isten szeretetét, ehelyett inkább megpróbált Ádám pozíciójába kerülni.
- Ebből ered a bűnös természet második alapvető jellemzője: a megfelelő pozíció elhagyása.
- Az arkangyal bűnbe esett, mert uralkodni akart Ádám és Éva fölött, akik eredetileg az ő törvényes urai voltak.
- Innét származik a bűnös természet harmadik alapvető jellemvonása: az uralom megfordítása.
- Az arkangyal a saját gonosz akaratát közvetítette Éva felé. Éva továbbadta ezt Ádámnak, és a bűnbeesésbe vitte.
- Így alakult ki a bűnös természet negyedik fő jellemzője: a bűn terjesztése.
- A bűnös természet ezen jellemvonásainak leküzdéséhez:
- Először, az arkangyal pozíciójában álló Káinnak Isten szemszögéből kellett volna néznie és szeretnie Ábelt, aki Ádám pozíciójában állt.
- Másodszor, Káinnak az Ádám pozíciójában álló Ábelen keresztül kellett volna befogadnia Isten szeretetét, tisztelve őt mint Isten közvetítőjét.
- Harmadszor, Káinnak engedelmesen alá kellett volna rendelnie magát Ábelnek, elfogadva Ábel uralmát.
- Negyedszer, Káinnak befogadóvá kellett volna válnia az Istenhez közelebb álló Ábel szándékaival szemben, és át kellett volna vennie tőle Isten akaratát.
- Ha Káin meghajolt volna Ábel előtt, ezzel teljesítette volna a bűnös természet leküzdéséhez szükséges jóvátételi feltételt Ádám családjában, így felépült volna a jellemalap, és helyreállt volna a Messiás családi alapja.
- Ehelyett azonban Káin megölte Ábelt, és ezzel megismételte az arkangyal bűnét. Épp az a folyamat zajlott le ismét, amelyből a bűnös természet alapvető jellemzői származnak.
- Ádám családjában nem sikerült a jellemalap megteremtése,
- így Isten helyreállítási gondviselése Ádám családjában nem teljesülhetett.
- A hitalap helyreállításához egy megfelelő jelképes áldozat, a jellemalap létrehozásához viszont egy megfelelő tényleges áldozat szükséges.
- A teremtett dolgokat felajánló jelképes áldozat célja először is az, hogy teljesüljön az a jóvátételi feltétel, mellyel helyreáll az Isten és a teremtett világ közti eredeti kapcsolat,
- másodszor pedig az, hogy megteremtse az ember szimbolikus helyreállításának jóvátételi feltételét.
- A tényleges áldozat bemutatása nem más, mint a bűnös természet eltörléséhez szükséges jóvátételi feltétel megtétele. Az emberiség igazi helyreállításához ez elengedhetetlenül szükséges.
- Ha a Káin pozíciójában lévő személy tiszteli az Ábel pozíciójában lévőt, és mintegy felajánlásként saját maga fölé emeli őt, ezáltal teljesítik a jó gyermekekként való helyreállításuk jóvátételi feltételét.
- Ezzel egy időben teljesül a szüleik helyreállításának jóvátételi feltétele is.
- Amikor Ábel úgy mutatta be az áldozatát, hogy azt Isten el tudta fogadni, teljesítette az Ádám hitalapjának helyreállítását szolgáló jóvátételi feltételt, és megszilárdította saját pozícióját a tényleges áldozat központi személyeként.
- Amikor azonban Káin megölte Ábelt, a tényleges áldozat bemutatása nem sikerült.
- Így sem a jellemalap, sem a Messiás alapja nem épülhetett fel.
- Isten gondviselése Ádám családjában eredménytelen maradt.
- Először, Isten helyreállítási gondviselésének Ádám családjában történt kudarcából azt láthatjuk, hogy Isten feltételesen predesztinálja akaratának megvalósulását,
- és teljes mértékben tiszteletben tartja az emberi felelősséget.
- A teremtés kezdete óta Isten eleve elrendelte, hogy akaratának megvalósulásához mind Isten, mind az ember felelősségrészének teljesítésére szükség van.
- Isten nem mondhatta el Káinnak és Ábelnek, hogyan mutassák be megfelelő módon az áldozataikat, mert az ő felelősségük volt az, hogy Káin Ábel segítségével tegye meg a felajánlását.
