Az Alapelv tanulmányozása és gyakorlása
Könyvjelzőim

Még nincsenek könyvjelzőid.

Az utolsó napok és az emberi történelem

7 napos · Isteni Alapelv szeminárium
Az utolsó napok és az emberi történelem
Az utolsó napok?
Eszkatológia
Az emberi történelem
•A helyreállítás célja
•A teremtés célja
•A bűnbeesés lényege
  • Nem ismerjük igazából a történelmet, nem tudjuk biztosan, honnan ered, milyen irányba tart és mi a végső célja.
  • Ezért nem ismerjük az emberi történelem utolsó napjait sem.
  • Ahhoz, hogy erről a témáról beszélhessünk, először olyan alapvető kérdéseket kell megértenünk:
  • mi Isten teremtésének célja,
  • az ember bűnbeesésének lényege
  • és a helyreállítás gondviselésének célja.
Szakasz 1

A teremtés céljának megvalósulása és az ember bűnbeesése

Éva
Ádám
Test
Isten
Isten
Isten
Lélek
1.1 A teremtés céljának megvalósulása
Em- berek
Gyermekek
Teremtés
Terem- tett dolgok
Egyén
Földi Mennyország
A család tökéletessége
Egyéni tökéletesség
Az uralom tökéletessége
  • Az az ember, aki érzékenységével átérzi Isten szívét, intuíciójával és értelmével megérti az akaratát, és az erre való képességei segítségével teszi is azt, elérte jellemének egyéni szintű tökéletességét.
  • Ha Ádám és Éva elérték volna a tökéletességet, képtelenek lettek volna bűnt elkövetni, jó gyermekeknek adtak volna életet, illetve bűntelen családot és társadalmat alapítottak volna Isten áldásaival teljes összhangban.
  • Megalapították volna a Mennyországot, amely egyetlen nagy családból áll, ahol mindenkinek ugyanazok a szülei.
  • A tökéletes jellemű embernek támogatnia kell a tudományos haladást, fel kell használnia a természetet, valamint rendkívül kellemes szociális és életkörülményeket kell teremtenie.
  • Ez lesz a földi Mennyország.
  • Isten teremtésének elsődleges célja a Mennyország felépítése először a földön.
Éva
Ádám
Test
Lélek
1.2 Az ember bűnbeesésének következményei
Em- berek
Sátán
Sátán
Sátán
Gyermekek
Teremtés
Terem- tett dolgok
Rossz család
Rossz természet
Egyén
Földi pokol
Sátán uralma
  • A bűnbeesés következtében az emberek nem válhattak Isten templomává, ehelyett Sátánnal egyesültek és az ő lakóhelyévé lettek.
  • Nem sikerült kifejleszteniük az isteni természetet, hanem rossz természetet alakítottak ki magukban.
  • A rossz természetű emberek gyermekeiken keresztül a rosszat terjesztették, rossz családokat, rossz társadalmat és rossz világot építettek fel.
  • A világ, amelyben élünk, a földi pokol.
  • Sátán uralmát alapítottuk meg.
Szakasz 2

Isten megváltó munkája

Isten
Öröm
Bűnbeesés
2.1 Isten megváltó munkája: a helyreállítás gondviselése
Fájdalom
Teremtés
Megváltás
Bűnös világ
A jóság világa
  • Isten a jóság világát akarta megteremteni és átérezni belőle a legnagyobb örömet.
  • Azonban az ember bűnbeesése miatt a világ bűnnel és fájdalommal telt meg.
  • Ha ez a bűnös világ örökké a jelenlegi állapotában maradna, akkor Isten tehetetlen és sikertelen Isten lenne, aki kudarcot vallott a teremtésben.
  • Isten tehát mindenáron megmenti ezt a bűnös világot.
  • A bűn rabságában szenvedő ember megváltása az eredeti, bűntelen állapotába való helyreállítását jelenti.
  • Isten megváltó munkája nem más, mint a helyreállítás gondviselése.
2.2 A helyreállítás gondviselésének célja
A teremtés célja
A Mennyország megalapítása
  • Mi a helyreállítás gondviselésének célja?
  • A Mennyország megalapítása, amely a maga teljességében Isten jó objektuma és a teremtés céljának beteljesülése.
2.3 Az emberi történelem a helyreállítás gondviselésének történelme
Emberi történelem
A helyreállítás gondviselésének történelme
  • Az emberi történelem a gondviselés történelmének tekinthető, amely során Isten a bűnbe esett ember megváltásán és rajta keresztül az eredeti, jó világ helyreállításán fáradozott.
Szakasz 3

