Az Alapelv tanulmányozása és gyakorlása
Könyvjelzőim

Még nincsenek könyvjelzőid.

Krisztológia

7 napos · Isteni Alapelv szeminárium
Krisztológia
Isten
Szentlélek
Jézus
Bűnbe esett emberek
Az újjászületés tana
A Szentháromság tana
A krisztológia kérdései
Zavar a keresztény tanokban és a hit gyakorlásában
  • A krisztológia témaköre magába foglalja a Szentháromság kérdését (amely az Isten, Jézus és a Szentlélek közötti kapcsolattal foglalkozik),
  • továbbá az újjászületést, valamint a Jézus, a Szentlélek és a bűnbe esett emberek közötti kapcsolat kérdését.
  • Az e témákkal kapcsolatos viták mind a mai napig nem jutottak nyugvópontra.
  • Ennek következtében a keresztény tanokban és a hit gyakorlásában még mindig nagy a zavar.
  • E kérdések megoldásához elsőként az ember eredeti értékét kell megértenünk.
Szakasz 1

Az olyan ember értéke, aki megvalósította a teremtés célját

Isten
Test
Lélek
Igaz ember
Egység
•Isteni természet
•Isten temploma (1Kor 3,16)
•Tapasztalja Isten szívét
Kettős jellemzők kapcsolata Isten és a tökéletes ember között
  • Isten és egy tökéletes személy kapcsolatát az ember kettős jellemzői, vagyis a lélek és a test közötti kapcsolathoz hasonlíthatjuk.
  • Ahogyan megbonthatatlan az egység az Isten-központú igaz ember lelke és teste között,
  • ugyanolyan megbonthatatlan az egység Isten és a vele négypozíciós alapot alkotó igaz ember között.
  • Ebben az egységben az ember saját valóságaként tapasztalja Isten szívét.
  • Egy ilyen érett személyiséggel rendelkező ember Isten temploma, akiben Isten lakozik,
  • és akinek isteni természete van.
Ember
Mt 5,48
Mennyei Atya
„Legyetek hát tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes”
Tökéletes ember: isteni érték
  • Jézus így beszélt erről a tökéletességről: „Legyetek hát tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes” (Mt 5,48).
  • Láthatjuk tehát, hogy az az ember, aki megvalósította a teremtés célját, Istenéhez hasonló isteni értékre tesz szert.
Isten
Öröm
Ember
Jellem
A cél, amiért Isten megteremtette az embert
Tökéletes ember: egyedülálló
Isten kettős jellemvonásai
Megtestesíti a kettős jellemvonásokat
  • Másodszor annak a célnak a szempontjából vizsgáljuk meg az ember értékét, amiért Isten megteremtette őt.
  • Isten azzal a céllal teremtette az embert, hogy megossza vele örömét.
  • Minden embernek egyedi jelleme van.
  • Akárhány milliárd ember születik is a földön, soha nem lesz két teljesen egyforma személyiségű köztük.
  • Minden egyes ember Isten valóságos objektuma, aki Isten kettős jellemzőinek egy egyedülálló aspektusát testesíti meg.
  • Az egész világegyetemben tehát csak egyetlen ember képes arra, hogy Istennek ezt a bizonyos vonását visszatükrözze és ezzel örömet adjon Istennek.
  • Így minden ember, aki megvalósította a teremtés célját, egyedülálló a kozmoszban.
  • Megerősíthetjük tehát Buddha szavainak igazságát, amelyek szerint: „A mennyben és a földön egyedül engem dicsőítenek”.
Kozmosz
Szellemi én
Fizikai én
Szellemi világ
Fizikai világ
•Közvetítő a szellemi
és a fizikai világ között
•Magában hordozza a kozmoszt
•Az egész világegyetem felett uralkodik
Az ember viszonya a világegyetemhez
Tökéletes ember: kozmikus érték
  • Harmadszor a világegyetemhez való viszonyának szempontjából vizsgáljuk meg az ember értékét.
  • Az az ember, aki megvalósította a teremtés célját, az egész világegyetem felett uralkodhat.
  • A szellemi világ és a fizikai világ az ember, mint közvetítő segítségével teremt egymással kölcsönös kapcsolatot.
  • Az az ember, aki megvalósította a teremtés célját, ilyen módon a kozmosz minden elemének a lényegét magában hordozza.
  • Ezért nevezzük az embert a világegyetem mikrokozmoszának.
  • Ez az oka annak, hogy az embernek a világegyetemmel egyenlő értéke van.
Szakasz 2