- Másodszor, miután Káin megölte Ábelt, Isten új fejezetet nyitott a gondviselésben azáltal, hogy Szetet emelte Ábel helyére.
- Ez azt mutatja, hogy Isten abszolút módon elrendelte, hogy az akarata egy napon majd megvalósul,
- jóllehet az egyes egyénekre vonatkozó predesztinációja feltételes.
- Harmadszor, Káin és Ábel felajánlásai által Isten arra tanít bennünket, hogy a bűnbe esett embernek folyamatosan keresnie kell az Ábel típusú személyt.
- Ha engedelmeskedünk neki, tiszteljük és követjük őt, megvalósíthatjuk Isten akaratát, még ha teljes egészében nem is értjük azt.
A helyreállítás gondviselése Noé családjában
- A helyreállítás gondviselése Ádám családjában nem teljesült, mert Káin megölte Ábelt.
- Isten mindazonáltal már a kezdetekben abszolút módon predesztinálta a teremtés céljának megvalósulását, és akarata nem változott.
- Ezért annak alapján, hogy Ábel szívében hűséges volt a Menny iránt, Isten kiválaszthatta Szetet Ábel helyére.
- Szet leszármazottai közül Noé családját választotta ki Ádám családjának helyére, és ezzel egy új fejezetet nyitott meg a gondviselésben.
- A Biblia tanúsága szerint Isten az özönvíz ítéletét bocsátotta a világra: „Isten így szólt Noéhoz: Elhatároztam, hogy elpusztítok minden lényt földön, mivel a föld az emberek miatt megtelt gonoszsággal. Ezért eltörlöm őket a föld színéről”.
- Ez arra mutat, hogy Noé kora az utolsó napok ideje volt.
- Noé családjának jutott az a felelősség, hogy jóvátételi feltétel által helyreállítsa a hitalapot,
- majd a jellemalapot.
- Az ő feladatuk volt a Messiás alapjának jóvátétel általi helyreállítása, melyben Ádám családja kudarcot vallott.
- A helyreállítás gondviselése során Noé családjában a hitalap helyreállításának központi személye Noé volt.
- Noét 10 nemzedékkel, illetve 1600 bibliai évvel Ádám után hívta el Isten.
- Noé vált az emberiség második ősévé.
- Noé 120 évig építette a bárkát egy hegy tetején, teljes engedelmességgel Isten parancsa iránt.
- Isten Ábel odaadó és hűséges szívének alapján hívta el Noét.
- Noé Szet utóda volt, akit Ábel helyére választott ki Isten.
- Ezenkívül Noé igaz ember volt Isten szemében (Ter 6,9).
- Mindezen oknál fogva ő volt az, akit Isten méltónak talált arra, hogy bemutassa a jelképes áldozatot.
- Az áldozat, vagyis a hitalap helyreállításához szükséges feltétel tárgya Noé esetében a bárka volt.
- A bárka jóvátételi feltétel volt a kozmosz helyreállításáért, amely Ádám bukása miatt Sátán hatalmába került, és az új kozmoszt szimbolizálta.
- Miután a bárka elkészült, Isten a földre bocsátotta a 40 napos özönvíz ítéletét.
- Az özönvíz célja az volt, hogy Isten a bűnös emberiségnek véget vetve felemeljen egy családot, amely kizárólag hozzá kapcsolódik.
- Noé családja a 40 napos ítélettel jóvátétel által helyreállíthatta az alapot azzal, hogy teljesítette a bárka gondviselését, amely pontosan Isten szándéka szerint a hitalap helyreállításához szükséges feltétel tárgya volt.
- Noé sikerre vitte a bárkára épülő gondviselést, így Isten számára elfogadható jelképes áldozatot mutatott be, s ezzel a jóvátétellel a hitalapot eredményesen helyreállította.
- Ennek köszönhetően jött létre az alap arra, hogy Noé két fia, Szem és Kám azokba a pozíciókba kerülhessenek, amelyekben Káin és Ábel állt.
- Ha a bűnös természet leküzdéséhez szükséges jóvátételi feltétel teljesítésével sikeresen bemutatták volna a tényleges áldozatot, akkor megteremtették volna a jellemalapot.