Az utolsó napok

3.1 Az utolsó napok jelentése
Messiás
Az utolsó napok
Földi pokol
Isten uralma
Földi Mennyország
Sátán uralma
  • Az utolsó napok az az időszak, amikor a sátáni uralom alatt lévő rossz világ Isten uralma alatt álló ideális világgá alakul át.
  • A földi pokol a földi Mennyországgá válik.
Szakasz 4

Az utolsó napok és napjaink

A három nagy áldás helyreállítása
Napjaink = az utolsó napok
  • Korunk egyes jelenségeit tanulmányozva arra a következtetésre juthatunk, hogy napjaink jelentik az utolsó napokat.
  • E jelenségekben felismerhetjük, hogy Isten helyreállítási gondviselésének a célja, vagyis a három nagy áldás kezd megvalósulni.
Isten
Test
Lélek
4.1 Az első áldás helyreállításának jelei
Egyén
3. Az ember valódi értéke
4. Az eredeti igaz szeretet
Egyéni tökéletesség
2. Az eredeti lélek szabadsága
1. A szellemiség helyreállítása
  • Az első áldás, amelyet Isten Ádámnak és Évának adott, az egyéni jellem tökéletessége volt.
  • Az első áldás helyreállításának négy jelét láthatjuk.
  • Először is azt figyelhetjük meg, hogy a bűnbe esett emberek szellemi volta kezd helyreállni.
  • Az első áldás helyreállításának második jelét a történelemnek abban az irányvonalában láthatjuk, amely az eredeti lélek szabadságának visszaszerzése felé mutat.
  • Az első áldás megújulásának harmadik jele az ember valódi értékének helyreállása.
  • Az első áldás napjainkban történő megújulásának negyedik jele az eredeti igaz szeretet helyreállítása a bűnbe esett emberek körében.
  • Mindebből láthatjuk, hogy a jelen kor az utolsó napok kora, amikor helyreállíthatjuk Isten első áldását, és megvalósíthatjuk az egyéni tökéletességet.
Éva
Isten
Ádám
4.2 A második áldás helyreállításának jelei
Gyermekek
1. Testvérek Jézus Krisztusban
A család tökéletessége
2. A demokratikus és a kommunista világ szembenállása
  • Isten második áldása Ádám és Éva számára az volt, hogy Igaz Szülőkké váljanak, jó gyermekeket neveljenek fel, és olyan családot és társadalmat építsenek fel, amelyben a jóság uralkodik.
  • Jézus Krisztus szeretete és vezetése alatt a különböző etnikai fajok és népek testvérekként egyre inkább egymás mellett állnak, ilyen módon helyreállítva Isten második áldását.
  • Napjainkra a világ a keresztény eszményekre épülő egységes kultúrkörré olvadt.
  • A világ ma két részre oszlott: a demokratikus világra, amely az Isten oldalán álló társadalmak felépítésére törekszik, és a kommunista világra, amely sátáni oldalon álló rendszereket épített fel.
  • Ez az elszakadási folyamat világszinten két szemben álló hatalom létrejöttében teljesedett ki. E két egymással ellentétes cél felé haladó hatalom semmiképpen nem élhet békében egymás mellett.
  • Ma elérkeztünk ehhez a ponthoz, ahol ez a két világ megvívja végső csatáját. Mindez újabb bizonyítékul szolgál arra, hogy napjaink az utolsó napok.
Isten
4.3 A harmadik áldás helyreállításának jelei
Teremtés
Teremtett dolgok
Emberek
2. Kellemes környezet
Az uralom tökéletessége
1. A szellemi szint felemelkedése Istenhez
  • A harmadik áldás a természet feletti uralom elnyerését jelenti.
  • A belső uralom a szív uralmát jelenti. Az, aki eléri a tökéletességet és szívében összhangban van Istennel, Isten szívét sajátjaként érzi.
  • Isten helyreállítási gondviselése, többek között a vallás, a filozófia és az erkölcs által, lépésről lépésre emeli fel a bűnbe esett emberiség szívét Istenhez.
  • Napjainkban több dolog szól amellett, hogy az emberek egyre méltóbbá válnak arra, hogy a teremtést szívük által kormányozzák.
  • A tudományos fejlődéssel együtt járó gazdasági fejlettségnek köszönhetően korunkban az emberek egy rendkívül kényelmes és kellemes környezetet építettek fel.
  • A bűnbe esett emberek fokozatosan helyreállították a világegyetem feletti uralmukat, és ilyen módon egyre inkább megközelítették Isten harmadik áldásának helyreállítását. Mindezek alapján bizonyossággal állíthatjuk, hogy napjaink az utolsó napok.
Szakasz 5