Jézus és az az ember, aki megvalósította a teremtés célját

Jézus
(Ter 3,24)
(Jel 22,14)
Bűnbe esett Ádám
Az élet fája
Az élet fája
Az emberi történelem
Tökéletes ember
A helyreállítás gondviselése
Tökéletes Ádám
2.1 A tökéletes Ádám és Jézus, valamint az élet fájának helyreállítása
  • Az emberi történelem a helyreállítás gondviselésének a történelme.
  • Célja az, hogy a történelem végén, az Édenkertben elveszett életfa visszaállításával megvalósuljon a földi Mennyország.
  • Ha Ádám megvalósítja a teremtés eszményét, az élet fájává vált volna, és leszármazottai is életfák lettek volna.
  • Ádám bűnbeesésével azonban meghiúsult Isten akarata és a bűnbe esett emberiség attól a pillanattól fogva arra vágyik, hogy helyreállhasson az élet fájaként.
  • Mivel a bűnbe esett ember pusztán saját erejéből nem képes az élet fájaként helyreállni, annak az embernek kell életfaként eljönnie és mindenkit magába oltania, aki már betöltötte a teremtés célját.
  • Ez a Bibliában leírt életfa nem más, mint Jézus.
  • Ha Ádám megvalósította volna az édenkertbeli életfával jelképezett tökéletesség eszményét, akkor abban a tekintetben azonos lett volna a Jelenések könyvében szintén az élet fájával szimbolizált Jézussal, hogy mindketten megvalósították a teremtés célját.
  • Értékük így egyenlő lett volna.
Elveszett (Ter 3,24)
Jézus
Megvalósította a teremtés célját
Visszaállítva (Jel 22,14)
Tökéletes Ádám
Megvalósította a teremtés célját
Az élet fája
Jézus = tökéletes Ádám
  • Ha Ádám megvalósította volna az édenkertbeli életfával jelképezett tökéletesség eszményét,
  • akkor abban a tekintetben azonos lett volna a Jelenések könyvében szintén az élet fájával szimbolizált Jézussal, hogy mindketten megvalósították a teremtés célját.
  • Értékük így egyenlő lett volna.
Jézus
Tökéletes ember
Jézus értéke
A tökéletes ember értéke
2.2 Jézus, az emberek és a teremtés céljának megvalósulása
Jézus = tökéletes ember
  • Egy teljes mértékben érett személy olyan tökéletes, mint Isten. Mivel Istenével azonos isteni értékkel rendelkezik, végtelenül értékes.
  • Ő egyedülálló az egész kozmoszban.
  • Ezenfelül értéke a kozmoszéval egyenlő.
  • Semmi sem bírhat nagyobb értékkel, mint egy olyan ember, aki megvalósította a teremtés eszményét.
  • Ilyen értékes Jézus, aki kétségtelenül elérte az elképzelhető legmagasabb értéket.
Isten
Test
Isten
Lélek
Jézus
Jn 14,9-10
Isten második énje
A lélek második énje
„Aki engem látott, az Atyát is látta...”
2.3 Isten-e Jézus?
  • Amikor Fülöp arra kérte Jézust, hogy mutassa meg Istent, Jézus így szólt: „Aki engem látott, az Atyát is látta. Hogy mondhatod hát: Mutasd meg nekünk az Atyát? Nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok s az Atya bennem?” (Jn 14,9-10)
  • A Biblia így ír Jézusról: „A világba jött, a világban volt, általa lett a világ, mégsem ismerte fel a világ” (Jn 1,10).
  • Jézus maga is mondta, hogy: „Bizony, bizony, mondom nektek: Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok” (Jn 8,58).
  • E bibliai sorok alapján sok keresztény hitt abban, hogy Jézus a teremtő Isten.
  • Jézust nevezhetnénk akár Istennek is, hiszen – mivel megvalósította a teremtés célját és egységben él Istennel – isteni természettel rendelkezik. Mindazonáltal ő nem Isten maga.
  • Isten és Jézus kapcsolata a lélek és a test viszonyához hasonlítható.
  • A test a lélek második énjének is tekinthető, mivel a test a lélek objektuma, hasonlít rá és vele egységben cselekszik, de nem maga a lélek.
  • Ennek analógiájára – mivel Jézus egy Istennel, ő Isten megtestesülése – Jézust Isten második énjének is tekinthetnénk, de nem magának Istennek.
  • Valóban elmondható, hogy aki Jézust látta, magát Istent látta (Jn 14,9-10), de ezzel Jézus nem azt akarta mondani, hogy ő maga Isten.
Isten
Ige
Jézus
Teremtő
Jn 1,10
Teremtett világ
„A világ Jézus által lett.”
Teljesen érett személy
Az Ige által lett (Jn 1,3)
Jézus nem maga a Teremtő
Az Ige megtestesülése (Jn 1,14)
  • A Biblia úgy utal Jézusra, mint a testté lett Igére (Jn 1,14). Ez a sor azt jelenti, hogy Jézus az Ige megtestesülése, vagyis egy olyan ember, aki által az Ige életre kel.
  • A Bibliában az áll, hogy minden az Ige által lett, majd később az, hogy a világ Jézus által lett (Jn 1,3.10). Mondhatnánk tehát, hogy Jézus a Teremtő.
  • A tökéletesen érett személyiség magába sűríti a világegyetem összes elemét, amelyek harmóniában rezegnek körülötte. Azt mondhatjuk tehát, hogy a világegyetem a tökéletes ember által épül fel.
  • Istennek továbbá az volt a szándéka, hogy az embert teszi meg a természet teremtőjévé és urává azáltal, hogy a Teremtő személyiségével és hatalmával ruházza fel.
  • Az ember akkor jutott volna mindezen dolgok birtokába, ha felelősségének teljesítése révén elérte tökéletességét.
  • Ebből a szemszögből nézve ezek a sorok összhangban állnak azzal a felfogással, miszerint Jézus egy olyan ember, aki teljesítette a teremtés célját, de nem jelentik azt, hogy Jézus maga a Teremtő.
Szakasz 3