- Ahhoz, hogy Noé családja megfelelő módon tegye meg a tényleges áldozatot, Kámra, azaz Noé második fiára az a feladat hárult, hogy helyreállítsa Ábelnek, vagyis Ádám második fiának a pozícióját.
- Noé családjában Noé, nem pedig Kám mutatta be a jelképes áldozatot.
- Így Kámnak ahhoz, hogy felvehesse Ábelnek, tehát egy olyan személynek a pozícióját, aki sikeres volt a jelképes áldozat megteremtésében, szívében elszakíthatatlanul eggyé kellett válnia apjával, Noéval.
- Lássuk, miként segített Isten Kámnak abban, hogy Noéval szívben egyesüljön.
- A Bibliában az áll, hogy mikor Kám meglátta apját mezítelenül feküdni a sátrában, szégyent érzett, és ugyanezt az érzést testvéreiben, Szemben és Jáfetben is felébresztette.
- Ádám és Éva a bűnbeesés előtt szívükben közel álltak Istenhez és egymáshoz, és nem éreztek szégyent a meztelenségük miatt. A bűnbeesést követően azonban szégyenkeztek.
- Mikor Kám szégyellte apja meztelenségét és betakarta a testét, elegendő feltételt adott Sátánnak a színre lépéshez; Kám érzése és tette tehát bűnös volt.
- Következésképpen Kám nem tudta jóvátételek útján helyreállítani Ábel pozícióját, amely szükséges lett volna a tényleges áldozat bemutatásához.
- Mivel Kám nem tudta felépíteni a jellemalapot,
- Noé családjában a gondviselés kudarcot vallott.
A helyreállítás gondviselése Ábrahám családjában
- A helyreállítás gondviselése során Ábrahám családjában a hitalap helyreállításának központi személye Ábrahám volt.
- Ábrahámnak jóvátételek árán helyre kellett állítania mindazokat a feltételeket, amelyek helyreállítása Noé feladata volt, és amelyek Kám bűne miatt Sátán befolyása alá kerültek.
- Ábrahám átvette Noé, s ezzel Ádám küldetését is. Ilyenképpen a helyreállított Ádámot jelképezte.
- Ahogy Isten megáldotta Ádámot és Noét, úgy megáldotta Ábrahámot is: „Nagy néppé teszlek. Megáldalak és naggyá teszem nevedet, s te magad is áldás leszel.” (Ter 12,2)
- Isten megparancsolta Ábrahámnak, hogy áldozzon fel egy üszőt, egy gerlét és egy galambot, egy bakot meg egy kecskét (Ter 15,9).
- Ezek az állatok voltak az áldozat tárgyai, amelyekre a hitalap helyreállításához szükség volt.
- Annak érdekében, hogy Ábrahám a hit ősatyjává váljon, jóvátételeken keresztül helyre kellett állítania Noé és Ádám pozícióját.
- Ábrahámnak tehát az volt a feladata, hogy megfelelő áldozatot mutasson be mindannak a helyreállításáért, amit Káin és Ábel az áldozatukkal,
- Noé családja pedig a bárkára épülő gondviseléssel próbáltak megtenni.
- Ábrahám jelképes áldozatának háromféle tárgya volt.
- Először is egy gerle és egy galamb; másodszor egy kecske és egy bak; harmadszor pedig egy üsző.
- E háromféle áldozat a világegyetemet jelképezte,
- amely a növekedési folyamat három szakaszában éri el tökéletességét.
- A kialakulási szintet a galamb képviselte.
- A bak a növekedési szakaszt jelképezte.
- A kiteljesedés szakaszát az üsző jelképezte.
- A háromféle áldozatot miért helyezte Ábrahám ugyanarra az oltárra?
- Ábrahámnak, aki most Ádám szerepébe került, egyszerre kellett helyreállítania a gondviselés hosszú történetét, amit Isten a három gondviselési jelentőségű nemzedéken keresztül vezetett
- (Ádám – kialakulás, Noé – növekedés, Ábrahám – kiteljesedés).
- A gerlét és a galambot Ábrahám nem vágta ketté, ahogy kellett volna, ezért ragadozó madarak szálltak rájuk és beszennyezték a felajánlást.