Az utolsó napok, az új igazság és a hozzáállásunk

Isten
5.1 Az utolsó napok és az új igazság
Igazság
Lélek
Értelem
Bűnbe esett emberek
Szellemiség
  • A bűnbe esett emberek fokozatosan legyőzték belső tudatlanságukat, felemelve szellemiségüket és értelmüket
  • „lélekben és igazságban” a vallás által.
Igazság
Tudomány
Vallás
Értelem
Külső igazság
Belső igazság
Külső tudatlanság
Belső tudatlanság
  • Kétféle igazságot lehet megkülönböztetni: a vallás által tanított belső igazságot, amely az embereket belső tudatlanságuk legyőzésében segíti,
  • és a tudomány által felfedezett külső igazságot, amely a külső tudatlanság megszüntetésében segít.
  • Ennek megfelelően az értelemnek is két vonását különböztethetjük meg: a belső igazság által felébresztett belső, és a külső igazság által felébresztett külső értelmet.
  • A vallás a belső értelem belső igazságra való törekvése által, míg a tudomány a külső értelem külső igazságra való törekvése által fejlődik.
Isten
Igazság
Lélek
Új igazság
Tudatlanság
Napjaink (az utolsó napok)
Bűnbe esett emberek
mérték, kifejezési mód
A szellemi és értelmi szint emelkedése
  • Isten azzal segíti a tudatlan, bűnbe esett embereket, hogy lélek és igazság által felemeli a szellemüket és megvilágítja értelmüket. Ezáltal úgy alakítja gondviselését, hogy az embereket a bűnbeesés előtti eredeti állapotukba állítsa helyre.
  • A lélek és az igazság egyedi, örök és változatlan.
  • Tanításuk mértéke, szintje, illetve a kifejezési mód azonban koroktól függően változik,
  • ahogyan fokozatosan felemelik a teljes tudatlanságból az emberiséget.
  • Ahhoz, hogy korunk modern, intellektuális embere az igazság által megvilágosodjon, egy magasabb szintű és bővebb tartalmú tankönyvnek kell megjelennie, amelynek tudományosabb a kifejezésmódja.
  • Ezt az új igazságnak nevezzük.
5.2 Hozzáállásunk az utolsó napokban
Új kor
Régi kor
Külsőleg: küzdelmek és háborúk
Belsőleg: szorongás, félelem és zavarodottság
Az utolsó napok
(Konfliktus)
  • A régi gondviselés vége felé új gondviselés kezdődik. Ennek megfelelően az új gondviselés kezdete egybeesik a régi lezárásával.
  • Az ebben a korban élők egy vezető ideológia vagy filozófia hiányában belsőleg szorongástól, félelemtől és zavarodottságtól szenvednek,
  • külsőleg pedig a félelmetes fegyverek által vívott küzdelmektől és háborúktól.
  • Az új kor gondviselése nem a régi kor romjaira épül.
  • Éppen ellenkezőleg, az új kor a régi kor utolsó szakaszában sarjad ki és növekszik, majd azzal konfliktusba kerül.
  • Például Jézus, aki megnyitotta az Újszövetség korát, amikor az Ószövetség korának vége felé eljött, nagy megdöbbenést váltott ki a mózesi törvények hű követői körében.
  • A zsidók kiközösítették, és végül keresztre is feszítették.
Isten
Test
Lélek
Az emberek az utolsó napokban
Ima
Szellem
Új igazság
Lélekben nyitottak
  • Mi, akik ma élünk, az utolsó napokban élünk.
  • Szívünknek alázatosnak kell lennie, és mindent meg kell tennünk azért, hogy imáink folytán isteni sugallatot kapjunk.
  • Nem szabad erősen ragaszkodnunk hagyományosan elfogadott elvekhez, hanem lélekben nyitottakká kell válnunk
  • annak érdekében, hogy megtaláljuk az új igazságot, amely elvezet bennünket az új kor gondviseléséhez.