Jézus és a bűnbe esett ember

Isten
Jézus
Jézus
Teremtett dolgok (angyalok)
Nincs eredendő bűn (nincs sátáni támadás)
Átélte Isten szívét
Uralom a teremtett dolgok és az angyalok felett
Teljesen megértette Isten akaratát
  • Jézus mindazzal az értékkel rendelkezett, amivel az igaz, a teremtés célját betöltő ember bír, s emiatt „...minden alá van neki vetve” (1Kor 15,27).
  • Az eredendő bűn nélküli Jézust nem terhelte olyan feltétel, amiért Sátán támadhatta volna.
  • Jézus teljesen megértette Isten akaratát és szívét.
  • Isten szívét mindennapi életében valóságként át is élte.
Isten
Bűnbe esett ember
Teremtett dolgok (angyalok)
Bűnbe esett ember
Felnéz az angyalokra és a teremtett dolgokra
Nem képes megérteni Isten akaratát és szívét
Eredendő bűnnel (sátáni támadás)
  • A bűnbe esett ember értéke nem hasonlítható annak az igaz embernek az értékéhez, aki megvalósította a teremtés célját.
  • Olyan alacsony szintre süllyedt, hogy még az ember alárendeltjeként teremtett angyalokra is felnéz.
  • Az eredendő bűnnel születő, bűnbe esett embert egy olyan dolog szennyezi be, amely feltételt jelent a sátáni támadáshoz.
  • Isten akaratát és szívét a bűnbe esett ember teljes mélységében nem képes megérteni, legfeljebb egy halvány képet alkothat róluk.
Isten
Jézus
Bűnbe esett ember
•Újjászületett
(Hű gyermek)
Igaz ember
•Megtisztult az eredendő bűntől
  • Amíg az ember megmarad bűnbe esett állapotában, addig gyakorlatilag nem rendelkezik eredeti értékével.
  • Ha azonban Jézus, az Igaz Szülő által szellemileg és fizikailag újjászületik,
  • és eredendő bűnétől megtisztulva az ő hű gyermeke lesz,
  • akkor olyan emberként áll helyre, aki Jézus Krisztushoz hasonlóan betöltötte a teremtés célját.
Szakasz 4