- Ez a hiba annak elismerését jelentette, hogy az áldozatra Sátán tarthat igényt.
- A jelképes áldozat kudarca miatt az összes feltétel elveszett, amit Isten ezen az áldozaton keresztül akart helyreállítani.
- Ennek következményeként Ábrahám leszármazottainak 400 évig tartó elnyomást és rabszolgasorsot kellett elszenvednie Egyiptom földjén.
- Ennek következtében az Ábrahámra épülő gondviselés kitolódott Ábrahám, Izsák és Jákob három nemzedékére.
- Miután Ábrahám hibázott a jelképes áldozat bemutatásában, Isten azt parancsolta neki, hogy egyetlen fiát, Izsákot áldozza fel égőáldozatként.
- Isten ezzel a gondviselés új szakaszát nyitotta meg, hogy Ábrahám hibáját jóvátételek árán helyreállítsa.
- Ha valaki kudarcot vall felelőssége teljesítésében, a predesztináció elveinek megfelelően Isten nem választja másodszor is őt.
- Isten vajon miért hívta újra Ábrahámot, hogy áldozza fel Izsákot?
- Először is, a hármas szám a kiteljesedést, a befejezettséget jelképezi.
- Mivel a Messiás alapjának létrehozására irányuló gondviselés Ábrahám családjában már a harmadik szakasz volt, Isten törvényei szerint ezúttal le kellett zárulnia.
- Másodszor: Sátán Ádámot és ugyanúgy a fiát, Káint is megtámadta, a család két nemzedékét beszennyezte.
- A jóvátétel általi helyreállítás elvei szerint Istennek lehetősége nyílt arra, hogy Ábrahámot és fiát, Izsákot, vagyis a család két nemzedékét visszavegye Sátántól.
- Harmadszor: noha Ábrahám egyszer kudarcot vallott, Isten mégis felemelhette, és újabb esélyt adhatott neki, annak az érdemnek az alapján, amit Ábel és Noé hűsége jelentett.
- Hogyan áldozta fel Ábrahám Izsákot?
- „Ábrahám kinyújtotta kezét, vette a kést, hogy feláldozza a fiát. De az Úr angyala rászólt az égből
- és azt mondta: Ne nyújtsd ki kezedet a fiú felé és ne árts neki. Most már tudom, hogy féled az Istent...” (Ter 22,9-12)
- Ábrahám buzgalma, hogy megtegye azt, amit Isten kívánt tőle, valamint teljes hittel, engedelmességgel és hűséggel megtett, elhatározott cselekedetei
- őt olyan pozícióba emelték, mintha már feláldozta volna Izsákot. Ábrahám miatt Sátánnak el kellett hagynia Izsákot.
- Mivel Ábrahám eredményesen ajánlotta fel Izsákot, Izsák továbbvihette a helyreállítás gondviselését Ábrahám családjában.
- Izsák sikeres felajánlása által Ábrahám és Izsák az Isten akarata iránti hűségükben elszakíthatatlanul eggyé váltak.
- Miután a gondviselési küldetés Ábrahámról Izsákra szállt át, Ábrahám egy kost áldozott fel, amit Isten Izsák helyébe adott neki.
- Tulajdonképpen ez volt az a jelképes áldozat, mellyel Izsák helyreállította a hitalapot.
- Ábrahám küldetését átörökölve Izsák ily módon bemutatta a jelképes áldozatot, és jóvátétel által helyreállította a hitalapot.
- Ahhoz, hogy a Messiás alapja felépüljön Izsák családjában, a következőkben létre kellett hozni a jellemalapot.
- Ennek érdekében Izsák két fiának, Ézsaunak és Jákobnak Káin és Ábel ellentétes pozícióját kellett felvennie.
- A feladatuk az volt, hogy teljesítsék a tényleges áldozatot, vagyis megtegyék a bűnös természet eltörléséhez szükséges jóvátételi feltételt és felépítsék a jellemalapot.
- Mielőtt Ézsau és Jákob teljesítette volna a tényleges áldozatot, Jákobnak először egy jóvátételi feltételt kellett felajánlania, hogy Ábel pozícióját helyreállítsa.
- Először: Jákob teljesítette azt a jóvátételi feltételt, amellyel – egyéni szinten – helyreállította az idősebb fiú elsőszülöttségi jogát.
- A másodszülött Jákob kevés kenyérért és egy tál lencséért cserébe okosan megszerezte Ézsautól az elsőszülöttségi jogot.
- Másodjára: Jákob Háránba ment, amely a sátáni világot képviselte.
- 21 év rabszolgamunkájának szenvedése után legyőzte Lábánt, családot alapított és méltó vagyonra tett szert, és ezzel sikerült helyreállítania az elsőszülöttségi jogot.
- Harmadszor: útban Kánaán, a megígért áldás földje felé, Jabbok gázlójánál megküzdött egy angyallal és győzött a harcban.
- E valóságos küzdelemnek köszönhetően helyreállhatott az ember angyalok feletti uralma.
- E három győzelmen keresztül Jákob jóvátétel által helyreállította Ábel pozícióját.
- Ézsau és Jákob ekkor tehát azokban a pozíciókban álltak, amelyekben Káin és Ábel voltak, miután Isten elfogadta Ábel áldozatát.
- A bűnös természet leküzdéséhez szükséges jóvátételi feltétel helyreállításához
- Ézsaunak szeretnie, és mint Isten közvetítőjét tisztelnie kellett Jákobot, engedelmesen alá kellett vetnie magát Jákob irányításának és végül át kellett vennie Isten áldásának hordozójától a jóságot, és tovább is kellett adnia.
- Mikor Ézsau kitárta karjait és szeretettel ölelte át Jákobot, megvalósult a bűnös természet leküzdéséhez szükséges jóvátételi feltétel.
- Győzelmük azt is jelentette, hogy egy családon belül (horizontálisan) jóvátétel útján helyreállt a történelem hosszú (vertikális) folyamata, melynek során Isten mindvégig a jellemalap helyreállításán fáradozott.
- Minthogy a Messiás alapja végre megvalósult, azt gondolhatnánk, hogy abban az időben a Messiás el is jöhetett volna a földre.
- Ábrahám korára viszont a bűnbe esett emberiség egész nemzeteket épített fel Sátán oldalán, amelyek könnyen legyőzhették volna Ábrahám családját.
- Így ez az alap az eljövő Messiásnak nem nyújtott volna biztonságot. Csakis egy erős, független állam alapja tette volna lehetővé, hogy a Messiás megbirkózhasson a sátáni világ nemzeteivel.
- A Messiás alapja addig a szintig épült fel Izsák családjában, melynek nyomán a Messiás nemzeti szintű alapjának kiépítéséhez szükséges jóvátételi folyamat megkezdődhetett.
- Izsák családjában Jákob volt az a központi személy, akinek révén felépült a Messiás alapja; Ábrahám bűnének a jóvátételéért ő felelt.
- Neki kellett elindítania azt a jóvátételi folyamatot, amely által nemzeti szinten megvalósult az Izsákra bízott küldetés.
- Emiatt, akárcsak Ábrahám és Izsák, úgy Ábrahám, Izsák és Jákob is egy embernek számított Isten megítélése szerint, még ha három különböző személy is volt.
- Isten kijelentése, hogy „Én vagyok az Isten, atyáid Istene; Ábrahám Istene, Izsák Istene, Jákob Istene” (Kiv 3,6)
- azt mutatja, hogy ez a három nemzedék Isten szemében egynek számít, mert Isten akaratát együttesen vitték véghez.
- Jákob egyénileg győztesen került ki abból a harcból, amit az elsőszülöttségi jogért Ézsauval vívott.
- Háránban 21 küzdelmes év után családjával együtt elnyerte Lábántól az elsőszülöttségi jogot.
- Jákob az angyallal vívott harcban is győzött, és ezzel – a bűnbe esett emberek közül elsőként – megfizette a jóvátételt, hogy az ember uralma helyreállhasson az angyalok felett.
- Isten ezután az „Izrael” nevet adta Jákobnak (Ter 32,29), mert Jákob mintát és alapot teremtett a választott nép számára.
- Miután e győzelmek birtokában visszatért Kánaánba, Jákob megnyerte Ézsau szívét és együtt teljesítették a jóvátételi feltételt a bűnös természet leküzdéséhez.
- Jákob tehát sikeresen végigjárta a mintautat Sátán legyőzésére.