Az újjászületés és a szentháromság

Éva
Isten
Ádám
Éva
Gonosz gyermekek
Bűnbeesés
Jó gyermekek
Igaz Atya
Ádám
Gonosz atya
Gonosz anya
Sátán
Igaz Anya
Újjászületés
Újjászületni
4.1.1 Jézus és a Szentlélek, valamint szerepük az újjászületésben
  • Jézus így szólt: „... aki nem születik újjá, az nem láthatja meg az Isten országát” (Jn 3,3).
  • Újjászületni annyit jelent, mint még egyszer megszületni. Miért kell a bűnbe esett embernek újjászületnie?
  • Ha Ádám és Éva megvalósították volna a teremtés eszményét, és az emberiség Igaz Szüleivé váltak volna, akkor jó, eredendő bűn nélküli gyermekeik születtek volna, és létrehozták volna a földi Mennyországot.
  • Ádám és Éva azonban bűnbe estek, gonosz szülőkké váltak, és gonosz gyermekeknek adva életet a Poklot alapították meg a földön.
  • Ezért a bűnbe esett embereknek újjá kell születniük – eredendő bűn nélküli gyermekekként.
Isten
Jó gyermekek
Szentlélek
Igaz Atya
Jézus
  • Szülők nélkül nem születhetünk meg.
  • Az eredendő bűnnel rendelkező szülők nem adhatnak életet eredendő bűn nélküli, jó embereknek. A bűnbe esett emberiség körében kétségkívül lehetetlen bűn nélküli szülőket találni.
  • Ezeknek a szülőknek a mennyből kell jönniük. Jézus volt az a szülő, aki a mennyből érkezett.
  • Azért jött, hogy Igaz Atyaként újjászületést hozzon a bűnbe esett embereknek, akik így jó gyermekekké válhatnak, teljes mértékben megtisztulva az eredendő bűntől, és felépíthetik a földi Mennyországot.
Isten
Jó gyermekek
Szentlélek
Igaz Atya
Jézus
Igaz Anya
(Jn 3,5)
  • Az atya azonban egyedül nem képes életet adni gyermekeinek.
  • Ahhoz, hogy a bűnbe esett gyermekek jó gyermekekként újjászülethessenek, Igaz Anyára és Igaz Atyára is szükségük van.
  • Igaz Anyaként a Szentlélek jött el.
  • Ezért mondta Jézus Nikodémusznak, hogy az, aki a Szentlélek által nem született újjá, nem léphet be Isten Királyságába (Jn 3,5).
Éva
Isten
Ádám
Logosz
Megtestesítő objektum
4.1.2 Jézus és a Szentlélek, valamint az Ige kettős jellemvonásai
•Isten objektuma (Jn 1,1)
•Kettős jellemvonások
•Racionális elv, Ige
  • A Logosz a „racionális elv” vagy „Ige” görög megfelelője.
  • A Biblia utal arra, hogy a Logosz Isten objektuma (Jn 1,1), amely kölcsönös kapcsolatban áll Vele.
  • Mivel Isten, a Logosz szubjektuma kettős jellemvonásokkal rendelkezik, úgy az objektumnak, a Logosznak is kettős jellemvonásokból kell felépülnie.
  • Ádám és Éva, Istennek az Őt képmás szinten megtestesítő, valóságos objektumai a Logosz kettős jellemvonásai alapján külön-külön teremtettek meg.
Éva
Isten
Ádám
Szentlélek
Igaz Atya
Jézus
Igaz Anya
Második Ádám
Második Éva
Az élet fája
Igaz Atya
Igaz Anya
A jó és a rossz tudás fája
  • Ha Ádám mint férfi teljesítette volna a teremtés eszményét, és az élet fájává vált volna,
  • valamint Éva mint nő teljesítette volna a teremtés eszményét, és beteljesítette volna a jó és a rossz tudás fáját,
  • akkor ketten együtt az emberiség Igaz Szüleivé váltak volna.
  • Valóra váltották volna Isten három áldását és lerakták volna a földi Mennyország alapjait.
  • Bűnbeesésük következtében ez a világ azonban a földi Pokollá vált.
  • Hogy a bűnbe esett embereknek újjászületést adhasson, Jézus a második Ádám, az emberiség Igaz Atyjának szerepében, az élet fájával jelképezett küldetéssel jött el.
  • Vajon nem kellett volna-e eljönnie az emberiség Igaz Anyjának, a második Évának is, akinek küldetését a jó és a rossz tudás fája jelképezi?
  • A Szentlélek az, aki Igaz Anyaként munkálkodik azért, hogy a bűnbe esett emberek újjászülethessenek általa.
Mi
Isten
Szentlélek
Jézus
1Kor 12,3
Szellemi Igaz Atya
Szellemi Igaz Anya
Új én: szellemi újjászületés
4.1.3 Szellemi újjászületés Jézus és a Szentlélek által
  • Ha hiszünk Jézusban mint megváltónkban
  • a Szentlélek sugalmazása által,
  • akkor megkapjuk szellemi Igaz Szüleink szeretetét, amely Jézus és a Szentlélek, vagyis a szellemi Igaz Atya és a szellemi Igaz Anya közötti adás-elfogadás kapcsolatból keletkezik.
  • E szeretet által új élet költözik belénk
  • és a szellemünk új énként születik újjá.
  • Ez a szellemi újjászületés.
Isten
Szentlélek
Jézus
Egység
Szentháromság
4.2 A Szentháromság
  • Jézus és a Szentlélek úgy teljesítik be a teremtés célját, hogy Isten kettős jellemvonásait az Ő két különálló objektumaként teljesítik ki.
  • Adás-elfogadás kapcsolatuk révén Istennel a középpontban egységet alkotnak és megteremtik a négypozíciós alapot.
  • Isten, Jézus és a Szentlélek így válik eggyé, egységük pedig a Szentháromság.
Éva
Isten
Ádám
Gonosz atya
Jó gyermekek
Szentlélek
Igaz Atya
Gonosz anya
Gonosz gyermekek
Jézus
Sátán
Igaz Anya
Háromság Istennel
Háromság Sátánnal
Háromságok Istennel és Sátánnal
  • Ha Ádám és Éva nem estek volna bűnbe, hanem Istennel háromságot alkotva jó gyermekeknek életet adó Igaz Szülőkké váltak volna, leszármazottaik is jó férjekké és feleségekké váltak volna, akik életének középpontjában Isten áll.
  • Bűnbe esésükkel Ádám és Éva ehelyett Sátánnal a középpontban teremtettek négypozíciós alapot.
  • Más szóval Sátánnal alkottak egy bűnbe esett háromságot.
  • Leszármazottaik továbbra is Sátánnal hoztak létre háromságokat és ilyen módon egy romlott és erkölcstelen társadalmat építettek fel.
Éva
Isten
Ádám
Isten
Jó gyermekek
Menyas- szony
Jó gyermekek
Visszatérő Krisztus
Szellemi Igaz Atya
Szellemi és fizikai Igaz Atya
Szellemi és fizikai Igaz Anya
Szellemi Igaz Anya
Szellemi újjászületés
Szellemi és fizikai újjászületés
Háromság a földön
Szellemi háromság
Szellemi háromság és tökéletes háromság
  • A feltámadt Jézus és a Szentlélek – Istennel egységben – csupán egy szellemi háromságot tudtak létrehozni, így csak a szellemi Igaz Szülők küldetését tudták teljesíteni.
  • Jézus és a Szentlélek a hívő embereket mint szellemi gyermekeiket ezért szellemi újjászületéssel és a szellemi háromságokban való helyreállással ajándékozzák meg.
  • Krisztusnak testben kell visszatérnie és meg kell találnia menyasszonyát.
  • Itt a földön tökéletes háromságot teremtenek Istennel, és mind szellemileg, mind pedig fizikailag Igaz Szülőkké válnak.
  • Szellemi és fizikai újjászületést adnak a bűnbe esett emberiségnek, eltörlik az emberek eredendő bűnét és lehetővé teszik számukra, hogy itt a földön Istennel a középpontban alkossanak háromságokat.
Isten
Feleség
Férj
Gyermekek
Újjászületett férfi
Újjászületett nő
A földi Mennyország felépítése
Négypozíciós alapok megteremtése
  • Amikor a bűnbe esett ember helyreállításának folyamatában eléri azt a pontot, hogy Istennel a középpontban megteremti az igaz négypozíciós alapot,
  • akkor végre fel tudja építeni a földi Mennyországot, ahol Isten három áldása megvalósul.